A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-11-21 / 129. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2003. NOVEMBER 21. R öviden Chirac francia elnök TAGADJA NAGYOTHALLÁSÁT November 19. Cáfolta a párizsi kormányszó­vivő, hogy Jacques Chirac francia elnök hal­lókészülékre szorulna. Az államfőnek “ter­mészetesen” nincs szüksége ilyen hallásjavító segédeszközre - mondta a kormányülést követően Jean-Francois Copé szóvivő szerdán az Élysée-palotában. Néhány órával koráb­ban Roselyne Bachelot-Narquin francia környezetvédelmi miniszter az RTL rádió­ban megerősítette, hogy az elnök egy ideje hallókészüléket hord. Kiutasítottak a ‘felforgató’ imámot Olaszországból November 17. Kiutasítottak egy imámot az olasz hatóságok. A keddi intézkedést azzal indokolták, hogy Abdul Mamour “felforgató tevékenysége veszélyt jelent az állam bizton­ságára” nézve. A Torino melletti Carmagnola imámja korábbi felhívásaiban arra figyel­meztetett, hogy olasz diplomáciai képvise­letek ellen ugyancsak várhatók terrorakciók, illetve néhány hónap leforgása alatt Olasz­ország merényletek helyszínévé válik, s a szent háború keretében ő maga is “kész kamikaze lenni, ha a helyzet úgy kívánja”. Vitát kavart Prodi kiáltványa azEP-ben November 17. Vitát keltett az Európai Parlamentben (EP) kedden a legnagyobb frakció vezetője és Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke között, hogy Prodi egy kiáltvány közzétételével - jelké­pesen - visszatért az olasz belpolitikai szín­térre. A múlt hétfőn közreadott, s a jövő évi EP-választásokkal foglalkozó kiáltványban Prodi javasolta az olasz ellenzéki erőknek: hozzanak létre közös jelöltlistát a választá­sokra a Silvio Berlusconi kormányában képviselt jobboldali pártokkal szemben. r FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin Jack Halm Sióréti Antónia Péterman István Hollósi Klári (egészség-magazin rovatok) Földessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (Magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (Magyarországi kulturális tudósító) Egyed Izsák Sándor (gyerek rovatok) Főszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HtÜ, Inc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Tördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Flatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a bekül­dött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szük­ség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. ■ Igénytelen brit védelmi szolgálat? ANGOL BETEGSÉG November 20. Hivatalos és sürgős vizsgálatot jelentett be a londoni királyi udvar, miután egy brit napilap szerdán felfedte: minden biztonsá­gi ellenőrzés nélkül álláshoz juttatta riporterét a Buckingham-palotában, a kirá­lynő és az általa vendégül látott amerikai elnök közvetlen környezetében. Koránt­sem ez az első olyan eset azonban, amely­ben teljes kudarcot vallott az uralkodó biz­tonságára ügyelni hivatott palotabeli védel­mi rendszer. Az egyik legnagyobb botrány 1982 jú­niusában robbant ki, amikor Michael Fagan munkanélküli kőműves egy langyos nyári éjszakán, a nyitott ablakon át bemászott a királynő hálószobájá­ba, és kereken félórát üldögélt az uralkodó ágya szélén, míg a testőröknek feltűnt, hogy valami rendellenesség történik. Őrizetbe vétele után Fagan azt mondta: csak azt akarta, hogy a királynő megtud­ja, milyen nehéz egy hat gyerekét egyedül nevelő munkanélküli sorsa. Az udvar korabeli hivatalos ver­ziója szerint Erzsébet nem ijedt meg a hívadan alattvalótól, akivel kedvesen elbeszélgetett, bár az akkori sajtó szerint ez nem teljesen állja meg a helyét: a királynő állítólag egy megfelelő pillanatban kimenekült a hálószobából, és maga értesítette az őrséget. Tizenkét évvel később egy sár­kányrepülős behatoló sikere kérdőjelezte meg ismét a palota védelmi rendszerének hatékonyságát. Az illető 1994 februárjában zavartalanul landolhatott a Buckingham­­palota tetején, ahol pucérra vetkőzött, és így várta a rendőröket. Az idei évre is jutott a kínos incidensek­ből. Ezek közül még a legártadanabb az volt, amikor a királynő szokásos nyári szabadtéri fogadásainak egyikén eg}' meg­hívott az előkelőségek szeme láttára szabadult meg a nadrágjától. Sokkal súlyosabb kérdéseket vetett fel ■ Szegénységben él az unió lakosainak közel egy tizede SZEGÉNY GAZDAGOK A dél-európai országok mellett Írországban és Nagy Britanniában is rosszabb a helyzet, mint az uniós átlag. Az Európai Unióban azt tekintik szegénynek, akinek a havi jövedelme nem éri el az országában számított havi átlagjövedelem 60 száza­lékát. A legújabb felmérések és az unió statisztikai hivatalának szegénységgel kap­csolatos adatait a Der Standard című bécsi napilap tette közzé. November 19. A legtöbb szegény ma Portu­gáliában él, ahol a lakosság 14 százaléka tartozik ebbe a cso­portba. Mögötte áll a rangsor­ban Görögország 13 százalék­kal, az unió nyugati peremén található Írország 12 százalék­kal, majd űjra a mediterrán térség országai következnek: Olaszországban és Spanyolor­szágban 11 százalék a szegények aránya. Nagy-Britanniában is az uniós átlagnál rosszabb a helyzet, szintén 11 százalékkal. Az unió középső és északi részén jelentősen kevesebb a szegények száma. Franciaországban a lakosság 9, Belgiumban és Luxemburgban 8, Ausztriában 7, Németországban 6, Dániában, Hollandiában és Finnországban pedig 5 százaléka sorolható a szegények cso­portjába. A felmérésből kimaradt Svéd­ország, de a skandináv állam aligha tartozik az élcsoportba ebben az összefüggésben. Az adatokat összesítve kiszámították, hogy jelenleg az uniós tagországokban élők 9 százaléka alkotja a szegények táborát. A Der Standard beszámolója szerint osztrák kutatók egy csoportja Grazban 1997 óta foglalkozik a szegénység témájának körüljárásával. Egyebek között a szegények kikérdezésével próbálnak meg információt gyűjteni olyan konkrét cselekvési program kidolgozásához, ami javíthatna a helyzeten. Anton Barschak amatőr színész június végi mutatványa a windsori kastélyban, ahol éppen Vilmos - Károly herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia - 21. születésnapját ünnepelték a csaknem teljes királyi család részvételével. Éppen Vilmos beszélt a színpadon a jelmezbállal egy­bekötött mulatság 300 részvevőjéhez, amikor Barschak mellette termett, kikapta a trónörökös kezéből a mikrofont, és közölte, hogy ő Oszama bin Laden ter­rorvezér, majd két csókot lehelt a fiatal herceg orcájára, és beállt a büfépult előtt álló sorba. Innen vezették el a jókora késés­sel ébredő biztonságiak. Ebből az ügyből aztán óriási botrány kerekedett. Kiderült ugyanis, hogy a beha­toló mindenféle ellenőrzés nélkül, egy falon bemászva juthatott a brit trón második számú várományosának és családjának - köztük az uralkodónak - a közveden köze­lébe. A brit lapok sokáig szömyülködtek azon, hogy ha öngyilkos merénylőről lett volna szó, az egész királyi családot a leve­gőbe repíthette volna. Kurd. párbeszédajánlat November 18. Lemond korábbi szakadár cél­kitűzéseiről és párbeszédet ajánl a török hatóságoknak a törökországi kurdok szervezete, amely fegyveres szárnyát azonban egyelőre nem oszlatja fel. Az Abdullah Ocalan vezette Kur­­disztáni Munkáspártból (PKK) tavaly alakult Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KA­­DEK) szombaton közleményben tu­datta: mostantól felveszi a Kurdisz­táni Népi Kongresszus (KONGRA­­GEL) nevet. A KADEK még kedden bejelentette feloszlását, hogy egy szé­lesebb körű, demokratikusabb össz­­kurd tömörüléssé alakulhasson át. Zubevir Aybar, az új szerveződés vezetője az észak-iraki hegyek között, egy táborban tartott sajtóértekezletén azonban leszögezte: nem oszlatják fel a mozgalom fegyveres szárnyát, amely ezentúl a szervezethez poli­tikailag kötődő “önvédelmi erő” lesz. A fegyveres küzdelem akkor ér véget, ha politikai megállapodásra jutnak a török konnánnyal a rendezésről. A fegyveres szárny nem indít támadást, George Bush amerikai elnök látogatásakor is csődöt mondott a Buckingham-palota biz­tonsági rendszere. Egy munkát vállaló “álruhás” riporter került az amerikai elnök közvetlen környezetbe, de nem ez az első eset, hogy valaki kijátssza a védelmi rendszert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom