A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-02-27 / 142. szám
2004. FEBRUÁR 27. A NAGYVILÁG HÍREI A HÍD 3 ■ Putyin elnök felmentette a teljes orosz kormányt FEJBE VERT MEDVE Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz televízióban váratlanul bejelentette, hogy elnöki hatalmával élve felmentette tisztségéből a teljes orosz kormányt. Február 23. Putyin szigorú, csaknem zord tekintettel jelentette be a döntést, meneszti Kaszjanov miniszterelnököt és az egész kabinetet. Hozzátette, ez nem a kormány munkájának a bírálata, mert az teljes egészében kielégítő volt. Indoklásul azt mondta, szeretné ily módon megszilárdítani elkötelezettségét Oroszország fejlődésének irányvonala mellett a márciusi elnökválasztást követő időszakban is. Vlagyimir Putyin azt mondta, a "megfelelő" időben szerette volna az új kormány összetételét bejelenteni, azért, hogy ne legyen semmiféle bizonytalanság majd a föderális végrehajtó struktúrában. / Eszak-Korea: egy helyben topogás Február 23. Úgy tűnik, nincs igazi előrelépés az észak-koreai atomválság megoldása felé. Bizonyos tekintetben egyetértés van a résztvevők között az észak-koreai atomfegyverprogrammal kapcsolatos válság rendezését célzó pekingi hatoldalú tárgyalásokon, de sok nézetkülönbség maradt - mondta szerdán, a tárgyalások második fordulójának első napja után a kínai külügyminisztérium szóvivője. Liu Csien-csao (Liu Jianchao) szóvivő szerint a hat résztvevő állam - a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország - egybehangzóan jelezte a szerda délelőtti négy órás plenáris ülésen, hegy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentessége összhangban van érdekeivel. James felly, az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes államtitkár-helyettese megismételte, hogy' az Egy'esült .Államok az észak-koreai atomprogram teljes, visszafordíthatatlan és ellenőrizhető lebontását kívánja. Kim Gje Gvan északkoreai külügyminiszter-helyettes rugalmasságot ígért ugyan, de leszögezte, hogy kormánya fenntartja eddigi álláspontját, ragaszkodik ahhoz, hogy atomfegyverprogramjának leszerelése előtt Putyin azt hangsúlyozta, hogy garantálni kell az állam zökkenőmentes működését és az adminisztráció reformjának folytatódását. Egyébként már korábban is voltak találgatások arról, hogy Kaszjanov nem marad majd meg a posztján az elnökválasztás után, mivel sokan úgy látják Moszkvában, hogy ő Jelcin gárdájának utolsó, még hivatalban lévő mohikánja. Egyelőre az eddigi miniszterelnökhelyettes, Viktor Hrisztyenko az ügyvezető kormányfő. Putyin azt mondta, az alkotmány 111 -es cikkelye értelmében javaslatot tesz majd a Dumá-nak az új miniszterelnök személyére, majd Február 24. "Bush, erősítsd meg védelmedet és fokozd a biztonsági intézkedéseidet, mert a muzulmán nemzet, amely légiót küldött New York és Washington ellen, elszánta magát, hogy újabb légiókat indítson útnak, amelyek sóvárognak a halál és a paradicsom után!" - mondja a szalagon Zavahiri. A felvétel nyilvánvalóan a közelmúltban készült, mivel Zavahiri utal benne az amerikai elnök, George Bush egy januárban mondott beszédére is. A terroristavezér hazugságnak minősíti Bush azon állítását, amely szerint csapatai letartóztatták az al-Kaida tagjainak kétharmadát. Egy másik tévéadó, az al-Arabíja által bejátszott másik beszédben Zavahiri ellenségnek nevezi a Francia Köztársaság elnökét. Jacques Chirac "gyűlölködő kereszteslovag", aki meg akarja tiltani muzulmán hitű leányoknak, hogy fejegy héttel a kormányfő kinevezése után az új miniszterelnök tesz javaslatot Putyin elnöknek az új államhatalmi struktúrára. Az új kormány megalakulásáig azonban a jelenlegi kabinet viszi tovább az ügyeket. kendőt viseljenek az állami iskolákban - mondja a szalagon Zavahiri. Egyúttal bírálja a kairói al-Azhar iszlám egyetem sejkjét, Mohamed Tantavk is. A mérsékeltnek tekintett sejk december 30-án kifejtette: a nem iszlám vallású országokban a hatóságnak joga van a fejkendő viselésének korlátozásához. A muzulmán hitű lányoknak és aszszonyoknak csak ott írja elő a Korán a kendőviselést, ahol a helyi lakosság többsége igazhitű; másutt igazodniuk kell a helyi előírásokhoz. Ä Zavirinak tulajdonított hang felszólítja a muzulmánokat, hogy katonai eszközökkel harcoljanak a "hitetlen rezsimek", így az amerikai kormány, Hamid Karzai afgán elnök kormánya és az iraki ideiglenes kormányzótanács ellen. Ezekkel ugyanis értelmetlen a párbeszéd vagy más békés módszerek alkalmazása. Röviden tételezett felbujtóit a hatóságoknak még nem sikerült kézre keríteniük. Afganisztánba menekülhetett bin Laden Február 22. Afganisztánba szökött át Pakisztánból Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezére és helyettese Ajman az-Zavahiri. Az ABC amerikai tévéállomás keddi jelentése szerint a nemzetközi körözés alatt álló két terrorista az előző nap indított pakisztáni általános katonai támadástól félve ment vissza Afganisztánba. Az ABC, amely jelentésében amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozott, nem említett közelebbi adatokat bin Laden és Zavahiri feltételezett tartózkodási helyére vonatkozólag. A Sunday Express című londoni újság vasárnap azt írta, hogy bin Laden és mintegy 50 feltétlen híve, nemkülönben Omar móllá, az afganisztáni táiibok vezére Pakisztánban bujkál, az Afganisztánnal határos hegyvidéken. A móllá tájékoztatási központja viszont hétfőn már azt állította, hogy bin Laden és az-Zavahiri Afganisztánban van, és onnan szervezi az amerikaiak elleni támadásokat. Leszúrtak egy svájci LÉGÜRÁNYÍTÓT Február 22. Csaknem két évvel a Bodeni tó felett bekövetkezett légikataszrófa után leszúrták az akkor ügyeletben levő egyik légiirányítót. A skyguide társaság 36 éves munkatársával a rendőrség szerint zürichi otthonában végeztek. A dán származású férfi 2002. július 1-én éjjel volt szolgálatban, amikor a német-svájci határvidéken két repülőgép több ezer méteres magasságban összeütközött. A katasztrófában 71 ember, többségében orosz gyerekek vesztették életüket. A viszgálatok szerint nem kizárt, hogy a balesetet a skyguide hibája okozta. A gyilkossági ügyben a rendőrség egy németül törve beszélő férfit keres. Szocializmusra vágynak A KELETNÉMET HARMINCASOK Február 22. Csalódtak az egyesült Németországban, és elveszítették jövőbe vetett hitüket a harmincas éveik elején álló keletnémetek, derült ki a Rosa Luxemburg Alapítvány által, 1200 fős mintán végzett kutatásból. Az akkoriban 14 éves alanyokat először 1987-ben kérdezték meg, a volt NDK drezdai övezetében. A kutatás eredeti célja az volt, hogy nyomon kövessék a fiatalok életpályájának alakulását. 1987- ben a fiataloknak még 97 a százaléka rendkívül derűlátóan nyilatkozott a jövővel kapcsolatos reményeiről, ma ez a magatartás ugyanannak a mintának csupán 2 százalékára jellemző. Bár a megkérdezettek nagy többsége - 80 százalék - jótékony hatásúként könyveli el a rendszerváltozást, sokuknak fenntartásaik vannak az azt követő fejleményekkel szemben. Igaz, hogy a megkérdezetteknek "mindössze" 4 százaléka szeretné visszaállítani a berlini falat, ugyanakkor 81 százalék ma is "keletnémet állampolgárként" határozza meg magát. Az egyesülés utáni Németországgal csupán 20 százalék elégedett, s több mint 80 százalék nyilatkozott úgy, hogy "a kommunista Kelet-Németországnak megvoltak a maga jó oldalai is". Kadhafi közös afrikai hadsereget javasol Február 23. Moammer el-Kadhafi líbiai vezető (képünkön) közös afrikai hadsereg felállítását javasolta a kontinensnek a külső agresszorok elleni védelmére és belső konfliktusainak rendezésére. Líbiai sajtójelentések szerint Kadhafi javaslatát vasárnap az afrikai védelmi miniszterek szurti tanácskozásán hozta nyilvánosságra. A líbiai vezető úgy vélekedett, hogy egy közös afrikai hadsereg létrehozása az egyes országok reguláris hadseregeinek feloszlatását vonná maga után és ez jelentős pénzmegtakarításokat is eredményezne. Kadhafi emlékeztetett arra, hogy az afrikai országok évente 13 milliárd dollárt költenek mintegy 1,2 milliós hadseregeikre. Egy közös hadsereg költségei azonban legfeljebb ennek a felét tennék ki és a megmaradt összeget fejlesztésre, egészségügyre lehetne fordítani. ■ Újabb halálbrigádokkal fenyeget az al-Kaida KÖVETETT CSAPÁSOK / / Újabb támadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat az al-Kaida terrorszervezet vezérének jobbkeze. Magnószalagról sugárzott beszédében, amelyet kedden tett közzé a dubaji székhelyű al-Dzsazíra televízió, Ajman az-Zavahin "új balálbrigádokrór beszél, amelyek lecsapni készülnek