A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-06-11 / 157. szám
16 A HÍD______________ ____________________Sport___________________ ____________2004. JÚNIUS 11. iH A DVSC visszavonta óvását, bajnok a Fradi BAJNOKI CSAPÁSOK Az érintett klubok, valamint az MLSZ és a Magyar Labdarúgó Liga illetékeseivel tartott megbeszélést követően a Debreceni VSC-MegaForce viszavonta óvását Tököli Attila jogosulatlannak vélt szerepeltetése miatt. így véglegessé vált, hogy az NB I-ben a Ferencváros lett az arany-, az Újpest FC az ezüst-, míg a DVSC a bronzérmes -jelentette be szerdán Szieben László MLL-elnök. Röviden Boxutcában verekedtek AZ AUTÓVERSENYZŐK Felfüggesztett eltiltást és pénzbírságot kapott Brad Teague amerikai autóversenyző, valamint riválisának, Kevin Harvicknak társa, illetve PR-menedzsere, miután hárman összeverekedtek a május 29-i NASCAR- futam után a boxutcában. Teague, Jeffrey Smith másodpilóta és James Caldwell sajtófelelős 2500 dollárt köteles fizetni, és ha a szezon végéig újabb sportszerűtlenséget követnek el, további szankciók várnak rájuk. Teague, valamint Harvick - aki nem vett részt a viadal utáni csetepatéban - még a futam alatt veszett össze. ÖSSZECSAP A VILÁG KÉT LEGGYORSABB SPRINTERE Június 19-én az Oregon állambeli Eugeneben sorra kerülő atlétikai Grand Prixversenyen összeméri gyorsaságát a KM) méter világcsúcstartója, Tim Montgomery, valamint az olimpiai bajnok, volt rekorder Maurice Greene. "Boldogok vagyunk, hogy Maurice-nak még az olimpia előtt lehetősége nyílik, hogy világcsúcsot fusson hazai földön" - mondta Emanuel Hudson, az idén 10.02 mp-cel ranglistavezető Greene menedzsere. A 9.78 mp-cel csúcstartó Montgomery és legnagyobb riválisa ezt követően valószínűleg újra találkozik az Egyesült .Államok olimpiai válogatóján, július 9. és 18. között, a kaliforniai Sacramentóban. Greene május 31-én Palo Altóban szintén 9,78 mp-cet futott, de ezt az eredményt a megengedettnél nagyobb hátszéllel ért el. Virágzik a feketepiac azEbelótt Néhány nappal a labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt megindult a jegyek árusítása a portugál feketepiacon: a Jomal de Notícias című lap információi szerint a vasárnapi francia-angol meccs a sláger, a nepperek 500 eurót (126 ezer forint) - azaz az eredeti ár ötszörösét - kérik a belépőért. Aki ilyen úton veszi meg jegyét, számíthat rá, hogy esetleg nem engedik be a stadionba. Korábban a szervezők azt tervezték, hogy a szurkolóknak a belépéskor igazolniuk kell a vásárláskor megadott, személyazonosságot igazoló adatokat, jelenleg azonban elképzelhető, hogy erre nem fog sor kerülni. Maradona nem utazik Brazíliába Diego Maradona, egykori argentin futballzseni kijelentette, hogy mégsem utazik el egy brazíliai egészségközpontba, vagy Svájcba, hanem továbbra is egy Buenos Aires-i klinikán kezelteti magát. Maradona és a család azért akar távozni az argentin fővárosból, mert a sajtó és a paparazzik már szinte az őrületbe kergetik őket. "A hét végén mozdulni sem tudunk, helikopterekről figyelnek és filmeznek bennünket" - bosszankodott a kezelőorvos. Az argentin szupersztárt május 23-án látogathatta meg először a családja azon a kábítószer-elvonó kórházban, ahova több mint két héttel korábban szállították be. A legendát - aki 1986-ban világbajnoki címig, 1990-ben pedig a második helyig vezette a válogatottat - speciális diétával és alvókúrával készítették fel a még előtte álló 6-18 hónapos gyógykezelésre. Június 8. A 30. fordulóban Siófokon a játékvezető a mérkőzés után kiállítottnak nyilvánította a válogatott ferencvárosi csatárt, mivel állítólag megsértette őt. A fegyelmi bizottság először három találkozóra eltiltotta a futballistát, majd a játékos meghallgatása után úgy döntött: új eljárást rendel el, s egyben visszaadta a támadó játékjogát. Tököli ezek után pályára lépett, és gólt is szerzett a záró fordulóban rendezett, Debrecen elleni 3-1- es FrC-győzelemmel zárult meccsen, s ezzel a IX. kerületi gárda nyerte a pontvadászatot. A hajdúsági klub ezután megóvta az összecsapást. A véglegessé vált bajnoki sorrend következtében az is eldőlt, hogy a Bajnokok Ligájában a Ferencváros, míg az UEFA- kupában az Újpest FC és a kupadöntős Budapest Honvéd indulhat. A három klub június 15-ig nevezhet az európai szövetségnél. Szieben szerint nehezen formálódott, "macerás", de végül a rájátszás mérkőzéseinek köszönhetően izgalmas volt a bajnoki idény. Az MLL elnökén kívül a bajnokság főszponzora, valamint a tavaszi találkozókat közvetítő televíziós-társaság is elégedett volt az évaddal. Az MLL- főnök úgy véli, a tavalyi nyitányra rányomta bélyegét a 2003. május 30-i FTCDebrecen meccset követő botrány, s nagy kárt okozott az elhúzódó, és sokszor ellentmondásos vizsgálatsorozat. Az is hátráltatta a sportágat, hogy a szezon előtt megkötött MLL-Arany Aszok "házasság" egyik fontos eleme, a televíziós közvetítés váratlan akadályokba ütközött, az MTV-vel már-már létrejött megállapodás kútba esett, így új partner után kellett nézni. "Köszönettel tartozunk a szponzornak, hogy kellő toleranciával, a vártnál is nagyobb türelemmel fogadta a problémákat. Most viszont már nyugodtan nézhetünk a támogató szemébe, megoldottuk a gondot. A jövőben viszont szeretnénk túlszolgálni a partnereinket, hogy számukra is busásan megtérüljön az ügy" - szögezte le Szieben László. Az MLL elnöke szerint a következő két-három évben "nehéz műtétekre" kerül sor. Ezt gazdasági megfontolások diktálják, az a törekvés, hogy a klubok a jelenleginél pontosabb és tervezhetőbb pénzügyi politikát folytassanak. Ezért a következő élvonalbeli bajnokságban csak olyan csapatok szerepelhetnek, amelyek nemcsak az UEFA által megkövetelt klublicenc-feltételeknek, hanem az annál szigorúbb gazdasági előírásokat tartalmazó MLL-kritériumoknak is megfelelnek. Jövőre már nemzetközileg is auditált könyvvizsgálók figyelik az elszámolásokat, a liga pedig öt megfigyelőt jelöl ki olyan jogosítványokkal, amelyek mindennemű vizsgálódást lehetővé tesznek. "Az UEFA-nál egy kritérium alól kaptunk felmentést, ez pedig a létesítményhelyzet. Pedig két évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a stadionrekonstrukciósprogram keretében ez az ügy megoldódik" - jegyezte meg Szieben. Az MLL szerdán küldi el a nevezésre vonatkozó kikötéseket a kluboknak, s június 15-ig kell jelentkezni az indulásra. Szieben László azt is kijelentette, hogy mandátuma lejártáig, vagyis 2008 nyaráig a magyar futball visszakerülhet a sportág európai középmezőnyébe. A bajnokság névadó szponzora szintén elégedett volt a tapasztalatokkal, s úgy vélte, hogy a két év múlva lejáró szerződést meg tudják majd hosszabbítani. Héder Barna, az RTL Klub sportfőszerkesztője különböző táblázatokkal és adatokkal bizonyította, hogy a vártnál sokkal jobban alakult a nézettség. A 18- 49 éves korosztály körében 70 százalékos javulás mutatható ki az MTV két évvel korábbi adataihoz képest, míg az összlakosság körében 50 százalékos a növekedés. A legnépszerűbb összecsapás természetesen az FTC-Debrecen "aranyrangadó" volt, a közel 1,4 millió néző az elmúlt évek kimagasló csúcsát jelentette a labdarúgó-mérkőzések tekintetében. Nem lesz ott a vb-n kézilabda-válogatottunk Nem jutott ki a 2005-ös tunéziai világbajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután a selejtező miskolci visszavágóján végletekig izgalmas csatában csak egy góllal, 30- 29-re győzött Norvégia ellen. Fej-fej mellett haladt a két gárda, nem sikerült ledolgozni az első találkozón összeszedett háromgólos hátrányt. Sőt, a bátor skandinávok sorozatban négyszer voltak eredményesek, így ismét vezettek egy ideig. Ekkor hullámvölgybe kerültek a magyarok, s továbbnőtt a különbség, ráadásul Császár büntetőt rontott. Csak Perez volt dicsérhető, aki a 18. percben már az ötödik gólját dobta, és a szünetig kilencig jutott. Az athéni olimpiára készülő magyar válogatottat ezzel fájó kudarc érte, mivel a 2005-ös vb-ről lemarad, s így a jövőben a világversenyek selejtezőit is hátrányos helyzetben, az első összecsapásokat otthon rendezve kell megvívnia. A mostani mérkőzés nagyon hullámzó játékot hozott. Mindkét játékrész nyitó tíz perce a magyaroké, majd kétszer negyedóra főleg a vendégeké volt, míg a többi szakaszt kiegyenlített küzdelem jellemezte, és ez kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. A magyar válogatott csak 74. a FIFA világranglistáján KÖZEPES EMELKEDŐ Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját. A magyar együttes bat helyet visszacsúszva a 74. helyen áll. (A nemrég legyőzött németek a nyolcadik helyen állnak.) A 2006-os németországi vb selejtezőjében a magyarokkal azonos csoportban szereplők közül Svédország a 18., Horvátország a 20., Bulgária a 40., Izland a 65., Málta pedig a 131. pozíciót foglalja el. Utóbbi két válogatott nem tagja a szombaton rajtoló portugáliai Eb-nek. Az Eb-n szereplő válogatottak közül a görögök csak a harmincötödikek, a bulgárok a negyvenedikek, míg a leggyengébbnek tartott lettek az ötvenharmadikak. FIFA-világranglista (zárójelben az egy hónappal ezelőtti helyezés): 1. (1.) Brazília 842 pont 2. (2.) Franciaország 812 3. (3.) Spanyolország 785 4. (6.) Mexikó 735 5. (5.) Argentína 733 és 5. (4.) Hollandia 733 és 5. (7.) Törökország 733 8. (9.) Németország 726 # 9. (8.) Egyesült Államok 724 10. (11.) Olaszország 723 ■|| ..18. (21.) Svédorszás 667 ..20. m (25.) Horvátország 662 és ..40. "W (38.) BULGÁRIA 609 ..65. (56.) ^ Izland 527 ..74. (68.) Magyarország 519 ..131. (129.) Málta 361