A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-09-06 / 68. szám
2002. SZEPTEMBER 6. Színes 11 A HÍD MESE A12 TALÁLATRÓL Volt valaha egy szenzációs magyar film, épp ez volt a címe. Arról szólt, hogy az ötvenes évek Magyarországában a TOTÓ- nyereményjátékon egy munkásember megütötte a főnyereményt. Az angyalföldi melós nagy boldogságában boldog-boldogtalannak fizetett a helyi krimóban. Ő lett aznap a kocsma legnépszerűbb embere. Aztán másnap kiderült, hogy több, mint kétszázan tippeltek úgy, mint főhősünk. Nyereménye épp ezért még annyi sem volt, mint amekkora számlát magaután hagyott a borozóban. Ez a mostani 12 találat azonban nem ilyen. Történt ugyanis, hogy hadseregünk egyetlen, a győri lövészdandár két ütege Lengyelországba utazott lőgyakorlatra. Ustka városába, mert ott van az a lőtér, ahol ilyen gyakorlatot meg lehet rendezni. A város a Balti-tenger partjánál található. Egészen északon, nyolcvan-száz kilométerre a Norvég partoktól. Érdemes még megjegyezni, hogy ma már csodás egy hely Ustka. Valamikor ez a városka is olyan volt, mint a többi lengyel település. Kosz, mocsok, lerobbant épületek jellemezték. Hihetetlen szegénység közepette éltek az emberek. Munka nem volt, az egyetlen kenyeret adó üzem, a hajógyár már rég bezárt. Tízezer ember- ennyi élt és él ma is a városban-, a szó szoros értelmében éhezett. Jobb híján mindenki felkerekedett és járta Európát. Kínától Franciaországig át, meg átszelték a kontinenst és üzleteltek. Megvették Pekingben az olcsó trikókat és tornacipőket, amiket aztán Európa nagy városaiban busás haszonnal eladtak. A lengyel seftelők annyira ellepték az öreg földrészt, hogy akkoriban, úgy húsz éve volt is egy magyar mondás: a lengyel az nem nép, hanem foglalkozás! No ennek vége! Ismét van munka, felújították a házakat, új villák épültek, dolgoznak és gazdálkodnak az emberek. A város csodás tengerpartja vonzza a turistákat. Évente százezer idegen jelenik meg itt és próbál a hideg tengerben fürdeni. Az augusztusi főszezon utolsó hetében 12 fokos volt a víz! Tehát itt Ustkában van az a lőtér, ahol a Nato fegyveres erői légvédelmi rakétákkal lőhetnek. Ehhez nincs másra szükség, mint arra, hogy a tengerpartot lezárják. Ugyanezt teszik hat tengerjáróval, úgy 30 kilométerre a parttól. Ezen a 30 négyzetkilométeres szakaszon aztán lehet gyakorolni. Kell ehhez még néhány repülőgép. Pontosabban vadászgép, amelyik a levegőből elindítja rakétáit, amelyet a légvédelmi rakétások előbb célbavesznek, majd ártalmatlanítanak. Csodás technika kell ehhez. Lánctalpakra szerelt lokátoros kocsi méri fel a célt, egy másik, úgynevezett célvezető lokátor kíséri a repülő, majd a levált rakéta útját. Eközben egy számítógép sebesen számol és meghatározza a feltételezett ellenséges csapás helyét. De közben azt is megmondja ez a masina, hogy a célbavett repülő bombát a légvédelmi rakéta milyen útvonalon közelítheti meg és ártalmatlaníthatja. Érdemes tudni: a vadászgép a hangsebességnél gyorsabban, a rakéta pedig ennek kétszeresével suhan. Tízezer méterrel a föld felett. Szemmel nem látható, de a repülőnek és a rakétának is van úgynevezett rádiófrekvenciás visszavert jele, amit a lokátorok észlelnek. Ha ügyes a legénység, ha gyorsan észleli a célpontot és célkeresztbe is fogja a repülő bombát, akkor a tűzparancsot követően tíz másodperc múlva hallható egy robbanás. Ez a biztos jele a találatnak. Mindebből következik, hogy igen képzett katonák kellenek ehhez a művelethez. Gyorsaság és precízség kell jellemezze őket, mert öszszesen húsz másodpercük áll rendelkezésre a feladat végrehajtásához. A magyar hadseregben éppen ezért mérnök tisztek és technikus tiszthelyettesek szolgálnak. Ma már! Korábban nem így volt. A néphadsereg katonái a levetett szovjet hadsereg eszközeiről és a mérhetetlen piálásról voltak felismerhetők. Akkor, az átkosban még az orosz sztyeppén gyakorlatoztak a magyar katonák, de azok a “küzdelmek” rendszerint a detoxikálóban végződtek. Mára ez is megváltozott. Sorkatonák már nem szolgálnak a győri légvédelmi rakétásoknál. így aztán az alkoholista sorállományú őrmesterek helyett jóarcú, szakképzett technikusok viselik az évtizedekig megvetett rangot. Ismét van hát becsülete az őrmesternek, főtörzsnek és zászlósnak. A tisztekről nem is beszélve. Többségük ugyan a nyolcvanas évek szovjetuniójában szerezte tudását, de az elmúlt tíz év alatt itthon és Amerikában jártak egyetemre, nyelviskolába. így aztán a régi orosz lokátorokat átalakítva félelmetes légvédelmi rendszert fejlesztettek ki. Elég ha csak azt említem, hogy ma már a felderítéshez és a célzáshoz nem csupán a rádiósfrekvencia szolgál segítségül. A legújabb csoda az a hőkamera, illetve infrakamera, amelyik úgy veszi célba már a vadászrepülőt, hogy annak pilótája észre sem veszi, hogy már célkeresztben van. (A régi rádiólokációs elv szerint működő technika esetében a pilóta észlelte ha célbavették, sőt ő maga is meghatározhatta az ellene irányuló tűzerő helyzetét és célba is vehette azt.) Az érdekesség kedvéért elmondom még, hogy egy-egy ilyen légvédelmi rakéta súlya 750 kilo. Úgynevezett állványról indíthatók, egy-egy állványról legfeljebb négy. Maga az állvány nem más, mint egy ugyancsak lánctalpas harckocsi alvázra szerelt tartószerkezet, így tehát nem elég a célzáshoz és célkövetéshez szükséges lokátoros lánctalpas minden csínját-bínját ismerni, de ugyanígy tudni kell mindent a rakétaállványként szolgáló harckocsi technikájáról is. Kettőjük, illetve a gyakorlatot vezénylő nemzetközi vezérkar közti rádiós összeköttetésről már nem is beszélve. Ez így olvasva természetesnek látszik, pedig saját szememmel láttam, hogy a németek még a saját parancsnokaikkal sem tudtak kontaktust találni. Nem volt összeköttetésük. A csehek ezt az akadályt ugyan vették, de célratartásuk hibás volt. Egyetlen rakétájuk sem talált célba. A szlovákoknak pedig el sem indultak a rakétáik. Utánuk jöttünk mi, magyarok. Hat célpontból valamennyit lelőttük, mind a 12 rendelkezésre álló rakétánkkal. Száz százalékos volt az eredmény. A lengyelek még csak megközelíteni sem tudtak minket. Ok ötven százalékos eredményt produkáltak. Hihetetlen becsülete volt a magyar katonának Ustkában. És a siker után már a tenger sem tűnt olyan hidegnek, legalábbis azt mondta Kovács Ferenc őrnagy, akit a saját legénysége dobott be a vízbe a “győzelem” után. Hogy mi a magyar katona sikerének a titka? Az, hogy a Nato katonákat mindig egy feladatra képezik ki. Ok specialisták, de összetett, komplikált és kreatív tudást igénylő helyzetekben képzetlenek. Ezzel szemben a magyar sereg tisztjei, a levetett orosz technika állandó korszerűsítésével, fejlesztésével technikusi és mérnöki tudást szereztek. Úgy tűnik nincs olyan helyzet, ami zavarba hozza őket, pedig itt a gyakorlaton is akadt egy-két megpróbáltatás. Elég ha csak arra utalok, hogy egymást követő két nap is kiégett a rádiólokációs kocsi, mert rövidzárlatos volt az egyik műszer. Ennek ellenére is a legjobbak voltunk, mert mindig akadt valaki, aki tudta a probléma megoldásának titkát. Ez volt hát a beszámolóm az ustkai légvédelmi rakétások gyakorlatáról, mesém a 12 találatról. Gaál Péter HUNGÁRIA RADIO N E WYORK Minden szombaton délután 5-től 6-ig a WNSW 1430 AM állomáson Hírek - magyar zene - hazai sport politika - NY magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula Levelezési cím: 245 E 80 St. #5F NY 10021 212-570-6441
