A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-01-18 / 35. szám

2002. JANUÁR 18. Hazai hírek A HÍD 9 KÖVÉR LÁSZLÓ NYILATKOZATA A Fidesz-MDF közös lista pillanatnyilag megnyugtató előnnyel vezet az MSZP előtt, így rövid idővel a választásokat meg­előzően komoly esély van arra, hogy a kor­mány, az újkori magyar demokrácia törté­netében először, megkapja a választóktól a felhatalmazást munkája folytatásához - je­lentette ki Kövér László. A Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján bírálta a kedvezmény­törvényhez kapcsolódó magyar-román megállapodás MSZP-s, SZDSZ-es értel­mezését. - Napról napra hazugságot hazug­ságra halmoznak e tárgyban - mondta. A trianoni szerződés nyomán határon túl re­kedt magyar kisebbségek több mint nyolc­van év után jogi értelemben is a magyar nemzet részévé váltak - hangoztatta. - Amit viszont az ellenzék ennek ürügyén művel, az felérne egyfajta lelki Trianonnal, ha a ha­táron túli magyar közösségek nem lenné­nek megfelelően jó lelkiállapotban - közölte. Kövér László ezzel összefüggésben megál­lapította, hogy a magyar közvéleményben javult a kedvezménytörvény megítélése. - Az egész nemzetben való gondolkodásnak sikerült komoly impulzust adni - fűzte hoz­zá. A politikus megítélése szerint a balolda­li ellenzék állításai a román-magyar megál­lapodás munkaerővel kapcsolatos kérdései­ről sem felelnek meg a valóságnak. - Jövőbe vetített látomásokat adnak elő, horror­­isztikus színekkel aláfestve - mondta, majd hozzátette: nem először fordul elő, hogy fé­lelmet gerjeszt, és ezzel a taktikával politikai tőkét próbál kovácsolni a baloldali ellenzék. A politikus a Fidesz kampányidőszakának ütemezéséről elmondta: a párt a közeljövő­ben közrebocsátja A jövő elkezdődött című irat vitájának sűrítményeként alakuló vá­lasztási programját, amely a Fidesz 2002- 2006-os teendőit foglalja össze. Az országos választmány január 19-én elfogadja a 176 egyéni választókerületi jelöltet, és jóvá­hagyja a területi listákat. Február közepére pedig nagy valószínűséggel rendkívüli kongresszust hívnak össze, amelynek tárgy­köre a választási program lesz. Kérdésre vá­laszolva a politikus kijelentette: a képviselő­­jelölteket egységes stratégia szerint támo­gatják. Egyforma segítséget akarnak nyúj­tani az MDF és az MKDSZ által megneve­zett, illetve a Független Kisgazdapárt sorai­ból érkezett jelölteknek. A párt jelöltjei kö­zött kevés lesz az új arc, mivel az 1998-ban egyéni mandátumot nyert képviselők több­sége újra indul, és az országos, illetve a terü­leti listákon bejutott képviselők nagy része is képviselőjelölt lesz a parlamenti választá­son - mondta Kövér László. MSZP A VÁLASZTÁSRÓL Kovács László pártelnök az MSZP vá­lasztási programtervezetéről szólva úgy fogalmazott, hogy az a jólét, a biztonság, a biztonságérzet, valamint az ország, a ha­za, illetve a nemzet felemelkedésének programja. Az Országos Választmány ülésén a pártelnök kifejtette, hogy az eredményes és sikeres választási szerep­léshez egy pártnak a kormány politikájá­nál jobb mondanivalóra van szüksége. - Ezt figyelembe véve készítette el az MSZP a választási programtervezetét - tette hozzá. Elmondta: a programtervezet megvitatása során újragondolták a hang­súlyokat és a korábbinál fontosabb szere­pet kaptak a fiatalok, a nők, a nyugdíja­sok, illetve a kis- és középvállalkozások. Tájékoztatása szerint számos javaslatot is kaptak a helyi, valamint polgári szerveze­tektől és tagozatoktól, illetve vezető értel­miségiektől, például azt, hogy gyűlölet­mentessé kellene tenni a közéletet, illetve az 1956-os megemlékezéseket függetlení­teni kell a napi politikától. Kovács László felidézte: a program készítésének és meg­ismertetésének része volt a Tények és ha­zugságok elnevezésű sorozat, amelyben bemutatták, hogy az élet egyes fontos te­rületén mit ígért és mit nem váltott való­ra a kormány. A pártelnök szerint erősíte­ni kell, hogy a demokratikus fordulat az alapja a félelem, a szorongás és a gyűlöl­ködés nélküli életnek. - A modernizációs fordulat pedig bizonyítja, hogy az MSZP a jövő pártja - szögezte le Kovács László. Az MSZP Országos Választmánya - az elnökség és az országos választási bizott­ság döntése nyomán - határozatban szó­lítja fel a kormányt: függessze fel a ked­vezménytörvénnyel kapcsolatos magyar­román megállapodás végrehajtását. Bemutatkozik a WWWJMERKAIMAGYASSAG.COM és a WWW.WSANGELESIMAGYAR0K.COM Reklámozd üzleti tevékenységed lapjainkon, hogy megismerjen az amerikai magyarság! Chat rom, ingyenes hirdetési oldal (csak magánbirdetóknek), utazási irodák, ügyvédek, orvosok, bevándorlási törvények, vásárlás és még sok más hasznos információ! Weblap készítés, mar 100 $-tól! Álláslehetőségek az egész egyesült államok területén! Dreammaxx Production & International Marketing a Hun Web Design-nal Tel: (818) 920 5799 Fax: (818) 920 5789 m Röviden ■ Önállóan indul a Kisgazda Szövetség Önállóan indul a 2002-es országgyűlési vá­lasztásokon a Kisgazda Szövetség Pártja - je­lentette be Cseh Sándor elnök, a szervezet országos értekezletét megelőző sajtótájékoz­tatón, szerdán, Budapesten. A parlamenti képviselő, aki 2001 szeptemberétől az FKGP-ffakció tagja, sajnálattal állapította meg, hogy nem tudtak szót érteni a Függet­len Kisgazdapárttal, és nem sikerült a kisgaz­dák egységesítését végrehajtani. Véleménye szerint a kisgazdapárt alapító tagjai nélkül nem lehet 5 százalékon felüli választási ered­ményeket elérni. - Ezt a célt csak akkor tud­juk megvalósítani, ha egységesen fogunk megjelenni a szavazók előtt - mondta. Cseh Sándor. Majd reményét fejezte ki, hogy rö­vid időn belül a Reform Kisgazdapárt is “megérti a tisztességes, becsületes hívó szót”. ■ PÁLYÁZAT ROMA ISKOLÁKNAK Roma kisebbséghez tartozó gyermekek isko­lai életmódra való felkészítésében, illetve a tanulók iskolai előmenetelében kiemelkedő eredményt elért óvodák, általános és közép­iskolák, kollégiumok összesen 25 millió fo­rintos támogatást kaphatnak a szaktárca most meghirdetett pályázatán. Az Oktatási Minisztérium felhívása szerint olyan óvodák, alap- és középfokú oktatási intézmények nyújthatnak be pályázatot, amelyek már leg­alább három éve eredménnyel valósítják meg a roma kisebbséghez tartozó gyerme­kek, tanulók felkészítését az iskolai életmód­ra, illetve iskolai előmenetelt segítő program­jaikat, és ezt adatokkal tudják igazolni. Az ok­tatási tárca pályázatot hirdet olyan roma fia­talok számára is, akik a magyarországi egye­temeken, főiskolákon államilag elismert, fel­sőfokú végzettséget, szakképesítést nyújtó képzésben vesznek részt. Az Oktatási Mi­nisztérium felhívása szerint a pályázók rész­leges vagy teljes támogatást kaphatnak képzésükhöz. A pedagógus hivatást választók a képzési költség teljes összegét elnyerhetik, míg a más pályára készülők esetében a támogatás mértéke legfeljebb 70 ezer forint lehet. HAZAI CUKRÁSZ ES PEKSUTEMENYEK9LEVESEK9 MELEG ÉTELEK VÁRJÁK KEDVES VENDÉGEINKET! \ Boro Pariiban i i t Nyitvatartás : K:10-7 SZ:10-7 CS:lQ-8 P:10-9 SZ:10-9 V:10-8 121-17 14th Road College Point Queens, NY 11356 (718) 762 3435 is kaphatóak a süteményeink. 1464 51 Street - Felső emelet | Pénteken I du 3 - 8-ig ■ "Szombaton du 1 - 8-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom