A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-25 / 159. szám

16 A HÍD Sport 2004. JÚNIUS 25. | Sikeresen szerepelt Baumgartner Zsolt A MAGYAR PONTOK Baumgartner Zsolt vasárnapi sporttörténeti pontszerzését a Forma-l-es világbaj­noki sorozat első számú vezetője is megünnepelte, személyesen gratulált a mezőny messze legszerényebb költségvetéssel dolgozó csapatának az Amerikai Nagydíjat követően. Kiderült, Ralf Schumacher balesetet is defekt okozta, Juan Pablo Montoyátpedig azért zárták ki, mert az előírtnál néhány másodperccel később hagy­ta el a rajtrácsot. Röviden Negyvenmilliót bukhat a Honvéd Június 23. A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága elsőfokon 10 millió forintos büntetést szabott ki a Buda­pest Honvédra, amelynek a budapesti ítélő­tábla másodfokú határozata szerint további 29,4 millió forintot kell fizetnie egykori ve­zetőedzőjének, Tornyi Barnabásnak. A döntés ellen fellebbezhet a klub, amelyet az fb a Kispest-Honvéd jogutódjának tart. Az érintettek nyolc napon belül, írásban kapják meg a határozatot. A fővárosi ítélőtábla március 9-ei, jogerős ítélete szerint 29 mil­lió 400 ezer forint illeti meg a klub korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást. Csalást gyanítanak A BUDAPESTI ATLÉTIKAI VB-N Június 22. Manipulációt emlegetnek a né­met és brit távol-, illetve hármasugrók a márciusi, budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokság kapcsán. A német Sportbild magazin cikke szerint az ugródeszka alá két összenyomott fémlap volt beépítve, ame­lyek rugóként lökték ki az elrugaszkodó versenyzőket. “Két egyméteres, 5-7 centi­méter széles fémdarabról van szó, amelyek úgy működtek, mintha valaki a hüvelyk- és mutatóujjával összenyomna egy hajpántot” - nyilatkozott az újságnak Ulrich Knapp szövetségi edző, aki később a dpa német hírügynökségnek már azt mondta, hogy a lapok hatása végső soron bizonyíthatatlan spekuláció. A brit Ashia Hansen, akinek 15,16 m-es hármasugró világcsúcsát a BS- ben kétszer is megdöntötte az orosz Tatjana Lebegyeva (15,25 és 15,36), szintén a kéte­lyeinek adott hangot az ugródeszkával kap­csolatban: “Eddig azt hittem, hogy sport­szerű körülmények között vesztettem el a rekordot, de most már úgv gondolom, hogy jogi lépésekre lenne szükség az ügyben.” A vb-n a svéd Christian Olsson 17,83-mal be­állította a kubai Aliecer Urrutia világcsú­csát férfi hármasugrásban, továbbá a dön­tőkbe jutott 36 ugróatléta közül 26-an az idei legjobbjukat érték el. Olasz játékost szerződtetne a Ferencváros Június 22. A jövő héttől olasz és macedón labdarúgó vesz részt próbajátékon a bajnok és kupagyőztes Ferencvárosnál. A 25 éves Feliciano Magro a legutóbbi szezonban a Grasshoppersnél szerepelt, korábban meg­fordult az Udisenénél, az FC Zürichnél és az FC Baselnél is. A középpályás 2000-ben háromszor pályára lépett az olasz U21-es válogatottban. A 23 éves Ivica Gligorovski a Sileks Kratovo csatára, s a korosztályos együttes után tavaly óta már az A-váloga­­tottban is stabil kerettag. A ferencvárosiak ezen a héten Dunavarsányban készülnek a következő szezonra, s várják a Bajnokok Li­gája-selejtezőjének péntek déli sorsolását. A zöld-fehérek a második fordulóban kapcso­lódnak be a küzdelmekbe Pelé is dicséri Rooney-t Június 22. Pelé, a brazilok élő futball-legen­­dája csatlakozott a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon remeklő Wayne Rooney rajongói klubjához. - Már most egyike az Eb legjobbjainak. Rendkívüli te­hetség, aki eg)’ napon a legnagyobbak közé emelkedhet - mondta a háromszoros világ­június 21. "El sem hiszik, hogy mi­lyen sokan köszöntöttek bennünket. Bernie Ecclestone is lejött hozzánk pezsgőzni, de a többi csapat képviselői is megjelentek nálunk" - mondta Paul Stoddart, a faenzai istálló ausztrál főnö­ke. "Most is kiderült, hogy minden Forma-l-es szurkoló második számú kedvence a Minardi!" A magyar pilóta előtt legutóbb 2002-ben szerzett pontot a csapat, az ausztráliai idénynyitón a hazai pályán szereplő Mark Webber lett ötödik. "Fantasztikus eredményt értünk el, a srácok hatalmas motivációt merít­hetnek ebből. Ráadásul anyagilag is so­kat jelent ez az egy pont (a tengerentú­li futamok esetében a sorozat szervezői hozzájárulnak a Minardi-Cosworth utazási költségeihez), a szezon hátralé­vő részében nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Sőt, bízunk abban, hogy nem ez lesz az utolsó pontszerző he­lyünk, hiszen a mindenki számára is­meretlen kínai vagy a kiszámíthatatlan időjárás miatt a brazíliai pályán is sike­resek lehetünk" - tette hozzá Stoddart. A Minardi-főnök külön kiemelte, hogy Baumgartner Zsolt az egész ver­senyhétvégén fantasztikusan éretten szerepelt, kiváló tempót vett fel, és ezt állandósítani is tudta. "Bekerül a sport­ág történetébe, hiszen ő lett az első ma­gyar pilóta, aki pontot szerzett a Forma-1-ben. Örülök annak, hogy ép­pen ő érte el ezt az eredményt, hiszen nagyon kedves srác" - szögezte le Paul Stoddart, majd sietve megjegyezte azt is, hogy a pont jogosságát nem érdemes vitatni, elvégre a Forma-1-ben az első és legfontosabb feladat célba érni. Baumgartner kis híján már a Mona­cói Nagydíjon beautózta magát a ma­gyar sporttörténelembe, akkor azonban (hat kör hátránnyal) be kellett érnie a kilencedik hellyel. Ezúttal összejött a csoda, azaz a 12 kieső, így most már mind a tíz együttes elmondhatja magá­ról, hogy szerzett pontot 2004-ben. A szituáció egyébként Baumgartner Zsolt csapattársa, Gianmaria Bruni számára lehet a legfrusztrálóbb: az olasz az idő­mérőkön rendre elveri Baumgartnert, erre most mégsem neki jött ki a lépés. Van ilyen, de talán vigasztalja a tény, hogy rajta kívül még az osztrák Klien és honfitársa, Pantano sem szerzett pontot, holott a Jaguar és a Jordan is "többet tud", mint a Minardi. Baumgartner pont­szerzésén kívül Ralf Schumacher balesete miatt kaphatták fel fejü­ket az Fi-rajongók, a német a tizedik körben csapódott a célegyenes bejárati ívén a palánk­nak. Pillanatokkal előtte Fernando Alonso kapott defektet 250-300-as tempónál, s mint később kiderült, a Williams versenyzője is (bal hátsó) de­fekt miatt bukott. Hosszú percekig ücsörgött mozdulatlanul autójában, mi­re megérkezett a segítség (míg kiemel­ték, az is eltartott majd' tíz minutumig), a szervezők utólag azzal magyarázták a helyzetet, hogy "az orvosok a lehető leg­körültekintőbben próbáltak eljárni, ezért tartott olyan sokáig, míg Ralfot el­vitte a mentő". Mondjuk, ez nem ma­gyarázat arra, hogy miért érkeztek késve a helyszínre... A szervezőbizottság közleménye sze­rint még az orvosi autó sem hajthat a pályára a menetiránnyal szemben, így az orvosi stábnak a boxból kiszáguldva egy egész kört kellett megtennie, hogy Schumacher segítségére siessen. "Nem tarthat ennyi ideig, míg az orvosok a helyszínre érkeznek" - mérgelődött Coulthard. "Baleset esetén minden má­sodperc számíthat." Ralf Schumachert az indianapolisi kórház traumatológiai osztályára szállították kivizsgálásra, ott azonban kiderült, hogy csupán zúzódá­­sokat szenvedett, fej- és belső sérülése nincs. Az éjszakát mindenesetre a be­tegágyban kellett töltenie, hátában még erős, szúró fájdalmat érez. Elképzelhe­tő, hogy emiatt ki kell hagynia a soron következő Francia Nagydíjat (július 4.), a döntés ez ügyben későbbre várható. "Meg kell várnunk, Ralf hogy érzi ma­gát" - mondta Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója. "Magának kell eldöntenie, tud-e versenyezni, ezt mi nem tudjuk megítélni helyette." Ralf Schumacher egy héttel a tavalyi Olasz Nagydíj előtt is átvészelt egy ko­moly balesetet (éppen Monzában), agy­rázkódást szenvedett. A pénteki sza­badedzésen aztán fejfájásra panaszko­dott, így orvosi tanácsra kihagyta a ver­senyt: a tesztpilóta Marc Géné indult helyette, két hét múlva is a spanyol le­het a beugró. Igaz, Niki Lauda szerint Ralinak mihamarabb vissza kellene tér­nie: "Az első adandó alkalommal újra autóba kell ülnie" - jelentette ki az oszt­rák. "Ha nincsenek fájdalmai, induljon csak el Magny-Cours-ban." Váratlan pólóvereség Ausztrália ellen A magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia-Montenegró és az Egyesült Álla­mok legjobbjainak egyformán kétszeri legyőzése után meglepetésre kikapott Ausztrália nemzeti együttesétől a Világliga budapesti harmadik fordulójának szerdai első összecsapásán a margitszigeti Hajós-uszodában. Alig több mint két perc elteltével a meglehetősen álmatagnak tűnő magva­rokkal szemben igen határozottan kezdő ausztrálok 2-0-ra, majd 4-1-re is elhúz­tak. Hogy a piros-fehér-zöld színekért szorítok ráncai ne szaporodjanak tovább, arról a lassan észbekapó hazaiak közül négyen is gondoskodtak, a felzárkózás le­zárásaként Kásás sistergő bombáját köve­tően már 4-4-et lehetett leolvasni az ered­ményjelzőről. A második kilenc percben újfent előnyt szereztek a vendégek (4-5), utána viszont jobbára csak “tamáskodhat­­tak": előbb Varga Tamás, majd a szintén másodszor eredményes Kásás Tamás há­­ríthatatlan löketével Kemény Dénes együttese átvette a vezetést (6-5). Megle­petésre azonban a feltámadás tiszavirág életűnek bizonyult, a félidőre megint az ausztrálok eredményességi rovatába került több bejegyzés (6-8). A harmadik negyedben a kapuban Gergelyt váltó Jászberényit is hamar fel­avatták (6-9), de a “balos irányzat” érvényesülése, azaz Madaras és Kiss G. ré­vén egygólnyira felzárkózott a hazai alakulat. Végül egyenlíteni is sikerült, az “önismétlő” balkezes, iMadaras jóvoltából (10-10). Az ezúttal idegesítően egy­hangú forgatókönyv szerint azonban a befejező játékrészben megint csak auszt­rál gólok következtek, meghökkentő módon egymás után négyszer is, miköz­ben a magyar csapatjáték akadozott, rossz lövések, pontatlan passzok, elsietett akciók sorjáztak hazai oldalon. A végig elszántan küzdő, kifejezetten jó erőben lévő ausztrálok megérdemel­ten nyertek az ezúttal rengeteg hibával pólózó magyar válogatott ellen. Pénte­ken este ugyanitt, a Margitszigeten lehet, sőt, muszáj is javítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom