A Híd, 2002. július-december (2. évfolyam, 59-84. szám)
2002-08-30 / 67. szám
2002. AUGUSZTUS 30. Sport A HÍD 13 MANCHESTER: ELMARADT A ZTECSODA Augusztus 28. Az újabb zalaegerszegi bravúr nem sikerült, mindössze hat percig bírták a védők a Manchester rohamait, a továbbjutás húsz perc alatt eldőlt. A ZTE súlyos, öt gólos vereséget szenvedett, és az UEFA-kupában folytathatja nemzetközi szereplését. A kiállított Ilics kapusra feltehetően sokáig nem számíthat Bozsik Péter edző a második számú kupasorozatban. A kezdő sípszó pillanatában szinte azonnal letámadta a Manchester a Zalaegerszeget, és az első komoly helyzetet is ők jegyezhették fel, amikor Scholes - igaz lesről - hatalmas löketet küldött a magyar kapura, de Ilics védett. Az első gólra így sem kellet sokat várni, bánatunkra ezt a vendéglátók szerezték: a 6. percben Scholes perdített Van Nistelrooy elé, aki Ilics bal lába mellett a kapuba gurított (1-0). Fokozódott a nyomás, ezúttal Scholes lőtt fölé. Az első valamirevaló magyar helyzetre all. percig kellett várni, amikor is Szamosi vállalt el egy lövést, ám a labda jóval a kapu felett hagyta el a játékteret. A 15. percben Giggsel szemben szabálytalankodtak a zalaegerszegi védők, és akkor jött Beckham, 25 méterről varázslatosan csavart a bal felső sarokba, Ilicsnek esélye sem volt (2-0). A ZTE szinte a félpályát sem hagyta el, s ennek meglett az eredménye : hat perc telt el a második gól után, amikor a nagyon aktív Scholes csetlett-botlott a tizenhatoson belül, majd az Urbánról lecsorgó labdát a hálóba vágta (3-0). A maroknyi magyar szurkolótábor hangos „Hajrá Zete!” kiáltásokkal melengette meg a szívünket, ellenben a manchesteri tábor feltűnően halk volt. Közvetlenül a gól után jegyezhettük fel az addigi legnagyobb magyar helyzetet: Kenesei lőtt az oldalhálóba. Az utolsó negyedórára valamelyest kijött a szorításból a ZTE, ám lehetőség is mindössze egy adódott: Kenesei csavart éles szögből egy szabadrúgást kapura, ám Carroll hárított. A második játékrész is manchesteri fölénnyel kezdődött, bár érződött, hogy zsebükben tudják a továbbjutást. Ha magyar helyzet akkor Kenesei: a csatár megforgatta a védőket, viszont kissé önző volt, és Blanc a tizenhatos előtt szerelte. Az angolok támadgattak, és ha igazán akarták bármikor helyzetet alakítottak ki Van Nistelrooy, Giggs és Verón vezérletével. A 74. percben megpecsételődött a Zalaegerszeg sorsa: Ilics szedte fel a labdát Van Nistelrooy elől, viszont amikor már a kezében volt a labda egy nyújtott lábbal beleszállt a hollandba a magyar tizenhatoson belül. A portugál játékvezető kiállította a zalaegerszegiek jugoszláv-ausztrál kapusát. Túri állt be a kapuba, de tehetetlen volt Van Nistelrooy erősen a jobb alsó sarokba helyezett tizenegyesével szemben (4-0). Ezután a Zalaegerszeg teljesen összeesett, és egy meg nem adott Forlán-góllal még tovább nőhetett volna az angol előny, ám nem sokkal később már szabályos gólt rúgott a MU. Giggs ugratta ki a leshatáron Solskjaert, a norvég csereember pedig balról, nyolc méterről Túri melett a kapuba helyezett (5-0). A végén még volt egy Silvestre-lövés, de a végeredmény maradt. A ZTE súlyos vereséggel, de emelt fővel mondhatott búcsút a Bajnokok Ligájának, de készülhet az UEFA-kupára. Risztov szponzorra talált Augusztus 27. A Westel, a hazai sportélet egyik meghatározó támogatójának “csapata” a mai napon új taggal bővült. A 2004. december 31-ig, az olimpiai ciklus végéig szóló megállapodás alapján az alig 17 esztendős Risztov Éva a Westel Team tagjaként folytatja sportpályafutását. Sugár András vezérigazgató a szülők jelenlétében aláírt megállapodás kapcsán elmondta: “Vállalatunk vezetése régóta figyelemmel követte az ifjú sportoló eredményeit és az Úszó Európa-Bajnokságon elért kiemelkedő teljesítményét bíztató állomásnak tekintve igyekszünk minden segítséget megadni a további sikerekhez.” A Budapesti Spartacus úszójaként Risztov Éva az idei évben 9 magyar bajnoki aranyérmet szerzett és az Úszó Éurópa-Bajnokságról 4 ezüstérmével a legeredményesebb magyar úszóként térhetett haza. A legnagyobb hazai mobilszolgáltató megalakulása óta elkötelezett segítője a magyarországi sportéletnek, számos, egyéni sportolónak és csapatnak nyújtott támogatása révén a Westel Team az ország egyik legnagyobb “sport klubja”. Az élsport terén vállalt szerepéhez méltóan a Westel a Magyar Olimpiai Bizottság gyémántfokozatú főtámogatója. LABDARUGÓ NB I. MTK-Zalaegerszeg 3-0 Sopron-Siófok 1-2 Dunaferr-FTC 2-2 Békéscsaba-Kispest 4-0 Újpest-Győr 2-2 Videoton-Debrecen 2-2 1. FTC 2. Győr 3. MTK 4. Siófok 5. Újpest 6. Debrecen 7. Dunaferr 8. Videoton 9. Békéscsaba 10. ZTE 11. Kispest 12. Sopron 5 5 5 5 5 5 5 5 4 3 5 4 4 4 4 3 2 2 1 Röviden ■ Fekvenyomás: két arany Augusztus 27. Kupcsik László a 90, Mészáros László a 110 kg-os súlycsoportban világcsúcsot javítva aranyérmet nyert a csehországi fekvenyomó Európa-bajnokságon. Mellettük még 2 második (Jancsár Sándor és Kustán Tibor) és 3 harmadik (Juhász István, Kathi Béla és Keszeg Norbert) hely bizonyította a magyarok erejét. ■ Kikapott az USA kosárválogatott Augusztus 25. Óriási meglepetésre a török válogatott legyőzte USA csapatát a csütörtökön rajtoló indianapolisi világbajnokság felvezetésének számító Aubum Hills-i férfi kosárlabda tornán. A találkozó hőse a 33 pontot dobó Mehmet Okur volt, alá szerdán kötött többéves szerződést az NB A-ben szereplő Detroit Pistonsszal. ■ Sztrájkolnak a chilei futballisták Augusztus 27. Sztrájkba léptek a chilei labdarúgók, tiltakozásul a sportágban uralkodó rendezeden állapotok miatt. Fblvamatosan elmaradnak fizetések, az egyesületek állandó anyagi gondokkal küszködnek, de az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy’ a szövetség vezetői az áldadan körülmények ellenére bejelentették: bővíteni szeretnék az élvonal létszámát. ■ Bodrogi győzőt Augusztus 25. Az ötszörös Tour de Francegyőztes belga sztár által rendezett páros időfutam viadalon a vb-bronzérmes Bodrogi az olasz Fabian Cancellarával végzett az élen. Erős mezőnyben, a négyszeres Tour de France-győztes Lance Armstrongot is megelőzve nyerte Bodrogi László a svájci Fabian Cancellarával a kerékpáros Eddy Merckx Grand Prix páros időfutam versenyt. ■ Lisztes góljával nyert Augusztus 27. A Werder Bremen labdarúgócsapata nyerte azt a négy résztvevős tornát, amelynek bevételét - 37 500 eurót - a németországi árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel a szervezők. A mérkőzések 45 percig tartottak, a hazai környezetben játszó brémai együttes előbb az amatőr SV Brinkumot verte 7-1-re, majd a döntőben a bahreini olimpiai válogatott ellen nyert Tire. A fináléban Lisztes Krisztián szerezte a Werder első gólját. Magyarország-Oroszország 9-10 (3-2, 3-2, 2-4, 2-1) "Bárkivel előfordulhat" - szólt oda Alessandro Campagna, az olaszok sokat látott szövetségi kapitánya Kemény Dénesnek, miközben a szálló liftjénél egymásba botlottak. A jugók elleni kettős diadalt követően ember nem akadt az uszodában, aki ne adta volna előre oda az aranyérmet a mieinknek; ehhez képest az 1997-es sevillai Eb-döntő után megint egy utolsó percben lőtt góllal dőlt el a soros világverseny fináléja - fájdalom, ezúttal nem a mi javunkra.- Kiüresedtünk vasárnapra - sóhajtott Kemény valamikor az éjszaka kellős közepén, szállodai szobájának pamlagjára dőlve. - Sajnos, éreztem a srácokon, hogy valami nem stimmel. Kétszer megvertük a jugoszlávokat Belgrádban, és még mindig játszani kell az aranyért, hát adják már ide, ennél többet tényleg nem tehetünk - ilyesmi ülte meg a gondolataikat. Ezt megértem, csakhogy ezzel a lelki alapállással rendkívül nehéz Világkupadöntőt nyerni. Vezettünk ugyan 6-4-re, mégis láttam, ezt nem azzal a megalapozott játékkal értük el, amellyel máskor, túlzottan is esetlegesnek tűnt a teljesítményünk. Egy biztos, tanulni ebből is lehet, azt például már most leszűrhetjük, sok tényezőt figyelembe kell venni, és sok mindenen muszáj változtatni ahhoz, hogy a következő finálét ne veszítsük el. Ezüstérmes lett a Világ Kupán a magyar válogatott