A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-10-11 / 73. szám

2002. OKTÓBER 11. Sport A HÍD 13 • • GUTTLER KAROLY ATHÉNIG FOLYTATJA Az első érmét tizennégy éve, a szöuli olimpián nyerte, az utolsót idén nyáron a berlini Európa-bajnokságon. Akkor száz mellen lett második, most ötvenen harma­dik. És ha már a számoknál járunk: a har­mincötödiket tapossa, ám eszébe sincs befe­jezni az úszást, alább kiderül, a 2004-es athé­ni ötkarikás játékokon is ott akar lenni 100 mellen. Azért a japán Kitadzsima 200 mellen produkált világrekordjáról is van véleménye.- Örülök a japán rekordjának, akárhogy is nézzük, a kétszáz mell tíz éven keresztül nem sokat fejlődött - mondja Güttler Károly. - Sok emberben benne volt a csúcs lehetősége, ám egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Kitadzsima úszta meg. A japán úszók na­gyon felkészültek, technikailag kiválóak. Szerintem a jövő évi, barcelonai világbajnok­ságon ismét csúcs lesz, talán éppen Kitadzsima farag rajta.- Soha nem érezte úgy korábban, hogy kétszázon is megdöntheti a világcsúcsot?- Még kilecvenkettőben, a barcelonai olimpia előtt áprilisban a Komjádi uszodá­ban 2:12.16-ot úsztam, az volt a legjobbam. Emlékszem, egy évre rá, a sheffieldi Európa­­bajnokságon száz után Barrowman világcsú­csán belül úsztam, de a táv második felében teljesen szétestem. A válaszom tehát: nem voltam én kétszázas, a száz mindig közelebb állt hozzám.- Ha nyáron, a berlini Európa-bajnoksá­gon nem nyert volna bronzérmet, ma már nem úszna?- Nem fejeztem volna be, Berlin viszont olyan lökést adott, ami az az érzésem, az athéni olimpiáig is kitart.- Ezt komolyan mondja? Athén idején a harminchetedik életévében lesz...- Nem érdekel a korom, csak az számít, hogy frissnek, erősnek érzem magam. És ne feledjük: Berlinben életem legjobbját nyúj­tottam. Ótven és száz mellen a váltóban is fe­lülmúltam az egyéni rekordomat. Az utób­binál pontosan öt tizeddel mentem jobbat, mint kilencvenháromban a sheffieldi Eb-n, amikor pedig tényleg kiváló formában vol­tam, százon világcsúccsal lettem Európa-baj­­nok, kétszázon pedig második. Egyszóval: üzenem a kétkedőknek, Güttler Károllyal továbbra is számolni kell. Ott akarok lenni az ötödik olimpiámon. Aranyért hajt Bodrogi a világbajnokságon Csütörtökön délután kettőtől rendezik Zolderben az országúti világbajnokság férfi időfutamát, melyben két magyar verseny­ző is rajthoz áll. Mégpedig nem is akármi­lyen esélyekkel, Bodrogi Lászlót, a Mapei kerekesét a szakemberek az elsőszámú esé­lyesek között tartják számon. Bodrogi László már két évvel ezelőtt be­robbant a köztudatba, akkor csodálatos ver­senyzéssel bronzérmet szerzett a világbaj­nokságon. Egy évvel később ugyan nem tu­dott ismét dobogóra kerülni, az ötödik he­lyen végzett, de egyöntetű vélemények sze­rint komoly szerepe volt abban, hogy a né­met Jan Ullrich megszerezhette az aranyér­met: kölcsönösen sarkallták óriási erőbedo­básra egymást. Bodrogi idén már odáig lépegetett a sza­márlétrán, hogy csapata elindította a Tour de France-on, a világ legrangosabb körver­senyén is, ahol újonc létére egyáltalán nem okozott csalódást: kiállta az erőpróbát, telje­sítette a verseny távját. Sőt, az utolsó előtti szakaszon rendezett időfutamon a dobogó­ra is fel tudott furakodni, harmadik lett. Szintén harmadik lett a Dán Körverse­nyen, majd nem is olyan régen második he­lyen végzett a Nemzetek Nagydíján, a né­met Peschel előzte csak meg. Sikerei világ­­ranglistás helyezését is alapvetően befolyá­solták, az idei év során közel hetven helyet osont előre. Jelenleg a 32. helyen jegyzik, de a világbajnokság után még előrébb lép­het. BAJNOKOK LIGÁJA 3. FORDULÓ A-csoport Auxerre-PSV 0-0 Arsenal-Dortmund 2-0 Dortmund-Auxerre 2-1 PSV-Arsenal 04 PSV-Dortmund 1-3 Auxerre-Arsenal 0-1 Dortmund-PSV 10.22. Arsenal-Auxerre 10.22. PSV-Auxerre 10.30. Dortmund-Arsenal 10.30. Auxerre-Dort 11.12. Arsenal-PSV 11.12. B-csoport Valencia-Liverpool 2-0 FC Basel-Szpartak 2-0 Szpartak-Valencia 0-3 Liverpool-FC Basel 1-1 Liverpool-Szpartak 5-0 Valencia-FC Basel 6-2 Szpartak-Liverpool 10.22. FC Basel-Valencia 10.22. Liverpool-Valencia 10.30. Szpartak-FC Basel 10.30. Valencia-Szpartak 11.12. FC Basel-Liverpool 11.12. C-csoport Genk-AEKO-O Roma-Rea! Madrid 0-3 Real Madrid-Genk 6-0 AEK-Roma 0-0 AEK-Real Madrid 3-3 Genk-Roma 0-1 Real Madrid-AEK 10.22. Roma-Genk 10.22. AEK-Genk 10.30. Real Madrid-Roma 10.30. Genk-Real Madrid 11.12. Roma-AEK 11.12. D-csoport Rosenborg-Inter 2-2 Ajax-Lyon 2-1 Lyon-Rosenborg 5-0 Intemazionale-Ajax 1-0 Intemazionale-Lyon 1-2 Rosenborg-Ajax 0-0 Lyon-Intemazionale 10.22. Ajax-Rosenborg 10.22. Inter-Rosenborg 10.30. Lyon-Ajax 10.30. Rosenborg-Lyon 11.12. Ajax-Intemazionale 11.12. Lesöpört Feyenoord-Juventus 1-1 Dinamo -Newcastle 2-0 Newcastle-Feyenoord 0-1 Juventus-Dinamo Kijev 5-0 Juventus-Newcastle 2-0 Feyenoord-Dinamo 0-0 Newcastle-Juventus 10.23. Dinamo-Feyenoord 10.23. Juventus-Feyenoord 10.29. Newcastle-Dinamo 10.29. Feyen-Newcastle 11.13. Dinamo-Juventus 11.13. F-csoport M. United-Haifa 5-2 Olympiakosz-Leveik 6-2 Leverkusen-M. United 1-2 Haife-Olympiakosz 3-0 Haifa-Leverkusen 0-2 M. United-Olymp4-0 Leverkusen-Haifa 10.23. Olymp-M. United 10.23. Haifa-M. United 10.29. Leveikusen-Olymp 10.29. M. United-Leveik 11.13. Olympiakosz-Haifa 11.13. G-csoport Bayem-Deportivo 2-3 Milan-Lens 2-1 CHAMPIONS LEAGUE. xns-Bavem 1-1 Deportivo-Milan 04 Deportivo-Lens 3-1 Bayern-Milan 1-2 Lens-Deportivo 10.23. Milan-Bayem 10.23. Deportivo-Bayem 10.29. Lens-Milan 10.29. Bayem-Lens 11.13. Milan-Deportivo 11.13. H-csoport Lok. Moszkva-Galat 0-2 Barcelona-FC Bruges 3-2 Bruges-Lok. Moszkva 0-0 Gaiatasaray-Barcelona 0-2 Galatasaray-FC Bruges 0-0 Moszkva-Barcelona 1-3 Bruges-Galatasaray 10.23. Barcelona-Moszkva 10.23. Galat-Moszkva 10.29. Bruges-Barcelona 10.29. Moszkva-Bruges 11.13. Barcelona-Galat 11.13. Röviden ■ Kegyeleti futás Október 3. A Budapesti Atlétikai Szövetség október 6-án tizedik alkalommal rendezi meg az aradi vértanúk emlékére a kegy eleti váltófutást. .Az esemény sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a délelőtt 10 órakor kezdő­dő futás új útvonalon zajlik majd. A Vérme­ző és a Hősök tere között az útépítések mi­att a Fővárosi Önkormányzat nem tudja biztosítani a területet, így7 a V'árosligetben kerül sor a 6250 méter hosszú váltófutásra. A verseny fővédnöke Demszky Gábor, Bu­dapest főpolgármestere lesz. ■ Venus Williams kiesett Október 3. Óriási meglepetéssel folytató­dott Moszkvában az 1.22 millió dollár össz­díjazású női tenisztorna: a 2. fordulóban ki­kapott az 1. helyen kiemelt Venus Williams. Az egykori világelső a US Open szeptem­ber 7-iki döntőjében elszenvedett vereség óta - amikor húga, Serena diadalmaskodott ellene - először lépett pályára, mivel az orosz fővárosban erőnyerő volt az 1. körben. Idén 64 meccset játszott, s a mostani volt a 8. ve­resége. ■ Világcsúcs a Magyar Nagydíjon Október 5. A kínai Szung Cse-csüan 106 kg-mal világcsúcsot ért el szakításban az 58 kg-os nők versenyében Kazincbarcikán a súlyemelő Magyar Nagydíjon. A régi re­kordot honfitársa, Sun Caj-jen tartotta 105.5 kg-mal június 28. óta. A Magyar Nagy díjon öt súlv csoprtban hirdetnek győztest, az el­ső helyezettek 1500 eurót kapnak. ■ JÓCSKÁN ENYHÍTETT BÜNTETÉSEK Október 9. Jócskán enyhítette a korábban kiszabott büntetéseket a május 19-én véres verekedés miau félbeszakadt Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntő vétkeseivel szemben a másodfokon eljáró testület. A fellebbviteli bizottság elnöke, Loványi Róbert arról tájé­koztatta az MTI-t, hogy Hesz Máté (az első fokú ítélet szerint 2003. június 30-ig nem játszhatott volna), Varga Tamás és Mátyás Zoltán (eltiltásuk 2003. december 3 í-ig szólt) 2002. november 30-ig nem vehet részt sem bajnoki, sem a kupamérkőzésen, míg Varga II Zsolt (ő I. fokon Heszhez hasonló büntetést kapott) 7 hivatalos találkozón nem szállhat vízbe. LABDARUGÓ NB I. Kispest-Debrecen 1-3 i (/, Dunaferr-Videoton 0-0 Sopron-MTK 3-2 Siófok-Győr 1-1 Békéscsaba-Újpest 1-3 Ferencváros-Zalaegerszeg 3-2 l.MTK 10 8-2 26-12 24 2. Ferencváros 10 6 2 2 17-9 20 3. Siófok 10 5 3 2 16-11 18 4. Debrecen 10 5 3 2 19-18 18 5. Győr 10 5 2 3 17-11 17 6. Újpest 10 5 1 4 23-18 16 7. Dunaferr 10 3 3 4 16-17 12 8. Sopron 10 3 2 5 13-15 11 9. Videoton 10 2 4 4 10-14 10 10. ZTE 9 2 3 4 16-18 9 11. Kispest 10 1 3 6 14-27 6 12. Békéscsaba 9 1-8 10-24 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom