A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-08-02 / 63. szám
2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2002. AUGUSZTUS 2. Röviden ■ A DNS ALAPJÁN AZONOSÍTOTTÁK Daniel Pearl maradványait Július 28. Szakértők DNS-vizsgálatok alapján megerősítették, hogy a pakisztáni Karacsiban Daniel Pearl amerikai újságíró maradványait találták meg, akit ez év januárjában raboltak el és gy ilkoltak meg kegyetlen módon Pakisztánban. A hírt a vizsgálatot végző egyik pakisztáni rendőrtiszt jelentette be szombaton. Elmondta, hogy a Pakisztánban és az Egyesült Államokban elvégzett elemzések eredménye megegyezik, egyben megerősíti azt a feltételezést, hogy a maradványok Dániel Pearltől származnak. ■ Afganisztánt nem fenyegeti az al-Kaida Július 26. Nem jelenthet katonai fenyegetést az al-Kaida Afganisztánban, még akkor sem, ha képes támadásokat indítani - véli Hamed Karzai afgán elnök. Az államfő szerint az al- Kaida tagjai között lehetnek terroristák, gyilkosok, de katonai erőt nem képviselnek. Karzai szerint annak ellenére kielégítő az ország katonai helyzete, hogy július 6-án alelnökét Kabulban fegyveresek megölték. Erősítsék meg amerikai különleges erőkkel a fontos személvek védelmét, ez megfelelne az afgán nép akaratának - nyilatkozta az AFP-nek Karzai. ■ Pokolgépet hatástalanítottak Milánóban és Monzában Július 29. Két házi készítésű robbanószerkezetet semlegesítettek hétfőn két észak-olaszországi nagyvárosban. Az egyiket Milanóban a Hat kirendeltsége elé helyezték egyelőre ismeretlen tettesek, a másikat pedig Monzában a CISL katolikus szakszervezeti központ székházihoz. A rendőrség szerint valószínű, hogy mindkét robbanószerkezetet ugyanazok készítették. ■ Kudarcba fulladhat az ENSZ észak-koreai élelmezési programja Július 29. Az ENSZ Élelmiszer Programja (WFP) hétfőn azt közölte: lemond arról a tervéről, hogy felújítsa 1,2 millió észak-koreai gyerek és idős ember élelmiszer-segélyezését, mert az adományozó országok nem bocsátottak rendelkezésre elegendő élelmiszert. Az ügynökség 4,2 millió gyereket, várandós és szoptató anyát is ellát élelmiszerrel, de ezek az erőfeszítések ugyancsak kudarcot szenvedhetnek, ha a külföldi adományok nem növekszenek. Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Simon Katalin, Jack Halm, Sióréti Antónia, Varró Márta, Pétcrman István Földessy Dénes (Magyarországi tudósító) Gaál Péter (Magyarországi tudósító) Fószerkesztő/Editor in Chief: Péterman István KIADJA/PUBLISHED BY: A HID, Inc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 2071 Fiatbush Ave, Suite 157, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-579-9306 E-mail: ahidny@aol.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. Az amerikaiak eltüntették a násznép-bombázás nyomait Július 29. Az amerikai katonák június végén nem sokkal az afganisztáni násznépet ért téves bombázás után a helyszínre érkeztek és eltüntették a bizonyítékokat - állítja az ENSZ előzetes jelentése, amelyet a londoni The Times idézett hétfői számában. A brit napilap szerint az előzetes jelentés megállapítja, hogy az ENSZ vizsgálóbiztosai nem találtak semmilyen fegyvert és nem bukkantak bármely más olyan bizonyítékra sem, ami megerősítette volna, hogy az amerikai repülőgépeket célba vették légvédelmi fegyverekkel. A jelentés rámutat arra, hogy aránytalanságok fedezhetők fel az amerikai hatóságok kijelentései és a valóságos események között - írja az újság. A The Times a világszervezet előzetes jelentésére hivatkozva közli: “egyértelmű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy megsértették az emberi jogokat”. A lakodalmas vendégseregre mért, elhibázott légicsapásban 48 ember életét vesztette, közöttük a menyasszony és a vőlegény, 118 személy megsérült. Az eset július 1-jén történt az ország belsejében fekvő Uruzgán tartományban. Az amerikai hadsereg július elején elismerte, hogy a támadásban B-52 és ÁC-130 típusú gépek vettek részt, de állítása szerint válaszcsapásról volt szó, miután az amerikai gépek légvédelmi fegyverek célkeresztjébe kerültek. A bombázás helyszínére nagyon gyorsan megérkeztek a koalíciós erők, “megtisztították az övezetet”, eltávolítva “a lövedékszilánkokat, a golyókat és a vémyomokat” - olvasható a jelentésben. A The T imes által idézett ENSZ-források szerint az előzetes jelentést “a világszervezet tapasztalt és hírneves személyiségei készítették, akik az általuk egyébként is jól ismert térségben tartózkodtak”. A források azt sugallták, hogy az eset felderítésével megbízott amerikai katonai vizsgálóbizottság tagjai “húzták-halogatták a dolgot abban reménykedve, hogy az ügy elfelejtődik”. A hangsúlyozottan nem végleges jelentés “mélyreható vizsgálatot szorgalmaz, hogy ilyen tragédiák ne ismétlődhessenek meg, és a polgári lakosság életének védelme elsődleges feladat legyen a terrorizmus elleni afganisztáni harcban”. Bin Laden fia átvette az al-Kaida vezetését? Július 29. Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vezetését - egy Londonban megjelenő arab napilap szerint - legidősebb fia vette át Oszama bin Ladentől. A megbízhatónak számító as-Sark al-Auszat tájékozott forrásokra hivatkozó jelentésében megjegyzi: a hálózat élén bekövetkezett változásról szóló hír megerősíti azokat a találgatásokat, amelyek szerint Oszama bin Laden, az eddigi vezér meghalt, vagy súlyosan megsebesült. Bin Laden legidősebb fia az al-Kaida körein kívül szinte alig ismert. A szaúd-arábiai származású milliárdost, akit az Egyesült Államok a tavaly szeptember 11-i New York-i és washingtoni Amerika-ellenes merényletek első számú felelősének tekint, a beszámoló szerint különféle házasságokból származó húsz fia közül eredetileg a legifjabbik, Mohamed váltotta volna fel az al-Kaida élén. Oszama bin Laden sorsát illetően az amerikaiak afganisztáni katonai fellépésének kezdete óta bizonytalanság uralkodik. Szeptemberben lesz az első NATO-hadgyakorlat Oroszországban Július 29. A NATO békepartnerségi programja keretében először kerül sor nemzetközi katonai gyakorlatra orosz területen szeptember végén. A brüsszeli NATO-központban nyilatkozó szövetségi illetékes elmondta, hogy szeptember 25. és 27. között a Moszkva közelében lévő Noginszkban mintegy 700 orosz katonai és polgári személy valamint a NATO és a békepartner országok mintegy 300 katonája gyakorolja az együttműködést egy polgári vészhelyzet elhárításában. A Bogorodszk 2002 fedőnevű gyakorlat elképzelt forgatókönyve szerint egy műtrágyagyárat terrorista támadás ér, a támadásnak számos halálos áldozata van és a mérgező vegyi anyagok terjedése miatt ki kell költöztetni a közelből a lakosságot. Kormányfőnő nem kell Koreának Július 31. A dél-koreai parlament szerdán elutasította, hogy miniszterelnöknek jelöljék Csang Szang asszonyt, aki az ország első női kormányfője lehetett volna. A szavazáson jelen lévő képviselők közül 142 szavazott a Kim De Dzsung elnök által jelölt 63 éves Csan Szangra, százan támogatták a teológus jelölését. A kétnapos vitában az ellenzéki pártok képviselői többségben voltak a kormánypárti honatyákkal szemben. A tekintélyes Ewha Woman’s University egykori elnökét etikai okok miatt utasították el, meglehetősen heves vita után. Az terjedt el róla ugyanis, hogy ingatlanspekulációkba bonyolódott, hamisan tanúskodott, és fiának segítséget nyújtott abban, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot. Dél-Koreában az erős elnöki rendszerben a miniszterelnöknek csekély a politikai mozgástere, ez a tisztség lényegében formális. Akkor juthat szerephez, ha az államfő nem tudja ellátni feladatát. Az idén december 19-én elnökválasztást tartanak, a 77 éves Kim De Dzsungot nem jelölhetik ismét. Augusztusban időközi képviselőválasztást is tartanak, a 273 fős törvényhozás 13 tagját választják meg. Fél évvel tovább maradnak ENSZ-katonák Grúziában Július 29. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn újabb fél évre meghosszabbította az ENSZ katonai megfigyelőinek gruziai mandátumát. A katonai kontingens, amely július 1-jén 23 ország 108 megfigyelőjéből állt, a Grúzia és szakadár tartománya, Abházia közti tűzszünetet hivatott ellenőrizni. Az 1427. számú határozatot, amelyet a 15 tagállam egyhangúlag fogadott el, 2003. július 31 -ig hosszabbította meg a jövő januáriján lejáró mandátumot. A megfigyelő egységet 1993 augusztusában állították fel, egy évvel azután, hogy Abházia kinyilvánította függetlenségét és - Tbiliszi szerint orosz támogatással - fegyverrel védte meg azt A konfliktusnak több ezer halálos áldozata volt, és legalább 250 ezer grúz kényszerült a tartományból való elmenekülésre. Ugratás iraki tömegpusztító fegyverekről beszélni Július 30. Szaddám Húszéin iraki elnök szerint egyszerűen vicc, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia iraki tömegpusztító fegyverekről beszél. Az iraki atomenergia bizottság vezetője és tagjai előtt az iraki államfő kedden kijelentette: az amerikaiak és a britek szerint Irak, amennyiben hagynák, tömegpusztító fegyvereket gyártana és ezek előállítását a terrorizmus szolgálatába állítaná. Az ilyen beszéd inkább ugratásra hasonlít, de a valóságban kárt okoz - idézte Szaddám Huszeint az iraki hírügynökség. Mint fogalmazott, a cionizmus támogatását élvező Washington és a Nyugat rosszindulatú politikájáról van szó, amellyel meg akarják akadályozni, hogy a muzulmán országok sikeresen fejlődjenek. Irak 1998 óta nem járul hozzá, hogy szakértők ellenőrizzék fegyverprogramját. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter hétfőn azt állította: Washington azért erőlteti az ellenőrök visszatérését, mert így szerezhet hírszerzési adatokat az esetleges Irak elleni támadáshoz.