A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-04-02 / 147. szám
2004. ÁPRILIS 2. Irodalom ahId 25 Színházi élet Jack Hahn Több napi-, hetilap, irodalmi folyóirat, szaklap jelenik meg Budapesten sportról, autószerelésről, nyelvtanulásról, kozmetikáról, főzésről, vallásról, humorról, irodalomról. Mindez a magyar kultúra fokmérője lehetne, ha irodalomról, idegen nyelvtanulásról több tudósítás jelenne meg, mint pornóról, szexről, ízléstelen viccfüzetekről. Mind ez nem zavar, mert arra gondolok, hogy az amerikai irodalmi könyvek, filmek, színdarabok fő témája a homoszexualitás, gyilkosság fegyverrel, méreggel, késsel, kötéllel és természetesen minden második mondatban az ocsmány négy betűs szavak használata, ami az ország polgárainak nagy részét nem zavarja, másik része megtapsolja, a „modernek” kedves mosollyal védik és kis része szégyenli. Szex mindig szerepelt színházban, moziban, regényekben. Sok fiatal életében ez probléma volt, ami megzavarta, megijesztette őket. A szerencsés időkben megtudta, amit tudnia kellett szülőtől, idősebb rokontól, de sohasem a regényekből, filmekből. Elsőszülött fiamat én világosítottam fel, „Kezeld diszkréten” mottóval. Ezt az évezredek óta létező tudományt már, mint „szakértő” adta tovább másodszülött fiamnak, aki játszva tudatta harmadszülött fiammal. A mai ifjú összezavart, mert nem olvas idetartozó könyvet, folyóiratot, ahonnan információt szerezhetne. Szülői felvilágosítást gyakran helyettesíti a Bord of Education ostoba szex programja, ami már az elemiben kezdődik. Mi nem voltunk okosabbak, mint a mai gyerekek, de legtöbbünk a szépet, a jót kopírozta. Hét éves Feri barátom ritkán használt csúnya szavakat. Én sem. Tiszteletteljes respektussal beszéltem az idősebbekről. Feri szintén. Óriási előnyünk volt a szüléinkkel való kapcsolatban; 15-16 éves korunkban ugyanazt a zenét hallgattuk, ugyanarra a zenére táncoltunk, újságcikket olvastuk, mint a szüléink. És főleg, együtt ebédeltünk és vacsoráztunk a szüléinkkel. Azt hiszem, 8 éves koromban olvastam Jancsi és Juliskát, Hamupipőkét, Gulivert. Grimm mesekönyvet, csak egyszer olvastam, csak félig. Ijedten félre tettem a furcsa, részemre ijesztően, utálatos története miatt. Több hónapig féltem egyedül lenni a sötét szobában. Kilenc éves koromban próbálkoztam Verne Gyula, May Károly könyveivel, de hamar abbahagytam, mert túl nehéz volt lustán működő agyamnak. Tíz éves voltam, amikor kölcsön kaptam egy Nick Carter detektív füzetet. Felizgulva olvastam az iskolai szünetben, paplan alatt zseblámpa segítségével. A hét évvel idősebb intelligens, művelt Pepsa nővérem meglátta a füzetet, „kártékony ponyvának” nevezte és hozzáfűzte „- Ha még egyszer meglátom, hogv ilyen lelket romboló vacakot olvasol megmondom a mamának.” Tizenhárom éves koromban mindent elolvastam, ami a kezembe került. Évtizedek elmúltával tisztán emlékszem mit éreztem, amikor ebben az időben befejeztem Kellermann „Az alagút” c. lelket zakatoló, izgalmas regényét. Ez a könyv volt a híd a könnyű írástól a komoly irodalomhoz. Ezt követte a „Nyugat” az író óriások cikkeivel, verseivel, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szomory Dezső, Ignotus, Móricz Zsigmond. Szégyenkezés nélkül bevallom ebben az időben fedeztem fel a SZÍNHÁZI ÉLETET. Az amerikai „sznob” csak a hálószobában nézi a TV-t. A régi magyarországi „sznob” lepocskondiázva kezelte a Színházi Életet, titokban minden számát elolvasta, az INTIM PISTA rovatot kétszer, abban a reményben, hogy talán említi a nevét. Most be kell vallani azt is, abban az időben jobban élveztem, tanultam a Színházi Élettől, mint a Nyugattól, mert a Nyugatban minden tökéletes volt, tudományos, alapvető, klasszikus, ami optimista természetemnek túl komoly és szomorú volt. A Nemzeti Színház kakasülőjén élveztem a színjátszás gyönyörűségét. A Vígszínház jegyei sovány zsebpénzemmel elérhetetlenek voltak. Ezt az élvezetet pótolta a Színházi Élet, mert minden számában megjelent egy színdarab hiteles szöveggel. így jutottam Zilahy Lajos, Bródy Sándor, Gerhard Hauptmann, Schnitzler Arthur, Hunyady Sándor, Heltai Jenő színdarabokkal kapcsolatba. A Színházi Élet könnyű olvasmány volt, megbocsájthatóan pletykázott, okoskodott. Példa képpen közlöm Harmat Imre egyszerűségében is szép „Egy percre” c. versének az első és utolsó strófáját: „ Nem az a fontos, hogy meddig élünk, hogy meddig lobog a vérünk, hogy csókot meddig kérünk és kapunk. Találkoztunk Javában tart már Budapesten a IX. Országos Színházi Találkozó. A napjainkra csaknem megszokottá vált csomón ysorwyit kezdetben még óriási visszhangot váltott ki a közönség körében, de asszakfiúi berkeiben is. Újságírók, színészek és rendezek szinte özönlöttek, hogy' a vidéki színházak legjobb előadásait Sálhassák. Mi tagadás: nyoma sínes már annak az érdeklődésnek, a színház élet esetnényei {levélváltások és pályázatok, váratlan igazgatűcserék és az egyre jobban fenyegető munkanélküliség) jóval nagyobb port vernek napjainkban, mint e mostani, majdnem csak protokolláris előadássorozat Talán azért is történhetett, hogy ezúttal néni minden vidéki színház vesz részt a bdáikozőn. A palettáról hiányoznak a győriek, a kecskemétiek, a szolnokiak és a békéscsabaiak is. Egyébként mintha a válogatás (előzsuri tekintette meg és ajánlotta a legjobbnak ítélt előadásokat a találkozóra) a klasszikusok jegyében fogant volna, Shakespeare és Schiller. jók az iatíaí8K*snak ígérkező színházi éstéket És annak is örülünk, hogy a zenés műfaj is képviseltek magát, a debreceni La Mancha Umi&fa előadásával. A nemes versengésből a buáapc-sü színházak is részi kérnek', legjobb előadásaikat jeSőiték. Idén is kiosztják majd a legjobb társulatra jobb rendezésért pért, a legjobb epi iásért, a fegkivák let- és jelmezterv) legjobb d romatusi káért járó megtisi mérésekéi, S hogy mi lesz i Ki tudná mc amikor minden en zonytalan a vidék főváros — színhfe Hanem az, hogy volt-e az úton egy virág egy mosoly egy lány egy kézszorítás vagy bármi, ami mellett érdemes volt egy percre megállni. ” A következő számban ugyanazon a helyen Kosztolányi Dezső nagyszerű verse büszkélkedett. A harmadik színdarab közlésének sikerét Incze elmondta Molnár Éerenc barátjának, aki dühbe gurulva azt mondta: „- Ez a legnagyobb marhaság, hogy jó darab. Vedd tudomásul, hogy jó darab minden évben, lis íróhoz nem illő semmit mondó cikkeket írt - és délután irodalmi szüzességét akarja bebizonyítani, nem vagyok hajlandó közönség előtt szellemi erkölcsről vitatkozni. Két év elmúltával Szombati a Pest Naplóban elért riporteri sikerét nem kisebbítette, csak egy kicsit megingatta az a tény, amikor a 18 éves Vészi Endre unokaöcsénk elnyerte a Mikszáth Kálmán díjat a ^ELSZABADULTUNK” c. regényével. A család, az csak egyetlen egyszer van és az enyém. Azt pedig én sohasem engedtem meg neked, hogy kinyomtasd. Feltartózhatatlanul megérkeztem életem új fázisához. Elkövettem az első versemet és két hét elmúltával a novellámat. Kora reggel, késő éjszaka jöttek a „témák” szerelemről, megnem értésről, irodalmi alkotás vágyról. Elkezdtem megszállottan ábrándozni. Olvastam a fontos híreseket Zola Emilt, Dosztojevszkit, Viktor Hugót és természetesen Márait, Zilahyt, Szomoryt, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Szép Ernő verseit, amelyek olvasása után újra elkezdtem álmodozni. Ezen művek legtöbbje kezdetben nehéz volt, de nem adtam fel a harcot és kezdtem saját kritikámat, ítéletemet, gondolatom igazságát hozzáfűzni. Hálával gondoltam az írókra, mert műveik olvasásán keresztül megtanultam, hogy senki sem alacsonyabb, mint én és senki sem magasabb, azért volt bátorságom arra gondolni, hogy Szép Ernő önsanyargató melenkóliáját megértem, de nem éreztem együtt vele. Ady, Kosztolányi, Szabó Lőrinc versei szívemig szaladtak, körülöleltek, de nem rendítették meg a lelkemet. Márai, Szomory nagyszerű írásai imponáltak, de nem hódították meg a szívemet, mert saját még el nem kezdett, de tervbe vett irodalmi művemmel voltam elfoglalva. Ebből a naiv és ártalmatlan ábrándozásomból unokabátyám Szombati Sándor józanított ki, amikor mint 16 éves írni kezdett riportot, cikket a patinás Pesti Naplóba. Amikor jó nevet szerzett a fiatalságnak megbocsátó szemtelenségével próbálta összehozni Szabó Dezsőt az „Elsodort falu” regényével híressé vált íróját Karinthy Frigyessel a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében tartandó vitaestre. Erre az ötletre Szabó Dezső a sértés ingerültségével, kategorikus rövidséggel, vitriolba mártott iróniával azt mondta: „- íróval, aki délelőtt prostituálja az irodalmat - célozva Karinthy örökös anyagi problémája miatt, zseniáegész família nagyban büszkélkedett a tehetséges fiuk sikerével. Csak a jó Isten tudta, hogy én is szívből örültem a fiú sikerének, de zavart az az érzés, hogy beszappanozva állok a zuhany alatt és a vízcsap eldugult. Visszatérve a Színházi Élet népszerűségének sikeréhez „Orchides, holnap pontosan 5 órakor a Kis Royal előtt várom. Ismertetőjel: Színházi Élet a bal kezemben.” Az akkori idő irodalmi műveltségükre büszke „sznobok” elolvastak minden új megjelent halálosan unalmas könyvet, mert erről beszéltek a társaságban, de még mindig elhallgatták a Színházi Élet létezését, ami Incze Sándort nem zavarta. Szellemi bátorsággal nyitott kártyával játszott. Minden kérdésre őszintén válaszolt, elárulva üzleti titkait. Dayka Margit kérésére „- Miért népszerű a Színházi Élet?” Incze Sándor kockáztatva több ezer előfizető érzékenységét így felelt „A Színházi Élet sikerét egy optikai csalódásnak köszönhetem, mert a grófkisasszony azt hiszi, hogy a masamod lapja, a masamod azt, hogy a grófkisasszonyé.” Az életben, a könyörtelenül gyorsan múló időben sok minden megváltozik. Ötven évesen másképpen öltözködsz, kezeled a pénzt, élvezed a frissen sült kenyér ízét, bocsájtod meg barátod hibáját. Másképpen csókolsz, szeretkezel és másképpen kezeled az ismeretlen FELSŐBB HATALOM létezését. A Színházi Életre úgy gondolok, mint gondoltam évtizedek előtt. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Irodalom rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket előfizetéssel M jutalmazzuk!
