A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-06-18 / 158. szám

2004. JÚNIUS 18. Irodalom A HÍD 25 Adóhivatal Jack Hahn Mottó: „Hivatal, amely - Adóhivatal- sohasem ad, csak vesz.” Az Adóhivatal alkalmazottai egy kü­lönös csoport tagjai, mert ha rosszul, igazságtalanul döntenek évvégi fizetni­valód felett, nem visszakoznak, fizet­ned kell a hibás összeget. Vannak országok, akik gyűlölik egy­mást, de ha adóbehajtásról van szó, a barátság jó érzésével egyezkednek, mint puszi-pajtások. Az Adóhivatal és a különféle állami hivatalok egyetlen célja abban merül ki: több millió tisztességes polgárnak az esztendő áprilisi hónapját elkeseríteni. Erről a kegyetlen műveletről már többször írtam s most szégyenkezés nélkül ismétlem a gyűlölt témát, mert végre tudósíthatom, hogy a mindig győztes rablással működő intézmény ezúttal vesztett. A nagyszerűen hangzó igaz történet a következő: Úri fiamnak évtizedes, izráeli, több bérház tulajdonos kebelbarátja Rubin - akivel együtt jártak óvodába, elemibe, felsőbb osztályokba - szabadságra ér­kezett feleségével Úri otthonába. Talál­kozásunk alkalmával úgy ölel, csókol mintha a negyedik fiam lenne. Kérdé­semre: - Hogy kezel az izráeli adóhiva­tal, azt felelte:- Az Adóhivatal tudja, hogy az el­múlt évben mikor, milyen üzleti ügy által mennyit kerestem, felszámítva azt is, amit nem kerestem. Nem öreg, de már régen nem fiatal Mirjáín nagynénémnek sikerült győze­delmeskedni a rabló-pandúrokon. Megvásároltam Mirjám három szoba­konyha, fürdőszobás lakását. Az íratlan szerződésünk értelmében Mirjámnak fizetek havonta készpénzben átszámít­va 400 dollárt amíg él. Az ügyes adóhi­vatal megtudta, hogy Mirjám új búto­rokat, TV-t, masszírozó fotelt vásárolt és két hetet töltött egy üdülő helyen. Mirjám behívót kapott a mindenki­ről mindent tudó hivataltól. Mirjám pontos időben megjelent a hivatalban. A szigorú arcot vágó hivatalnok fel­sorolta a bűnös vásárlási listát. - Hon­nan szerzett ennyi pénzt a kiadások fe­dezésére? - kérdezte a vizsgáló bírót játszó hivatalnok. A győzedelmes nyu­galom biztonságával jött a rövid felelet:- „Kuruc” vagyok. Szükséges magyarázat: Az izráeli „kurucoknak” nem kell adót fizetni. Műsoron kívül: Az emberi okosság, leleményesség, előrahadottság egy csa­pásra két legyet üt, jobban mondva - két ártatlan teremtényt gyilkol, amikor halászni megy. Kukaccal fogja a halat, amit megsüt és megeszi. U.i.: A kukac nem éppen ártatlan élőlény. Hány ezer gyilkos, szadista, kegyetlen ember él közöttünk, anélkül, hogy feláldoznák őket? P otpourri ■MMMMMMOTNMMNMMMMMNMMMMMMMNMr hez, mert eddig nem hallgatta meg fo­hászomat, és most, amikor egy meleg baráti szó, Edith kora reggeli mosolya, fiaim aggódása, unokáim gondtalan ka­cagása milliókat jelent részemre, kérem az Urat, felejtse el a korábbi pénzzel kapcsolatos kérésemet. Idegeket, bizsergetően furcsa, hogy amikor megszülettem, Krúdy Gyula azt írta: - Mily kár, hogy legalább a nők tekintete nem maradt itt az alkonyati felhők jáspisszínű vitorláján, vagy a megsárgult naplókönyvek préselt virá­gain! A 15 kilós villanyírógép munkája, csak akkor értékes ha a 3 pounds-os agy gondolata vezeti. Ha tudod mit, mikor válaszolj gyen­géden vagy gorombán, helyzettől füg­gően, édes, meleg érzésekkel telítve al­­szod át az éjszakát. Tudsz néha szívből, mindent elfelejtve káromkodni, szíved­re jobban vigyázni, mint az autód mo­torjára, van erőd, kitartásod pénzt ke­resni és örömmel költeni, ha nem félsz kimondani, ami a szíveden fekszik, ak­kor sem, ha hátrányod lehet belőle, ak­kor nincs szükséged lelkiorvos segítsé­gére, Freudra. Én sohasem olvastam Freud köny­veit. Cikkeit sem. Mandler Gábor Tegnap Tegnap meghalt ötezer kínai tüntető, Ma meghalt szívem, a vérben lüktető. Tegnap löszbe taposva dúlt a szégyen, Ma magamba tapasztva nyögöm: végem. Tegnap a tér friss vértől meggypiros, Ma betűvel vetíti azt a papiros. Ma örülnöm kellene hogy élek, Tegnap vacogva lapultak ferdeszemű vének. Tegnap vasárnap, embertelen, gondtalan, Ma nyüzsgő, habzó tó egy hontalan. Ma elparázslott ötezer tonna szivar, Tegnap a ma egy kígyószemű rovar. Ma már holnap van, elmúlt az éjfél, Tegnap bárhogy döntöttél, rossz volt, ne féljél. Ma piros fejszíjas, vad csókú lányhoz ért kezed, Tegnap barna szemébe bújt prémes tekinteted. Ma, ki bátor volt, prófétává nőtte ki magát, Tegnap az önzetlen fejvesztve ásta el aranyát. Ma öltöny-kalap előtt nem nyílt a busz-ajtó, Tegnap harckocsi-pártot gyújtott a nép, a morajló. Ma ötezer lány lett vidám-kegyetlen nővé, Ma ötezer fiú vaj-lelke lett gránit kővé. Tegnap, aki boldog volt az nagyon örült, Tegnap, aki lőtt, hiába, úgysem menekült. Kedves Olvasók! \ ..««SSÄ, w Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Irodalom rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket PjjgL lei». mr " ■Aäiäm. előfizetéssel jutalmazzuk! ____ Sósméz (1) Brém-Nagy Ferenc 1.-Állj!- Mi van? Hagyjál már... Engedj el! Mit akarsz?- Ne kérdezgessél itt, bazmeg. Na­gyon gyorsan add ide a brifkódat.-Mit?- Mondtam már, hogy ne kérdezges­sél. Ide a tárcádat, és ha nem akarsz na­gyobb balhét, jó lesz igyekezni.- Nem mondod...- De igen.- Mert ha nem, akkor mi lesz?- Akkor meg fogsz halni, haver.- Igen? És mégis hogyan?- Úgy, hogy kinyuvasztalak, bazmeg. Elvágom a torkodat, mint egy szaros csirkének. Úgy. Érted?- Ugyan, dehogy...- Mi van?- Nem vágod te el senkinek a torkát, hiába hadonászol itt azzal a késsel...- Ne szarakodjál velem, mert meg­mutatom. Esküszöm az élő Istenre, vagy ideadod a brifkódat azonnal, vagy fél percen belül kiontom a beleidet. Ér­ted? Meg fogsz halni.- Te fogsz meghalni...- Mi van?- Mondom, te fogsz meghalni...-Én?- Igen.- Na és hogyan, te látnok? Csak nem te fogsz itt kicsinálni?- Nem. Én nem bántalak.- Hát akkor, agyasbubu?- A rák végez majd veled. A fenti furcsa párbeszéd 1987. októ­berének végén, egy ködös, nyirkos éj­szakán hangzott el két férfi között Bu­dapesten, a József utcában, nem mesz­­sze a József körúttól, a Sport nevű pin­ceborozó bejáratától néhány lépésre. Az elbeszélő, én, rezignált, ám titkok és sorsok iránti fogékonyságát el nem veszített ember, aki egy hosszúra nyú­ló vasárnap délutáni kávézás közben hallottam az alábbi történet részleteit, az emberi életet mozgató kifürkészhe­tetlen erők szeszélyének eleven példá­zataként, itt most átveszem a szót, mint turistabuszban az idegenvezető egy is­meretlen város határához érkezve. Megpróbálom a lehető legjobban visz­­szaadni a pillanatok alatt lezajló, hét­köznapinak induló rablótámadást, gon­dosan ügyelve minden körülményre, hiszen ebben az igen-igen reálisan fe­nyegetőnek nevezhető helyzetben, ez alatt az alig mérhető idő alatt történt valami, ami kiindulópontja, mintegy - mondhatnám - alfája minden elkövet­kezőknek. Tudom, vitatható, léteznek­­e ily pontok egyáltalán, kérdezhető - mégpedig joggal -, nem az anakronisz­tikusnak titulálható elbeszélői önkény ékes bizonysága-e az egymást át- meg átszövő történetek közül bármelyiket kiválasztani, valamely pontjára rámu­tatva azt mondani, itt kezdődik, egy másikra pedig, hogy itt van vége, s köz­ben nem beszélni számtalan belétor­­kolló, vagy éppen belőle kiinduló, le­ágazó egyéb történetekről, álságosán úgy tenni, mintha nem is lennének? Nem kimódolt-e eseményeket oly mó­don előadni, hogy azok eme általunk végként megjelölt pont felé haladjanak, mintha más útjuk nem volna, nem is lehetne? Nem üres formalizmus-e ez? Erőszaktétel magukon az eseménye­ken, a benne szereplőkön, a világon? A kérdésekre a válasz - természetesen -: dehogynem. Önkény és erőszak for­málja, veti az időbe, mint minden tör­ténetet, mint a létezést magát is. Kimó­dolt is persze, nem kevésbé, ám csöp­pet sem inkább, mint az efféle kimódo­­lást kárhoztató kimódolás. Én, az elbe­szélő - mint már említtetett egy hosszúra nyúló vasárnap délutáni ká­vézáson kaptam, amint most élőtökbe is adom. (Folytatjuk) Nem imádkozom pénzért az isten-

Next

/
Oldalképek
Tartalom