A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-01-16 / 136. szám
14 A HÍD Fórum 2004. JANUÁR 16. HOGYAN LEGYÜNK JUTALÉKBÓL MILLIOMOSOK1 Dr Hámori Péter Mottó: „Tízszer, százszor, ezerszer ismételt hazugságokból nem lesz igazság!” Néhány hónappal ezelőtt több Amerikában megjelenő magyarnyelvű újság, de Magyarországon és Izraelben kiadott lap is átvette egy írásomat, mely egy „tehetséges” hölgyről szólt, aki befektetési, beruházási tevékenységével csapta be az olvasókat, nem utolsósorban a cikkek szerzőjét, azaz e sorok íróját is. Folytatás előző lapszámunkból. (...) Egy általa már megvásároltnak mondott négyemeletes épület minden szintjén különböző nemzetiségű éttermet és pianóbárokat szándékozik kialakítani. Ehhez kérte szakmai segítségemet, a zenészek szerződtetését és ilyen ehhez hasonló hozzám közelálló tanácsokat. De amikor azt kérdeztem tőle, bogy „ugyanmá” mondja meg hol is van ez a bizonyos négyemeletes fan tasztikum, amit megvett, hát szégyellem bevallani, előnevet is adtam magamnak. Bolond Balek Béla lett az új nevem. Ugyanis az épület az 53. utcában valóban négyemeletes, de az soha nem volt eladó! A ház tulajdonosa csak azért nem rúgott ki, mivel egy-két lakást valóban szándékozik kiadni, amúgy jól működő irodák és éttermek vannak a házban. Szóval újabb hazugság áldozata lettem. Ez nem is annyira izgatott, annál jobban az - és ezt a cikket is ezért írom - hogy a korábbi írásomat olvasók közül nem kevesen jelentkeztek a cikkeket közlő újságok kiadóinál, hol lehet elérni a hölgyet komolyabb és részletesebb tárgyalás, üzletkötés céljából. Az érdeklődőket minden esetben egyenesen hozzá irányítottam, aki azonban a telefonálók üzeneteire nem válaszolt egyetlen egy esetben sem. Egy hatalmas címlistával rendelkező Brooklyn-i Direct Mail cég felajánlotta hathatós támogatását, de válasz erre sem érkezett. A cég magyar származású vezetője csak annyit mondott nekem, maga mint tudjuk zenész is, gondolom a zenész szakszervezet tagja, ahogy Pesten ezt mondták, maga szakszervezeti aktíva, de szerintem maga inkább szakszervezeti naiva, ahogy elnézem ebben az ügyben tanúsított naivságát! Elismerten, leforrázva vettem tudomásul és elképzeltem, hogy micsoda problémák jöhetnek még a világ minden olyan pontjáról, ahol ezek a magyarnyelvű újságok a hölgy interjújával annakidején megjelentek. Az azokban felsorolt projektjeiről most nem teszek említést, legyenek azok szépségápolással, banki tranzakciókkal kapcsolatosak, nem beszélve híres adománygyűjtéseiről, filantróp tevékenységéről. Az egészből egy, azaz egyetlen egy szó sem volt igaz. Egy igen komoly betegséggel állunk szemben, melynek neve pseuaó kór. Ez esetben a beteg hölgy bármit kitalált - és bizony nem kevés dolgot talál ki naponta, azokat el is hiszi, ami nem lenne baj, de ugyanakkor tömegeket etet meg, közöttük jó nevű üzletembereket is, akik saját magukból kiindulva arra mernek gondolni, hogy az adott szónak súlya van, pláne itt Amerikában, de Tisztelt Olvasóink, a Fórum a vélemények, álláspontok rovata. Tárt karokkal fogadjuk ilyen jellegű írásaikat — legyenek azok önállóak, vagy a már megjelent szövegekkel szembeni fenntartásaiknak helyet adó írások. most már azért majd mindenhol a világon. Ezek közül az üzletemberek közül igen sokan kerestek fel engem, és mindúkük azt kérdezte tőlem, hogyan mettem el ezeket a rémtörténeteket? Miért nem kértünk céginformációt az ajánlattévőről, amit megtett egy Brooklyn-i és egy izraeli cég is. Egy úr felhívott Bécsből, ő felszólító módban arra kért, hogy állítsam le a hölgyről írt cikkeim közlését, mert az azokban leírtak szemenszedett hazugságok, azokat végigszenvedte vele évekkel ezelőtt és azok miatt vált el tőle. Miért, Ön a Nemzetközi Újságíró Szövetség elnöke? - kérdeztem. Nem, én a hölgy „többedik” férje voltam (így mondta, többedik), mert volt neki vagy hetes (sieben) darab. A történtek után egy kedves, pseudo betegségben szenvedő hölgynek illő levélben elbúcsúztam tőle. Egy világhírű pszichiátert ajánlottam neki alapítványunk tagjai sorából. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy a nem éppen felemelő ügynek vége van. Hónapokkal később, most a közeli napokban, mintha mi sem történt volna felhívott és valahogy ismét reálisnak tűnő szöveget adott elő. Arra gondoltam, hogy pszichiáterünk valóban jó munkát végzett. Lágy hangon közölte, hogy a közelgő hanuka partimra szeretné adományát behozni, de egyben szeretne találkozni főnökömmel is. Mivel alapítványunk tagja, kötelességünk fogadni őt. Bejött, de most már harcokban megedződött emberként és nem balekként fogadtam őt. Amikor egy kórházakat, értelmi fogyatékos gyermekeket segítő alapítványhoz, a hatalmas napi postai küfdemény megérkezik a borítékokat megfordítjuk, esik-e ki belőlük a dicsérő szövegek mellé egy-egy csekk. Ez személyes találkozásoknál valamennyire hasonlóan történik, vesz-e elő csekket, vagy nem a delikvens. Esetünkben ez nem lehet kérdés, hiszen ő hívott, közölve, hogy adományát szeretné behozni. Ja, igen az adomány, fejtegette. Bizonyára tudja, hogy nekem mennyi, de mennyi cégem van, így nem tudom még ma eldönteni, hogy melyik cégem csekkjén írjam ki az adományomat, ezért kérek magától egy hónapot, akkor behozom a csekket. Természetesen főnököm sem tagadta meg a rövid beszélgetést, - mely nemzetközi bankkapcsolatainkra utaló igényére való tekintettel, már az ő szobájában játszódott le. Egy olyan ajánlattal állt elő, hogy én egyszerűen megijedtem, de mondhatom inkább fuldokoltam, persze a nevetésről. Szerencsémre főnököm százszor dörzsöltebb mint én, azt kérte tőle, cége adja írásban ajánlatát. Képzelje el a kedves olvasó az ajánlat írásban még aznap megérkezett. Abban csak azt az egyszerű, kis „filléres” ajánlatot tette hangsúlyozom írásban, hogy sokmiliós nagyságrendű bank-tranzakciót kér alapítványunktól és most jön a hab a tortán: ha a tranzakciót sikeresen lebonyolítom, részemre egymillió dollár egyszeri jutalmat utalnak át bankomnak. Ez van leírva angol nyelven, hivatalos cégpapíron. Azonnal berohantam a főnökséghez és „lemondtam” az egymillió dolláros jutalomról, melyet ez a pseudo betegségben szenvedő hölgy személy szerint nekem felajánlott, és azt egyidejűleg felajánlottam haifai kórházunk részére. A hölgy másodszori átverése már nem sikerült, de a balek szó rajtam ragadt, legalábbis ami az azzal kapcsolatos megnyilvánulásokat illeti. Persze azért másodszor is csak-csak sikerült átvernie, mivel a hanuka partira ígért - ugyan nem sokmilliós, vagy a nekem ajánlott egymilliós ígérete helyetti, mindössze ezer dollárnyi felajánlott adománya a mai napig nem érkezett meg, de nem is fog, abban mindannyian bizonyosak vagyunk. Sírni nem sírunk, de azért minden reggel nevetünk, amikor alapítványunk minden dolgozója meglátogat íróasztalomnál és érdeklődik, hogy megérkezett-e bankszámlámra a beígért egymillió dollár. ígérem, ha megjön, akkor a hölgy teljes kórházi költségét vállalom, egyrészt, hogy kigyógyítsam betegségéből, a pseuaó kórból, másrészt azért, hogy akiket eddig átvert, becsapott, palira vett, vagy mint engem baleknak nézett, ne dőljenek be neki, hiszen mint az utóbbi napok eseményei bizonyítják, most még nagyon beteg a kicsike. Nyílt levél Hámori úrnak Nem hittem volna, hogy idáig fajul a dolog, de mivel ez történt, hát írnom kell megint. Hámori úr nehezen túri a kritikát, ez talán az olvasók többsége számára is nyilvánvaló már. Nem azért írtam, hogy sértegessem őt, hanem pontosan azért, mert az ő stílusát éreztem rendkívüli mértékben sértőnek és bántónak. Hámori úr az olvasói levelemre adott válaszában ismét nagyot alakított, amit a magyar nyelvben sajnos a legfinomabban is félrevezetésnek neveznek. Hámori úr ugyanis azt állítja, hogy én egy bizonyos ceremónián odamentem hozzá és szinte könyörögtem neki, hogy vegyen fel a meg sem jelent újságjához. (Lásd Médiaháború c. sorozatunkat - szerk. megj.) Ez azért meglepő, mert én magam azt sem tudtam, hogy ki is Hámori úr valójában, ugyanis eddig nem volt hozzá „szerencsém”. Sem személyesen, sem telefonon soha nem beszéltünk. Jogi végzettsége folytán biztosan ismeri ezt a mondást: sapiens nihil affírmat quod non probat. (Bölcs ember semmi olyat nym állít, amit nem tud bizonyítani.) Én tudom bizonyítani, hogy Hámori úrral eddig egy árva szót sem volt lehetőségem beszélni, hogy honnan veszi ezt a tudományos-fantasztikus történetet, nem tudom, csak azt, hogy sajnos egyetlen szó sem igaz belőle. Amikor ez az esemény lezajlott, én még nem is tudtam arról, hog)’ a magazin (az Oázis - szerk. megj.) meg log szűnni, és mivel nagyon szerettem a lapot — hiszen pontosan ezért bántott nagyon az a pocskondiázó stílus, amivel Hámori úr illette —, így eszem ágában sem volt máshova menni. Igazától nem tudom, hogy miért ez a modus operandi-ja, amikor tudom, hogy van tehetsége bizonyos dolgokhoz. Miért kell erre a szintre csusszannia, ahol abban bízik, hogy az ő szavának jobban hisznek mint egy alig ismert emberének, és ezért képtelen történeteket kreál. Mi ez a kényszer, erre lennék kíváncsi. Azt is írja, hogy valamivel megrágalmaztam előző levelemben. (...) Csak azt nem tudom, hogy miért vád az, ha valaki tévesen képzeli magát rendkívül vicces embernek. Ha mindenki perelne, csak azért mert nem tetszik neki egy olvasói levél, akkor minden második ember ügyvéd lenne, akkora lenne rájuk a kereslet. Mindebben az az abszurd, hogy én tényleg nem akartam Ont megtámadni semmiért, hanem elegem lett abból, ahogy magát Ceasar-nak képzelte, miközben nem az. Isten látja lelkem, hogy soha senkire nem irigykedtem életemben, Hámori úrra tedig főleg nem. Abban bízom, hogy K'látja, másoknak is lehet véleménye dolgokról, és ha valamit nem tett jól, akkor azt szóvá lehet tenni anélkül, hogy’ perekkel feny egetné. Boldog Új Evet kívánva, Üdvözlöm, Mandler Gábor, olvasó A Hídfórumában közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség álláspontja szerint a “hír szent, a vélemény szabad”.
