A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-07-25 / 112. szám

A HÍD Hazai hírek 2003. JÚLIUS 25. 11 Felére csökkenhet Budapest a közigazgatási reformmal ENNEK FELE SE TRÉFA A már elkészült, de egyelőre titkos fővárosi közigazgatási reform tervezete tartal­maz egy olyan lehetséges verziót, amely felére csökkentené a főváros területét. A formalődő közigazgatási reformmal a mai külső kerületeket esetleg leválasztják, és elővárosokká alakítják át. A végleges előterjesztést egyelőre titkosan kezelik. A MeH politikai államtitkára azonban a főváros határainak megváltoztatására nem lát esélyt. Július 22. A belügyminiszter a fővárosi köz­­igazgatási hivatalt kérte fel, hogy dol­gozza ki Budapest és agglomerációja regionális-önkormányzati reformját. Az egyik javaslat a főváros és a kerü­letek jövőbeni viszonyát, feladatait ve­szi számba, alapjaiban tehát a főváros, illetve Demszky Gábor főpolgármes­ter évek óta hangoztatott javaslatát. A városvezető ugyanis egyetlen budapes­ti önkormányzatot szeretne, és a kerü­leteknek mindössze elöljárósági sze­repkört szánna. Ezzel szemben fogalmazódott meg a másik javaslat is, amely az elővárosi rendszert tekintené meghatározónak. Ezt a variációt Derce Tamás újpesti polgármester jegyzi, aki a munkacso­port tagjaként a fővárosi közigazgatási hivatal felkérésére vázlatos, de a fő irányelveket megfogalmazó javaslatot dolgozott ki. Derce rendre a kerületek önállóságának elsorvasztásával vádolja a fővárosi vezetőket. mi,* E változat szerint a jelenlegi belső városrészek egybeolvadnának, lényegé­ben így alkotva önálló, azaz egyetlen önkormányzati irányítású Budapestet. A külső kerületek viszont megyei jogú városokká alakulnának, és Nagy-Buda­pesti Fejlesztési Tanács megalakításával - elővárosokként - bizonyos tekintetben szervesen kapcsolódnának a fővároshoz. A települések is megosztottak a kérdés­ben, de bármilyen elképzelés is válik hivatalossá, csakis parlamenti konszen­zussal valósítható meg, hiszen kéthar­mados törvényről van szó. Sokan kétel­kednek a valódi reform végig vitelében, elsődlegesen, mert számos helyi, politi­kai funkcionárius válhatna egy csapásra munkanélkülivé. Ezért a hamarosan a kormány elé kerülő, végleges változat vélhetően a fentieknél kevésbé radikális változtatásokat hordoz majd. A budapesti külső kerületek levá­lasztására, a főváros határainak megvál­­, toztatására nem lát esélyt, ám a Központi Régió további megyék­kel (Komárom, Nógrád és Fejér) történő bővítését szükségesnek tartja a Miniszterelnöki Hivatal politikai állam­titkára. Baráth Etele az Infó­(I, '*** ” rádiónak azt W *'*,!>/!**.®n \ il.itko/t.i. hogy az EU gyakorlatilag nem fogadta el a jelenlegi magyarországi területi egységeket, így azokon még idén ősszel változtatni kell. Ez azért is fontos, jelezte Baráth, mert uniós pénzeket csak akkor nyerhetünk el, ha 2004. január elsejéig a területi re­formok rendben lezajlanak. A reformelképzeléseket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, de a terve­zet társadalmi vitájának részleteit a BM a jövő héten szeretné megismertetni a sajtóval. R öviden 123 MILLIÓ FORINTOS TŰZIJÁTÉK Július 22. Az idei augusztus 20-ai tűzijá­ték nettó áron 123 millió 83 ezer forintba kerül (megközelítőleg fél millió USD) - közölte Bürget Péter, a rendezvények megszerzésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázaton nyertes kon­zorcium projektvezetője. A nyertes kon­zorciumot a Nexus Reklámügynökség Kft., a Nike-Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. és a Mindshare Médiaügynökség Kft. alkotja. Szonda: stabil az MSZP ELŐNYE Július 21. Átmenetinek bizonyult az MSZP előnyének múlt havi csökkenése, júliusban stabilizálódtak a májusi erővi­­szonvok a két nagy' párt között - adta hí­rül a Népszabadság a Szonda Ipsos júli­us első felében végzett országos közvéle­mény-kutatása alapján. Az összes válasz­tókorú körében a kormány vezető erejé­nek 33 százaléknyi támogatója van, a Fi­desz 29 százalékos táborral rendelkezik. Az aktív v álasztói közegben 51 százalé­kon áll az MSZP míg a Fidesz 42 száza­lékot mondhat magáénak. Fidesz: családokat CSAPNAK ARCUL Július 22. A Fidesz tiltakozik amiatt, hogy a kormány meg akarja szüntetni a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvez­ményt - mondta Mádi László. Az ellen­zéki képviselő budapesti tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az évente igénybe vehető maximum 240 ezer forint adó­­kedvezmény tervezett eltörlésével a hosszabb távra tervező középosztálybeli családokat "csapják arcul". A ZÖLDEK MEGTÁMADJÁK A 4-ES METRÓ ENGEDÉLYÉT Július 21. A hétvégén több civil- és zöldszervezet is megtámadja a 4-es met­ró friss környezetvédelmi engedélyét. Az engedély megfellebbezése miatt több hónapot is csúszhat a 4-es metró építése. Az érdekvédők állomásonként 500 milliós garancialapot akarnak a károk fedezésére. Nem nyomoznak tovább a volt MTV-elnök ellen Július 21. A Fővárosi Főügyészség meg­szüntette a Szabó László Zsolt, a Ma­gyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke el­len hűtlen kezelés és más bűncselekmé­nyek miatt folytatott nyomozást - tájé­koztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t. Az SZDSZ ezügyben panaszt akar tenni, mert a párt szerint "az, amit Polt Péter (főügyész) művel, a tíz évvel ezelőtti olaszországi Tiszta kezek ügyé­szi mozgalom ellentéte." Eltűnt 61 millió dollár az OROSZ ADÓSSÁG RENDEZÉSEKOR Július 21. Ismeretlen tettes ellen feljelen­tést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hiva­tal az orosz államadósság lebontása során eltűnt dollármilliók ügyében - jelentette ki a Nap-kelte szombati adásában Keller László közpénzügyi államtitkár. Az ügy érdekessége, hogy az eljárás kizárólag olyan cégeket érinthet, amelyek az Július 23. Az igazságügyi minisztertől Danielisz Béla, a városrendészeti bizottság szocia­lista vezetője kért korábban állásfoglalást azzal kapcsolatosan, hogy miként értel­mezi a Budapesten mostanában sok port kavaró árpádsávos zászlókat. Danielisz szerint ugyanis a szimbólumot "az utób­bi időben kifejezetten bizonyos népcso­porthoz tartozó állampolgárok megfé­lemlítése végett használják". A Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke maga fog­ja kezdeményezni az önkényuralmi jelké­pekről szóló törvény módosítását, hogy a nyilaskereszt, a sarló és kalapács, valamint a vörös csillag mellett az árpádsávos lobo­gó is tiltott önkényuralmi jelképnek minő­süljön - derül ki abból a levélből, amelyet Danielisz Béla írt Bárándy Pétert igazság­ügyi miniszternek. A szocialista politikus szerint az "utóbbi időben több nyilvános rendez­vényen (felvonulás, tüntetés, megemlé­kezés stb) az úgynevezett árpádsávos zászló alatt vonultak fel, ill. azt lengetve vettek részt demonstrációkon", ami még nem lenne baj, de Danielisz Béla úgy vette észre, hogy a zászlót kifejezetten önkényural­­mi jelképként kezdik használni egyes szélsősé­ges csoportosulások. A politikus gondolatmenet­ének megismeréséhez tudni kell, hogy "az árpádsávos zászló elvá­laszthatatlanul kötődik a nyilas rémuralom idősza­kához, ily módon ma is joggal ébreszt félelmet, kelt megbotránkozást az azon időszakot átélt ma­gyar állampolgárokban". A tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény nem említi ezt a jelképet, ugyanakkor Danielisz Béla szerint annak tekinthető. A városrendészeti bizottság elnöké­nek levele kisebbfajta politikai vitát vál­tott ki. Marsi Péter Pált, a fővárosi MIÉP frakcióvezető-helyettesét idézve: "az MSZP elveszítette realitásérzékét, és a városrendészeti bizottság elnökét való­színűleg csak az a megoldás elégítené ki, ha mindegyik zászlót betiltanák, a kék alapon vörös szegfű mintás kivételével". Küpper András sem ért egyet a zászló betiltásával, amely Szent István uralko­dása óta az Árpád-házi királyok szimbó­luma, amely motívum köztársaságunk címerében is felfedezhető. "Történel­münk része, így betiltása olyan lenne, mintha a piros-fehér-zöld zászlót tilta­nák be csak azért, mert a Rákosi-kor­­szakban is ezt használták" - érvelt a fideszes politikus. Az első Amerikai Magyar Televízió! A Hungarian American Television az alábbifM su­gárzású adókon(UHF) illetve kábelcsatornákon fogható: WNYE 25 csatorna - New York, New1 Jersey, Connecticut - Szombat 16 óra DUNA TV Híradó - Szombat reggel 7 óra 30 perc Time Warner Cable 34 csatorna - Manhattan - Vasárnap 16 óra WLRN 36 csattma-GreatEr Miami (Mywoodd Key-^)- Kedd hajnali 1 óra WLRN 17 csatorna (UHF) - Dél-Florida (W. Palm Beach-től Kev-ig) HATV, P.O. Box 468, Radio Gty Station, New York, NY 10019 Tel/&x: 1-718-275-1223 Kari Bardosh producer Tiltsák vagy ne az árpádsávos magyar zászlót? JELKÉPTELENSÉG Az árpádsávos zászló több évszázados jelkép, amit a népesség többsége történelmünkkel, hagyományainkkal kapcsol össze, ezért még akkor sem indokolt az önkényuralmi jelképek listájára való felvétele, ha néhány suhanc visszaél vele - nyilatkozta Bárándy Péter igazságügy-miniszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom