A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-09-27 / 71. szám
2002. SZEPTEMBER 27. Sport A HÍD 13 Medgyessy Péter fogadta az UEFA-bizottságot Szeptember 25. A Parlamentben Medgyessy Péter kormányfő fogadta a 2008-as labdarúgó Európa-bajnoki pályázatot vizsgáló UEFA-szemlebizottság négy tagját, valamint Bozóky Imre MLSZ-elnököt. Az előző kormányzati ciklusban megkezdett stadionrekonstrukciós program folytatódik, de ésszerűbben és eredményesebben. Ezt Medgyessy Péter kormányfő mondta a szemlebizottság tagjainak a parlamenti fogadáson. A megbeszélésen többek között szóba került, hogy a kedvező elbírálás és a jó rendezés az erkölcsi sikereken túl jelentős idegenforgalmi bevételeket hozhat az országnak. Jürgen Müller, a válogatottak eseményeit felügyelő osztály vezető termékmenedzsere, Anne King, az asszisztense, Christophe von Wattenwyl eseménymenedzser és Cees de Bruin, a stadionokért és biztonságért felelős bizottsági képviselő mellett Jánosi György sportminiszter is jelen volt a zárt ajtók mögött zajló 25 perces tárgyaláson. A küldöttséggel hétfőn ugyan Magyarországra érkezett a kommunikációért és sajtóügyekért felelős Mike Lee, valamint Lars-Christer Olsson marketing-szakember is, de ők visszautaztak az UEFA nyoni központjába, és majd csak csütörtökön este jönnek újra Budapestre. Von Wattenwyl, aki már a 2004-es Ebpályázat kapcsán is járt Magyarországon, úgy nyilatkozott: nagyon örül annak és elégedettséggel tölti el, hogy azok a kritikai észrevételek, amelyeket 1999-ben fogalmazott meg szakértő társaival a stadionok állapotáról és biztonsági felszereltségükről, nyitott fülekre találtak és a magyar fél azóta többé-kevésbé megoldotta a problémákat. A bizottság hétfőn Győrben, kedden Kaposváron és Székesfehérváron járt, szerdán a parlamenti látogatást követően Miskolcra utazott. Kobold Tamás polgármester köszöntötte a repülő helyett autóval, s emiatt jelentős késéssel érkező szemlebizottságot, majd Pfíegler Péter, a városháza nemzetközi referense adott részletes tájékoztatást a városról. Ismertette a szálláslehetőségeket, beszélt a tervezett beruházásokról, fejlesztésekről, majd Viszlai József mutatta be a diósgyőri stadion makettjét. A létesítményt megálmodó szakember sok kérdést kapott, de állta az ostromot. Diósgyőrben minden igényt kielégítő, vadonatúj, 30 ezer néző befogadására alkalmas stadion épülne a 2008-as Európabajnokságra, amennyiben Magyarország elnyeri a rendezés jogát. Az alaposan tanulmányozott makettek elnyerték a bizottság tetszését. A bizottság tagjai Miskolc után Debrecenben, majd csütörtökön Szegeden és a fővárosban szemlélődik. A program pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadásával zárul. Tóth Anett világbajnokságra készül Szeptember 25. A junior válogatott Karsai Levente a Szardínia-szigetén (Porto Tores) megrendezett nemzetközi ököl-vívótornán ezüstérmet szerzett. A Tatabányai SC kiváló versenyzője csak a döntőben maradt alul olasz ellenfelével szemben. Tóth Anett Pécsett, a Boszorkány Kupa nemzetközi tornán bronzérmes lett, és meghívást kapott a II. női világbajnokságra készülő magyar válogatott keretbe. Németországban, Mühldorf városában a holland válogatott ellen szerepeltek sikerrel a tatabányai ökölvívók (Budai György, Karsai Levente és Tóth Anett). A csapattalálkozót a 10 éve tartó sportbarátság jegyében rendezték meg. Bokszsulit indítanak Tatabányán, amelyre 10 éves kortól várják a jelentkezőket (hétfő-szerda-péntek) 15.00 órától a TSC ökölvívótermében. Rózsa András vezetőedző és a szakosztály vezetése várja a lányok jelentkezését is 16 éves kortól, akiknek edzései kedd-csütörtök-pénteken 16.30 órától lesznek Tóth Anett magyar bajnok, válogatott versenyző irányításával. Röviden ■ Annus nyerte a Világkupát Szeptember 20. Magyar győzelemmel kezdődött a 3.5 millió dollár összdíjazású kétnapos madridi atlétikai Világ Kupa: Annus Adrián az Európa-válogatott tagjaként nyerte a kalapácsvetést 80.93 m-rel. Mögötte a japán Álurofusi Kodzsi végzett 80.08-cal. Az idén Münchenben Európa-bajnok magyar versenyző győzelméért 30 ezer dollárt kapott. ■ Magyar származású A LEGJOBB NÓI HOKIS Szeptember 23. A magyar ősökkel is rendelkező Shannon Szabados lett az első női játékos az észak-amerikai profi jégkorongliga előszobájának tartott WHL-ben. A Tri City Americans 16 éves kanadai állampolgárságú hokisa ugyan csak 20 másodpercet töltött a pályán, de így is történelmet írt. Arról igazán nem ő tehetett, hogy csapata 5-3-ra kikapott a Vancouver Gianststől. ■ HÁROM VILÁGCSÚCSOT ÁLLÍTOTT fel Bérces Szeptember 23. Három világcsúcsot ért el Bérces Edit a Veronában rendezett ultramaratoni futóversenyen. A zalaegerszegi atlétanő 24 óra alatt 250.106 km-et teljesített a körpályán, ez a világ legjobb eredménye. Félidőben, azaz 12 óra után 135.057 km állt a neve mellett, ami szintén rekord. Megjavította a 100 mérföldes világcsúcsot is: 14:25:45 óra alatt futotta le ezt a távot. ■ Kótai pontozással verte ellenfelét Szeptember 21. Tizenkilencedik összecsapását is megnyerte a magyar nagvváltósúlyú világbajnok aspiráns - a veretlen Kótai Mihály. A népszerű Tornádó a lengyel Andrzej Butowicz (11-4, 4KO) ellen lépett kötelek közé, és igen nehéz csatában, de minden menetet biztosan nyerve pontozásos sikert ért el. Mint ismeretes, ellenfele is a Polish Promotion versenyzője volt, és így igazi presztízs összecsapást láthatott az essexi Brentwood Leisure Center szakértő közönsége. LABDARÚGÓ NB I. Kispest-MTK 3-5 Sopron-Videoton 2-0 Békéscsaba-Dunaferr 1-3 Zalaegerszeg-Győr 2-0 Siófok-Újpest 3-2 Ferencváros-Debrecen 0-0 l.MTK 8 7-1 19-9 21 2. Győr 8 5 1 2 15-8 16 3. Siófok 8 5 1 2 14-9 16 4. Ferencváros 8 4 2 2 12-6 14 5. Debrecen 8 4 2 2 15-16 14 6. Újpest 8 3 I 4 16-15 10 7. ZTE 7 2 3 2 13-13 9 8. Dunaferr 8 2 2 4 15-17 8 9. Sopron 8 2 2 4 10-12 8 10. Videoton 8 1 3 4 8-13 6 11. Kispest 8 1 3 4 11-20 6 12. Békéscsaba 7 1-6 9-18 3 8. FORDULÓ BAJNOKOK LIGÁJA 2. FORDULÓ ; jf# Newcastle Feyenoord 0-1 C-csoport Juventus D. Rijev 5-0 1. Real M. 1 1 -- 3-0 3 Leverkusen Man. United 1-2 2.AEK 1 - 1- 0-0 1 M. Haifa Olympiakos 3-0 KRC Genk 1 - 1- 0-0 1 CHAMPIONS Deportivo Milan 0-4 4. AS Roma 1 - -1 0-3 0 LEAGUE, Lens Bayern 1-1 D-csoport Bruges L. Moszkva 0-0 1. Ajax 1 1 -- 2-1 3 3. Mac Haifa 21-1 5-5 3 Galata Barcelona 0-2 2. Inter 1 - 1- 2-2 1 4. Leverkusen 2 - - 2 3-8 0 A-csoport Rosenborg 1 - 1- 2-2 1 G-csoport 1. Arsenal 1 1 - - 2-0 3 4. Lyon 1 - -1 1-2 0 1. AC Milan 2 2 - - 6-1 6 2. Auxerre 1 - 1 - 0-0 1 E-csoport 2. Deportivo 21-13-6 3 PSV 1 - 1 - 0-0 1 1. Juventus 2 1 1- 6-1 4 3. Bayern 2-113-4 1 4. Dortmund 1 - - 1 0-2 0 2. Feyenoord 2 1 1- 2-1 4 4. Lens 2-112-3 1 B-csoport 3. D. Kijev 2 1 -1 2-5 3 H-csoport l.FC Basel 1 1 - - 2-0 3 4. Newcastle 2 - -2 0-3 0 1. Barcelona 2 2 - - 5-2 6 Valencia 1 1 - - 2-0 3 F-csoport 2. Galatasaray 2 1 - 12-2 3 3. Liverpool 1 - - 1 0-2 0 1. Man. United 2 2 -- 7-3 6 3. FC Bruges 2-112-3 1 Szpartak 1 - - 1 0-2 0 2. 01ympiakosz2 1 -1 6-5 3 4. Lokomotiv 2-110-2 1