A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-05-21 / 154. szám

2004. MÁJUS 21. H azai hírek A HÍD 9 H Meglepte a diákokat az emelt szintű érettségi NEHEZEDIK A VILÁG "Idegesítő" - így jellemezte az egyik budapesti gimnázium diákja az emelt szintű érettségit. A középiskolások kedden próbálhatták ki a jövőre induló nehezített vizs­gát, amiért sok pluszpont jár a felvételin. A diákok szerint a feladatok könnyebbek voltak, mint a felvételi, mégis akad olyan, aki jövőre nem vállalja majd a nehezített vizsgát. Meglepték ugyanis ókét a - főleg a matek-példasorban szereplő - szokatlan feladatok. Volt, aki viszont arra panaszkodott, bogy az új rendszer nincs kidolgoz­va, ezért sok fontos kérdés a tanárok és a diákok számára is homályos. "Halál volt" - mondta izgatottan a bu­dapesti Toldy Ferenc gimnázium egyik diákja, miután befejezte a próba­érettségit. A középiskolások kedden ki­próbálhatták az emelt szintű érettségi vizsgát, amit először jövőre választhat­nak majd a végzősök. Az emelt szintű érettségi lényege - amellett, hogy pótol­ja a felsőoktatási felvételit - a sok meg­szerezhető pluszpont. A vizsgafeladatok nehezebbek lesznek, mint a középszintű feladatsorban, de a diákok szerint még így is könnyebb az emelt szintű érettsé­gi, mint a felvételi. Többen mégsem vá­lasztják majd ezt a lehetőséget. "Idegesítők a feladatok" - panaszko­dott a harmadikos Gründisch Gusztáv, aki az emelt szintű matekérettségit pró­bálta ki. Szerinte kicsit szokatlan, más típusú feladatok voltak a próbavizsgán, mint egy hagyományos érettségin. "A régiben csak ki kellett számolni a vég­eredményt" - mondta, most viszont a grafikonos és táblázatos feladatok ko­moly fejtörést okoztak a többségnek, Az Európai Unió Civitas programjá­nak keretében 50 millió eurót használ­hat fel a nyertes 17 város, többek kö­zött Debrecen. A nyertesek között van Krakkó, Ljubljana, Tallin, Malmö, Stuttgart és Velence is. A nyertesek ki­hirdetésekor az Európai Bizottság köz­lekedésért felelős alelnöke azt mondta: a nemrég csatlakozó új tagországok leg­főbb problémája, hogy egyre nő a sze­mélygépkocsi-tulajdonosok száma, és ezzel együtt egyre kevesebben veszik igénybe a tömegközlekedési eszközö­ket. Ezekben az országokban ezért első­sorban a környezetbarátabb tömegköz­lekedési eszközöket, valamint a sétálást és a biciklizést kell támogatni - tette hozzá. Eddig 19 város csatlakozott a Civi­­tas-programhoz, köztük Barcelona, Berlin, Bukarest, Graz, Lille, Prága, Róma, Stockholm és Magyarországon elsőként Pécs is. A program lényege, hogy új technikák, új energiaforrások, alternatív üzemanyagok felhasználásá­val csökkentsék a légszennyezettséget, valamint a tömegközlekedési eszközök nyújtsanak alternatívát a szeméiygép­mert kevés ilyet gyakoroltak év közben. Gusztáv abban bízik, hogy elkerülheti jövőre az emelt szintű érettségit, a pluszpontok nélkül is bejut választott szakjára, a közlekedésmérnökire. A diagramokra és táblázatokra pa­naszkodott az egyszerűen csak Kristóf­kocsik városi használatával szemben. A nyertesek döntő többsége bioüze­manyaggal pályázott. Pécs 2002. februárjában nyert a pá­lyázaton, eredetileg Grazcal közösen indulva. A bírálók ugyanakkor össze­vonták őket egy másik pályázattal, így Pécs Stockholmmal, Grazcal, Prágával és Lille-lel együtt kapta meg a keret­összeget. Pécs összesen a négy év alatt, vagyis 2006-ig 80 millió forintot költ­het fejlesztésre, eddig 20 millió forintot költöttek el. Merza Péter, a pécsi önkor­mányzat Civitas-program felelőse el­mondta: az EU minden egyes beruhá­záshoz 35 százalék támogatást ad, va­gyis a szükséges pénz kétharmadát az önkormányzatnak kell előteremtenie. A pályázat jelentős korlátozásokat tar­talmazott, így például infrastrukturális fejlesztésekre nem adtak pénzt. Pécs a kapott pénzből a belvárosban autómentes övezetet hozzott létre, be­vezették a zónás parkolási rendszert, il­letve környezetvédelmi zónákat jelöl­tek ki. A főtérről ugyanakkor még nem tudták kitiltatni a dízelbuszokat, mert az alternatív buszok vagy az emelkedő­ként bemutatkozó fiatalember is. Neki így sem okozott gondot az emelt szint, sőt könnyebbnek érezte a feladatokat, mint a felvételi példasort. Ráadásul - mint mondta - a nehezített vizsgával szerezhető "plusz hét felvételi pont sem rossz". Ezzel együtt szerinte korai azon gondolkodni, hogy melyik érettségit vá­lassza, mégiscsak jövőre lesz az igazi megmérettetés. Nem volt mindenki ilyen nyugodt. Egy fiú, aki szintén matekból tett pró­bát, először lazán csak annyit mondott érdeklődő társainak: "primitív volt". Az­tán azért mégis beismerte, annyi gond azért volt, hogy nem tudta az elméletet. "A végén kiderül, hogy elcsesztem az egészet" - borult ki évfolyamtársnője a feladatok rövid átbeszélése után. "Nem értem, miért nem lehet kitalál­ni egy rendszert teljesen és csak utána bevezetni" - panaszkodott egy magyar­ból próbálkozó lány. "Van egy csomó kérdésünk, amire a tanárok sem tudnak válaszolni, de nem azért, mert hülyék" - mondta. Szerinte sok a homályos elem az új rendszerben. Nehéz például el­dönteni, hogy egy középszintű - hagyo­mányos - érettségin szerzett öfös vagy egy emelt szintű kettes ér-e majd többet a felvételi pontszámításnál. A feladatsorokkal viszont nem volt problémája. Bár az Ember tragédiájá­val voltak gondjai, szerinte nem olyan nagy baj, ha kicsit rosszabbul sikerülnek a próbaérettségik. "Lehet, hogy köny­­nyebb lesz jövőre, ha most mindenki rossz eredményt ér el" - mondta. két, vagy a téli hideget nem bírták. így jelenleg csak annyi korlátozást sikerült elérni, hogy kizárólag euro 3-as buszok mehetnek be a belvárosba. "Mi Prágával voltaképp követőváro­sok vagyunk, vagyis még csak tanuljuk a közlekedésszervezési ismereteket" - mondta Merza Péter, hozzátéve: Stock­holm a biogáz tömegközlekedési flottát fejleszti, Lille-ben az összes városi buszt lecserélik biogáz meghajtásúra, Grazban pedig az összes városi buszt biodízel hajtásúra alakítják át. Prágá­ban egy új, városi midi-busz vonalat és egy autóbusz-prioritási rendszert ve­zetnek be az elnyert összegből. A mostani pályázaton nyertes Debre­cen a maga rendjén szintén a tömegköz­lekedés vonzóbbá tételét, másrészt új irá­nyú kutatásokat céloz meg. Debrecen körülbelül 1 millió eurót használhat fel majd a pályázati keretösszegből. M Itthon autómentes övezetre költik az EU-pénzt KEDVESEBB VÁROS Pécs után Debrecen is csatlakozott az Európai Unió Civitas programjához, melynek keretében környezetbarát tömegközlekedési eszközökre, a levegőszennyezés csökkentésére lebet pályázati pénzt nyerni. A korábban pályázó Pécs például autó­mentes övezetet épített ki. A nyugati városok, például a Péccsel együtt pályázó Graz, Lille vagy Stockholm ugyanakkor például biogáz, biodízel meghajtású tömegközlekedést eszközök fejlesztésére pályázott. Röviden kért robbanóanyag beszerzésére, egy má­siktól pedig azt kérte, hogy egy budapesti zsidó múzeumot robbantson fel. "A rend­őrség az Europoltól és az Interpoltól is se­gítséget kért, amely azt az eredményt hoz­ta, hogy a Bartók Béla úti iszlám közösség alapítványa, amelynek számlájára 475 ezer euró átutalás érkezett egy szaúd-arábiai alapítványtól, kapcsolatban állhat azokkal a terrorszervezetekkel, amelyek a közvéle­mény előtt is ismertek" - reagált a Kékfény értesüléseire Garamvölgyi László, az Or­szágos Rendór-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy a palesztin fogorvos állhatott kapcsolatban a terroristákkal, hanem azt, hogy az alapít­vány. Béremelésért tüntetnek A PEDAGÓGUSOK Az oktatásban dolgozók bérének megőr­zése érdekében demonstrációt tart a Peda­gógusok Demokratikus Szakszervezete május 28-án Budapesten. A szakszervezet éves szinten átlagosan hat-hét százalékos' fizetésemelésre vár garanciát a kormány­tól. A kormányprogramban megfogalma­zottak ellenére az átlagosan 50 százalékos béremelést követően a pedagógusok kere­sete immár másfél éve nem nőtt - jelentet­te ki Kerpen Gábor, a szakszervezet veze­tője. A Katolikus Egyházat vizsgálja a Számvevőszék Az idén ősszel ismét megvizsgálja a katoli­kus egyház működését az Állami Számve­vőszék. Tájékoztatásuk szerint arra keres­nek választ, hogy az egyházi felsőoktatási intézményeknél végzett korábbi ÁSZ el­lenőrzések során feltárt hiányosságokat pótolták-e, a feladatfinanszírozási jogcí­meken kapott támogatások mennyiben já­rultak hozzá ezen intézmények oktatás­képzési feladatai megvalósításához. Valótlanul vádolta Kondort a Népszava Jogerősen is helyreigazításra kötelezte a Népszavát a Fővárosi ítélőtábla. A tábla­bíróság megállapítása szerint a lap valótla­nul állította, hogy Kondor Katalin, a Ma­gyar Rádió elnöke az állambiztonság II1/2- es ügyosztályának titkos megbízottja volt Vári fedőnéven. A helyreigazítás mellett a Népszavának közölnie kell, hogy valótla­nul állította, a rádióelnök 1974 után egy évtizedig szolgálta volna megbízóit, illetve hogy Kondor Katalint védte az átvilágítá­si törvény. Megalakul A MAGYAR FBI Két év alatt teljesen kiépülhet a magyar FBI, amely július elsején kezdi meg mű­ködését. Tíz munkatárssal jön létre az em­berkereskedelem elleni osztály és 25 alkal­mazottal a nemzetközi bűnözés elleni osz­tály. A pénzmosás elleni osztály létszámát 30-ról 40-re emelik, a kábítószer-ellenes osztály létszáma 57-tel, összesen 77-re nö­vekszik, a korrupció elleni osztály 17, a terrorizmus elleni osztály 10 munkatárssal látja majd el feladatait. Szerkesztette: Gyenge Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom