A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-03-12 / 144. szám

2004. MÁRCIUS 12. Színes A HÍD 19 §1 Hamis a kép az izmos gladiátorokról TÚLSÚLYOS HARCOK A közelmúltban a mozikban vetített hollywoodi film is azt a képzetet kelti, hogy a gladiátorok hatalmas termetű izompacsirták voltak. Pedig nem. Babból és árpából álló diétán éltek, hogy elhízzanak, és mezítláb rúgták az arénák véráztatta homokját - állítja a brit Telegraph egy osztrák antropológus kutatására hivatkozva. idegrendszerének védelmét szolgálta, hiszen a lerakodott zsírrétegen jól fe­szült a testüket óvó páncélzat, az üté­sektől pedig óvta a belső szerveket. A csontokból vett mintákat kémiai vizsgálatnak vetették alá. Egy átlagosan táplálkozó - húst és növényi rostokat egyaránt fogyasztó - ember szervezeté­ben a stroncium és a cink egyensúly­ban van. A gladiátorok marad­ványaiban azonban túl sok volt a stroncium, és nagyon kevés a cink, ami vegetáriánus étrendre utal. A csontszövet jóval sűrűbb volt, mint egy át­lagos ember szervezetében - csakúgy, mint a mai atlétáknák Különösen a láb csontjai na­gyobbodtak meg, ami arra utal, hogy a gladiátorok mezít­láb küzdöttek az arénák vértől iszamos homokjában. Gross­chmidt arra is rájött, hogy meglepő módon a gladiátorok inkább felszedtek magukra pár kilót harc előtt, semmint hogy megszabadultak volna a feles­leges súlytól. Grosschmidt kutatásai még egy vita­tott kérdésre is választ kínálnak: bizo­nyos történészek ugyanis kétségbe vonják, hogy a lefelé fordított hüvelyk­ujj jelentette volna a kivégzést. Az oszt­rák tudós az elesett harcosok csontoza­tának vizsgálatakor sokszor találkozott a gerincen ejtett vágásokkal. Elmélete szerint ezeknek a karcolásoknak az az oka, hogy a halálra ítélt veszteseket el­lenfelük a torkukon át szúrta szíven. A lefelé fordított hüvejkujj tehát a torkon át a szívbe szúrt kard jelképe volt. Március 9. A kutatók eddig is fejvakarva álltak az olyan korabeli jellemzések előtt, me­lyek "árpa-ropogtatókként" hivatkoztak az állítólag rettenthetetlen harcosokra. Az egykori Asia Minor pro­vincia fővárosa, Epheszosz közelében feltárt, mintegy 70 sírból álló gladiátor-temető le­letei választ adnak a furcsa jel­lemzésre: a csontok vizsgálata bizony cáfolja a római har­cológépek testfelépítéséről szőtt hollywoodi elképzelése­ket. A Törökország területén fekvő temetőben nyugvó gla­diátorok nem drabális hús­­evő-hústornyok, hanem sok­kal inkább túlsúlyos vegetári­ánusok voltak. A "nagy csalás" persze nem a hollywoodi kasszasikerekkel kezdődött: már a korabeli mo­zaikok is megtermett izomko­losszusokként ábrázolják a gladiátoro­kat. Ám a történészek szerint ez inkább volt, maga a tudós is elismerte. "Annyit árpát és babot kaptak minden nap, hogy a végén tényleg na­gyok és erősek lettek tőle" - véli a tudós. A tudós azt gya­nítja, az egy­hangú diéta különös mó­don a harco­sok ereinek és Perelnek a “kannibálok” Március 8. Egy brit magazinnak szembe kell néznie azzal, hogy egy Uj-Guinea-i törzs képviselője beperli őket, mert hamis képet terjesztenek róluk. A Zoo Weekly magazin úgy tüntette fel a régióban élő törzseket, hogy "kannibálok, akik orgiákat szer­veznek". A magazin egy vetélkedő főnyereményeként azt ajánlotta fel az olvasóinak, hogy "emberhús evészeti orgiában" vehetnek részt, ahol azonban az esélyük arra, hogy vacsora­ként végzik, igen kevés. A vetélkedőre való felhívást rasszistá­nak nevezte Benny Wenda, eg)7 Nagy-Britanniában élő pápua törzsfőnök, aki azt tervezi, hogy a törvényszékre viszi az ügyet, számolt be a Media Guardian nevű újság. Wenda úr a Demmak nevű koalíció tagja, amely koalíció a nvugat-pápuai törzsek képviselőinek érdekszövetsége. Nyugat-Pápua Uj- Guinea szigetének nyugati területe, amely Indonéziától való függetlenségért harcol. -Az egyik kampányszervező elmondta, hogy a hamis kép terjesztése ezekről a törzsekről "inzultáló és komolytalan, de Nagy-Britannia ilyennek látja ezt a kultúrát". A magazin által szervezett vetélkedő azt ígérte a játékosainak, hogy egy "kannibál-szex vakációt" nyerhetnek. Áhhoz, hogy játékba léphessenek, az olva­sóknak egy 25 szavas esszét kellett írniuk arról, hogy mi­ért látják úgy7, hogy ők kéne nyerjenek, és egy fotót is kel­lett mellékelniük az iromány mellé. Benny Wenda el­mondta, hogy az elmúlt 50- 100 évben egyetlen kanniba­lizmusról szóló jelentést sem látott a világ. Terjednek pletykák, de ezeket egykori misszionáriusok és felfede­zők írták le. Drága Lennon­­hajtincs Március 6. Ötezer dollárnak meg­felelő összeget fizetett ki eg)' meg­szállott rajongó John Lennon egyet­len hajtincséért. A hongkongi férfi egy spanyolországi árv erésen szerez­te meg a relikviát, miután túllicitált egy vele versenyző spanyol fodrászt. A Beatles-rajongó úr elmondta: akár a tripláját is kifizette volna az erek­lyéért. A tincs mellé egy igazolást is kapott, hogy a hajfürtöt maga Lennon ajándékozta egyik rajongójá­nak 1964-ben, Denverben. Potyautas aligátor Március 9. Egy másfél méteres aligátor társaságában utazott haza tizenegy floridai felsőtagozatos és középiskolás diák. A gyerekek haz­afelé tartottak az iskolából, amikor a busz útját egy7 aligátor állta el. A sofőr, Sherry Hattaway megengedte a gyerekeknek, hogy felcibálják a ragadozó hüllőt a buszra. A buszon senki nem sérült meg, az aligátor is túlélte az utazást. Ä tanúk szerint egyébként a sofőr először nem akarta felengedni a veszélyes állatot a buszra, de a gyerekek végül rábeszélték. Négy fiú ezután leugrott a buszról, ltotokkal kikergették menedékéből az időközben elbújó állatot és felrángat­ták a buszra. Áz aligátor száját szik­szalaggal összeragasztották. Új szolgáltatási Magyarország 6 cent/p Gyors internettel rendelkező ügyfelek előnyben vannak!!--------Használhatja meglevő telefon készülékét !!! Budapest csak 5 cent/p, Magy ar vidék pedig csak 6 cent/p Románia 14 cent, Bukarest 10.5 Németország 3.3 cent KANADA csak 2.5 cent/perc Amerika területén belül 1.89 (‘ent/perc BUDAPEST 5 C ent/perc Hagyományos telefont használó ügyfeleknek sem rósz © !! Magyarország 8.4 cent/p Budapest 6.9 cent/p Románia 14.9 cent/p Németország és Kanada 5.9 cent/perc Előfizetett utazó kártya is kapható !! info a web en: WWW.kovacsbiz.com I non CQO H'IAQ Kérem hívja Mónikát vagy Gyurit “000“DÖO“ / »jHu az ingyenes számunkon !!!! korabeli píárfogás lehetett, mellyel a harcosok macsó imázsát akarták javíta­ni, semmint hű képet adni valódi testal­katukról. Karl Grosschmidt, a bécsi egyetem törvényszéki kórboncnoka a csontok vizsgálata alapján megállapította: a gla­diátorok valójában árpa- és bab-diétán éltek. Hogy ez elég egyhangú koszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom