A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-10-03 / 122. szám
2003. OKTÓBER 3. Gazdaság A HÍD 7 ' Magyarország fontos beruházási központ lehet HOZZÁNK FEKTETNI A német vállalatok alapvetően elégedettek a kelet-európai beruházási feltételekkel és a körükben végzett felmérésben Magyarországnak adták a legtöbb pontot - áll az Emst&Young kutatói által készített jelentésben. Október 2. A több száz megkérdezett cég közül alig minden tizedik tartotta a befektetési körülményeket kedveződennek a régióban és Magyarország mellett Csehországot és Lengyelországot jelölte meg legfontosabb beruházási célpontjának. Oroszország még küszködik a róla alkotott “kedvezőtlen képpel”, ám változásra utal, hogy a kelet-európai befektetésekre gondoló cégek harmada mérlegeli már az orosz telephely kiválasztásának lehetőségét. A kelet-európai országok “ Németország kapui előtt állnak”, nem úgy, mint Kína, amely a jövőbeli piacok listavezetője. A konkrét vállalati megjegyzésekből kiderül, hogy egyes német cégek “ döntő ténvezőnek tekintik a vevő közelségét”, amellett értelemszerűen, hogy a kiválasztott országnak termelési előnyöket is nyújtania kell a számukra. A legtöbb befektető kelet-európai elkötelezettséget még mindig az alacsonyabb bérköltséAzAOL növekedést jósol Szeptember 30. Az .America Online 2004-ben kétszámjegyű növekedést vár. A cég egyik vezetője a Goldman Sachs elemzői konferenciáján elmondta: jövőre - három éve először - ismét növekedni várják a hirdetési bevételeket. Az AOL európai üzlete, amely tavaly még 600 millió dolláros veszteséget termelt, az idén közel lesz. a nullszaldóhoz, jövőre pedig nyereséget várnak tőle. A világ legnagyobb média- és intemetszolgáltató vállalata nevéből törlik az "AOL"-t és ismét eredeti neve alatt - Time Warner - működik. A névváltoztatásra a következő hetekben kerül sor. A Time Warner Inc.-t 2001-ben 112 milliárd dollárért vette meg az America Online (AOL) és az új cég neve AOL Time Warner lett, részvényszimbóluma pedig "AOL". Elemzők szerint a névváltoztatással semmiképp nem oldódnak meg az AOL Time Warner problémái, a konszern adóssága jelenleg 24 milliárd dollár. Dick Parsons cégeinök a jövő év végéig egyes részlegek eladásával az adósságot 20 milliárd dollárra akarja csökkenteni. A fő gondot az America Online okozza: az AOL ügyfeleinek száma erősen csökken fő piacán, az Egyesült Államokban és visszaestek a reklámbevételek is. Az AOL és a Time Warner fúziójakor az egyesített vállalat piaci tőkeértéke 248 milliárd dollár volt, most csak 74 milliárd dollár. gekre való tekintettel vállalja, ám a bérek az elmúlt években jelentős mértékben emelkedtek a térségben. Az Ernst&Young tanulmányának szerzője, Günter Spielmann megjegyzi: azok, akik csak a bérköltségeket mérlegelik, rövidtávon gondolkoznak, és jobban teszik, ha bőröndjeiket nem pakolják ki, felkészülnek a távozásra. Ami Oroszországot illeti, a tényleges tapasztalat, amit egyes vállalkozások a gyakorlatban szereztek, jobb, mint az országról alkotott kép. “ Á kedvezőtlen jelenségek erősebben rögzülnek” - magyarázza Spielmann, aki szerint sokat számít egy-egy fejlesztési elképzelés alapos előkészítése a gyakori látogatások és az együttműködési fórumok révén, amelyek egyúttal a fejlesztési akciók politikai támogatásának megszerzését is szolgálhatják. A német vállalatok befektetéseik közül a termelési projekteket teszik az első helyre, ezt a kereskedelmi együttműködés és meglévő vállalatokban való érdekeltség megszerzése követi. A vállalatok fontosnak tartják tehát a gyártókapacitások létesítését és azt, hogy versenyképes vállalti szerkezetet építsenek ki, motivált vezetőkkel és alkalmazottakkal dolgozzanak. Néha átverések lehetnek a kis légitársaságok ajánlatai ÁTVERT MENETEK Az olcsó szolgáltatásokat nyújtó fapados légitársaságok nem ritkán a legrosszabb üzletet jelentik az utasoknak - ez derül ki egy új, nagyszabású nagy-britamuú filmérésbőL Október 1. A Légi Közlekedést Használók Tanácsa nevű fogyasztói szervezet több havi vizsgálata szerint - amelynek eredményeit a keddi The Times ismertette - az utasokat gyakran félrevezetik az olcsó utakról szóló fürdetések, amelyekből nem deríthetők ki a rejtett költségek. A visszatérő utaspanaszok alapján elvégzett felmérés során a szervezet nyolc légitársaság összesen 1500 díjcsomagját vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a jegyárak közötti különbség gyakran elenyésző, sőt nem egyszer a teljes szolgáltatást nyújtó cégek jegyárai alacsonyabbak a fapadosokéinál. Általánosan érvényesülő szabályként a szakértők azt állapították meg, hogy minél korábban történik a helyfoglalás, annál kisebb a különbség a jegyárak között. Az utolsó pillanatban elvégzett foglalás esetén a fapadosok valóban jóval olcsóbbak lehetnek a hagyományos cégeknél, de az előbbiek árait ebben az esetben is legtöbbször drága és időigényes utazások terhelik az általában messze lévő indulási és érkezési repülőterekre, illetve azoktól a városközpontba. A vizsgálatot végző szervezet által felvázolt utazási modellek egyike szerint egy jóval előre lefoglalt menettérti repülőjegy London és Frankfurt között a British Airwaysnél 135 fontba, a legnagyobb európai olcsó cégnél, az ír Ryanaimél 86 fontba kerül. A Ryanair azonban a Londontól messze északra fekvő Stanstedről indul, és a német nagyvárostól távol eső Hahn repülőterére érkezik, ahonnan az utasoknak még egy 120 kilométeres buszutazást is meg keli tenniük Frankfurtig. A londoni és a frankfurti repülőtéri transzferek oda-vissza összesen 39 fontba kerülnek. A BA gépe ugyanakkor a London határában lévő Heathrow-ról indul és a központtól negyedórányi vonatútra lévő fő frankfurti repülőtérre érkezik; a repülőtéri utazások összköltsége ebben az esetben mindössze 12 font. A két utazás összköltsége között így már csak 22 font a különbség, ráadásul a Ryanair utasai 6 óra 45 percet töltenek szárazföldi és légi utazással, csaknem kétszer annyit, mint a British Airwayst választók - áll az ismertetésben. Mindemellett a brit szervezet szerint a teljes ellátást adó cégek háttérszolgáltatásai is kiterjedtebbek járattörlések, vagy jelentős késések esetén. A Ryanair által rendre meghirdetett "ingyenes" repülőjegyekről is megállapította a brit vizsgálat, hogy azok valójában 25 fontba vagy még többe kerülnek a különböző - a hirdetésekből kimaradt - díjak miatt. A brit Kereskedelmi Minőségfelügyelet már vizsgálatot kezdett a félrevezető jegyár hirdetések ügyében, és felszólította a fogyasztókat, hogy nyújtsanak be hivatalos panaszokat, amelyek alapján a hatóság eljárhat. Röviden Bizalmát vesztette A LAKOSSÁG Október 1. Az Ecostat szerint bizalmát vesztette a lakosság, a felmérés szerint minden kérdéscsoportban jelentősen nőtt a pesszimista válaszok aránya, helyenként akár 20-30 százalékponttal. Mélypontjára süllyedt a lakosság bizalmi indexe az Ecostat felmérése szerint. A fő ok a kedvezőtlen gazdasági helyzet. A 2003. harmadik negyedévi lakossági bizalmi index értéke 36,2 százalék, csaknem 8 százalékponttal kevesebb, mint az előző negyedévben. A háztartások jelenlegi anyagi helyzetének megítélése is romlott, pedig ott nem történt érzékelhető változás. A legnagyobb visszaesés az ország gazdasági helyzetének és a család saját pénzügyi helyzetének következő évi megítélésében történt (15, illetve 10 százalékpontos csökkenés). Még mindig pesszimisták A FRANCIÁK Szeptember 28. Az előző hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is mínusz 27 ponton állt a francia fogyasztói bizalmi index - jelentette a francia statisztikai hivatal. A május óta változatlan mutatónál az elemzők szerény javulásra számítottak, de mint ahogy többen is megjegyezték ez is jobb mint az áprilisi 29 pontos mélypont. Derűlátóak A JAPÁN VÁLLALATOK Szeptember 30. A japán központi bank negyedéves konjunktúrajelentése, a Tankan index három év óta először mutatja azt, hogy a gazdasági szereplők újra optimisták. A bizalmi index a júniusi 5 pontos mínusz után szeptemberben 1 ponttal emelkedett. A befektetőket azonban óvatosságra intheti, hogy a japán pénzügyminiszter, Tanigaki Szadakadzu rögtön be is jelentette, hogy a kormány kész beavatkozni a túl erős jen ellenében, mivel túl gyorsnak tartja a fizetőeszköz felértékelődését. Eközben a jen 3 éves csúcsra emelkedett a dollárral szemben. Óriás légitársaság születik Október 1. A világ harmadik legnagyobb légitársasága jön létre a francia Air France és a holland KLM egyesülésével. A tranzakció értéke 784 millió euró. Az Alitalia bejelentette, hogy csatlakozna a pároshoz. Ezzel a tranzakcióval az AMR-hez tartozó American Airlines és a Delta Air Lines után a harmadik legnagyobb légitársaság jöhet létre a világon. Magyar költségvetés: 783 milliárd forint hiány? Szeptember 30. A jövő évi költségvetés szerint az államháztartás hiánya 2004-ben 783 milliárd forintra csökken az idei 839 milliárd forintról, a GDP 3,8 százalékát teszi majd ki az idei 4,8 százalékot követően - áll a Pénzügyminisztérium költségvetésről készített tájékoztatójában. Valuta-árfolyamok 1 USD = 217 HUF 1 USD = 0.85 EURO 1 USD = 32,940 ROL 1 EURO = 254 HUF