A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-25 / 159. szám

22 A HÍD Magazin 2004. JÚNIUS 25. Illemtan: Kellemetlenségek kezelése Ha most kell tüsszenteni Tárgyalásokon, társasági összejö­veteleken számos kellemetlenségnek vagyunk kitéve. Valamikor ásíta­nunk, máskor tüsszentenünk kell, sőt előfordulhat, hogy köhögési ro­ham jön ránk. Hogyan illik viselked­ni ezekben a helyzetekben? És ha mindez a társaság más tagjával törté­nik? Itt megtalálja a megoldást. Tüsszentés Gyorsan jövő inger, melyet nehe­zen lehet elfojtani. Ha valőban nem sikerül “visszaparancsolni”, a hang és a mozdulat az orra és a szájra szo­rított zsebkendővel illedelmesen tompítható. A tüsszentést illik a tüsszentő egészségére kívánni, feltűnés nélkül. Ne csupán a tüsszentéssel, hanem az arra adott jókívánsággal is ajánlatos kerülni a feltűnést. Társaságban csak a tüsszentő közvetlen környeze­tétől várható el a jókívánság jelzése és mindig a társasági alkalmat legke­vésbé zavaró módon (például odapil­­lantással és fej biccentéssel). Ásítás Sokféle oka lehet: fáradtság, kial­vatlanság, unalom, elhasznált levegő a tárgyalóteremben. Bár sokszor nem kritikát jelent a megnyilvánu­lás, szinte mindig az unalom jeleként fogják fel. Az udvariasság minden­képpen az ásítás mellőzését követeli, ám ha nem sikerül próbáljuk meg leplezni. Néhány otthoni próba után megtanulható, miként lehet ásítani becsukott szájjal, hogyan lehet a gri­maszt elkerülni az orron át légzéssel. Köhögés A tárgyaláson vagy társaságban kitörő köhögési roham számunkra éppoly kínos, mint a többi jelenlevő számára. A legjobb megoldás el­hagyni a termet, az összejövetel helyszínét és nyugalmas környezet­ben túljutni a rohamon. Ha köhögésünk állandósul, in­kább hagyjuk ott az összejövetelt, és óvjuk társaságunk egészségét. Bocsánatkérés Ha akaratunkon kívül követünk el illemsértést észrevétlenné nem tehe­tő helyzetekben (meglöktünk valakit a fékező buszon, ráléptünk valakinek a lábára tánc közben stb.), azonnal bocsánatot kell kémünk. A “sértett­nek” a bocsánatkérést mindig el kell fogadnia, még akkor is, ha fizikai fáj­dalommal járt. Az illemsértésnek a másik része technikai jellegű: például ha a hamu­tartó mellé esik a cigarettáról a ha­mu, ha a társaságban valaki hango­san krákog, ha sorban álláskor a nya­kunkba lihegnek. Ezekre az esetekre a legjobb megoldás: nem észrevenni a történteket. Jack Hahn Politika a pesti körúton 20 évvel ezelőtt történt... Gyűlölöm a nélkülözhetetlen tele­font, mert legtöbbször akkor szólal meg, amikor élvezni akarom a privát életem csendjét és gondtalanságát. Ezen a kora vasárnapi reggelen örültem a hívásnak, mert Mezei András a nép­szerű költő - az „Elet és Irodalom” ked­venc munkatársa -, volt a vonal másik végén, akinek „A CSODATE­VŐ ÉS MÁS TÖRTÉNETEK” című legújabb regényét olvastam reggel 3-ig. Sokszor előfordul, hogy reggelig olvasok, hisz az írás nagyszerű, de aztán úgy al­szom mint egy csecsemő, aki ön­zőén kiszívta Mama utolsó tejcseppjeit. András könyvének befejezése után égett a szemem, úgy éreztem a szívem is gyorsab­ban dobogott, mint kellett volna. Szerettem volna aludni, de nem jött álom a szememre, mert... Budapesten született, nevelke­dett, magyar állampolgár bará­tom tudja a törvényeket, tehát dupla örömmel jön át illegálisan a megállóhoz.- Szervusz - üdvözlöm barátian.- Már megint itt vagy?- Ha zavarlak, visszamegyek Amerikába, de ne felejtsd el én itt értékes dollárokat költők, ami nagyon kell Magyarországnak.- Nem elég, hogy potom áron élsz itt, még hencegsz is? Túli átölel. Mit csinálsz? Hová mész?- Budára fényképezni.- Fényképezni holnap is mehetsz, gyere egy eszpresszóra. Kényelmesen elhelyezkedünk a Víg­színház melletti Omniában.- Befejezted a regényedet? - kérde­zem, mert két évvel ezelőtt 2 órán át be­szélt róla.- Még nem - feleli röviden, a regény­írók szomorúságával, mert nem volt elég ideje.- Miért nem, mit csináltál az utolsó két évben?- Több cikksorozatot és két filmet ír­tam. Te mit írogatsz?- Mindenfélét... nem nagyon érde­kelne.- Miért nem? - kérdi Túli, majdnem haragosan.- Mert te másképpen élsz, gondo­lkodói és látsz dolgokat. Te egy kom­munista vagy.- Én nem vagyok kommunista - vág­ja felém a szavakat, mint egy ostorcsa­pást. Én egy szocialista vagyok. Ez nem egy világra szóló, politikai kijelentés és mégis meglepett, amit Túli mondott, mert a Szent István úti Omnia kávéház nyitott teraszán mond­ta, nem bizalmasan fülbe súgva egy ba­rátnak, hanem nyíltan, és HANGO­SAN, nem törődve, hogy valaki meg­hallja.- Mióta politizálsz ilyen HANGO­SAN? - kérdezem óvatosan.- Nálatok nem politizálnak? - kérde­zi Túli tettetett naivitással.- Igen, de az utolsó években a base­ball, jéghoki, kosárlabda, futball mécs­esek jobban érdeklik az embereket, mint amit a politikusok összehalan­dzsáznak.- Te sem politizálsz?- Nem nagyon, mert az amerikai po­litikai pártok sakk húzásai olyan unal­masak, hogy tudom hová akarnak ki­lyukadni.- Ez mit jelent?- Nálunk két politikai párt létezik, Demokraták és Republikánusok. A Re­publikánus párt szimbóluma az elefánt, ami 110 évvel azelőtt élő ügyes karika­­turistától ered, amire a Demokraták azt mondják „passzol’ mert a Republikánus párt egy elhízott, pénzzel megtömött behemót állat. A Demokrata párt szim­bóluma a szamár, amit ugyan az az ügyes karikaturista kreált a republiká­nusok örömére, mert azt mondják a de­mokraták szamarak.- Te mi vagy demokrata vagy repub­likánus?- Túli, most kezdelek igazán szeretni, mert két évvel ezelőtt a készülő regé­nyeden kívül csak Marxról és a Szovjet­unióról beszéltél, és ma az amerikai po­litika után érdeklődsz.- Komám, mi van veled? Nem mered megmondani, hogy jobb- vagy balolda­li párthoz tartozol?- Tévedsz. Én Demokrata vagyok ha Truman, republikánus ha Eisenhower, hallgatok ha Johnson, szégyenlem magam ha Carter és sajnálom, hogy nem vagyok fekete, ha Ken­nedy az elnök. Megtörve a kissé monoton politikai beszélgetést, újabb, fe­ketét rendeltem. Úgy látszott, hogy Túlinak is elege volt a po­litikából és respektálta, hogy nem kérdeztem, a talán kelle­metlen magyarázat - miért lett kommunistából szocialista.- Mit szólsz Budapesthez?- Világváros lett, turista­centrum.- Ez minden? Fogsz cikket írni az itteni dolgokról?- Természetesen, már eddig több cikkre való anyagom van. Rólad is akartam írni, sajnos most vettem észre, hogy az egész idő alatt én beszéltem. Remélem még foglak látni, mie­lőtt hazautazok. Örömmel látom, nem kapható, ruházat, kaja, rengeteg autó, mit gondolsz, meddig fogja ezt a szovjet túr­ni? - kérdezem, természetesen halkan.- Te viccelsz? Tudod, hogy mit pró­bál a szovjet csinálni? Lekopírozni a szisztémánkat. Elbúcsúztunk.- Szia - mondta Túli.- Szia - feleltem egy kis bizonytalan­sággal. Egy filozófia-professzor bölcseskedése Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv­­üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg? “- Igen” - volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. “És most” - mondta a prof, “vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltőd be először, nem marad hely a kavic­soknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és eregiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra, fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok.” Némi kiegészítés: Az egyik diák megkérdezte, hogy most már valóban tele van-e a doboz? Mire a prof azt válaszolta, hogy igen , tele. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kiny­itotta és beletöltötte a dobozba. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be. Azt mondta erre a diák: Bármennyire is úgy érezzük, hogy tele van az életünk, alábbi példából látszik, hogy azért egy sör még belefér!!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom