A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-10-03 / 122. szám

2003. OKTÓBER 3. Hazai hírek A HÍD 9 Ahogy a kormányzó pártok, úgy a miniszterelnökök megítélésében is vannak sorszerű, ciklusonként hasonló tényezők - vélik a Szonda Ipsos kuta­tói. Emlékeztetnek, hogy Orbán Viktor kormányzásának hasonló időszakában 50 ponton állt, tehát lényegében azo­nos megítélés alá esett, mint most Medgyessy Péter (51 pont). Á ko­rábbi kormányfő és a mostani miniszterelnök népszerűségi indexe azonban nem egyfor­mán változott, a változás mértéke és üteme is eltér Medgyessyétől. Orbán az 1998-as választás után kifejezetten jó startot vett a rokonszenvlistán, az emberek 72 pontra értékelték. Fél év alatt, ‘98 végéig jelentős mér­tékben, 55 pontra csök­kent a népszerűségi mu­tatója, s az azt követő háromnegyed év­ben 50 pontra esett az indexe. A Fí­desz-kormány fejének tehát főként kor­mányzásának elején romlott a megíté­lése, s egy és egynegyed esztendő alatt mindösszesen 22 pontot veszített. Teljesen más volt Medgyessy Péter megítélésének változása: Orbánnál ki­sebb mértékben, de rövidebb időtávon romlott a reputációja. A tavalyi válasz­tásokat követően 60 ponttal kezdett, az­tán - az eddigi kormányfőkre nem jel­lemző módon - az év végéig 63-64 pon­tig emelkedett a nép­szerűségi indexe. Az idei esztendő első fe­lében 59 és 62 között változott a pontszá­ma, ami csak az utób­bi hónapokban csök­kent. A jelenlegi mi­niszterelnöknek egy és egynegyed eszten­dő alatt 9 ponttal lett kisebb a rokonszenv­­mutatója. Szili Katalin konf­liktuskerülő politiká­ját értékelik a válasz­tók, aki az első he­lyen osztozó Mádl és Dávid miatt lényegében a harmadik helyezettje a népszerűségi listának, Mádl Ferenc köztársasági elnök (bal felső kép), illetve Dávid Ibolya, az MDF el­nöke (jobb oldali kép) vezeti a népszerűségi listát Szonda Ipsos kutatóintézet felmé­rése szerint a legnépszerűbb kormánytag Bárándy Péter igazságügyi miniszter. Őt Szili Katalin parlamenti elnök követi, ezután jön a volt, illetve a jelenlegi kor­mányfő. Míg azonban Orbán Viktor népszerűsége nőtt, Medgyessy Péteré csökkent. megelőzve Orbánt és Medgyessyt. Népszerű még Kovács Kálmán infor­matikai miniszter, aki a kormányfőt kö­veti a rangsorban. Nem túl népszerű a költségvetési tervezések idején a pénz­ügyminiszter: László Csaba négy szá­zalékpontot vesztett a legutóbbi felmé­rés óta és utolsó előtti a rangsorban, ná­la már csak Kövér László, a Fidesz vá­lasztmányi elnöke (középső képünk) népszerűtlenebb: ő Lászlónál is hét ponttal rosszabb eredményt ért el. Mádl és Dávid az élen, Kövér a sereghajtó A NÉP SZERINT... ■ Két pápaválasztó lesz Magyarországon októbertől ERDŐ BÍBOROS LESZ A vasárnapi úr angyala misén II. János Pál pápa bejelentette, bogy 31 új bíborost jelölt a Vatikánvarosban október 21-én összeülő konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégium új tagjaivá. A jelöltek között van Erdő Péter prímás, esztergom­­budapesti érsek is, így Magyarországnak október végétől két bíborosa lesz. Vatikánban nagy meglepetést okozott, hogy a katolikus egyházfő előre hozta az új bíborosok jelölését, ez ugyanis csak 2004 elején lett volna esedékes. A DPA né­met hírügynökség szerint mindez a toló­székhez kötött pápa egészségi állapotának hirtelen rosszabbodá­sával magyarázható, azaz ennek nyomán 2004 elejéig nem akartak várni a pápa­választó testület ki­egészítésével. Megfi­gyelőket idézve a hír­­ügynökség ezt annak bizonyítékaként érté­kelte: a Vatikánban számolnak azzal, hogy II. János Pál ha­lála bármikor bekö­vetkezhet. Mindezt megerősíti az is, hogy a szentatya a közelmúltban maga is meg­tört egy tabut, és nyíltan beszélt saját ha­lálának lehetőségéről. Abból a tényből, hogy a II. János Pál által vasárnap jelölt 31 bíboros közül csak hat olasz egyházi méltóság volt, arra le­het következtetni, hogy a katolikus egy­ház majdani új veze­tője továbbra sem olasz származású lesz. A Reuters hír­­ügynökség szerint egyáltalán nem ki­zárt, hogy az új pápa a fejlődő világból ér­kezik majd, amit az is valószínűsít, hogy II. János Pál vasárnap mexikói, ghánai, szu­­dáni, brazil, továbbá indiai, vietnami és guatemalai bíborost is jelölt. II. János Pál pápasága alatt szakított azzal, az elődeire jellemző gyakorlattal, hogy csak a Róma környéki bíborosokat hívta össze, és élő, valódi tanácsadó testü­letté változtatta a konzisztóriumot. A konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégi­um közvetlenül azt követően ül össze, hogy október 16-án a Vatikánban meg­emlékeznek II. János Pál pápává választá­sának 25. évfordulójáról, s október 19-én boldoggá avatják az albán származású, Nobel-békedíjas kalkuttai Teréz anyát. A pápaválasztó bíborosi testület létszáma az új kreálásokat követően 135-re fog emel­kedni. A 26 új, szavazati joggal rendelke­ző főpásztor között bíborosi kalaphoz jut Jean-Louis Tauran érsek, a Vatikán kül­ügyminisztere, Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek, továbbá sváj­ci, belga és lengyel egyházi méltóságok. Erdő Pétert tavaly, december 7-én ne­vezte ki esztergom-budapesti érsekké II. János pál pápa, miután Paskai László bí­boros, esztergom-budapesti érsek betöl­tötte a 75. életévét, és ezért az egyházi törvényeknek megfelelően a szentatyától a nyugdíjazását kérte. Utódja beiktatását idén, január 11-én Esztergomban, ünnepi szentmise keretében tartották. Erdő Pé­ter októberi bíborossá kreálása után Ma­gyarországnak két kardinálisa lesz, hiszen Paskai László nyugalmazott esztergom­­budapesti érsek a haláláig megtartja ezt a rangot. Szerkesztette: Gyenge Zsolt Röviden szórólapos akciója bizonyította, hogy az embereket érdekli a politika és a kormány munkája - mondta Tóbiás József pártigaz­gató. A politikus közölte: két és fél hét alatt 1283 alkalommal 573 településen jelentek meg a párt aktivistái. A kampánnyal kap­csolatosan mintegy 4 ezer telefonhívás ér­kezett a párthoz, ezek 80 százaléka pozitív visszajelzés volt - mondta. Hozzátette: az akció eredményeképpen körülbelül 150 ember jelezte belépési szándékát az MSZP-be. Felvonulás a kurd kérdés BÉKÉS RENDEZÉSÉÉRT Szeptember 29. A kurd kérdés békés és de­mokratikus politikai megoldását sürgető fák­lyás felvonulást tartott a Kurdisztáni Infor­mációs és Kulturális Iroda szombaton Buda­pesten. A közel 40, többségében kurd szár­mazású demonstráló a Fővám téren gyújtott fáklyát, majd a Kálvin tér és az Astoria érin­tésével a Deák térre vonult. Útközben török­­országi vezetőjük, az 1999-ben bebörtönzött Abdullah Ocelan szabadon bocsátását köve­telő jelszavakat skandáltak. A Deák téren nyilatkozatot olvastak fel, amely a kurd kér­dés főbb pontjait ismertette. “Hiszünk ab­ban, hegy a Közel-Kelet stabilitása, békéje és jóléte csakis a kurd kérdés demokratikus, po­litikai és békés úton való megoldásával lehet­séges” - áll a nyilatkozatban. Pornó CD: visszahelyezték a LEVÁLTOTT INTÉZMÉNYVEZETŐT Szeptember 29. A Bács-Kiskun megyei pe­dagógiai intézetnek a pomós CD-botrány kapcsán leváltott vezetőjét azonnali hatál­lyal visszahelyezte posztjára a munkáltatói jogokat gyakorló megyei közgyűlés - közölte a testület pénteki ülését követően a megyei önkormányzat alelnöke. “Ideiglenes vissza­helyezésről van szó, amivel a városi munka­ügyi bíróság ideiglenes intézkedésének tet­tünk eleget, mert jogkövető magatartást kí­vánunk tanúsítani” - indokolta a döntést Szabó Károly. Az előzményeket felidézve el­mondta, hogy idén márciusban a pedagógiai intézettől olyan, az intézmény programjai­nak ismertetésére hivatott CD-k kerültek ki iskolákhoz, illetve óvodákhoz, amelyeken pornóid vételek voltak. A történtek miatt a közgyűlés május végi ülésén Kohajda Lász­lót leváltotta intézményvezetői beosztásából - tette hozzá a megyei alelnök. Orbán Viktor újra a BENESI-DEKRÉTUMOKRÓL Október 1. Ha jól gondoljuk, hogy' az Eu­rópai Uniót nem a globalizáció, hanem a keresztényi szeretet tartja össze, akkor a jövő egyesült Európájában nem lehet he­lyük olyan jogszabályoknak, mint amilye­nek a benesi-dekrétumok - mondta Orbán Viktor Baranya megyei Palotabozsokon. A volt miniszterelnök erről a település új református templomának felszentelése al­kalmából beszélt, megemlékezve az 1947- es kitelepítésekről, amelyek kapcsán érkez­tek a faluba azok a családok, amelyek tag­jai és leszármazottai ma a helyi református közösséget erősítik. Az új templomot Sza­bó István, a református egyház dunamellé­­ki egyházkerületének püspöke szentelte fel, aki példás összefogásnak nevezte, hogy a beruházást 15 millió forintból két év alatt sikerült megvalósítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom