A Híd, 2003. július-december (3. évfolyam, 109-134. szám)

2003-08-15 / 115. szám

2003. AUGUSZTUS IS. Tudomány A HÍD 13 ■ Most már embereken is tesztelik a HIV-vakcinát ÁTMENT A TŰ FOKÁN Az Észak-Karolina egyetem (UNC) bejelentette, bogy előkészítés alatt áll a világ első HÍV vírus elleni oltóanyagának klinikai tesztje. Az AIDS tünetegyüttest okozó HÍV vírust Afrika déli felén és Ázsiában milliók hordozzák a szervezetükben. Augusztus 12. A klinikai tesztek első szakasza július 17-én kezdődött a Johns Hopkins egyete­men. Egy 48 éves felnőtt önkéntes volt az első amerikai, aki vállalva a HIV-fertőzés nem teljesen kizárható esélyét, megkapta az oltást. A tesztekbe további amerikai és dél-afrikai egyetemek kapcsolódnak be. A két éves klinikai vizsgálatokban össze­sen 96, nem HIV-fertőzött személy kap­ja meg a vakcinát, párhuzamosan placebó tesztcsoportokkal. Ennek a lépcsőnek a mellékhatások, vagyis a biztonsági szint megállapítása a legfontosabb célja. A ku­tatók arra is kíváncsiak, hogy az oltó­anyag képes-e immunreakciót kiváltani a szervezetben, áll az egyetem közlemé­nyében, amelyet a Science Daily híroldal ismertetett. A HIV-oltóanyag a venezuelai agy­hártyagyulladás vírus (VEE) lebénított, Megszületett a klónozott ló Augusztus 12. Három hónapos az első klónozott ló, jelentették be olasz tudósok csütörtö­kön. A halflinger fajtához tartozó, Prometeának keresztelt kancacsikó az első olyan klónozott emlősállat, melyet genetikai anyja hordott ki. A Nature folyóiratban lejelentett tudományos eredmény lehetővé teheti, hogy a ver­senyeken sikeres heréit mének vérvo­nala folytatódhasson. A kutatók korábban már sikeresen klónoztak birkákat, egereket, disznó­kat, szarvasmarhát, nyíltakat, macská­kat, sőt öszvért is, ám lovat ez idáig még nem sikerült így a világra segíteni, írja a The Guardian. A cremonai Sza­porodástechnológiai Laboratórium ku­tatói Cesare Galli vezetésével 513 emb­riót hoztak létre eg)7 arabs telivér mén bőrsejtjeinek, és 328 embriót a halflinger kanca sejtjeinek, valamint vágóhídi lovak petesejtjeinek felhasz­nálásával. Ezzel a módszerrel hozták létre Dolly birkát is, az első felnőtt sejt­ből klónozott emlősállatot. A telivértenyésztók egyesületének elnöke tiltakozik az eljárás ellen. A ló­versenyzés számára pedig érdektelen az eredmény, mivel a mesterséges megtermékenyítéssel szaporított lova­kat kizárják a tenyésztésből. biztonságos változatán alapul. A termé­szetben ez a vírus lovakat fertőz meg, és néha szúnyogok útján az emberre is átkerül. A most alapított Carolina oltó­anyag-intézet vezetője, Robert E. Johnston mikro­biológus és Nancy Davis kutató több mint 12 éve vizsgálja a VEE vírust. A lehetséges VEE-oltás kifej­lesztése közben merült fel, hogy a vírust át lehetne ala­kítani más vakcinák bizton­ságos hordozójává. Az eljá­rás főemlősökön végzett kí­sérletekben ígéretesnek mutatkozott. Most az ame­rikai gyógyszer- és élelmiszerügyi fel­ügyelet (EDA) és a dél-afrikai gyógyszer­ellenőrző bizottság engedélyével a HIV- oltóanyag prototípusát az emberen is ki­próbálhatják. A vakcinával kapcsolatos kereskedelmi jogokat az AlphaVax, az UNC biotechnológiai vállalata birtokol­ja, és itt gyártották a klinikai tesztben használt oltóanyagot is. A VEE alapú hordozó idegen gének Augusztus 11. A készüléken mindössze három gomb van: az egyik a szkennert indítja, a másik­kal a menük között lehet navigálni, a har­madik pedig a kilépés. A menüben a jegyzet, a szótár és a beállítások mellett néhány információs menüpontot lehet elérni; ez utóbbiak akkor hasznosak, amikor nincs kéznél a nyomtatott leírás. A készülék a latin betűk mellett a cirill ábécét is ismeri, így ma­gyar, angol stb. szövegek mellett orosz szövegeket is be lehet vele olvastatni. A készülék a saját nyom­tatással és újságokkal is döbbenetesen jól dolgozik, a tesztek szerint alig egy-két be­tűt hibázik el. Egyedül az összetett betű­típusokkal és váltakozó betűmérettel használhatatlan kissé a C-Pen. A készülék hat megabájtos memóriájában a gyártó szerint körülbelül kétezer gépelt oldal fér el, ráadásul a fájlokat könyvtárakba is le­het rendezni. A beolvasással igen gyorsan bejuttatását szolgálja. A szervezetben ezek olyan anyagokat termelnek, ame­lyek immúnissá teszik a személyt az adott betegséggel szemben, fejtegette Johnston. Az oltás a HÍV genetikai anya­gának kis szakaszából tartalmaz másola­tot. Ezekből semmiképpen nem állhat össze élő HÍV vírus, így a fertőzés sem következhet be. Az oltás kialakításánál ar­ra is ügyeltek, hogy a VEE-burok se le­gyen képes fertőzést generálni. A HIV- oltóanyag a nyirokcsomók sejtjeit aktivi­zálja. A HIV-re jellemző egyik fontos fe­hérje ellen immunitás alakul ki. Az oltás továbbfejlesztett változata a HÍV vírus burkából és a polimeráz génekből is tar­talmaz majd szakaszokat, áll a közle­ményben. A kutatók reményei szerint olyan szintig fejleszthetik az oltást, ami már képes megvédeni az adott személyt a betegségtől, ha valódi HÍV vírus kerül a szervezetébe. tudtunk kivonatot készíteni hosszabb szövegekről, és mivel a kicsiny LCD ki­jelzőn bármikor elolvasható a jegyzet, a készülék tökéletesen alkalmas lehet a pus­kázásra. Emellett kiválóan lehet lemente­ni a telefonszámokat és címeket a névjegykár­tyákról, webcímeket a kinyomtatott webolda­lak fejlécéről. A szöve­get vagy infravörös porton, vag\' soros porton lehet a szá­mítógépre, PDA- ra átmásolni. A so­ros porton egyéb­ként közvetlenül a kurzorhoz is be le­het vinni szöveget, a szövegszerkesz­tőbe vagy a böngésző címsorába. A C-Pen nevéhez hűen írásra is alkal­mas: a készülék az optikai egérhez hason­lóan ismeri föl a mozgást, ezért lehetőleg nyomtatott szöveg fölött érdemes próbál­kozni vele. A toll ezen tulajdonsága szak­értői vélemények szerint leginkább a be­olvasott szövegek javítására alkalmas, a folyamatos íráshoz túlságosan fárasztó. Röviden Újabb amerikai űrszonda indul a Marsra 2007-ben Augusztus 7. Újabb Mars-kutató szondát in­dítanak 2007-ben az Egyesült Államokból, közölte hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A Phoenix nevű űreszköz a tervek szerint 2008-ban száll le a vörös bolygó észa­ki féltekéjére. Feladata, hogy kiderítse: a fel­szín alatti talajminták tartalmaznak-e életre utaló szerves molekulákat. A Phoenix a NA­SA 325 millió dollár költségű Mars Scout programjának lesz az első küldetése. Jelenleg két amerikai önjáró robot - a Spirit és az Opportunity - tart a Marsra. A tervek szerint mindkettő januárban száll le az égitest egyen­lítő környéki vidékére, hogy kiderítsék lehe­tett-e valamikor elegendő víz az élet kialaku­lásához. Az Európai Űrügynökség (ESA) ke­ringő egysége, a Mars Express december vé­gén érkezik meg a bolygóhoz. Ugyancsak eb­ben az időben várható a Nozomi japán szon­da megérkezése is a Marshoz. A vörös boly­gó körül jelenleg két ember alkotta szerkezet, az amerikai Mars Global Surveyor és az Odyssey kering, a mérések eredményeit és a bolygó felszínéről készített fényképfelvétele­ket a Földre továbbítva. AZ IBM BEPERELTE AZSCO-T Augusztus 9. Az óriáscég határozottan azt ál­lítja, hogy az SCO nem tarthat igényt a Linux operációs rendszer egyetlen bitjére sem, mivel a SCO korábban a GPL licenc alatt értékesítette a saját Linux változatát. A The Register információi szerint az SCO sa­ját H P szerveréről még mindig le lehet töl­teni OpenLinux 3.1.1-hez egy 2.4-es Linux kernelt, amely tartalmazza a vitatott kódokat. Az IBM emellett azzal is megvádolta az SCO-t, hogy megsértette négy szabadalmát, és hogy az AIX licenc megszüntetésével le­rontotta a szerverüzletágát. Az IBM és a Red Hat Linux által indított ellenhadjáratnak ha­tására a linuxos felhasználók valószínűleg meggondolják, hogy fizessenek-e a SCO-nak a Linux használata után, hiszen egy-két éven belül nem várható ítélet az ügyben, és egyál­talán nem biztos az SCO győzelme. Az eBay 29,5 milliót fizethet egy SZABADALOM MEGSÉRTÉSÉÉRT Augusztus 10. Az eBay 29,5 millió dollárt fi­zethet annak a virginiai férfinak, akitől állító­lag ellopott egv ödetet. Jerome B. Friedman kerületi bíró döntése szerint az internetes óri­ásvállalat továbbra is használhatja a vita tár­gyát képező funkciót. A norfolki bíróság má­jusban megállapította: az eBay a „Buy It Now” funkcióval megsértette Thomas Woolstonnak azt a szabadalmát, amely lehe­tővé teszi, hogy az internetezők fix áron vásá­rolhassanak termékeket. Az öt hétig tartó per végén a bíróság eredetileg 35 millió dolláros büntetést javasolt, tehát Friedman az eBay számára kedvező ítéletet hozott. Ausztrália visszakapta EGYKORI ŐSLAKOSAIT Augusztus 8. Gesztusértékű döntést hozott az angol Homiman magánmúzeum: lemondott az aborigineket bemutató gyűjteményéről, és visszaadta Ausztráliának kollekciójának eme részét. A gyűjtemény csontokat tartalmaz,. A Homiman múzeumban évtizedek óta a kiállí­tott tárgy ak között szerepelnek a 20-as évek­ben lelőtt ausztrál őslakosok csontjai. ■ ír és kiválóan olvas is a legújabb digitális toliszerszám ÉKES TOLLAKKAL A C-Pen 600 MX tervezői szerencsére szakítottak az első kézi szkennerek forma­világával; talán olvasóink is emlékeznek azokra a hatalmas ‘T” betűre hasonlító eszközökre, amelyek tökéletesen alkalmatlanok voltak a képek beolvasására, és már az első modelleken látszott, hogy ez egy technológiai zsákutca. A tollszkennemek ennek ellenére lehet jövője, mivel valóban kisméretű és jól kezeli a szövegeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom