A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-07-19 / 61. szám
2002. JÚLIUS 19. Színes 11 A HÍD Hatosikrek születtek az USA-ban Twins (2) 1 / l f t é é é 4 identical Fraternal Életképes hatos ikreknek adott életet egy ápolónő az Egyesült Államokban, Alaba állam Birmingham városában. Korábbi közlések szerint világszerte eddig kevesebb mint száz esetben jegyezték fel hatos ikrek születését - igaz, a statisztikát csak a múlt század elejétől vezetik. A négy fiú és két lány 26 és fél hétre született, súlyuk 532 és 784 gramm között van. Vasárnap reggeli születésük óta súlyos állapotban, intenzív osztályon vannak, de kedden még mindegyikük életben volt - derül ki az AP hírügynökség jelentéséből. A 27 éves ápolónőnek, Diamond Harrisnek már van egy hétéves fia. Elmondta, hogy teherbe esése előtt nemzőképesség-javító kezelést kapott, jóllehet férje és a saját családjában is volt már példa ikerszülésre. Valamennyi gyermeknek K betűvel kezdődő keresztnevet adtak, rendre Kiera, Kaylynne, Kaleb, Kobe, Kieran és Kyle lett a nevük. A gyermekeket császármetszéssel hozták világra. Az orvosok egyelőre nem tudják megmondani, egy- vagy többpetéjű ikrekről vane szó. A szülőknek egyelőre nem engedik, hogy felvegyék a piciket, de simogathatják vagy megérinthetik őket. Nyelvelése buktatta le a kaméleont Kalapdísznek álcázva próbálta a fején Angliába becsempészni kedvenc kaméleonját Dubaiból egy 17 éves angol lány, ám az állat “nyelvtudása” leleplezte. A Daily Star című londoni lap szerint a manchesteri repülőtér vámosai felfigyeltek arra, hogy a lány exotikus kalapját díszítő állat hirtelen kiölti a nyelvét - a mimikrijéről híres kaméleon ugyanis a nyelvével vadászik rovarokra, s alighanem megéhezett. A vámosok számára rejtély, hogyhogy nem fedezték fel sem a dubai repülőtéri hatóságok, sem a gép utasai és utaskísérői a hétórás úton a cselt. A tettes azért folyamodott az állatszállítás e sajátos módjához, mert nem voltak megfelelő iratai az egzotikus, veszélyeztetett fajtának számító hüllő importálásához, és nem akart megválni kedvencétől. Minden Angliába szállított állatra hosszú karantén vár. A leleplezett kaméleont, amelyet időközben a “hat” - kalap - szó alapján Hattie-nek keresztelt el a szigetország sajtója, a Manchester közelében lévő Chester állatkertjének adták át. A kaméleonkalapos lány ellen nem indult eljárás - jelentette az AFE Hat tonna elefántcsontot foglaltak le Szingapúrban Feketepiaci értéken számolva 862 ezer euró értékű elefántcsontot foglaltak le szingapúri hatóságok egy Japánba szánt konténerben. A szállítmány összesen hat tonnát nyom, és 5 30 agyar mellett 40 810 kisebb csontdarabból áll. Négy gyanúsítottat letartóztattak a szállítmánnyal kapcsolatban. Nemzetközi állatvédelmi szervezettől származó információ szerint az elefántcsont valószínűleg Zambiából származik, és Malawin, Dél-Afrikán és HUNGÁRIA RADIO N E W YORK Minden szombaton délután 5-től 6-ig a WNSW 1430 AM állomáson Hírek - magyar zene - hazai sport politika - NY magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula Levelezési cím: 245 E 80 St. #5F NY 10021 212-570-6441 ií ..........----------------------------------------------------m L •• // repülőjegy Árajánlatok CARPATHIA TRAVEL - Tel:(212)535-3612 NYC- BP -NYC BP -NYC-BP EUROCENTERPLUS TRAVEL - Tel:(212)570-0911, (800)680-9702 NYC- BP -NYC TRAVEL GUIDE - Tel:(732)381-0260, (800)936-8687 NYC- BP -NYC $760-tól+ adó $610-től 4-adó $760+adó (aug. 31-ig, max. 3 hó) $834,35 adóval (szeptember 15-ig) Figyelje hetente az árajánlatokat! Utazási irodák FIGYELEM, nálunk ingyen hirdetheti kedvezményes repülőjegy árait (NYC- BP -NYC és BP -NYC-BP). Határidő hetente: kedd 22 óra- Fax:(800) 579-9306 E-mail: ahidny@aol.com Röviden ■ Pandaikrek Kínában Óriáspanda ikrek születtek eg)' kínai kutatóközpontban, amely a faj megmentésével foglalkozik. A kölykök mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. 11 éves anyjuk harmadszor szült ikreket. 11 év óta több mint 30 óriáspanda jött világra a központban, és több mint 20 életben maradt. ■ Egy évet ült holtan a vécén Legalább eg)’ teljes évet ült a vécéjén a dániai Helsingőrben - egy halott. A 86 éves korában elhunyt férfi rendkívül zárkózottan élt Hamlet “szülővárosában” lévő otthonában azután, hogy 1971-ben elvált. Nem hogy volt feleségét, de még a fiát sem engedte magához, pedig az éveken át próbálkozott, hogy felújítsa kapcsolatát apjával. A rendőrséget végül a szomszédok értesítették, hogy valami Baj lehet az idős úrral, mert régóta nem látták. A rendőrök a vécén találták meg az idős férfi mumifikálódott holttestét. Hogy miért csak egy teljes év után kezdtek aggódni az ismerősök szomszédjukért, arra nem tért la az AP ■ Kábítószerlistán a tehénlfpény Immár a tehénlepény is felkerült a kábítószerek listájára - bár csak a friss. Malajziában - ahol a világon talán a legszigorúbbak a kábítószerellenes törvények - egyre többen lesznek tehénlepénvfüggők, főképp azok, akiknek nincs pénzük, “normális” kábítószert vásárolni. Ok a friss trágya fölé hajolva szippantják be annak kipárolgását, amely kénes gázokban gazdag és már lebegnek is - magyarázták az AP-nek a kábítószerügyekkel foglalkozó országos hivatal tisztségviselői. A lepénvproblémával már az ország kormánya is kénytelen foglalkozni. A kereskedelmi miniszter a minap rámutatott arra a joghézagra, hogy bár akasztófa vár Malajziában a drogkereskedőkre, nincs olyan szankció, amely lesújtana a tehénlepényt használókra. ■ VÉDETT KROKODILOK A CSOMAGTÉRBEN Tíz védett törpekrokodilt foglaltak le a brit vámőrök vasárnap a londoni Heathrow repülőtéren. A védett tompaorrú krokodilokra (Osteolaemus tetraspis) egy Nigériából Dél- Koreába tartó gép csomagterében bukkantak. A ritka afrikai hüllők tranzitokmányai hamisak voltak: közönséges amerikai alligátorként, illetve nílusi krokodilusként tüntették fel őket. A tompaorrú krokodilok a CITES egyes számú függelékében szerepelnek, vagyis nemzetközi kereskedelmük tilos. ■ Elpusztult a ritka kínai édesvízi DELFIN EGYETLEN FOGSÁGBAN ÉLÓ PÉLDÁNYA Vasárnap váratlanul kimúlt a ritka kínai édesvízi delfin egyetlen fogságban élő példánya, jelentette az Új-Kína hírügynökség. A Csi-csi névre hallgató delfin alig volt idősebb 22 évesnél, az állatot Vuhan tartományban, egy 300 négyzetméteres medencében tartották kísérleti célokból. A hidrobiológiái intézet kutatói szerint valószínűleg végelgyengülés okozta pusztulását. A delfint eg)' halász fogta ki 1980-ban és azt követően az intézet tudósai nevelték fel. Ahhoz a ritka delfmfajtához tartozott, amely csak a Jangce folyóban honos. Becslések szerint jelenleg még száz egyed élhet ebből a fajtából szabadon. A kínai édesvízi delfin a világon a legritkább emlősállat, így ez a legnagyobb mértékben veszélyeztetett állatfajták egyike. Szingapúron keresztül próbálták Japánba juttatni. A csempészakciót egy kormányok fölötti nemzetközi szervezet hiúsította meg, de segített az Interpol is.