A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)

2004-03-12 / 144. szám

2004. MÁRCIUS 12. SPORT AHÍD 17 I Ralf Schumi úgy döntött, megy a Renault-hoz SEBESSÉG, VÁLTÁSSAL Vége a bizonytalanságnak Ralf Schumacher jövőjével kapcsolatban, a német pilóta nem hosszabbítja meg 2004 végén lejáró szerződését a Forma-l-es Williams-istál­­lóval. Ehelyett a Renault-hoz igazol, hogy 18 millió eurós éves fizetésével a száguldó cirkusz második legjobban fizetett versenyzője legyen. Március 8. Juan Pablo Montoya mellett Ralf Schumacher is elhagyja év végén a Williams-BMW-t. Az már korábban el­dőlt, hogy a kolumbiai a McLarenhez igazol, de a Bild című napilap legfrissebb száma szerint immár a német távozása is véglegessé vált. Ralf menedzsere, Willi Weber előrehaladott tárgyalásokat foly­tatott a Flavio Briatore irányította Re­­nault-val, és létre is jött a megegyezés: Ralf Schumacher 2005-től új szerelést ölt magára. A hír sokakat meglepett, eddig ugyanis a Toyotát emlegették a 28 esz­tendős versenyző leendő együtteseként. "Minden lénveges kérdést sikerült tisztáznunk Briatore úrral, a szerződés aláírása már pusztán formalitás" - jelen­tette ki büszkén Weber. Az 5 3 esztendős Briatore dolgozott már együtt Schumacherrel, igaz, nem Ralffal, ha­nem Michaellel, amelynek eredménye két benettonos (1994, 1995) világbajnoki cím lett. Veszélyben a röplabda-szövetség Március 10. A Magyar Röplabda Szövetség keddi sajtótájékoztatóján Körösfői László elnök bejelentette: nem áll rendelkezésre fedezet a mini­mális működési költségekre sem, ezért felmerült, hogy a vezetőség testületileg felajánlja lemondását. A magyar röplabda húsz-harminc éve a világ élvonalába tartozott, amit Eb-, vb-érmek, olimpiai pontszerző helyezések bizonyítottak. A jelenlegi eredménytelenség - bár a férfi váloga­tott két éve Eb-döntős volt és a legjobb hazai játékosok a legerősebb külföldi bajnokságokban játszanak - az elnök szerint elsősorban anyagi okokra vezet­hető vissza. Stevik Péter főtitkár elmondta, a 2004-re tervezett 80-90 milliós költségv etés 25 milliós hiánnyal számol, ezért radikális csökkentésre van szükség, ami a szakmai munka rovására mehet. Hozz,átette: a szövet­ségnek tartozása nincs. A válogatottak mellett dolgozó szakemberek többsége nem kap fizetést, az elmúlt években több klub szűnt meg anyagi okok miatt. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy' a szövetségek székházitól ki kell költöznie az MRSZ-nek, és az épülő Magyar Sportok Házában négyszeres lesz az irodabérleti díj. A csapatcsere elsődleges oka termé­szetszerűleg a pénz, Ralf Schumacher már régóta nem tud dűlőre jutni Sir Frank Williamsszel az anyagi kérdések­ben. Meghosszabbította volna ő már ré­gen szerződését, csakhogy a csapatveze­tés szerette volna megfelezni éves járan­dóságát. Ralf ezzel szemben fizetéseme­lést akart kicsikarni, de ezzel csak Sir Frankét sikerült felbosszantania, a főnök első felindulásában fel is függesztette a tárgyalásokat Ralf menedzsmentjével. "A Bahreini Nagy díj alatt lesz még egy tárgyalásunk Williamsszel, de ha ott sem sikerül egymás tenyerébe csapnunk, Ralf biztosan távozik" - jegyezte meg Weber, sajtóértesülések szerint ugyanak­kor ez a találkozó "súlytalan" lesz. Ralf ugyanis döntött, kell neki az a 18 millió euró, amit Briatore a Renault új szponzo­ra, a Telefonica segítségével zokszó nél­kül hajlandó kifizetni, Állítólag a hivata­los bejelentés sem várat már sokat magá­ra (napok kérdése a dolog). Ralf új jöve­delmével egyébiránt a száguldó cirkusz második legjobban fizetett pilótája lesz, Március 9. "Fárasztó bajnoki és európai kupamér­kőzések után érkeztek a játékosok a keret­be, amely gyakorlatilag edzés nélkül állt ki kedden Aarhusban a házigazda Dánia legjobbjai ellen - mondta Mocsai Lajos. - Nem volt csoda, hogy több fiatalt felvo­nultató együttesünk beleszaladt a súlyos vereségbe, amelyből persze - a körülmé­nyek ismeretében - nem lehetett messze­menő következtetéseket levonni. Ráadá­sul a dánok élvezték a hazai pálya minden előnyét. Ez a találkozó arra volt jó, hogy megállapíthattam, honnan kell elindul­nunk, úgymond hol a keret nullpontja. A félreértések elkerülésére mondom, hogy ezzel nem a klubokban végzett edzéseket kívánom minősíteni, mert ott más közeg­ben, más közösségben dolgoznak a lá­csak bátyja keres többet, a Ferrari ásza­ként kétszer annyi. "Ralf tapasztalata aranyat ér a Re­­nault-nak, jöhetnek végre a hőn áhított futamgyőzelmek. Mert senkinek ne le­gyenek kétségei, a francia istállóban óri­ási lehetőségek rejlenek" - mondta Weber. Az érintett a Bildnek titokzatos­­kodott egy sort ("új csapatom neve le­gyen meglepetés"), s az AFP hírügynök­ségnek sem árult el konkrétumot. "Akár­mennyire nehezemre esne is elhagyni BMW-s barátaimat, ez könnyen megtör­ténhet" - bökte ki Schumacher. "Nem tűrhetem tovább azt a bánásmódot, ami­vel a Williamsnél nap mint nap kell szembesülnöm, belefáradtam néhány dologba. Frank Williams például csak azt hajtogatja, nem érdekel más, csak a pénz. Ezen már csak röhögni tudok." nyok. Az viszont kitűnt, hogy az átállás az új feladatokra és a mentális azonosulás a keret feladataival ilyen rövid idő alatt nem mindenkinek sikerült azonos fokon. A lényeg, hogy megállapíthattuk, hon­nan kell kezdenünk, illetve folytatnunk az olimpiai felkészülést." A mester hozzáfűzte, hogy a felkészü­lésben előrébb tartó dánok roppant moti­váltán, 4000 nézőtől hajtva, óriási becs­vággyal csatáztak, és visszavágtak a de­cemberi vb csoportküzdelmeiben elszen­vedett vereségért. Erről a találkozóról Jan Pytlick, a dánok kapitánya is elismerte, hogy főleg lelki okoktól fontos tanítvá­nyainak. "Motiváltabban küzdöttünk, mint a fáradtnak tűnő magyarok, akik kö­zül hiányoztak például a nálunk kézilab­dázó kerettagok, Farkas Ágnes, Siti Esz­ter és Nagy Krisztina - mondta. - Ugyan­akkor a mi együttesünk sem volt teljes, és a magyarországi hármas viadalra sem a legjobb összeállításunkban jöttünk, hi­szen időközben otthon folytak a bajnoki mérkőzések, és akinek ezeken volt dolga - négy-öt ilyen játékosunk volt -, nem tar­tott velünk a bét végi tornára. A hollan­dokkal és a magyarokkal vívott mérkőzé­seink nagyon hasznosak voltak, és a ta­nulságokat felhasználjuk az olimpiai fel­készülésünk folytatásában." Röviden Mandula már A MÁSODIK KÖRBEN Március 9. A világranglistán 39. Mandula Petrát a 27. helyen emelték ki, így erőnyerő­ként azonnal a 2. fordulóba "jutott" a szerdán kezdődő 2,1 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, rajta kívül még két ma­gyar játékos tagja a 96 versenyzőt felvonulta­tó 128-as főtáblának. Kapros Anikó (56.) a szlovák Henrieta Nagyovával (94.) találkozik az 1. körben, mígCzink Melinda (65.) ellenfe­le a francia nyílt bajnokság 1997-es győztese, a most szabadkártyával induló horvát lva Majoli (150.) lesz. A 32 kiemelt a 128-as fő­tábla második fordulójában kapcsolódik be. Világcsúcs az Atlétikai VB-n Március 8. A Krasznomovec, Kotjarova. Levina, Nazarova összetételű staféta végig nagy fölénnyel vezette a viadalt, s 3:23.88 p­­es, szenzációs idővel értek célba a 4x400-ason. A 400 m-en is győztes Nazarova vezérelte csapat 47 századdal döntötte meg a szintén az. orosz váltó tartotta, 3:24.25 p-ces, ötéves re­kordot. Az oroszok mögött beérkező országok is kitettek magukért, hiszen a fehéroroszok, a románok és a lengj elek is országos csúcsot fu­tottak. A sokáig mérsékelt iramú 3000 m-es fináléban az utolsó körben élénkült meg iga­zán a tempó. Ekkor a két etióp állt az élre, s rendkívül kiélezett finisben - borítva a papír­formát - Defar bizonyult jobbnak. Férfi 1500 m-en még kiélezettebb küzdelemben dőlt el az elsőség sorsa: a kenyai Paul Korir mindösz­­sze három századdal, tulajdonképpen mellbe­dobással verte az ukrán Ivan Heskót. A Hertha kirúgta VILÁGBAJNOKÁT Március 8. Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással Király Gábor klubja, a Hertha BSC és brazil labdarúgója, Luizao. A 28 éves dél-amerikai támadó már vissza is uta­zott hazájába, hogy mielőbb új csapatot talál­jon magának. Luizao tagja volt a 2(X)2-es kore­ai-japán közös rendezésű világbajnokságot megnyert brazil együttesnek, s a vb után iga­zolt a berliniekhez. Új állomáshelyén azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így munkaadójával egyetértésben úgy dön­tött: nem tölti ki 2006-ig szóló kontraktusát. Doppingszer magyar biciklistánál Március 7. Vizsgálat indult egy magyar ama­tőr kerékpáros ellen Olaszországban, mert a csendőrség 30 flakon doppingszert talált a szállodai szobájában. Az AFP jelentése sze­rint a 28 éves sportoló - akinek a nevét nem közölték - egy Trieszt környéki viadalra érke­zett, és lakhelyén eritropoetinre (EPO), vala­mint növekedési hormont tartalmazó készít­ményekre bukkant a csendőrség kábítószer­ellenes részlege. A gyanú szerint a magyar férfi versenyzőtársaknak szerette volna érté­kesíteni a doppingszereket. Új edzó a Hannovernél Március 7. Ewald Lienen lett a német lab­darúgó-bajnokságban szereplő Hannover 96 új vezetőedzője. Az. ötvenéves szakember a vasárnap menesztett Ralf Ragnickot váltja a kispadon. Lienen legutóbb a Borussia Mön­­chengladbach trénereként dolgozott a Bundesligában, ám tavaly szeptember 21-én éppen a Hannover ellen elszenvedett 2-()-ás vereség után állították fel a kispadról. WÍNői olimpiai felkészülési torna - remek rendezőkkel ELÉGEDETT EDZŐK Okkal volt elégedett Mocsai Lajos, az olimpiai és vb-ezüstérmes női kézilabda váloga­tott szövetségi kapitánya a Dunaújvárosban, Pápán és Győrött kitűnően megren­dezett athéni felkészülési torna után. Tanítványai, akik közül hiányoztak a külföldi klubokban szereplők, az olimpiai és Eb-aranyérmes dánok, valamint a hollandok előtt megnyerték a háromnapos viadalt, amely mintegy előkészítője volt a további jelen­tősebb edzőtáborozásoknak és tesztmérkőzéseknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom