A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-05-28 / 155. szám
Fórum 24 A HÍD 2004. MÁJUS 28. A Híd fórumában közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség álláspontja szerint a “hír szent, a vélemény szabad”. Jack Hahn Hobbi Mottó: „Törvénybe kellene iktatni: - Hobbi nélkül senkisem mehet nyugdíjba.” Ha annyi ezresem lenne a bankban, mint hobbim van, új házat, autót, számítógépet tudnék vásárolni. Úgy élvezem, kezelem hobbijaimat, mint „zsugás” a „blattot”, zabálós a „kaját”, szexuálmániákus a „csajt”, politikus a hazárdjátékot, színész a tapsot. Hobbim a zongorázás, harmonikázás, zeneszerzés, (szeretem a dalaimat, Beethowen, Chopin, Mozart szerzeményeit szintén) a költők szenvedélyes, boldog játékát a színes szavakkal, barátom irodalmi sikerét, ellenségem irodalmi kudarcát. Szeretem, nagyon szeretem (vigyázat, most jön a nagy adu) a FÉNYKÉPEZÉST! Régi, jól őrzött fotóalbumom bizonyíthatóságával, magyarázat nélkül figyelmeztetem fiaimat, unokáimat ne flancoljanak fiatalságuk szépségével, akarterejük megdönthetetlenségével, mert nekem is volt széles, kisportolt, izmos vállam, sűrű, bozontos hajzatom, én is akartam s gyakran elértem megvalósult álmokat, kidüllesztett mellel, ragyogó szemekkel fogadtam barátaim gratulációit újabb fiam születéséhez. Ezt a kedvenc hobbimat használtam nem régen, amikor Ari fiam és Mona menyem többhetes floridai szabadságra utaztak, megbízva Fred fiukat a Clock and Piano üzletük vezetésével. Üzletvezető Fred kellemes szabadságot kívánva szüleinek, a szakmai tudás biztonságával átvette a kasszakulcsot. Búcsúzásnál Ari megkért, „nézzek be” az üzletbe „csekkoljam le”, hogy minden rendben van-e, de diszkréten, nehogy Fred megsértődjön. Többször „benéztem” elmaradhatatlan fényképezőgépemmel és az alábbi sajnálatos felvételeket küldtem Floridába a business védelmének érdekében. KEDVES OLVASÓINK! Várjuk a kedves olvasók felvételeit történettel vagy történet nélkül! A legjobbakat lapunkban közöljük! 1. kép A főnökék Floridában vannak. 2. kép A főnökék még mindig Floridában. 3. kép Nagyon kimerültnek látszik. 4. kép Szívem, rendben van ráérek, a főnökék még nem jöttek meg. 5. kép A főnökék hazajöttek! Kocsijuk a parkolóhelyen van. FOSOM Mandler Gábor Amerika a szakadék szélén Szeptember 11 ,-e ugyanúgy kezdődött 2001 reggelén mint minden más átlagos nap New Yorkban. Sok-sok ezer ember áramlott ki az utcákra, valahol Broklynban, a Bronxban, és a megapolisz megannyi más helyén, hogy eljussanak munkahelyeikre. Nem tudták, nem tudhatták hogy ez lesz az a nap, amely újra “megrengeti a világot”. Tizenkilencen, és csak a Jóisten tudja hogy kik még azonban már tudatában voltak annak, hogy ez a nap nem lesz olyan mint a többi. Terveikben nem szerepelt az, hogy a World Trade Center -a Világkereskedelmi Központ- ugyanúgy álljon, mint azt tette jó három évtizede már. Majdnem három éve lesz már annak, hogy a sokak által New York szimbólumának tartott World Trade Centert megtámadták és elpusztították. A két toronyban, és a torony alatt olyan emberek dolgoztak és pusztultak el, akiknek vajmi kevés köze volt azokhoz a sérelmekhez, amik a támadókat erre a példátlanul véres cselekményre késztették. Azóta - mint minden nagy, világrengető esemény után mindig - megszületett a hivatalos verzió és milliónyi összeesküvés elmélet is. Két háborút vívott Amerika, és sok ezernyi ember, újabb ártadanok hulltak el a ’Terrorizmus elleni háború’ harcmezején. Egyet azonban senki nem vitathat. Ott sok országból jöttek azok akik oly hirtelen életüket vesztették - köztük Magyarországról is. Az a mexikói pincér, aki a ott dolgozott a WTC tetején és pénze nagy részét beteg szüleinek küldte haza, nos, ő nem tudhatta, hogy miért kell meghalnia. Vele együtt'Sok ezren először halálra rémültek, majd elragadta őket az örök sötétség. A magyar ajkúakat ez a történelmi esemény két részre szakította. Akik New Yorkban laktak, azok személyesen élték át ezeket a traumás eseményeket. Akik nem voltak itt, azok közül sokan másképpen állnak hozzá a dolgokhoz. Meglepő és lehangoló volt olvasni azokat az internetes hozzászólásokat, amelyek örömüket fejezték ki a támadás miatt. Gyűlöletük csak csekély mértékben lehetett kisebb azokénál akik lerombolták a tornyokat. És itt jelentkezik a téma amiről ez az írás is szólni szeretne. Amerika, és a világ többi része viszonya. A Birodalom és a tengerentúliak. Mi az ami közös bennük, és mi az ami oly indulatosan szétválasztja őket. Nem lehetne egyetlen cikkben leírni hogy mikor és hol váltak el az USA és sok másik ország útjai. Talán már akkor amikor az első ’Pilgrim’ - Puritán bevándorló angol ’zarándok’ kilépett a Mayflower-ból, és megérkezett Észak-Amerika földjére. Amerika mindig is másnak érezte magát, mint a világ többi országa. Válóban, igaz, minden egyes nép úgy véli, hogy ő különleges, senki mással nem hasonlítható össze- és minden egyes népnek igaza is van! Azonban Amerika lett az az ország akit a Gondviselés -vagy a vakszerencsea világ eddig, történelmének leghatalmasabb országává tett. Mint minden hatalmas országot, így Amerikát is sokan irigyelik katonai, gazdasági és kulturális befolyása miatt. Am ez még nem magyarázhatja meg teljesen azt a szinte patológiai szintű gyűlöletet, amit sokan éreznek Amerika iránt. Természetesen minden egyes ország más és másképpen viszonyul Amerikához. Az angolok, és általában az angolszászok által alapított országok lakosai kulturális affinitásuknak köszönhetően sokkal jobban megértik Amerikát, mint sok más ország lakosai. A kontinentális Nyugat-Európaiak a következő lépcsőt képviselik, hiszen kulturálisan ők sem állnak nagyon messze attól, amit Amerika képvisel. Általában úgy tűnik, hogy minél messzebb van egy ország Amerikától, és itt most nem csak földrajzi értelemben értem azt, hogy messze van, hanem kulturálisan és sok más egyéb tényező tekintetében, annál kevésbé van esély arra hogy megértés alakuljon ki az adott országok között. Ugyanakkor, ahogy azt a magyar közmondás is mondja, kettőn áll a vásár. Ha megnézzük, hogy egy átlag amerikai mit tud a világ többi részéről, nos, a felismerés, hogy bizony pár elkoptatott klisén kívül szinte semmit, megdöbbent és elgondolkoztat minket. Itt van a világ legnagyobb hatalma, és az elit rétegeket kivéve a lakosság teljességgel tájékozatlan és éppen ezért könynyen manipulálható. Nem véletlen, hogy az iraki helyzet is idáig fokozódott. Az amerikai lakosságot félrevezette a Bush kormány, mégpedig azért, mert megtehette! Minden egyes országban vannak politikusok, akik hazudnak hogy elérjék céljaikat. Azonban ha tudják hogy a polgárok könnyedén átlátnak a szitán, akkor alaposan meg fogják gondolni, hogy megtegyék-e ezt avagy sem. Amerikában már szinte az első pillanatoktól kezdve egy átható propaganda veszi körül a gyermeket. A térkép, amit egyszer egy ismerősöm átküldött, nem vicc csupán. Amerika állt a közepén, délen ott fityegett Mexikó, de már lejjebb Latin-Amerika elveszett az óceánba. Északon ott volt Kanada, de az is csak egy kis odabiggyesztett országocska volt csupán, gyakorlatilag elhanyagolható függelékként. Minden más kontinens egy furcsa keverékké vált. Moszkva mellett rögtön ott volt London, ami mellett Berlin, és a többi. Ázsia is csak egy nagy massza volt, ahonnan kínai étel jött, és régebben a japánok, kamikaze repülőiken. A Közel-Kelet pedig természetesen egy nagy sivatag, benne csupán vérszomjas terroristákkal. Nem is csoda, ha most sokan törik a fejüket, hogy hog)'an is lehet az, miszerint Amerika ekkora pácba került. A baj ugyanis nem csekély. Még sokan nem értik, nem akarják, illetve nem tudják felfogni, hogy sajnálatos módon az U.S.A. kelepcébe került Irakban. Minél erősebben hadakozik, annál kevésbé kedveli a helyi lakosság. Ha azonban feladja most a harcot, akkor Irakban először egy véres polgárháború, aztán valamiféle Amerika-ellenes diktatúra jelenik majd meg. Egyszerűen nincs olyan megoldás, ami kedvező lehetne. Sokan, nagyon sokan ellenezték hogy Irakot megtámadják, és pontosan azért, mert ezeket a dolgokat előre lehetett már tudni. Nem kellett valamiféle modern Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: ennek nem lesz jó vége. Most az egész világ drukkol, hogy valami csoda folytán mégis, csak pozitív kimenetele legyen ennek a háborúnak. Reméljük, hogy az lesz, és bízzunk benne hogy mindenki tanult ebből a leckéből. I
