A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-10-03 / 122. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2003. OKTÓBER 3. Röviden Lindh-gyilkosság: DNS-bizonyíték Október 1. Az első számú gyanúsított DNS- nyomait találták meg szakemberek azon ké­sen, amellyel a tettes három hete halálosan megsebesítette Anna Lindh svéd külügymi­nisztert. Az Expressen című stockholmi új­ság szerdai számában rendőrségi körökre hi­vatkozva számolt be arról, hogy a vadászkés­ről vett mikroszkopikus kicsinységű DNS- minta azonos a gyilkosság elkövetésével ala­posan gyanúsított, egy hete őrizetben lévő férfi genetikai ujjlenyomatával - jelentette a dpa német hírügynökség. A 24 éves, lelki be­tegnek tartott, szerb származású Mihajlo Mihajlovic az Expressen előző napi számá­ban közölt értesülések szerint anyjának már elismerte, hogy ő gyilkolta meg Lindhet, rendőrségi kihallgatásain azonban minded­dig tagadott. Terrorizmusért ítéltek el két 14 éves lányt Marokkóban Szeptember 30. Két 14 éves ikerlánvt ítéltek öt év szabadságvesztésre kedden Marokkó­ban terrorcselekmények előkészítése miatt. A vád szerint Imán és Szanae, a testvérpár - 18 felnőttel együtt - robbantásos merényle­tet tervezett egy fővárosi szupermarket el­len, és összeesküvést szőtt az uralkodó és a királyi család ellen. A kamaszkorú lányokat a rabati fiatalkorúak bírósága találta bűnös­nek terrorizmusban. Eg)' harmadik, hasonló korú társukat felmentették. A teror­­ristalányok nagykorúságuk eléréséig javító­nevelő intézetben lesznek, majd egy évet börtönben kell letölteniük - jelentette az AFR Az ikrek ügyvédje örömét fejezte ki az “enyhe” ítélet fölött. A gyereklányokat fel­nőtt bűnözők terelték a terrorizmus útjára, az ő ügyükben - mintegy húsz személy ese­tében - később várható ítélet. r FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin JackHabn Sióréti Antónia Péterman István Görgey Róbert Hollósi Klári (egészség-magazin rovatok) Földessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (Magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (Magyarországi kulturális tudósító) Egyed Izsák Sándor (gyerek rovatok) Főszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HÍD. Inc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István T ördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Hirdetési igazgató Görgey Róbert Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a bekül­dött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szük­ség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. H Szerény ünneplés és öngyilkossági kísérletek Kínában VÉGLETEK HARCÁBAN A korábbi évekhez képest szerény külsőségek között ünnepelték szerdán Kínában a kommunista vezetésű ország nemzeti ünnepét, a népköztársaság kikiáltásának évfor­dulóját. Nem rendeztek katonai parádét, s az állami televízió is csak egy visszafo­gott pártünnepségból közvetített rövid részleteket. Október 2. Az 54. évforduló ünnepségei részint azért szerényebbek, mert Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő takarékosságra, a költséges, fényes külsőségek kerülésére szólította fel az állami és pártszerveket, részint pedig azért, mert a kínai lakosság az utóbbi években szembeötlően csekély érdeklődést tanúsít az ünnep politikai vonatkozásai iránt, inkább a családi programok lebonyolításának lehetőségét értékeli benne. Szeptember 30. A britek többsége szerint Tony Blair kormányfő tudatosan hazudott az irakiak jelentette veszély mértékével kapcsolat­ban, csakhogy támogatást nyerjen a Húszéin diktatúrája elleni háborúhoz - de­rült ki az Independent közvélemény-kuta­tásából. A lap szerint a megkérdezettek 59 százaléka véli úgy, hogy a kormányfő tu-Incidensek azért akadnak: szerda reggel a pekingi Tienanmen téren egy 49 éves munkanélküli megpróbálta magát felgyúj­tani. A közép-kínai Hupej (Hubei) tarto­mányból való férfi a tér délkeleti szegleté­ben akart véget verni életének a Kínai Népköztársaság kikiáltásának az évfordu­lóján, az ázsiai ország nemzeti ünnepén. Kísérlete azonban nem sikerült, könnyű sérülésekkel a mentők kórházba szállítot­ták - jelentette az AFP az Újkína (Xinhua) hírügynökség beszámolója alapján. datosan félrevezette a közvéleményt. Korábban 52 százalék vélte azt, hogy' a kormányfő, tudatosan vagy akaratlanul, de téves információkat közölt az iraki fe­nyegetésről. Az Independent felmérése szerint a britek kevesebb mint harmada, 29 százaléka véli úgy, hogy Blair igazat mondott. Mindez azonban nem kezdte ki teljes egészében Blair népszerűségét. A megkérdezettek 52 százaléka kitart Blair mellett, csak 41 százalék követelte a kor­mányfő távozását. A fegyverdosszié körü­li botrány nem veszélyezteti a Munkáspárt vezető pozícióját sem, a párt jelenleg 38 százalékon áll. Az iraki háború igazi nagy nyertese a markánsan baloldali álláspontot képviselő Liberális Demokrata Párt, mely statiszti­kailag azonos szavazót tud megszólítani a Konzervatív Párttal. A jobboldali párt 29, a LibDem 27 százalékon áll. Mindez azon­ban a győztes mindent visz elvén alapuló brit választási rendszerben a Munkáspárt sikerét vetíti előre a választásokon. Hogy Blair személye nem befolyásolja a Munkáspárt népszerűségét, arra bizo­nyíték, hogy az Independent adatai szerint statisztikailag jelentéktelen eltérés lenne a párt támogatottságában, ha nem Blair, ha­nem legnagyobb pártbeli riválisa vezetné a pártot. Amennyiben a Munkáspárt évi rendes kongresszusát heves Blair elleni ki­rohanással indító Gordon Brown lenne a kormányfő, a britek 39 százaléka támogat­ná a Munkáspártot. 15. megölt jelölt Október 1. Agyonlőttek eg)' polgármesterjelöltet kedden Kolumbiában, ő a 15. halálos ál­dozat a jövő havi helyhatósági választá­sokat megelőző kampányban. A gyil­kosság az ország északi részén történt, a karib-tengeri partok mentén fekvő Soledadban. Jose Castillo, aki a Liberális Párt színeiben készült indulni a polgár­mesteri címért az október 26-i választá­sokon, éppen elhagyni készült otthonát, amikor motorbiciklin érkező fegyvere­sek rálőttek, majd továbbhajtottak. ■ Tizenöt év börtön a szélőséges zsidó telepeseknek ELZÁRT FESZÜLTSÉG Tizenkettőtől tizenöt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta egy izraeli bíróság azt a bárom zsidó telepest, Mik megpróbáltak felrobbantani egy arab iskolát. A férfi­ak egy palesztin-ellenes szervezethez tartoztak. Október 1. Tavaly áprilisban az izraeli hatóságok letartóztattak két ciszjordániai zsidó telepest, akik fel akartak robbantani egy arab lányiskolát Kelet-Jeruzsálemben. A Bat Ayinból szár­mazó férfiakat akkor vették őrizetbe, amikor teherautójukkal nagy mennyiségű rob­banóanyagot csempésztek az iskola közelébe. A férfiak már beélesítették a pokolgépet, de a hatóságoknak sikerült hatástalanítaniuk. A tettesek az időzítőt 7 óra 25 percre állították, pontosan arra az időpontra, amikor az iskolások megérkeznek a tanítás megkezdésére. A férfiak azon buktak le, hogy egy rendőr véletlenül észrevette, amikor az egyik gyanúsan viselkedő telepes bemászott a furgonba, hogy még utoljára ellenőrizze a bombát. A hatóságok szerint Slomo Zeliger Dvir és Ofer Gamliel tömegmészárlásra készültek. A 2003 szeptember 17-én indult per végén tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték. Harmadik társukat, Yardén Moragot tizenkét éves börtönbüntetésre ítélték, mert segített a pokolgép elkészítésében. A védőügyvédek bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, jelentette a BBC. Az ítélethirdetés után Morag és Dvir megbánást tanúsított, és boc­sánatot kért a tervezett merénylet miatt. A britek szerint Blair tudatosan hazudott BLAIR MÉGIS TÚLÉLTE Bár a britek majd kétharmada szerint hazudott, továbbra is élvezi a közvélemény támogatását Tony Blair. Az iraki fegyverdosszié körüli botrány a Munkáspárt nép­szerűségének sem ártott, a kormányerő biztosan vezet a népszerűségi versenyben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom