A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-09-19 / 120. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2003. SZEPTEMBER 19. Röviden A BBC ELISMERTE, HOGY HIBÁZOTT Irak-ügyben Szeptember 17. Elismerte a BBC rádió veze­tő katonapolitikai tudósítója szerdán, hogy hibázott, amikor a később öngyilkosságot el­követő David Kelly fegyverzeti szakértő sza­vait visszaadta egy májusi rádiótudósításban. Ugyancsak eljárási hibákról beszélt a BBC hírigazgatója. Andrew Gilligan katonai tu­dósító, akinek műsora elindította a brit vé­delmi minisztérium néhai iraki fegyverzet­ügyi főtanácsadójának öngyilkosságához ve­zető médiaháborút a BBC és a kormán)’ kö­zött, a haláleset kivizsgálására alakult bírói fórum szerdai meghallgatásán azt mondta: Kelly - a tudósításban elhangzottakkal ellen­tétben - nem mondta neki, hogy a kormány tudta az iraki tömegpusztító fegyverekről ta­valy szeptemberben nyilvánosságra hozott hírszerzési dosszié egyik kulcseleméről, hogy az nem állja meg a helyét. Gilligan olyan "nyelvbotlással" magyarázta ennek el­hangzását az események láncolatát elindító műsorban, amely szavai szerint "az élő adás­sal járó kockázatok közé tartozik". Az infor­mációs csomag vitatott eleme volt, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek 45 percen be­lül bevethető készültségben voltak. MERÉNYLETRE KÉSZÜLHETTEK A MARXISTA TÖRÖKÖK Szeptember 17. Őrizetbe vette a török rend­őrség a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt és Front (DHKP-C) betiltott szélsőbaloldali szervezet két feltételezett tagját. Az őrizetbevételek, amelyeket a félhivatalos Anadolu török hírügynökség jelentett, múlt szombaton történtek Isztambulban. A két férfinél nyolc csomagban összesen 3,5 kilo­gramm robbanószert találtak. A hatóságok feltételezése szerint az aktivisták öngyilkos merényletet készültek elkövetni az egyik isz­tambuli kormányzati épület ellen. r A FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin Jack Hahn Sióréti Antónia Péterman István Görgey Róbert Hollósi Klári (egészség-magazin rovatok) Földessy Dénes (Kultúra rovat) (.Magyarországi kulturális tudósító) Gaál Péter (Magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (Magyarországi kulturális tudósító) Egyed Izsák Sándor (gyerek rovatok) Főszerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HÍV, Inc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Tördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com www.ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a bekül­dött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szük­ség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. ■ Meghalt a külügyminiszter elfogták a gyanúsítottat NEONÁCI TÉVELYGÉS Múlt hét végén belehalt sérüléseibe Anna Lindh svéd külügyminiszter. A világszerte felzúdulástkeltő késeléses merénylet elkövetőjét a rendőrség nem sokkal később azo­nosította, és hivatalos források úgy tudják, a svéd rendőrség őrizetbe vette a külügy­miniszter meggyilkolásával gyanúsított személyt. Szeptember 16. A svéd rendőrség illetékesei megerősí­tették, hogy a gyanúsítottat Stockholm egyik elővárosában elfogták és őrizetbe vették. A férfit Solnában, a Rasunda svéd nemzeti stadion közelében egy étteremben fogták el. A gyanúsított nevét egyelőre nem közölték. Stina Wessling rendőrségi szóvivő annyit mondott, hogy a férfit ki­hallgatásra Stockholmba szállították. A rendőrség nem sokkal korábban je­lentette be hivatalosan, hogy elfogatási pa­rancsot adott ki a külügyminiszter meg­gyilkolásával gyanúsítható személy ellen. A svéd tömegtájékoztatás szerint egy neo­náci körökhöz közel álló férfiról van szó. A svéd Aftonbladet napilap kedden rendőr­ségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a nyomozók egy szélsőjobboldali körökhöz tartozó 35 éves férfit keresnek, akinek alak-Szeptember 17. Egy arab televízió újabb felvételén le­het látni Szaddám Huszeint, az elűzött iraki diktátort vagy annak hasonmását. Az al-Arabija dubai tévé felvételén a volt el­nök felszólítja népét, indítsanak szent há­borút az Irakban állomásozó amerikai erők ellen, valamint támogassák pénzzel az ellenállási mozgalmakat. Szaddám az Egyesült Államok had­seregének azonnali kivonulását követeli, és azzal fenyeget, hogy különben ka­ját néhány perccel az Anna Lindh elleni tá­madás előtt rögzítették a stockholmi NK nagyáruház biztonsági kamerái (képün­kön). Az illető közel áll Svédország legis­mertebb neonáci aktivistáihoz, és kis híján húsz alkalommal ítélték már el erőszakos cselekményekért, tiltott fegyver, mégpedig kés viseléséért, hivatalos személy megfe­nyegetéséért, valamint csalásokért, de so­hasem kapott súlyos büntetést. A férfinak nincs állandó lakhelye, s gyakran ingázik Svédország és Svájc között, ahol kábító­szer-fogyasztás miatt gyógykezelték. A TV4 svéd kereskedelmi televízió tu­domása szerint a gyanúsított "lelkileg in­stabil" és állástalan, a TE hírügynökség vi­szont arról számolt be, hogy egy 2002-es pszichiátriai vizsgálat nem állapított meg súlyos mentális problémát a férfinál. Anna Lindh múlt hét végén halt bele tasztrofális csapást mérnek rájuk. Az ENSZ-et felszólítja, ne támogassa a há­ború jóváhagyását. A BBC Közel-Kelet-szakértője szerint a tizennégy perces felvételen hallható hang be volt ugyan rekedve, de mondani­valójában igen hasonló volt Húszéin szo­kásos üzeneteihez, kivéve az ENSZ-ről szóló részt. A szakértő szerint ezzel jelez­ték, hogy a felvétel nemrégiben készült. "O harcosok, férfiak és nők! Szorítsá­tok meg a hurkot Amerika nyaka körül, és támadjatok rájuk. Legyen dzsihád min­den szempontból" - idézi felvételt a BBC. Számos, állítólag Husszeint tartalmazó videofelvétel látott napvilágot az elmúlt hetekben, amelyeknek hitelességéről az amerikai hatóságok többé-kevésbé pozití­van nyilatkoztak. Ugyanakkor teljes biz­tonsággal a rossz minőség alapján nem azokba a sebekbe, amelyeket az ismeretlen késes támadó ejtett rajta előző nap a stock­holmi NK nagyáruházban, ahol a politikus egy barátnőjével vásárolt. A népszerű kül­ügyminiszter asszony halála beárnyékolta kedden a gyilkosság óta először összegyűlt svéd parlament ülését. A Riksdag elnöke, Björn von Sydow a képviselők előtt úgy fogalmazott: Lindh meggyilkolása fagyos szélként söpört végig Svédország felett. tudták megmondani, valóban Húszéin beszél-e rajtuk. Az al-Arabija televízió úgy nyilatkozott, a felvételt szerdán bag­dadi irodájukba adták le. Japáneüenes kínai megmozdulás Szeptember 17. Több mint egymillió kínai írta már alá azt az internetes kezdemé­nyezést, amely kártérítést követel Ja­pántól a második világháború idején Kínában elásott vegyi fegyverek okozta károkért - közölték szerdán a tiltakozás szervezői. 1945 óta több mint kétezer kínai halálát vagy' egészségügyi károsodá­sát okozták azok a vegyi fegyverek, amelyeket az országtól kivonuló ja­pán hadsereg hagyott maga után - je­lentette a China Daily című lap. Legutóbb augusztusban történt ha­láleset, miután a földbe rejtve öt da­rab második világháborús, mustár­gázt tartalmazó fémhordóra bukkan­tak egy építkezésen. Negyvenen kórházba kerültek. A világhálón terjesztett petíció aláírói az áldozatoknak fizetendő kártérítés mellett bocsánatkérést kö­vetelnek Japántól. A Beijing-i japán főkonzulátus lapzártáig nem fűzött kommentárt az eseményekhez. Szállítás Los Angeles és Budapest között INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free:1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) Zárt konténerben autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Házhozszállítás és felvétel is megoldott. Csomagolást is vál­lalunk. Website: www.losangelesimagyarok.com BUDAPEST - HUNGARY Telefon :(361) 2260-240, (361)2260-935(36) (30)9681-1221222 Budapest, Borkő utca 6/A Email Budapesten: thomasbl@axelero.hu PARAMOUNT - USA Telefon:(562) 634-9256, (805) 527-4006Fax:(805) 579-96117525 Rosecrans Ave. #221 Paramount, CA 90723 Email Los Angelesben: miklosperehazy@compuserve.com 11 Hiteles: Szaddám Húszéin újra üzenetet közvetített SOKÁIG ÉLŐ HALOTT Szaddám Húszéin újra az amerikaiak elleni harcra szólította fel az irakiakat. A felvételt az al-Arabija tévétársaság adta le. A korábban előkerült felvételekről valószínűsíthető, hogy valóban a volt iraki elnök szerepelt rajtuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom