A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-30 / 138. szám
8 a híd ___ Hazai hírek 2004. január 30. Egyre több a kínai, kórházra van sziikseßük AZ AKUPUNKTÚRA? A Magyarország és Kína között egyre jobban javuló kapcsolatoknak betudható, hogy tárgyalások folytak a Szent János Kórház vezetői, valamint Kína magyarországi nagykövetségének képviselői között: megvalósítható-e az intézményben a hazánkban etó kínai állampolgárok rendszeres egészségügyi ellátása? A tervek szerint a budapesti Szent János kórház lenne a kínai populáció rendszeres egészségügyi ellátásának centruma - a közvélemény már most ‘kínai kórháznak ” titulálja. Röviden Bíróságon Kondor ÜGYNÖKÜGYE Megkezdődött pénteken az a sajtó helyreigazítás! per, melyet Kondor Katalin, a Magyar Rádió jelenlegi elnöke indított a Népszava ellen, az ősszel kirobbant újabb ügynökbotránnyal kapcsolatban. A bíróság tanúként hallgatta meg B. Józsefet, akivel 2003 októberében interjú is megjelent a Népszava hasábjain. AI1I/II/B osztály volt belügyi tisztje részletesen beszámolt Kondor Katalinnal való munkakapcsolatáról. A tanú elmondta, hogy Kondor Katalin feladata kémelhárítás volt, de csak kisebb részfeladatokat kapott, a nagyobb összefüggésekről nem lehetett tudomása. Szocialista kampány Európai kampánystratégiájáról tárgyalt az MSZP tegnapi elnökségi ülésén. A testület szerint a választás tétje az, hogy milyen értékrendet követó politikusok képviselik majd Magyarországot az Európai Parlamentben - mondta a pártelnök. Kovács László leszögezte: az MSZP kampánya nem a politikai ellenfelekről, hanem a haza, a nemzet érdekeinek képviseletéről, a szocialisták által célnak tekintett európai Magyarország, valamint az Európai Unió jövőjéről, az Európai Szocialisták Pártja által szorgalmazott szociális Európáról fog szólni. Medgyessy az orvosokat védi Méltatlanul érte támadás az elmúlt hónapokban <a, magyar orvosokat - jelentette ki Medgyessy Péter, amikor látogatást tett a Honvédkórházban kedden. - Az orvosok döntő többsége az életét arra tette fel, hogy gyógyítson, ezért joggal várják el, hogy elismerjék őket. Az én kormányom az egy etlen, amelyik az elmúlt évtizedekben egyszerre biztosított 50 százalékos béremelést nekik - mondta a miniszterelnök. Hozzátette azonban a következőket: "Tudjuk, hogy kevés, tudjuk, hogy több kellene. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy a hálapénzt meg lehessen szüntetni más rendszerre van szükség'1. Minőségi helyett EREDETVÉDETT Eredetvédett borként értékesíthető az egri bikavér és a debrői hárslevelű. Január közepétől a minőségi bor helyett az eredetvédett bor megjelölés kerül a palackok címkéjére. Az országban elsőként az egri borvidéken előállított Egri Bikavér, Egri Bikavér Superior és Debrői Hárslevelű érte el ezt a minősítést. Ez a hazai és az európai piacon való megjelenést nagymértékben segíti - hangsúlyozta Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke -, az elmúlt években ugyanis több termelő is értékesített gyenge minőségű bikavért. Európai frakqógyúlés Budapesten Az európai parlamenti választások után, július elején Budapesten lesz az Európai Néppárt (ÉPP) új összetételű frakciójának alakuló ülése - közölte kedden este Berlinben Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke egy sajtóbeszélgetésen. Az EPP-frakció alakuló ülése Orbán Viktor szerint "monstre rendezvény lesz, mert jelen lesznek az újonnan megválasztott képviselők és a mandátumukat átadó, a válasz-Az intézkedésre az utóbbi években egyre növekvő kínai lakosság jelenléte miatt van szükség. Budapesten főleg a Józsefvárosban telepedtek le az ázsiaiak, akik főleg az ottani "kínai piacon" dolgoznak. De a városban egyre több helyen találhatók a kínai büfék és boltok. Az egészségügyi tervek részét képezi az az együttműködési megállapodás, mely-a-Szent János-kórház-és a pekingi Tong Ren kórház között jön majd létre, és a közös oktatás, közös szakmai programok szervezését segíti elő. Dr. Nagy Péter Pál elmondta, hogy az orvos és ápoló személyzet verbuválását a hazánkban élő kínai népesség köréből kívánják megoldani, maga a kórház nyelvi képzést nem kezdeményez saját dolgozói között. Az ellátás finanszírozását az arra jogosultak körében a Társadalombiztosítás látja el, a tébét nem fizetők számla ellenében fizethetik meg az ápolási költségeket. A főigazgató nem zárta ki annak lehetőségét, hogy más ázsiai, hasonló gyógyászati hagyományokkal rendelkező ország hazánkban élő lakosaira is kiterjesztik ezt az ellátást, noha konkrét lépés, igényfelmérés még nem történt. A központ létének tudatosítására a kórház kilenc, Magyarországon megjelenő kínai lapban jelentet meg tájékoztatást, így próbálva kapcsolatot teremteni az egyébként meglehetősen zárt kínai közösséggel. A problémának részét képezi a hagyományos kínai gyógymódok hivatalosított magyarországi jelenlétének kérdése is, ugyanis - hihetetlen, de igaz - a közelmúltban nem egyszer fordult elő olyan Magyarországon, hogy kuruzslásnak tekintették az akupunktúrát. 2003 júliusában például kuruzslás vétsége miatt indított eljárást a VIII. kerületi rendőrkapitányság két kínai állampolgár ellen, a Józsefvárosi piac melletti akupunktúrás "kórházat" pedig bezáratta. Az intézkedő rendőröknek alapos gyanújuk volt arra, hogy a két kínai állampolgár engedély nélkül akupunktúrás kezelést folytatott a józsefvárosi piaccal szemközti szolgáltatóházban. A büntető törvénykönyv szerint a kuruzslás vétsége jelenleg legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közmunkával vagy pénzbüntetéssel büntethető. A helyzet azonban változni látszik, hiszen előzetes egyeztető tárgyalások után az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium január 22-én elfogadta azt a javaslatot, melynek értelmében a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház és Rendelőintézet a jövőben helyet ad az újonnan megalakuló Természetgyógyászati Módszertani Központnak - számolt be a döntésről Dr. Nagy Péter Pál, a kórház főigazgatója. A döntés hátterében a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos állásfoglalása áll, miszerint a hagyományos kínai gyógymódok (például az akupunktúra, akupresszúra, különféle testgyakorlatok), a manuálterápia (mozgásszervi kezelések), az ideggyógyászati kezelések és a fitoterápia igazoltan gyógyhatásúak. Ez a bejelentés tulajdonképp utat nyit ezen gyógymódok hivatalos kiegészítő kezelésként való alkalmazásához. Dr. Bodó Miklós, a kórház patológiai osztályának főorvosa, aki egyúttal a minisztérium Természetgyógyászati Tudományos Tanácsának alelnöke, elmondta a módszertani központ létrehozásával kialakulhat egy országos, egységes oktatási rendszer, melyben az akadémia által elismert "kiegészítő gyógyászati módok" hivatalos keretek között taníthatók, a későbbiekben pedig akkreditált betegellátás is folyhatna. A meglévő jogi szabályozás különösképp nem szorul emiatt változtatásra, a lényeg, hogy "helyes mederbe terelődjön" a hazai, meglehetősen szerteágazó természetgyógyászati gyakorlat. Ezen kettős kezdeményezés lehetővé teszi, hogy egyrészt a Magyarországon élő kínaiak korszerű betegellátásban részesüljenek egy az ő szokásaiknak, igényeiknek megfelelően kialakult intézetben, másrészt akár a magyarok számára is hozzáférhetővé teszi az Ázsiában bevált, főleg betegség-megelőző hatású gyógymódokat. H Magyar Demokrata Fórum: szövetkezik a nemzetért LAVÍROZÁS LENNE? Az európai parlamenti választási együttműködésről írtak alá megállapodást a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Vállalkozók Pártja (VP) és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) elnökei szombaton Budapesten. "E hagyományos jobbközép politikai csoport, mely egy új politikai érdekközösség, segíteni és szolgálni fogja a boldogulni vágyó magyarokat, a csendes többséget itthon és Európában" - hangoztatták a pártelnökök. Dávid Ibolya (képünkön jobboldalt) elmondta: aláírásával az MDF azt a szándékát szentesítette, hogy együtt végre megálljt parancsoljanak a nemzet szétzilálásának. "Nem hagyhatjuk, hogy szétforgácsolja bárki a magyar érdekeket itthon és a határainkon túl" - jelentette ki az MDF elnöke. A hagyományos, stabil értékeket képviselők jöttek össze, akik nemcsak képesek, hanem hajlandók itthon és Európában ezt a csendes többséget is képviselni. "Higgyék el, bátorság kell a békességhez" - fogalmazott Dávid Ibolya, és végül hozzátette, hogy "elég volt a politikai varázslatokból". A pártelnök szerint az MDF történelmi feladata, hogy "végre felrázza a nemzetet". Mint mondta: "fel kell mutatni, hogy a magyar szellemi és gazdasági teljesítmény nélkül Európa szegényebb lesz". Deák József, az FKGP elnöke azt mondta: "szükség van egy olyan új erőre, amely népben, nemzetben gondolkodik". A szövetségtől a kisgazdapárt azt várja, hogy megerősödjék Magyarországon a csendes közép, amelynek hangját eddig a politika elnyomta, valamint azt, hogy" gátat tudjanak vetni a kétpártiságnak". Szabó József, az MDNP elnöke hangsúlyozta, hogy a most létrejött szövetség a kezdet. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés nemcsak az európai parlamenti választáshoz szerveződött, hanem a jövőre, 2006-ra is. Nyilatkozatában azt is kijelentette, hogy Dávid Ibolya és Olajos Péter, az MDF listáján szereplő politikusok az MDNP jelöltjei is. A parlamenten kívüli pártok az MDF-fel kötött együttműködési megállapodásaikban hangsúlyozzák: az együttműködésben egyenjogú partnerként vesznek részt, a pártok megőrzik önállóságukat.