A Híd, 2004. január-június (4. évfolyam, 135-159. szám)
2004-02-13 / 140. szám
2004. FEBRUAR 13. A HÍD 21 ILLYÉS GYULA Hetvenhét magyar népmese A rátóti csikótojás Hol volt, hol nem, volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.- Tyű, fékomadta-teremtette - csodálkozott -, nahát ez már megint mi? - Mert hosszú, főzni való tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha. Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást. Azt mondja a legöregebb, a legokosabb:- Sok időt megértem, de ilyen isten-GYEREKEKNEK teremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez? Azt mondja rá az időben utána következő:- Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben. - S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz. Az azt mondja:- Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom, hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon. Itt aztán már a bíró is beleszólt:- Hát, atyafiak, ez, ahogy a formája mutatja, csakis tojás lehet. Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.- Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?! A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette. A bíró nemhiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.- Egy gyíksárkányé! - mondta a legöregebb elöljáró.- Lúdvércé! De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka! Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek. De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:- Csikó! Csikó tojta! Most már az öregek is fújták:- Úgy van! Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát? Ebben mindnyájan megegyeztek.- Eddig szerencsésen eljutottunk - szólott a bíró -, még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mitévők legyünk?- Kiköltetjük!- Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink. Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata.- Tudjátok mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk. Ebben aztán megint megegyeztek. Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlóstyúk a tojásokat. Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását. A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt! Záp! Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé guríthatják; amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt. Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossznyelvű falu. Előhozták a tojást. Bizony, szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:- A pici csikó! Ni, né! kút a pici csikó! Utána, emberek! A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában: “Nem megmondtam, hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?” Devecseri Gábor Tréfás állatkerti útmutató Ez a cinke oly picinké, falevélből van az inge, pókhálóból a szoknyája, makkhéjból a csizmácskája. Csak füvön élt a kis zebra, de most rákapott a zabra; végül is elvitték Szobra, ott oktatják szebbrejobbra. "Apám - így szól a kis bálna hadd mehessek el a bálba." "Nem mehetsz el, fiam, Péter, nem vagy még egy kilométer." * Nagy Johanna Van egy gondom * Nagy Johanna Van egy gondom Van egy gondom, hát elmondom: Elzavartak Kukutyinba, de zabhegyezőt a nagyapám mai napig nem hagyott rám. míg a világ, ,sa fejem Mért tanulnak a kis vércsék? Azért, hogy a leckét értsék. Tanítójuk egy hasas, pápaszemes, lomha sas. "Ne ugrándozz, ne táncolj, ne bomolj, az iskolás fiúcska mind komoly." Garázda kölykét inti így a moly. Fekete az ablakpárkány, rákönyököl a kis sárkány; it Gje néz az utcára, egy a leckét bent biflázza. Mit tehettem, hát elmentem hét határba a vásárba. Jártam székében, hosszában, zabhegyezőt nem találtam. Mit csinálnék Kukutyinban zabhegyező nélkül? nem kellenék e munkára, fontos szerszám nélkül. Nem várhatok, M megvénül, de nem mehetek Kukutyinba zabhegyző nélkül. Aki tudja, oldja meg már ezt a nagy, nagy #/f* g°ndot> SC ne csináljon ® " én belőlem senki sem bolondot. Oly egyszerű, fejts megérti ezt a nagyfülű szamár is: zabhegyező lesz kezemben, indulok én máris. ♦ Vidor Miklós A szél Nincsen szája, Megzörgeti a kaput, mégiscsak fú egyre, s ha kinyitod, szárnya sincsen, nincs ott senki - de fölszáll a hegyre - suhanón tovafut, lába nélkül vándorlegény leszökik a völgybe, dalát zengi hulló lombbal Csordában hajt karikázik körbe, felleget, Fú a szél, s ha megfognád, zúg a szél, ellebeg, zimankót hoz, légbe foszlik mindjárt: csupa él. magasan száll, Néha meg mélvbe ^ csaPA 2 puha szél - t' \ hr megsímítja illatot hord, arcodat, fut a tél. s elviszi a titkát. Hogyan jön létre a szivárvány? Amikor a nap átsüt az es gönyön, gyakran szivárványt látunk, mert az esőcseppek felbontják a napfényt különböző színekre, melyek mindig ugyanabban a sorrendben láthatók: vörös, narancssárga, sárga, zöld, zöldeskék, kék, ibolyaszín. A földről a szivárvány ív alakúnak, a repülőgépből pedig kör alakúnak látszik. Fotósmunkát, "1
