A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-05-21 / 154. szám

16 A HÍD Sport 2004. MÁJUS 21. Röviden Fiatal szlovák futballista HALÁLA A PÁLYÁN Május 19. Tragédiával zárult egv amatőr labdarúgó-mérkőzés Szlovákiában: a 19 éves Frantisek Klobucnik összeesett a pá­lyán, s azonnal elhunvt. A haláleset eg}’ te­rületi bajnoki találkozó 11. percében tör­tént, a Komjetice-Surány összecsapáson. A hazai csapat vezetői elzárkóztak a tragédia kommentálásától. Klubocnik halálának okát a boncolás derítheti ki. A hétvégén a Benfica is tragikusan vesztette el fiatal játé­kosát: a A 18 esztendős Bruno Baico a ked­di edzés után rosszul lett, majd kómába esett és vasárnap reggel elhunyt. A portugál élcsapat játékosa volt a januárban szintén megrázó körülmények között elhunyt Fe­hér Miklós. Király Gábort a Liverpool teszteli Május 18. Az ősztől a Bajnokok Ligája selej­tezőjében induló Liverpoolnál vesz részt próbajátékon Királv Gábor, a válogatott ka­pusa. A berlini Hertha jelenlegi hálóőre egyelőre nem veszi biztosra szigetországi szerződtetését, és máshonnan is vannak ajánlatai - írta a Nemzeti Sport. "Nem mondanám próbajátéknak, a liverpooliak privát emberként is meg akartak ismerni, testközelből akartak látni" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Angliából Király Gábor. A kapus hétfőn orvosi vizsgálaton vett részt, edzésen kedden vesz részt. Az időzí­tésről azt mondta, hogy ez az alkalom volt a legjobb mindenkinek: a Hertha is kivívta már a bentmaradást és a Liverpool is együtt van még. Magyar állampolgár lett a kubai kézikapus Május 17. Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a kubai születésű Vladimir Hernandez kézilabdakapus magvar állam­polgársági kérelmét. A kiváló játékos az es­kü letétele után helyet kaphat a magyar vá­logatottban, akár már az athéni olimpián is. Hernandez Magyarországon a Nyíregyhá­za és a Dunaferr kapusa volt, jelenleg pedig a spanyol Portland San Antonio sztárja. A kézilabdásnak magyar felesége és kislánya van, és emiatt is szívesen játszana a magvar nemzeti együttesben. 2012-ig nem lesz változás AZ OLIMPIAI programban Május 17. Nyolc évig, vágyás a 2012-es olimpiáig változatlan marad az olimpiák műsora. így az eddigi huszonnyolc ver­senyszámban továbbra is háromszáz arany­érem talál gazdára, és tízezer-ötszáz ver­senyző részvétele biztosított. A magyarok számára is kedvező döntést hozott a Nyári Olimpiai Sportágak Szövetsége (ASOIF), mert biztossá vált, hogy a 2012-es ötkarikás játékokig egyetlen sportág sem kerül le a műsorról, így addig mindenképpen meg­menekült az öttusa, valamint az ugyancsak komolyan veszélyeztetett softball és a base­ball. A magyarok öttusában nyolc aranyér­met nyertek eddig - Balczó András a világ legeredményesebbje a sportágiján -, '92-ben szerepelt azonban utoljára a csapatverseny­ben a programban, és ezzel együtt Atlantá­ban bevezették az egynapos versenyt, vala­mint már a nőknek is részt vehettek. A há­rom sportágnak két évvel ezelőtt került ve­adódna, ám a lényeg, hogy ebben a sze­zonban már megmutatta, mit tud. A Manchesterben olyan klasszisok között, mint Scholes, van Nistelrooy vagy Giggs, még tovább fog fejlődni. Hosszú szezonja volt, angol bajnok­ság, BL, FA-kupa, nyáron utazik Portu­gáliába. Nem jutott eszébe, ha például egy meccsen tíz perccel a vége előtt 3-0- ra vezettek, hogy visszavegyen, pihen­jen egy kicsit, és ne menjen bele "csí­nyekbe"? Soha. Lehetsz fáradt, elgyötört, de so­sem vehetsz vissza, nem menekülhetsz el egyetlen becsúszás elől sem azért, mert egy fontos tornára készülsz. Ha ez megfordul a fejedben, és félted magad, valószínűbb, hogy megsérülsz, mintha száz százalékot adnál, és rendesen küz­­denél. Az Eb-selejtezőkön könnyű csoport­ba kerültek és simán, a legkisebb gond nélkül kijutottak Portugáliába. Nem le­het gond, hogy valójában egyszer sem tették próbára önöket az ellenfelek? Nem, nem hiszem. A kétezres Eb-re épp csak kivergődtünk, majd a csoport­ban játszottunk a hollandokkal és a cse­hekkel is, utána legyőztük Spanyolor­szágot, Portugáliát, Olaszországot, és megnyertük a tornát. A 2002-es vb-n el­méletileg könnyű csoportba kerültünk, de rögtön kiestünk és mehettünk haza. Zinedine Zidane nemrég azt nyilat­kozta, Franciaország Angliával játssza majd a döntőt az Eb-n. Egyetért vele? Nem tudom, mi fog történni, de re­mélem, ezúttal nem kell olyan hamar csomagolnunk, mint két éve a világbaj­nokságon. A szurkolóink sokat várnak tőlünk, de rengeteg erős csapat van. A portugálok, mint a rendező ország, na­gyon jók lesznek, de kemény ellenfél a cseh, az angol, az olasz, de még a német válogatott is. Szerintem az Európa-baj­­nokságot nehezebb megnyerni, mint a vb-t, mert a tizenhatos döntőbe került csapatok nagy része a tornagyőzelemre is esélyes. Persze a világversenyeken mindig vannak meglepetések, de remé­lem, ezúttal velünk nem történnek vá­ratlan fordulatok, (i) Ónt viszont nem vetette vissza a kore­ai leégés. Egyáltalán nem, sőt. Miután vissza­tértem Angliába, jobban akartam bizo­nyítani, mint bármikor előtte. Kellemet­lenségek mindenkivel történhetnek, de képesnek kell lennie túllépni rajtuk. Mire gondolt, amikor kiderült, hogy a nyári Európa-bajnokságon a francia vá­logatott egy csoportba került az ango­lokkal? Számomra ez ugyan olyan meccs, mint a többi. Ha a francia mezben ját­szom, megváltozom, nem számít, hogy ismerősök az ellenfeleim. Ugyanúgy küzdők, hajtok, mintha még sosem lát­tam volna őket. Igen, még akkor is. A sorsolás után Vieira és Ashley Cole azonnal ugratni kezdték egymást, és Pires is hamar be­kapcsolódott a hülyéskedésbe. Én vi­szont csendben maradtam. Nem szere­tek a meccs előtt beszélni, semmi szük­ség rá. Utána lehet, sőt kell is, de előtte soha. Nem különös kihívás Anglia ellen ját­szani? Több időt tölt ott, mint a saját ha­zájában. Az olaszok ellen 2000-ben bizonyítani akartam, mert a Juventusnál korábban nem ment valami jól a játék. De Anglia más, senkinek sem kell már megmutat­nom, mit tudok. Az angolokkal szemben nincsenek hasonló érzéseim. Az Arsenal edzésein Cole és Campbell nem próbáltak meg trükköket kieszelni arra, hogyan állítsák meg Önt? Nem tűnt fel ilyesmi. Öt éve játszunk már együtt, jól megismertek. Mint ahogy én is megismertem őket. Tudják, hogyan játszom, én szintén tudom, mik az erősségeik. Kicsit olyan lesz az a meccs, mintha ha az Arsenallal edze­­nénk. Az Anglia-Franciaország EB-mecs­­csen az angol csapat megtapasztalhatja majd a 2002-es vb-kudarcuk hatásait? Számíthatnak arra, hogy egy feltüzelt francia gárda ellen kell pályára lépniük? Remélem, hiszen senki nem akar még egyszer olyan két hetet, mint a távol-ke­leti volt. Régóta, már két éve bennünk van a düh, régóta, nagyon rég óta. Mindannyian profik vagyunk és győztes típusok, ezért akkorát bukni rettentően furcsa érzés volt. Mi volt az oka, hogy a vb-n még a cso­portból sem tudtak továbbjutni? Rosszul játszottunk. Többek között azért, mert sérült térddel mentem a vb­­re, és felkészülés nélkül akartam futbal­lozni. Zidane szintén megsérült, Pirest pedig már egy hónappal korábban elve­tottban, ám gyors, jól lő jobbal, ballal, remekül fejel, komplett játékos. Valójá­ban nem is értem, miért nem szerepelt eddig úgy, mint ami a tehetségéből szítettük a térdszalag-szakadása miatt. Mindez persze még nem indok arra, miért nem ment a játék. Más csapa­tok jobbak voltak, néha el kell fo­gadnunk ezt. Volt, aki azt mondta, a taktikánk sem volt jó, de az igazság az, hogy gyengén futballoztunk. A vb után Jacques Santini lett a válogatott új kapitánya. Miben más ő, mint a korábbi edzők, Aime Jacquet vagy Roger Lemerre? Santini változtatott a taktikán­kon. Korábban Jacquet-vel és Lemerre-rel 4-5-1-et játszottunk, vele viszont 4-4-2-es felállásban lé­pünk pályára. Többet passzolunk, és jobban kihasználjuk a széleket. Santini új embereket is hozott a vá­logatottba, mint például Gallas, Silvestre, Dacourt vagy Giuly. Ter­mészetesen nehéz olyan klasszisok örökébe lépni, mint Blanc vagy Deschamps, de mindannyian re­mek játékosok és érkezőikkel még több klasszisunk lett a válogatott­ban. Azt mondta, ezentúl két csatárral játszanak. Ön lesz az egyik, de ki lesz a párja? Cissé nem játszhat, mert eltiltották, Anelkának nézeteltérése támadt a kapi­tánnyal, így Trezeguet vagy Saha lehet a megoldás. Tizenhárom éves korunk óta ismerjük egymást mindkettejükkel, együtt kerültünk a válogatott claire­­fontaine-i focisulijába. Trezeguet-t már jól ismeri mindenki, nem kell bemutat­ni. Saha még nem alapember a váloga­| Eb-t nehezebb nyerni, mint világbajnokságot? THIERRY FÉLELMEI A francia válogatott világklasszis csatára, Tbierry Henry úgy véli, csapata motivált lesz a portugáliai Európa-bajnokságon, mert még mindenkiben nagyon benne van a legutóbbi világbajnokság csúfos kudarca. Az Arsenal futballistáját egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy már a csoportmérkőzések során szembe kerül angol csapattársaival. Az Eb-n Henry szerint a résztvevők nagy része esélyes a végsó győzelemre, ezért nehezebb megnyerni a kontinensbajnokságot, mint vb-t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom