A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)
2003-08-29 / 117. szám
2 a híd A NAGYVILÁG HÍREI 2003. augusztus 29. Ill Kiderült: mégis Blairék írták át a fegyverdossziét ANGOL HUMORRAL Gyengének találta a brit hírszerzés iraki fegyverdossziéját Alastair Campbell. A kormányfő kommunikációs főtanácsadója itt-ott belejavított a dossziéba, Ahatásosabbá” teve annak szövegét. A bukás elől a visszavonulásba menekült. Augusztus 26. Nem elég meggyőző az atomfegyverekről szóló rész” - írta 2002 szeptember 18-án a brit kormány iraki dossziéjáért felelős titkosszolgálati tisztviselőnek Alastair Campbell, Tony Blair kommunikációs főtanácsadója. A fegyverbotrány kirobbanása óta Campbell áll az ügy középpontjában - David Kelly, a brit kormány öngyilkosságot elkövető fegyverszakértője is őt nevezte meg a jelentések feltupírozásának értelmi szerzőjeként. Az iraki fegyverdossziét eredetileg a Titkosszolgálatok Egyesített Bizottsága (JIC) készítette elő - írja a Daily Telegraph. A dokumentum nem volt túl megrázó, nagyjából hiteles képet adott Húszéin fegyverprogramjáról. A kommunikációs főtanácsadó attól tartott, hogy a sajtó nukleáris fegyverekre vonatkozó részre koncentrál majd - derült ki a David Kelly kormányszakértő halálának körülményeit és ezzel összefüggésben a fegyverdosszié sorsát vizsgáló Hutton-bizottsághoz eljutott dokumentumokból. A dosszié ebből a szempontból nem volt túl “erős”, a szöveg szerint Irak, a fejlesztések üteme alapján öt éven belül állíthat elő atomfegyvereket. “Amennyiben nem szerez be külföldről alapanyagokat” - állt megjegyzésként a jelentésben. Campbell egyrészt ebbe a részletbe kapaszkodott bele, kiegészítve azzal, hogy a külföldi beszerzés esetén Irak egy-két éven belül képes lehet nukleáris robbanófejeket előállítani. A változtatásokat emailben megküldte a JIC vezetőjének, John Scarlettnek is. Mindez a Daily Telegraph szerint magyarázatot adhat arra is, miért ragaszkodott annyira a brit kormány ahhoz a később hamisnak bizonyult hírszerzési jelentéshez, miszerint Irak Nigerből próbált urániumot beszerezni. A miniszterelnöki hivatal folyamatosan tagadta, hogy köze lenne a dosszié átírásához, azt a hírszerzés művének nevezte. Bár nem menti fel a felelősség alól, tény, hogy a dosszié átírásakor Campbell átjavította a dosszié nyitóoldalán található címzést. Az eredeti szöveg szerint a dossziét a JIC állította össze. Campbell átirata szerint a dokumentum a “JIC munkája alapján készült”. Orosz-afgán “kereskedelmi”afférok: kábítószer SZÉDÜLT KAPCSOLAT Afgán heroin árasztja el Oroszországot, könnyen jutva be a közép-ázsiai volt szovjet Tádzsikisztánon keresztül. Ezt a Vlagyimir Putyin orosz elnök által márciusban létrehozott drogüldöző bizottság főnökhelyettese mondta kedden Moszkvában. Ez év első felében az orosz határőrök 2,9 tonna kábítószert foglaltak le, s ennek a fele heroin volt - közölte Alekszandr Mihajlov, aki szerint a lefoglalt drog egytizedét teheti ki a beáramló mennyiségnek. Röviden Összeomlás szélén AZ IRAKI EGÉSZSÉGÜGY Augusztus 26. Nincsenek megfelelő gépeik, kötszerhiánytól szenvednek és a legalapvetőbb ellátást sem tudják biztosítani az iraki kórházak. A betegek túlélési esélyei katasztrofálisak, az orvosokat az elhunytak rokonai fenyegetik. Az egyetlen sebészeti ellátásra szakosodott bagdadi intézmény a háború befejezése óta csak kéthetente egyszer jut az altatáshoz és életfenntartó kezelésekhez szükséges oxigénhez, nincs elég steril kötszer, nem működnek a röntgen- és ultrahang berendezések “Hiába dolgoznak ebben a kórházban Irak legjobban képzett orvosai, hiába sikerülnek a műtétek ha az operáció utáni fázis nem működik. Betegeink harminc százaléka meghal" - írta le a drámai helyzetet Bagdad egyik kórházának főorvosa A Vöröskereszt kivonul Irakból Augusztus 25. A Nemzetközi Vöröskereszt jelentősen csökkenteni fogja tagjainak Bagdadban dolgozó létszámát, miután figyelmeztetést kaptak hogy az egészségügyi szervezet is terrorista támadások célpontjává válhat. A vöröskereszt szóvivője nem kívánta pontosítani a létszámcsökkentés számadatait, annyit azonban elárult, egész Irakban csupán ötven munkatársuk fog maradni. A vöröskereszt ugyanis attól tart, hogy? az amerikaiak képtelenek megteremteni a biztonságot az országban. A BBC egyik bagdadi tudósítója szerint ez a lépés könnyen odáig vezethet, hog}' más nemzetközi segélyszervezetek is elhagyják majd az országot. Hamarosan a Jordániái nők is beadhatják a válókeresetet Augusztus 25. A jordániai szenátus támogatta azt a konzervatív és radikális muzulmán honatyák ösztönzésére a képviselőházban korábban elvetett két törvényt, amely több jogot biztosítana a nőknek. Az egyik törvény biztosítaná a nők számára, hogy' ők is kezdemér FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin Jack Hahn Sióréti Antónia Péterman István Németh Csaba (sport rovatok) Hollósi Klári (egészség-magazin rovatok) Földessy Dénes (Kultúra rovat) (Magyarországi kulturális tudósító) Gaál Péter (Magyarországi tudósító) Kárpáti Tünde (Magyarországi kulturális tudósító) Egyed Izsák Sándor (gyerek rovatok) Főszerkesztö/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: Atm), be. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István T ördelőszerkesztő: Horvát Zsolt Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. Augusztus 25. Röviddel a bizottság múlt hónapi munkába állása után óriási heroinfogást jelentettek be: a Moszkva környékén leállított kamion 420 kilós rakománya piaci áron 22 millió dollárt ért. Az Oroszországba csempészett heroin 70 százaléka Afganisztánból származik, ahol felszökött az ópiumtermelés, miután az amerikaiak 2001 végén megdöntötték a keményvonalas tálib rendszert. A koldusszegény afgán parasztok ugyanis visszatértek a jövedelmező máktermesztéshez. Mihajlov főnöke, Vlagyimir Cserkeszov (akinek személyében Putyin bizalmasát és egykori KGB-veterántársát nevezte ki drogcárrá) éppen Tádzsikisztánba utazott, hogy megállapodást írjon alá a kábítószer-üldözési együttműködésről - jegyezte meg az AH amely szerint az afgán drog könnyűszerrel jut Közép-Azsián át Oroszországba a porózus posztszovjet határokon át. Bár még mindig Moszkva, Szentpétervár, a kalinyingrádi enklávé és az uráli Jekatyerinburg alkotja ugyan a kábítószer-terjesztés kerékagyait, már számos kisebb város is rászokott a drogra - jelezte Mihajlov, elismerve: Rosztovban és Jekatyerinburgban fény derült a rendőrség részvételére a drogüzletben. A drog már részévé vált a fiatalok kultúrájának -állapította meg Mihajlov, hozzátéve: korábban úgy gondoltuk, hogy 18-25 éves korban áll fenn leginkább a drogfüggővé válás veszélye, de most már a 11-14 éves kort tartjuk a legveszedelmesebbnek. Kórházban letartóztatott terroristák Augusztus 26. Egy náblaszi kórházban tartóztatott le két palesztin szélsőségest az izraeli hadsereg kedd reggel. A két letartózta: tott, akiket lőtt sebekkel ápoltak Nábluszban, az Al-Aksza Mártírjai Brigádok tagjai voltak. Mindketten pénteken kerültek kórházba, izraeli katonákkal vívott fegyveres összecsapások után. A pénteki tűzharcban meghalt Kaled Namrudi, a Fatahhoz kötődő radikális csoport helyi vezetője. A két sebesült letartóztatottat mentőautókkal szállították el egy tel-avivi kórházba, ahol várhatóan kihallgatja őket a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat. Mindkettőjüket több Izrael-ellenes merénylettel gyanúsítják. Szállítás Los Angeles és Budapest között INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free:1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) Zárt konténerben autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Házhozszállítás és felvétel is megoldott. Csomagolást is vállalunk. Webslte: www.losangelesimagyarok.com BUDAPEST - HUNGARY Telefon:(361) 2260-240, (361) 2260-935(36) (30)9681-1221222 Budapest, Borkő utca 6/A Email Budapesten: thomasbl@axelero.hu PARAMOUNT - USA Telefon:(562) 634-9256, (805) 527-4006Fax:(805) 579-96117525 Rosecrans Ave. #221 Paramount, CA 90723 Email Los Angelesben: miklosperehazy@compuserve.com