A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-03-19 / 145. szám

I 2004. MÁRCIUS 19. Irodalom A HÍD 25 IoS I' r I I 5To I g ? Nézd, elmondanám Néked, el én, Hogy a Mindenség Remegését egyszer meglelém, Egy szempárban, egy dalban, egy puszta kőben, Egy hófehér, liliom-színű ifjú nőben. Reggel volt, varjak és fürjek dalára keltem, Bár félálomban égtem, más, égi tájat szeltem, Szelídítettem háborgó szívemet, a fájót, Fejemre nyomtam képzeletnyi tarka csákót, És mosolyomba akkor belefért a Föld, Az összes szín, kék, fehér, csupa zöld, A pirosnak végtelennyi áradatja, Mi vérünk csókos voltát megmutatja. Vodkák naranccsal felkavartak, És átadtak egyszer csak furcsa kábulatnak: Hogy élek, és szeretek, s szerelmem nem titok, Hogy bennem élnek elképesztő bíborok, Mert nincs vége sohasem a képzeletnek, Mert nincsen az hogy Téged nem szeretnek, 1 liszen szeret az Ég is, a szürkés-kék, a tejfehér, Megölel a Nap, ez izzó húsú ős-ledér, És a fák is kacéran integetnek, suttogva némán, Letört gallyaik is szeretnek, ámbár bénán, S szeret a féreg is, mely földet ápol, Rád omlik szeretőként a langyos nyári zápor, És már nem rettegsz, lelked kitárod, Hangtalan játszod rajta zongorád, gitárod, S tudod hogy bál yan fent a mennyben, Ahogy ő mondta akkor régen, Nem volt hazugság, szép volt mint mesékben. S a prózai, hűvös világ részvétlen szava Ügy pattog le rólad mint egy mostoha Fémhúrból szőtt, kegyetlen-élú ostora, S Buddhává nő ki testedből a vágy, És nem csapda immár, hanem puha emlék az ágy, Sosem vagy egyedül, ölként ölel át a Lét, S csillagporral van felhintve az égi sötét. Hát így zengem diadalát a nyári magamnak, Elvetvén én-képeim mit mások megmutattak: A bolondot, bohócot, morcos arcot, Azt ki rég megunta már a meddő harcot, Akit befont halálos hálóval egy tarka pók, Akiben elszáradtak már a friss cipók, Kinek beadták: torz ő és gonosz már, Kire mostantól csupa-csupa rossz vár. Hát nem, barátok mellett végre megleltem magam, Az áttetsző Ideált kit hajkurásztam hasztalan, Az Ifjat, a Szépet, a Jót és Csendeset, Aki egy hangya sóhajába is beleremeg, Mert nem szégyellj hogy földrengés-jelzője Porszemre állítva működik, s mezője Nem hadaknak, s gépeknek tár utat, Merthogy az összes masszív-gyilkos indulat Kihullt belőle, búcsút mondva nékik, Szemei előtt ballagnak édes nénik, Nagymamák, kik felpörgetik szép lassan életük, S fonnak simogatás-pullovert, és a tűk Melyeket használnak, sosem sértenék Unokáik meztelen karját avagy puhácska lábfejét, így köszöntőm, eképpen üdvözlöm a reggelt, Es hálát adok Néki azért hogy most, itt megtelt Valóm a valóság iránti áhítattal, S dicsérem Istenem is földi kábulattal, Mely Égre törve vágyj a kifejezni A Munkát, amit hogyha befejezni Kéne- márpedig azt szinte sosem lehet, Hogy zengjenek milliónyi víg énekek, Hogy az emberi könny-áradat kiapadják, Hogy a Tisztesség szíveikben megtapadjék, Hogy suttogják-kiabálják, zengjék dalban, Vagy dobolják talpukkal, erőtlen-halkan: Békét akarnak, teljes, átfogó életet, Amelyben nem létezővé izzik el a gyűlölet, Hol csodákra százával lelnek napra-nap. Miután elillant lényeikből a terhes áldozat. S hogy nem álom ez, hogy nem csak képzelem, Arra itt van példaként önnön életem, Hiszen megjártam itt a Földön mennyet s poklokat, Nem egyszer megcsókolt ajkával égő kárhozat, De túléltem, s itt ülök, magamba szálltam, Feloldódva minden percben, életben, elmúlásban, És még egyszer köszönöm Atyámnak e földi létet: Értem Uram, Neked adom magam és azt hogy élek. Törésvonal Nagy Ábrahám (második rész) A piros cserepes őrház mögött állt egy deszkafalú, kátránypapírral lefe­dett tákolmány, a padlása illatos szé­nával volt megtömve. Mi ólnak hasz­náltuk, ott tartottuk kecskéinket. Hosszú, hófehér szőr borította testü­ket, a nap sugara bukfencet vetett há­tukon. Gyönyörű példány volt mind­kettő. Két nagyobbacska nővérem nyáron mindig fürösztötte, fésülte, ci­­comázta őket. Még szalagot is akasz­tottak a nyakukba. Legfőbb érdemük az volt, hogy kiváló tejelők voltak. Ne­kik köszönhettük, hogy tejben soha nem szenvedtünk hiányt. Még adtunk is el belőle. Egy régebbről kitermelt és lelaka­tolt homokbánya kitűnő legeltető helynek bizonyult, oda jártam velük a nyári hónapokban. Szerették nagyon azt a sok hitvány gazt ami ott nőtt. Más négylábú patás rokonaiknak nem fült volna rá a foga, de ők finomabb fúfélét el sem tudtak volna képzelni. Jóízűen csámcsogtak még a bokrok szúrós hegyét is megették. Estére már úgy megduzzadt a tőgyük, hogy cse­pegett ki a tej belőle. A lezárt bánya mindig csendes volt, más emberfia nem járt arra. Magasan az áttetsző kék légben pacsirták zengték dalaikat, va­lahol az akácosban rigó füttyentett. Kora tavasztól késő őszig kint a sza­badban tartózkodtam, megszerettem a pásztor életet. Ott érlelődött meg ben­nem az elhatározás, hogyha felnövök kecskepásztor foglalkozás mellett ma­radok, főleg azért, hogy életemet a ter­mészet ölén, a szabadban töltsem el. Míg kecskéim a sziklás-meredek hegyoldalban a cserjékről csipegetik a parányi leveleket, szemem gyönyör­ködhet abban a szépben, amit egyedül a természet képes nyújtani az ember­fiának. Egyszer megemlítettem szüle­imnek a jövőmre vonatkozó elképzelé­seimet. Kikacagtak. Apám azt mond­ta, hogy majd az iskola meghozza az eszed. Két év múlva álom-életemnek vége szakadt; iskolaköteles lettem. Ezentúl családunkban nem volt aki a kecskéknek a gondját viselje, el kellett adni őket. Sokat sírtam. Tavasszal meglátogatott bennünket egy pap ro­konunk Csíkból. Apámtól elkérte az értesítőmet, akkor már harmadosztá­lyos voltam. A szelíd tekintetű plébá­nos forgatta a könyvecskét a kezében, lapozgatott benne, közben egy-egy pillantást vetett rám. Ültem a padlón éppen apám ünnepi csizmáját fényesí­tettem, vasárnapokon abban szokott a misére járni. Színjeles volt a bizonyít­ványom, de az engem nem nagyon iz­gatott. Állandóan az eladott kecskéim jártak az eszemben, azokra a derűs nyári napokra gondoltam, amit a ho­mokbányában együtt töltöttem el ve­lük. Közelemben állt a pap, megszólí­tott: - Állj már fel a földről, beszédem van veled. Hüvelyk ujjával barackot nyomott a kobakomra, arcomat két te­nyerébe fogta és a szememben für­készve ezeket mondta: szó sincs róla! Nem leszel kecskepásztor! Folytatása következik ,Együtt az Úrért és egymásért!" fjST) New York-i Magyar VaÖjTlß/ Református Egyház A New York-i Első Magyar Református Egyház és i Cseh György Magyar nyelvű istentisztelet minden vasár­esperes-lelkipásztor nap de. 11 órakor. szeretettel meghív mindenkit Bibliaróra csütörtök este 8 órakor. a vasárnaponként iyÉSSr' de. 11 órakor 2004. március 21., vasárnap: beszélgetés az kezdődő Istentiszteletére. új Jézus-filmről 344 East 69th Street, New York, 229 East 82nd Street, NY, NY 10021 NY, 10028, Telefon: (212) 734-5252 Telefon: 212-734-3139 www.ny69ref.org Az első Amerikai Magyar Televízió! A Hungarian American Television az alábbi földi su­gárzásit adókon (UHF) illetve kábehatornákin fogható: WNYE 25 csatorna - New York, New Jersey, Connecticut - Szombat 16 óra DUNA TV Híradó - Szombat reggel 7 óra 50 perc Time Warner Cable 34 csatorna - Manhattan - Vasárnap 16 óra WLRN 36 est ma-Gnater \ liami (1 ijyvwocknl Kev-ig)- Kedd hajnali 1 óra WLRN 17 csatorna (UHF) - Dél-Florida (W. Palm Beach-töl Key-ig) HATV, P.O. Box 468, Radio City Station, New York, NY 10019 Tel/fáx: 1-718-275-1223 Kari Bardosh producer Baptista templom Mindenkit szeretettel várunk Istentiszteleteinkre! Csütörtök 7-9 Vasárnap 10-12 Lelkipásztor: Kulcsár Sándor Vasárnapi Istentisztelet után 1 órakor ebéd 225 East 80 St, NY 10021

Next

/
Oldalképek
Tartalom