A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-09-12 / 119. szám
2003. SZEPTEMBER 12. Kultúra A HÍD 11 MA 25 éves HBB koncertje a Margitszigeten SZABÁLYTALAN HOBÓ Maradjunk az örök művészeti igazságnál: az igazi egyéniség mindig rendhagyó, és sohasem szabályos. Hobó Földes László pedig egyéniség. Mindenben az: a blues műfajban, a költészetben, a dalszövegírásban: Sőt, utóbbiban a magyar rock-blues zene alkotói közül a legnagyobb: dalszövegei nemcsak a prozódiára figyelnek, vagyis nemcsak arra, bogy a hosszá hanghoz bosszú szótagot illesszen, a rövidhez meg rövidet, különben öszszecsavarodik a dalnok nyelve. Hobó szövegei zene nélkül, önállóan is - versek. Kiss Bence Most, a Hobo Blues Band 25. évfordulójának Margit-szigeti Szabadtéri Színpadon megrendezett nagy koncertjén - ahová a sokszor már ősz fejű, a Hobó korszak korai rajongóiból álló publikum mind a kétezer-nyolcszáz helyjegyet elővételben megvette - hadd valljon újságírói kérdés nélkül ő maga:- A Rolling Stones 1976-ban Zágrábban koncertezett - kezdi - A jugoszlávok beengedték, mi nem. Sikerült údevelet szereznem, kimentem, s akkor kezdődött minden. Rolling Stones rajongásom zenekar alapításhoz vezetett. A többit a Hobo Blues Band közönsége tudja, nem akarok most dátumokat, koncerteket, lemezeket felsorolni. Csak a lényeget mondom el.- Kerestem egy formát, amivel kifejezhetek mindent, gondolataimat és érzéseimet egyaránt. A Vadászat volt az első ilyen album. Ennek az összefüggő műnek a megírása egyrészt egy fejlődés, másrészt az időközben ért hatások eredménye. Amikor .Allan Ginsberg 1980-ban Budapesten járt, sokat mesélt nekem a barátjáról Bob Dylan-ről, akit nagyon nagyra tartok. Dylan ma is talán a legtehetségesebb szövegíró, Lennon és Jagger is tőle tanultak. Ennek a beszélgetésnek meg volt a hatása. A következő lemezek is koncertalbumok, vagyis összefüggő dalok lettek. A Még élünk című szerzeményemmel a költészet felé mentünk el, bár már az első korongunkon is volt József Attila-, Ginsberg, Jack Kerouac-, Pilinszkyvers. A formát mindig az határozza meg, hogy milyen igény fogalmazódik meg bennem, mit érzek a jobb kifejezési módnak. A megvalósítás a dolgok nehezebbik része: mivel nem tudok játszani egy hangszeren sem, és zenét sem tudok írni, ki vagyok szolgáltatva a zenészeknek. Velük az a gondom, hogy nem megfelelő darabot írnak a művemhez, és ez nem az ő hibájuk, vág)', hogy társaim nem tudnak követni a fellépéseken. Azért nem, mert kiszámíthatatlan és öntörvényű vagyok, szabálytalan, illetve mert nem érdekli őket a vers, a színház. De zenélni tudnak. Volt rá eset, hogy egy Kerouac-idézet alatt röhögtek a hátam mögött, unták, és ezt a közönség is látta. Amint belekezdtünk például a Johny Be Good című számba, boldogan tekertek, ám ha egy lassú blues alatt eleresztettem a fantáziámat, és egy verset fél óráig mondtam, miközben tombolt a közönség, sok zenész nem viselte el. Amit én megértek, mert felkészült, tehetséges muzsikus gyerekekről van szó. Akik vagy az általam választott kifejezési forma miatt, vagy az előadói stílusom miatt sokszor háttérbe kerültek. Ezért aztán jó néhány tagja volt a HBB-nek az elmúlt 25 év alatt, és csak mostanra állt össze egy olyan csapat, akikkel jól tudok együtt dolgozni.- A különbözőségek miatt - folytatta - a HBB néha elveszítette a sokrétűségét, a humorát, a költészettel és a színházzal való kapcsolatát, de egy jó blues-zenekar lett. Ez nekem nem volt elég, és önálló fellépésekbe kezdtem. Több verses összeállításom van, amik szerte a világon értő fülekre találtak. Számomra fontos a költészet, mert van benne egy olyan őrületes szabadságérzés, mint ami csak a rockzenében van. A nagyon fáj című József Attila-versben minden benne van, amit a múltról gondolok, de ugyanakkor olyan hiheteden erő árad belőle, mífit a rockból. De szeretem a bohóctréfákat is, mert fontosnak tartom a humort. Éppen ezért nagyon bánt, hogy évtizedeken át, inkább megríkattam az embereket, mint nevettettem. Ez az egyik legnagyobb hibám. Huszonöt ország ifjú filmművészei tanultak MESTERI KURZUSOK A magyar történelem egyik szomorú őszén két hátizsákos főiskolás elindult az országhatár felé, túlra Ausztriába, a szabadságba. A hátizsákokban a tisztanemű, a néhány kis helyet elfoglaló kedves családi emlék mellett ott tekeredtek a filmek. Mert hogy mindketten a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakos növendékei voltak. Hátuk mögött országszerte a „nagy testvér” mocskos tankjai csörömpöltek, meg az NKVD sunyi embervadászai leskemtek, akiknek az volt a feladatuk, hogy a magyar szabadság szovjet eltiprásáról készült bizonyító erejű filmhíradó tekercseket összeszedjék De a két srác, a két ma már világhírű operatőr most elment Budapestre és szemináriumot tartott: operatőri mesterkurzust. Zsigmond Vilmos (képünk) és Kovács László odahaza ebből az alkalomból számtalan nyilatkozatokat adott a kulturális sajtónak, s A híd most ezeknek a művészeti lényegét foglalja össze olvasóinak. Elmondták például: mi a lényeges különbség az amerikai és az európai operatőrképzésben. Nos, a klasszikus vagyis európai operatőmevelés valamennyi művészeti ágban, a képzőművészettől az irodalomig, kínál ismereteket és támasztó követelményeket az operatőr- és rendezőszakos hallgatókkal szemben. Amerikában ezt kevésbé tartják fontosnak. Nem örülnek annak sem, hogy ma már az oktatásban is általános a digitális felvevőgép használata, szemben a hagyományos filmkamerával. Ez lustává teszi a filmest, mert a technikailag kényelmes gép birtokában a figyelme nem kellően összpontosul a képi kompozícióra és a világításra. Különösen a világítás a fontos, mert a fény alakítja a kép megformálását, s a színeket. A fény az operatőr legfontosabb kifejező eszköze, amellyel segíti a történet elmesélését és a színészek pontos, hatásos alakítását. A budapesti nemzetközi mesterkurzusnak - amelyet egyébként a Magyar Operatőrök Társasága és a Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezett - éppen a fentiek okán vált a legfontosabb részévé a világítás s az azzal kapcsolatos minden ismeret, készség fejlesztése. Amihez a két mester világszínvonalú fölszerelést használt. Ugyanakkor a technikai fejlődésben korainak tartják a celluloid film és a kamera elfelejtését. Erre egyébként épp a híres angol rendező, Greenaway utalt a velencei fesztiválon történt felszólalásában. Hiszen az elektronikus képrögzítés és lejátszás mai rendszere még nem tökéletes, amellett nem tud olyan színvonalú képeket készíteni, mint amilyeneket például a Kodak gyár. Most Kovács László azt mondta Budapesten: ha majd valaki, aki világszínvonalú digitális megoldást talál, akkor majd mi is használjuk. De erre talán még évtizedeket kell várni. A nagy' amerikai stúdiók is egyelőre lemondtak a technikai váltásról. Végül egyetértettek: a technikai trükkökre és az erőszakra épülő produkciók helyett a valódi emberi drámák érdeklik őket a filmművészetben. (Mányoki Endre) A háború akkor ér véget, amikor a túlélők élete. Majoros Sándor magyar prózaíró a bácskai szülőföldről a hálx)rú elől menekült Budapestre. Nem volt sem katona, sem szökevény a balkáni pokolban, noha a regény egyik nagy keire éppen ez: hogy an sodródik el egy kisvárosi melós egészen addig, hogy a háború borzalmaiért a holtak aranyán gyarapodó szerelőn áll bosszút. A másik nagy' kör: Budapest, az elveszettség és az otthonra találás helyszíne. Tele renddel és alaktannal, befogadás és beilleszkedés bizarr rítusaival. Ahol rendre-másra föléled a múlt, és ahol újra meg újra akar szülemi a jelen. A két világ: a menekülés és a hazatérés ideje, a tudat és az ösztön dimenziói, az emlékezés és a létezés körei nemcsak összeérnek, s nem is csupán egymásra vetülnek, hanem lassan, szívósan egybeolvadnak, egylényegűvé válnak. Minden motívum szétágazódig az „itt” és az „ ott” között elhal a távolság. S holott a szöveg mindvégig izgalmas, minden jelenetében feszes, energikus és szellemes, az olvasó mégis úgy kerül ki belőle, mint akit elkábítottak. A nagy körök és kis körök egybepörögnek. Olyan ez, mint a haláltánc. De talán inkább: a kóló. Az élettánc. Egy fürcsa, bizarr kóló, melyben az. ősi körtánc és a városi tangó keveredik. A szemünk előtt, nekünk és értünk. (A budapesti Timp Kiadónál megjelent regény fülszövege.) ELENA I. BODONI, PDS. 35 East 58th Street Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó: (917) 925- 0090 EmaiEBodoniDDS @aoLcom
