A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-03-26 / 146. szám
16 a HÍD Sport 2004. MÁRCIUS 26. A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében összekerült a még versenyben lévő két angol csapat, az Arsenal és a Chelsea. Párharcuk győztese a Real Madrid-Monaco találkozó győztesével mérkőzik a döntőbe jutásért. A másik ágon a Milan- Deportivo és a Porto-Lyon párharcok győztesei találkoznak majd a májusi, gelsenkircheni fináléért. A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolásán a nyolc csapatot öt ország "adta", így két-két angol (Arsenal, Chelsea), spanyol (Real Madrid, Deportivo), és francia (Monaco, Lyon), valamint egy-egy olasz (Milan) és portugál (Porto) egylet várta a sorsolást. A legjobb nyolc között a meglepetést a két francia és az egy olasz jelentette, hiszen a gallok eddig klubszinten nem nagyon értek el figyelemre méltó eredményt, míg az olaszok az előző kiírásban a legjobb négy között három csapatukkal is képviselték magukat, míg most csak a címvédő Milánért izgulhattak. Azonos országból érkező csapatok itt már összekerülhettek, éppúgy, mint a csoportküzdelmek alatt már találkozott együttesek. A sorsolási ceremónia rövid gyászszünettel kezdődött, mellyel a spanyolországi terrortámadás áldozataira emlékeztek. Elsőként a Porto együttesét húzták ki, a portugálok ellenfele a Lyon lesz. A második párban a Real Madrid a Monacót kapta, míg a Chelsea az Arsenal lal méri össze erejét. így a címvédő Milánnak nem maradt más, mint a Deportivo. A negyeddöntők párosítása után kisorsolták, hogy a második negyeddöntő győztese a harmadik számú meccs győztesével találkozik. Azaz könnyen elképzelhető egy Real Madrid-Arsenal elődöntő is, míg a túloldalon a BL címvédő Milan az UEFA-kupa győztes Portóval találkozhat. A negyeddöntők első összecsapását március 26-án és 27-én rendezik, míg a visszavágókra április 6-án és 7- én kerül sor. Az első elődöntők időpontja április 20. és 21., a visszavágóké pedig május 4. és 5. A Gelsenkirchenben megrendezésre kerülő döntőt május 26-án játsszák. 1. Porto-Lyon 2. Real Madrid - Monaco 3. Chelsea - Arsenal 4. Milan - Deportivo La Coruna Az elődöntők párosítása: Az 1. meccs győztese - a 4. számú meccs győztesével Az 2. meccs győztese - a 3. számú meccs győztesével Reménykedik a magyar olimpiai bajnok kenut)áros PRÓBATÉTEL ELŐTT Négy évvel ezelőtti olimpiai bajnoki címe óta a Novák, Pulai kenupáros nem ért el olimpiai számban komoly eredményeket világ- vagy Európa-bajnokságon. Az idei hazai válogatókra ennek ellenére optimistán készutnek, mert nincs veszítenivalójuk. Március 22. Nemrégiben érkezett vissza Magyarországra floridai edzőtáborozásából a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerző Novák Ferenc, Pulai Imre kenupáros. A legutóbbi három évben a világbajnokságokról olimpiai távokon távolmaradó duó újra megpróbálja - keményen készül Dunavarsányban -, hogy ott lehessen az olimpián. "Optimisták vagyunk, közel száz százalék az esélyünk, hogy Athénban mi evezünk" - hangoztatták határozottan mindketten. Az elmúlt három év problémáit számba véve elmondták, hogy az új tervezésű hajókhoz nem szoktak hozzá kellőképpen, ez is benne lehetett a kudarcukban. "Az edzésmunkában is változtattunk, és remélhetőleg kijavítottuk a korábbi hibákat" - magyarázták. Novák ehhez hozzátette, hogyha Pulai lefarag a sztárságából, akkor több ideje marad az edzésekre. A '96-os olimpián egyesben bronzérmes Pulai nem tagadta, ismét kacérkodik az egyes gondolatával, és a május elsejei elsőre válogatón valamelyik távon mindenképpen rajthoz áll. Novák szerint nem is esélytelen. Párosukról szólva kifejtették, a hajójuk jól megy, de nem ez a lényeg, hanem hogy a válogatókon eredményesek legyenek. (Ha nyernek, akkor mehetnek a poznani Eb-re, ahol olimpiai kvótát szerezhetnek.) Azt egyelőre még nem döntötték, melyik távon szállnak harcba a részvételért. Sydneyben ezren és ötszázon is ők képviselték a magyar színeket, előbbin ötödikek lettek, utóbbin elsők. "Új hajóval megyünk, sok apróságra figyelnünk kell, és ha meglesz az összhang, akkor nem érhet bennünket baj" - hangsúlyozták. Elárulták, roppant nehéz dolguk lesz, mert itthon is olimpiai mezőnnyel kell szembenézniük. "Aki kijut, szinte biztosan ott lesz a legjobb négyben" - állították. Pulai elszántságával kapcsolatosan úgy vélekedett: "ha még egyszer olimpiát nyernék, utána akár meg is halnék. Mindenre kész vagyok, eladnám a lelkemet, amúgy is mindig mondom: vigyen el az ördög". Novák megjegyezte: "nincs veszítenivalónk, amit szerettünk volna, már elértük." (i) ■ Barrichello Baumgartnert hibáztatja MAGYAR FUTÓERŐ Aferraris Rubens Barrichello úgy gondolja, ha a magyar pilóta nem tartja föl a lekörözésénél, akkor harmadik is lehetett volna a Malajziai Nagydíjon. A Michelin főnöke szerint a Ferrarit csak akkor lehet legyőzni, ha az olaszok hibáznak. Március 21. A Ferrari és Michael Schumacher vasárnapi újabb győzelme után már nem csak a rivális csapatok, hanem azok gumiszállítója, a Michelin is az olasz istállót dicséri. A hatszoros világbajnok idei két győzelméhez nagyban hozzájárult a Bridgestone gumik jó teljesítménye is, ám Pierre Dupasquier, a Michelin sportigazgatója figyelmeztet: nem a japán gumigyártó, hanem a Ferrari szinte tökéletes autója áll a sikerek mögött. "Nem szabad összetéveszteni a Bridgestone-t és a Ferrarit. A Bridgestone sosem lesz jobb nálunk. Ha Schumacherék Michelinnel mennének, a világbajnokság nem létezne, szó sem eshetne versenyről" - nyilatkozta a francia szakember. Dupasquier úgy gondolja, idén a Ferrari ellenfelei csak akkor nyerhetnek versenyeket, ha az olaszok hibáznak: "A közeljövőben senki sem fogja legyőzni a Ferrarit, az olaszoknak és gumiszállítójuknak, a Bridgestone-nak hibázniuk kell, hogy a riválisoknak esélyük legyen. Tavaly sokszor hibáztak, lehetőséget adtak nekünk a győzelemre, de mi elszalasztottuk a lehetőséget". A Ferrari másodpilótájának, Rubens Barrichellónak vasárnap gondjai is akadtak a Bridgestone-okkal, de állítása szerint Baumgartner Zsolt is hibás azért, mert csak negyedik lett. "Más típusú gumikkal mentem, mint a csapattársam, ami nem bizonyult jó döntésnek. Amikor esni kezdett, az abroncsok hamar lehűltek, ezért veszítettem két pozíciót is. Két másodperccel végeztem Button mögött, ezt az időt akkor veszítettem el, amikor Baumgartnert kellett leköröznöm" - vádolta a magyar versenyzőt a brazil. A Minardi 23 éves versenyzője nem beszélt arról, hogy bármilyen problémája lett volna Barrichcllóval, ám a sauberes Felipe Mássá szintén rázta egyszer az öklét a magyar felé, amikor elment mellette. Férfi párbajtőrcsapatunk olimpiai részvevő Március 22. Sorrendben harmadik Világkupaezüstjével a magyar férfi párbajtőrválogatott kijutott az athéni olimpiára. A három évvel ezelőtti világbajnok csapat a sírból küzdötte vissza magát, es lett negyedik a világranglistán. A tavalyi havannai világbajnokságon betliző, és mindössze a tizen- Wmadik helyen végző magyar férfi párbajtőr-válogatott olimpiai részvételére minimális esélvt adtak a szakemberek. Az athéni részvételt ugyanis a világranglistás helyezés alapján lehetett kivívni - az első négyr mehetett automatikusan -, és a mieink a kilencedikek voltak. Fare a szezonra azonban kiváló formába került a Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián összeállítású magyar csapat, amelynek "csak" az volt a dolga, hogy egy tengerentúli versem en'jól szerepeljenek. Ez a hétvégén megtörtént, a nagy rivális ukránokat - ók negyedikek, a magyarok ötödikek voltak a ranglistán a viadal előtt - elbúcsúztatták az elődöntőért, a négy között pedig a már korábban kijutott oroszokat is legyőzték. Szereti a sportot? Esetleg ért is hozzá?! Szeretné szerkeszteni a Híd sportoldalait? Várjuk érdeklődő hívását a917-686-1115 telefonszámon!