A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-12-12 / 132. szám
20 A HÍD Fórum 2003. DECEMBER 12. A Híd fórumában közölt cilűtek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség álláspontja szerint a ‘bír szent, a vélemény MÉDIAHÁBORÚ m. (FOLYTATÁS ELÓZÓ LAPSZÁMUKNBÓL) Mottó: „Mond meg az igazat és betörik a fejed” (legalábbis ígérik) ___________Dr Hámori Péter___________ Az elmúlt hetek médiapiacon történő eseményei időszakában nem kevés olyan levelet kaptam barátaimtól, melyben a megszokott befejezések előtt, azaz hogy ölellek - majd mindegyike odakanyarította, hogy vigyázz magadra. Híresen „lassú” felfogásom miatt nem egészen értettem, hogy a bye, csao, szia és egyéb köszönéseket miért is váltotta fel ez a befejező mondatocska. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hiszen megjött az első fenyegető telefonhívás irodámba az alábbi szöveggel: „....ha indítasz egy új újságot, nézzed meg magad! Nem elég neked Amerika egyedüli állandó játszási hellyel rendelkező színháza, a MŰVÉSZ SZÍNHÁZ. Neked nem lesz nehéz lapot indítani, hiszen nálatok rengeteg pénz van, tele vagy jobbnál jobb hirdetőkkel, állítsad le magad és hagyjál más médiákat is érvényesülni”. Ilyen magasröptű hasonló szöveg érkezett hangpostámra, persze éjjel, hogy még véledenül se tudjak arra válaszolni. Ügy „megijedtem”, hogy egy fillér sem maradt a zsebemben (nem is volt). Reggel biztonsági osztályvezetőnk, aki ugyancsak nem egy ijedős krapek, hiszen Izraelben tanulta meg szakmája csínját-bínját, az előírásoknak megfelelően az üzenet szövegét ellenkezésem ellenére elküldte a hivatalos szerveknek. Mégiscsak terrorizmus veszélyében élünk. Még nevetve közölte velem, hogy bemérték, hogy „honnajtról” is jött a fenyegetés és csak annyit mondott, ha egy hajam szála is meggörbül szóljak neki. Én is röhögésre fogtam a dolgot, hiszen tök kopasz pali vagyok. Az itt New York és környékén folyó médiaháborúról szóló dolgozataim megírását azért nem hagyom abba, így az eddig a kiadókról alkotott véleményem után - mely, mint tudjuk, szabad - most a hirdetési ügynökökről, a terjesztésről és az előfizetésről ejtenék néhány szót. A már korábban 25 éven át ugyancsak alapítványunk kiadásában megjelent magyarnyelvű újság, a FIGYELŐ szerkesztését, kiadását a lap alapítójának megbízása alapján éveken keresztül magam végeztem. Azokból az időkből elmondanék egy-két előfizetői történetet, hiszen azok a mai napig is nagyon, de nagyon aktuálisak. Egyik előfizetőnk a 30 dolláros díj helyett 15 dollárt küldött részünkre, s amikor erre rákérdeztem, hogy miért, rövid válasza így hangzott; nekem ennyit ér a lapjuk!? Egy másik külön előfizetői réteg, melynek tagjai úgy vélik, hogy itt a társadalomban elfoglalt helyük arra predesztinálja őket, hogy ingyenes tiszteletpéldány „jár” nekik, hogy miért, azt nem tudom. Az bizonyos, hogy irodájuk, rendelőik várótermében ott heverésznek a magyar újságok, de azoknak egy betűjét sem olvassák el. Csak még egy példa, mely még jóérzésű, vallásos, idős főszerkesztőmet is kiborította annak idején. Egy jólmenő praxissal rendelkező orvosnő előfizetőnk azt bírta írni levelében, mivel a férje meghalt, előfizetése maradék részét házastársa áprilisban történt halálától számítva térítsük vissza számára. No comment! Napjaink példájából csak egyetlen egyet. Mindegyik magyarnyelvű lap szinte könyörgésre fogja a dolgot, kéri előfizetőit, hogy amennyiben lejár előfizetésük, szíveskedjenek azt egy csekk, vagy money order társaságában megújítani. Falra hányt borsó e kérésük immáron évtizedek óta, tisztelet a kivételnek. Ennek a kérdésnek orvoslása, mint kiadói munka a hirdetési ügynökök feladata kellene, hogy legyen. Ez a tevékenység az egész világon jutalékos meló. Persze egy nagy hirdetés, vagy PR fizetett cikk megjelentetése nagyobb üzlet számukra, mint egy előfizetés begyűjtése, ezért el is hanyagolják munkájuknak ezt a területét. Pedig ezeket az előfizetőket csakúgy, mint a hirdetőket személyesen kell felkeresni, megismédem személyesen, legalábbis első alkalommal. Hiszen nem árt tudni, hogy a telefonon bejelentkező akvizitőr magas szőke hölgy, vagy mélynövésű pocakos kopasz pali, mivel a későbbiek folyamán nem árt, ha tudja az esedeges hirdető, vagy előfizető ki is hívja otthonában egy-egy újabb ajánlattal. Az elmúlt hetekben kaptam egy kézírásos levelet az alábbi szöveggel: „....ha van kedvetek nálunk is hirdetni, kérlek, keressetek meg telefonon, vagy faxon. Előre is köszönettel ...” Szóval ez a magát profinak igazolt hirdetési „szakember” arra gondol, hogy a hirdető fogja majd felhívni őt, és nem fordítva. Elképesztő, és még csodálkozik, hogy kevés a jutaléka. Ha nálam dolgozna nemhogy jutalékot nem adnék neki, hanem még a nagy nehezen behozott hirdetések utáni járandóságából is levonnék valamennyi összeget! Egy másik levél így fejeződik be: „...ahányszor kéred, szorozzad meg a fent közölt árat a megjelenések számával és küld el a csekket. Amíg pénz nincs, nincs hirdetés! Köszönöm megértésedet....” Megértettem, vagy mégsem? Hiszen, ha veszek 10 deka parizert, akkor becsomagolás után fizetem ki, vagyis először kapok, aztán adok. így nem csodálom, ha az illetőnek nem annyira megy a hirdetésszervezés. így nem szabad akvirálni! Lehet, de eredményről ne is álmodjon sem az ügynök, sem a kiadója. Nem árt tudni, hogy a hirdetés ügynöki tevékenység, az egy szakma. Lehet valaki szuperinteligens, rámenős, csinos, jóképű, udvarias, jólöltözött, jómodorú, de azért nem árt, ha ért a lapkiadáshoz. Tudnia kell lay-out-ot készíteni, értenie kell a grafikákhoz, fotókhoz, betűtípusokhoz, szövegíráshoz. Nem mondhatja a megrendelőnek, hogy majd hazaszalad, megcsinálja és visszaküldi, hiszen ha az üzleti tárgyalás alatt képtelen egy vázlatot kipréselni magából, akkor a számításba jöhető hirdetőnek elmegy a bizalma. A hirdető jó tanácsot kér az ügynöktől, azért hogy terméke, szolgáltatása eredményes legyen a piacon. Erre a szakmára nem vonatkozik az a megállapítás, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Hiába mondja valaki, hogy az óhazában aranykoszorús hirdetési ügynök volt, egy pillanat alatt kiderül az igazság. Például nálam jelentkezett egy hölgyemény, hogy ő otthon válogatott marketing királynőként tüsténkedett! ? A kisujjában van a szakma, így garantálja nekünk, hogy milliókat hoz majd be hirdetésekből. Kicsit gyanús volt nekem a túlzott magabiztossága, hiszen otthon tomatanítónőként vette az akadályokat, itt pedig brokkolit szolgált fel reggeltől-estig kenyéradó gazdájának, aki vegetáriánus lévén, majdnem csak azt fogyasztott. Ennek ellenére bennem semmiféle előítélet nem volt, órákon keresztül tanítottam a tanítónénit, bár többször hangsúlyozta, hogy felesleges, hiszen ő vérprofi, majd elindítottam a hirdetésszerzés rögös útjára. Fenntartásaimat még azzal tetézte, hogy amikor híres címlistámból akartam néhány, már eddig is nálam nem kis összeget hagyó megrendelő nevét, címét megadni, megjegyezve neki, hogy munkája legeslegfontosabb része legyen egy jó mailing-list elkészítése, ekkor megkérdezte: „mi az a mailing-list???” Ezek után nem csodálkoztam azon, hogy napokkal később jöttek hozzám a nem éppen felemelő visszajelzések, kifogások, észrevételek. Sehol nem jelent meg személyesen, ahogy ezt irgalommal kértem tőle, hanem telefonon indult erre a megalázásokkal telis-tele lévő pályára. Nevemmel és közeljövőben megjelenő lapommal az EZ VAN cíművel minden telefonon felkeresett cégnél rám hivatkozott. Ezek mindegyike azt kérte tőlem, hogy „kanyarítsam le” róluk ezt az erőszakos nőszemélyt. Az egyik még azt is közölte velem felháborodottan, hogy arra kérte őt, hogy névjegyét küldje el a privát fax állomására. Amikor _a.881B> rooanuK mactak myh *0 amuukai nmv I 2001. NOVOfP®*“ J. ÉVFOLYAM «***<*<* «grank.dínébi * »fcnfny k ii FÓaUM IÍ9.SZÁM «.Hír KÉSŐ ZÓI.DKÁRYÁT NYERNI... Jelentkezését is! ,, yjr OLDAL megkérdezte tőle, hogy gondolja, hogy egy ismeretlen lakásra elküldi névjegyének másolatát, ez a „profi” volt még megsértődve. így nem megy, így sem a hirdetni szándékozó, sem a profinak mondott ügynök nem jár jól, de a lapokat kiadó természetes és jogi személyek sem. Ezért szűnnek meg lapok, ezért tört ki a médiaháború, hiszen tudjuk „levegővel” nem lehet tojást festeni”. Egy lapot csak professzionális hirdetési szakemberekkel lehet alapítani, és nem utolsósorban fenntartani. Ha ilyennel nem rendelkezik egy kiadó, akkor az bizony megszűnik. Mint ahogy én is megszűntettem ennek a világbajnok akvizitőr hölgynek el sem kezdett munkaviszonyát, igazán segítőkész tanácsommal, hogy menjen vissza a brokkolis hölgyhöz, hiszen ott, ha esik, ha fúj jön a fizetés. Nem igaz? Most pedig néhány szó a nem elhanyagolható terjesztésről. Egyik hetilapunk mindenki által megbecsült tulajdonosa, aki csak azért finanszírozza lapját, hogy fennmaradjon a magyar nyelv, azt a figyelemreméltó megállapítást tette a közelmúltban, hogy sajnos az itt megjelenő újságok legtöbbje nem jut el a távoli államokba, pedig ott is élnek magyarok, akik azt szívesen előfizetnék. Igen, a terjesztés nagyon nagy probléma, hiszen a távolságok igen nagyok itt Amerikában. A posta igen komoly segítséget ad, és ha a lap hivatalosan be van jelentve, akkor árengedménnyel továbbítja azt a legtávolabb élő előfizetőhöz is. Most szeptemberben volt esedékes minden megjelenő újságnak közzétenni az úgynevezett ÚSPS Statement of Ownership, Management and Circulation éves hivatalos bejelentésének másolatát. Hááát, bizony volt olyan újság, ahol ezt hiába kerestem. Ebhői megtudhatjuk a lap példányszámát, kiadóját, megjelenési engedélyszámát, remittendáját, főszerkesztőjét, olyan információkat, amelyek ugyan a hirdetőket és az olvasókat nem egyaránt érdeklik. A terjesztés nagyon lényeges és becsületbeli ügy. Az olvasó, aki megvásárolja a lapot, nem kíváncsi arra, hogy hol, mit, mikor és kik kapják azt meg rajta kívül még, azonban a hirdetőket, akik a lap fenntartásáért, fennmaradásáért a legtöbbet teszik ugyancsak érdekli, azokat etikátlan dolog becsapni, mivel abban a reményben nyúlnak mélyen a zsebükbe, hogy meghirdetett termékükről, szolgáltatásaikról több ezren értesülnek, pedig közben ez nem egészen így igaz. Egy jó írásokkal, művészi fotókkal, blikkfangos grafikákkal, ízléses kivitelben, drága pénzért készített újságot nem elég a nyomdából elhozni, azt el is kell juttatni mindenhová, ahol magyarok élnek. Ehhez nem elég a jótollú újságírói gárda, hanem a kiadáshoz, hirdetéshez, előfizetők toborzásához, terjesztéshez értő SZAKEMBEREK is kellenek, akik ezt nemcsak állítják magukról, hanem valóban azok is, ezt tanulták és főleg művelték már máshol és máskor Ha ez nem megoldható, akkor következik egyes lapok eladása, összeházasodása, társbérlete, vegetálása, majd az elkerülhetetlen kimúlása. A BNAI ZION alapítványban munkatársaimmal hónapok óta azért kutatjuk az itteni médiapiacot, hogy pontosan felmérhessük, van-e olvasói és hirdetési igény az EZ VAN bulvárlapra. Mi kivárásra játszunk, megvárjuk, míg az itteni médiaháború békésen véget nem ér, míg újabb lapok születnek, mások kimúlnak, hiszen tudjuk, NEM MINDIG AZ JUT BE A CÉLBA, AKI ROHAN! Tisztelt Olvasóink, a Fórum a vélemények, álláspontok rovata. Tárt karokkal fogadjuk ilyen jellegű írásaikat — legyenek azok önállóak, vág)' a már megjelent szövegekkel szembeni fenntartásaiknak helyet adó írások. Előre köszönjük!
