A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-10-03 / 122. szám
20 A HÍD SZÍNES 2003. OKTÓBER 3. Röviden Kiszabadult egy gorilla Bostonban Október 1. Eg)’ százhatvan kilós gorilla látványáról kell lemondaniuk várhatóan a bostoni áílatkert látogatóinak, mert az emberszabású már másodszor hajtott végre sikeres szökést. A Little Joe nevű gorilla vasárnap éjszaka szökött meg, bekóborolta a Franklin Park-i állatkertet és a környező utcákat. Kétórás kalandozását egy altató lövedék szakította meg, tájékoztatta az AP-t az állatkert igazgatója. Az állatkertben dolgozó tizennyolc éves lánv és barátjának kétéves húga éppen rövid sétát tettek, amikor a gorilla elszabadult ketrecéből, és találkozott velük. A majom ekkor elkapta a gyereket, ledobta a földre, és ugrálni kezdett rajta. A lány zúzódásokat és karmolásokat szenvedett, a gyereknek több mély seb lett az arcán. Little Joe, a százötven centis felnőtt gorilla már augusztusban meglógott a tropikus erdőt imitáló, árokkal körülvett kifutójából, akkor nem sérült meg senki, de a gondozók elektromos kerítéssel vették körül a majom helyét. Egyelőre vizsgálják, hogyan léphetett meg a majom. Little Joe, két másik hímtársához hasonlóan, már fogságban születtek. és ezért agilisabbak és nyugtalanabbak valaha vadonélő társaiknál, mondta az állatkert igazgatója. Sokkal nagyobbra is nőnek, és ebben a korban már egy igazi kihívás őket tartani. Sikertelen túszszedés Strasbourgban Október 1. Álarcos felfegyverzett rablók behatolási kísérletét hiúsította meg egy strasbourgi szupermarket három alkalmazottja hétfő reggel. A két támadó a külvárosi áruház kinyitásakor nyomult be az épületbe és megpróbálta foglyul ejteni a három eladót. Az eladóknak azonban sikerült bemenekülni az egyik mellékhelyiségbe, és magukra zárták az ajtót. Egyiküknél szerencsére ott volt a mobiltelefonja, ezen riasztotta a rendőrséget, amely azonnal a helyszínre vonult. A biztonsági egység a csatlakozó rendőrök segítségével körbezárta a szupermarketet, kiszabadította az áruház dolgozóit, és megkezdte az épület átfésülését. Az ismeretlen bűnözőknek sikerült valahol elrejtőzniük az épületben. Egyelőre nem tudni, hol tartózkodnak, annyi tűnik bizonyosnak, hogy nem tudták elhagyni a helyszínt, mivel a csendőrök és rendőrök Leaven Ön is támogatónk! Adásunkat minden héten a QPTV 57-es csatornán sugározzuk, szerdán du. 5 és 6a között, valamint vasárnap este 7 és 8 között. Stúdiónk vállalja magyarországi videók átfordítását amerikaira, vagy fordítva. Műson/ezetők: Hegedüsné, Podlovics Tímea Csige Zsuzsa és Hajagos Zsuzsanna ÜSZTÖKE ISTVÁN producer/szerkesztö Tel.: (718) 721-2824, Fax: (718) 626- 7566, E-mail: Uszhatvani@hotmail.com Vacsorát is rendel az intelligens bútordarab NEM SÜKET BÚTOR Az igazán kényelmesek hamarosan olyan kanapét is vehetnek, melybe hazaérve elég ledobniuk magukat: az intelligens bútordarab bekapcsolja a tévét - természetesen a kedvenc műsorukkal -, lekapcsolja a lámpát, esetleg még vacsorát is rendel. Október 1. Az okos kanapét a dublini Trinity College munkatársai fejlesztették ki. A bútor lábaiban programozható mikrochippel ellátott szenzorok vannak, melyek a súly alapján meg tudják határozni, ki ült le a kanapéra. A rekamié még nem túlságosan okos, egyelőre csak egy személyre szabott üdvözlést képest lejátszani, ha valaki beleül. Mads Haahr fejlesztő azonban úgy véli, egy napon jóval többre is képes lesz: bekapcsolja a háztartási eszközöket, beállítja a szoba hőmérsékletét, vagy elkezdi játszani a hifin az illető kedvenc zenéjét. A kanapéfejlesztők nincsenek egyedül, sokan kísérleteznek azzal, hogy hálózatba kössék a háztartási és személyes eszközöket, persze anélkül, hogy azok még több zavart okoznának vagy sértenék a magánéletet. Az első próbálkozások az internetre kapcsolt hűtők és mikrosütők voltak. A technológiát egyre több eszközbe építik be, ilyenek például a Microsoft elhíresült intelligens hűtőmágnesei vagy a Fossil idén megjelent órái, melyekben egy beépített FM-vételre alkalmas chip van, és így képesek friss híreket, időjárási adatokat szolgáltatni, de üzenni is lehet velük. A karóra és a hűtőmágnes is a Microsoft összefoglalóan SPOT (Small Personal Object Technology) néven futó új fejlesztései. Egy coloradói professzor, aki a saját házát is bedrótozta, így az automatikusan állítja a hőmérséklelet és a világítást, úgy véli, a technológia akkor terjedhet el, ha a vásárlók valódi értéket látnak benne. Elsőre sokan megkérdezik például, mi értelme van annak, hogy a házban automatikusan kapcsolódnak a lámpák, mesélte Mozer. A komputertudós szerint azonban az otthona, melyben több tucat szenzor figyeli a hőmérsékletet, hangokat, mozgást, az ajtó- és ablaknyitásokat, energiatakarékosabb Október 2. Több száz amerikai katona vett részt a szíriai határtól mindössze harmincöt mérföldre megrendezett koncerten, melyet a népszerű amerikai akcióhős, Bruce Willis adott zenekarával, hogy némi vidámságot csempésszen a külhonba rendelt bajtársak életébe. A mozisztár zenekara a sivatagi légibázison rock'n'rollt és bluest játszott a hálás katonáknak, akiknek túlnyomó része nem tudott róla korábban, hogy Willis énekel is a színészkedés mellett. "Jót tesz a morálnak. O a kedvenc színészem és az én korosztályom. O egy macsó színész, és a katonák igazából egy akciófilm hősével tudnak azonosulni. O valóban egy férfias fickó" - kommentálta a fellépést a 45 éves Michael Linnington, a 187. gyalogszázad parancsnoka. “Azért jöttünk, hogy támogatásunkról biztosítsunk benneteket. Ha valamelyikőtök elkapja Szaddámot, csak négy másodpercet kérek vele” - mondta az állomásozó katonáknak Bruce Willis, aki egy helyszínen adott interjúban furának találta, hogy a liberális média Amerikában rossz háborúként próbálta ábrázolni az Irak elleni inváziót. Willis szerint egyébként Irakban minden nagyon szépen és minden nagyon jól alakul. “A gyerekekről gondoskodnak, megkezdődött a beoltásuk. Akárhová mennek a katonáink, mindenhol örülnek nekik. Többé nem kell egy terrorista vezetővel versenyezniük” - nyilatkozta a magát az életben is kőkemény macsóként prezentáló Willis, aki ugyanakkor elismerte, hogy valójában nem sok irakival találkozott, mert helikopterrel utazott az országban. A BBC hírei szerint a republikánus Willis Telafarból Szaddám szülővárosába, Tikritbe repül, majd Kuvaitban ad két koncertet az ottani amerikai katonáknak. és kényelmesebb az átlagos házaknál. Az okos kanapé fejlesztője, Haahr beismerte, hogy a bútor első látásra semmi másra nem jó, minthogy kiszolgálja a különösen lusta emberek igényeit. De felhívta a figyelmet arra, hogy később hasznos segítője lehet az idős vagy rokkant embereknek. ■Egymilliós vérdíjat ajánlott fel Bruce Willis Szaddámért AZ UTOLSÓ CSERKÉSZ Más hírességek után Bruce Willis is Irakba utazott, hogy az ott állomásozó amerikai katonákat szórakoztassa, de a Die Hard sztárja, aki szerint az iraki nép örül az amerikai jelenlétnek, nemcsak bluesdalokat énekelt Accelerator nevű együttesével, hanem egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki elkapja Szaddámot. Hibák a Kóma Szutrában Amerikai történészek vizsgálják a KámaSzútrát, mert szerintük a könyv angol fordítása tele van hibával. A szakemberek több pontatlanságot is felfedeztek a vágyak könyvében. Afindító például rengeteget tévedett a női erogénzóna fogalmát uletóen. A kutatás azért fontos, mert angolból a világ szinte összes nyelvére fordították a könyvet. Október 2. Könnyen csalódhatnak azok, akik vakon megbíznak a világ legősibb szerelmi tankönyvében. Amerikai történészek szerint egy rossz fordítás miatt több mint száz éve ordító hibáktól hemzsegnek a Nyugaton kiadott példányok. E'.gy chicagói professzomő pedig úgy véli, hogy’ pontosan a hölgyek erogén zónáit térképezte fel tévesen az első angol verzió. így, ennek nyomán más nyelveken is olyan technikákat olvasnak ki a Káma-Szútrából, amely nem a gyönyörök csúcsára, hanem keserves csalódások felé terelik az olvasót. Az egyik magyar India-kutató szerint az amerikai professzomő mindig pikáns kutatásokkal szeretné felhívni magára a figyelmet. A bírálatból valószínűleg eg)' szó sem igaz. A szexológus szerint pedig a már megszerzett tudás kiegészítésére alkalmas a Káma-Szútra. A kritkusok mindenestre kéjesen ostorozzák a nyugati verziók “hímsoviniszta” elfogultságát: vagyis hegy abban elsikkad a női orgazmus fontossága, noha a testi szerelem praktikáiban mindkét félnek örömét kellene lelnie. A magy arok egyébként nem fognak csalódni a könyvben, mivel az. nem az angol, hanem az eredeti, indiai példányt vette alapul.