A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)

2002-09-13 / 69. szám

6 A HÍD A KÁRPÁT" MEDENCE HÍREI 2002. SZEPTEMBER 13. Röviden ■ Kizárt az együttműködés Szeptember 11. A HZD kizárja az MKP-val a választások utáni koalíciós együttműködés le­hetőségét - nyilatkozta tegnap Ivan Gasparovic pártelnök, azután, hogy az MKP-elnök Bugár Béla vasárnap a TA3 hírtelevíziónak hasonló értelemben nyilatkozott a HZD-ről. „Azt hi­szem, nem az a fontos, Gasparovié kivel zárja ki az együttműködés lehetőségét, hanem az, hogy vannak egyáltalán pártok, amelyek el tudják képzelni a koalíciós együttműködést vele. Vele, aid a második legerősebb ember volt egy olyan pártban, amely lábbal tiporta a demokráciát, autoritativ módszereket használ és kizárta Szlo­vákiát a NATO-ból” - mondotta Bugár. ■ Óriáskoszorú AZ ÁLDOZATOK EMLÉKÉRE Szeptember 12. Az Alsó-Garam menti regio­nális társulás a párkányi Szlovák-magyar Ba­ráti Társaság és a helyi önkormányzat emlék­ünnepségére került sor a Lévai járásbeli Csa­tán, ahol a New York-i és washingtoni áldoza­tokról emlékeztek meg. Felszentelték Hangj a Mihály virágkötőmester óriáskoszorúját, amelynek súlya 1200 kg súlyú, átmérője 8,6 méter, és összesen 3213 szál piros virágból ké­szült; pontosan annyiból, ahány emberéletet a tavalyi katasztrófa követelt. A piros szín a sze­reteted az összetartozást, de az áldozatok kion­tott vérét is szimbolizálja. Az USA pozsonyi nagykövetségének képviseletében részt vett az ünnepségen Michael Martin és ő gyújtotta meg a pompás koszorú előtt az öröklángot. Emlékbeszédében hangsúlyozta: a tavaly szeptember 11-én történtek alapvetően meg­változtatták a világról alkotott képünket, nem­csak a fizikai, de a szellemi terrorizmus ellen is harcolnunk kell a föld minden pontján. Nagy­ra értékelte Szlovákia részvételét a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. MAGYAR PROFESSZOROK III. VILÁGTALÁLKOZÓJA Szeptember 8. A határon túli magyar felsőoktatás támogatását kérő ajánlások születtek a vasárnap befejeződött Magyar Professzorok III. Világtalálkozóján. Az ajánlások kidolgozásában mintegy 180 professzor vett részt, akik a világ három kontinensének 14 országából érkeztek a romániai Nagyváradra. A találkozón hangsúlyozták: az anya­nyelven történő felsőfokú oktatás fejlesz­tése komoly mértékben hozzájárulhat ah­hoz, hogy megálljon a határon túli ma­gyarság lélekszámúinak csökkenése. Ennek érdekében azt a kérést fogalmazták meg: a magyar kormány teremtse meg jogi és anyagi feltételeit annak, minden tanított szakterületen rendelkezésre álljanak ma­gyar nyelvű tananyagok, oktatási segédle­tek és azok eljuthassanak a határon túli magyar nyelvű oktatási intézményekbe. Fontosnak tartották, hogy vezessék be va­lamennyi anyaországon kívüli magyar nyelvű felsőoktatási intézményben a ma­gyar nyelv és nyelvhelyesség oktatását. A Kárpát-medencei Ph.D. képzés érté­kelésével foglalkozó munkabizottság a ha­táron túli magyar doktorandusok részére a Magyarországon nyújtható Ph.D. ösztön­díjak számának növelését kérte a magyar kormánytól, valamint azt, hogy segítse elő az anyaországi és a határon túli doktori képzés közötti együttműködést. A házigazda Partiumi Keresztény Egyetem munkabizottsága is kiemelt fon­tosságúnak tartotta a magyarságtudat megőrzését. A bizottság véleménye sze­rint biztosítani kell a magyar nyelv és iro­dalom, valamint a magyarságtudomány rendszeres oktatását. A magyarországi egyetemi könyvtárakkal tartott rendszeres kap­csolat mellett fontosnak tartják csereszolgálat megszervezését a Szé­chenyi Könyvtárral. A háromnapos világ­­találkozót, amelyet első alkalommal tartottak Magyarország határán túl, az 1998-ban alakult Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV) rendezte a Magyar Tu­dományos Akadémia (MTA) Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei tudományos testületé­nek közreműködésével. A házigazda szerepét a nagyváradi Partiumi Ke­resztény Egyetem vállalta el. A tanácskozáson az anyanyelv, a tudo­mányos továbbképzés, a nemzetközi kap­csolatok mellett kiemelt helyen szerepelt a Partiumi Keresztény Egyetem támogatá­sa. Ennek érdekében Kecskés Mihály, az MPV elnöke és Kovács Béla, a nagyváradi egyetem rektora megállapodást írt alá a vendégprofesszori rendszer megteremté­séről. Ä rendszer keretében különböző szakemberek vendégelőadóként egy-egy hétig tartanak majd órákat a Partiumi Ke­resztény Egyetemen és a Sapientia erdélyi magyar tudományegye­temen. A világtalálkozó ple­náris ülésein közel 60 professzor tartott elő­adásokat. Kecskés Mi­hály szerint a találkozó legfőbb célja a magyar felsőoktatás és a tudo­mányos kutatás fejlesz­tése, a keresztény egye­tem segítése, valamint a világ különböző tájain élő magyar professzorok közötti kapcsolattartás előmozdítása volt. Az MPV adatai sze­rint Magyarországon több mint kétezer, a vi­lág többi részén pedig további mintegy ezer magyar professzort tartanak számon. A vi­lágtanácsnak napjainkban 24 országban több mint 650 tagja van. A szervezet kétévente tart világtalálko­zót, az elsőt 1998-ban Budapesten, az azt követőt pedig Balatonföldváron rendezték meg. A IV világtalálkozó színhelyéről Nagyváradon nem született döntés. Megbeszélések Bukarestben Kovács László: Sikeres megbeszélések voltak Szeptember 6. Romániai látogatása befejeztével, csü­törtök délután a magyar diplomácia vezetője, a kormá­nyon lévő MSZP elnöke elmondta: azzal a céllal érkezett, hogy ismételten kifejezze: az új magyar kormány kész a jó viszony és az együttműködés erősítésére, illetve arra, hogy konkrét lépések megtételével hozzájáruljon az együttműködés bővítéséhez, a bizalom megszilárdításá­hoz. Szerinte mindkét célt elérte és külön hangsúlyozta, hogy milyen jelentős szerepe van a kölcsönös bizalom megszilárdításának. Megfelelő bizalom segíthet abban, hogy megnyílhasson a régóta tervezett Csíkszeredái ma­gyar főkonzulátus, illetve ahhoz is, hogy a Mól sikerrel szerepelhessen a román nemzeti olajvállalat, a Petrom, az OTP pedig a Román Kereskedelmi Bank magánosítására kiírt pályázaton. Kovács László azt is elmondta, hogy a kedvezménytörvényt módosítani fogják, mégpedig úgy, hogy akadálytalanul alkalmazható legyen a szomszédos országokban és teljes mértékben összhangban legyen az európai normákkal és előírásokkal. „Úgy akarjuk módosí­tani, hogy közben ne vesszenek el a törvény eredeti céljai” Tel.- szögezte le. Kitért arra is, hogy az MSZP 12 éve szor­galmazza a magyarországi nemzeti kisebbségek parla­menti képviseletének meg­oldását. „Egy ország ki­sebbségi politikájának hite­lességét gyengíti vagy erő­síti az, hogy miként viszonyul a saját országában élő ki­sebbségekhez. Ha a másutt élő magyar kisebbségek joga­inak érvényesülését igényeljük, akkor nem szabad megol­­dadanul hagynunk a magyarországi kisebbségek parla­menti képviseletének ügyét sem” - jelentette ki. A magyar külügyminisztert látogatása végén Ion Iliescu államfő is fogadta. Mircea Geoana: Lesz megoldás a módosításra Szeptember 6. Csütörtökön délben, mintegy összegez­ve magyar kollégája, Kovács László külügyminiszter két­napos bukaresti látogatásának hozadékát, Mircea Geoana román külügyminiszter kitért a kedvezménytörvénynek a román részről elvárt és várható módosításának esélyeire is. Mint mondotta: megvan az esély, hogy a két fél túllép­jen e „nem éppen kellemes epizódon” és a törvényt közös erőfeszítéssel még az ősz végéig úgy módosítsa a magyar törvényhozás, hogy az megfeleljen mind az európai uniós (Velencei Bizottság), mind az érintett szomszéd államok elvárásainak, ugyanakkor megmaradjanak a jogszabály FIGYELEM! Adásunk időpontja október elsejével megváltozik! Adásunkat vasárnap este 6:30-7:30-ig és hétfőn 1-2-ig fogjuk sugározni! _ Leaven Ön is támogatónk! Hungarian TV Magazine of Queens Adásunk minden héten a QPTV 57es csatornán sugározzuk, minden szombaton este 8-9 óráig és ezt az adást minden szerda du 2-3 óra között megismételjük. Stúdiónk vállalja magyarországi videók átfordítását amerikaira, vagy fordítva. Műsorvezetők: Hegedüsné, Podlovics Tímea, Csige Zsuzsa és Hajagos Zsuzsanna ÜSZTÖKE ISTVÁN producer/szerkesztő (718) 721 - 2824 Fax: (718) 626 - 7566 E-mail: Uszhatvani@hotmail.com eredeti céljai is. A Kovács László által ismertetett négy módosítási alapelvvel a ro­mán fél egyetért, bár azok sorrendjén változtatna és leg­fontosabbnak az EU-s elvá­rásokat tartaná. Ezek jegyé­ben folytatnák le - a szlovákai választások eredményeit is bevárva, a tárgykörben foly­tatandó magyar-szlovák megbeszélések konkrétumait is figyelembe véve - a törvénymódosításra vonatkozó két­oldalú tárgyalásokat, amelyek első mozzanatára már a jö­vő héten (13-14-én) Gyulán sor kerül, a kisebbségügyi vegyesbizottság tanácskozásán, ahol a román félnek alkal­ma adódik konkrétan is tájékozódnia arról, hogy7 a buda­pesti kormányzat milyen formában képzeli el a törvény mindenki által elfogadható módosítását, hogy ezáltal ki­küszöbölhessék a jogszabályból ama kitételeket, melyek eddig kizárólag csak vitára adtak alkalmat az egyébként látványosan fejlődő, a bizalomerősítésre alapozó román­magyar viszonyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom