A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-01-18 / 35. szám

6 AHfp ______________________A Kárpát- medence hírei _______ 2002. JANUÁR 18. NASTASE “SZENT HÁBORÚT” Röviden ■ Szlovákia: sorra nyílnak A MAGYAR IGAZOLVÁNY IRODÁK Szlovákiában a királyhelmeci kapunyitás után Kassán is megnyílt a magyarigazolvány kérelmezésében közreműködő újabb szlováki­ai iroda. Szlovákiában január 25-ig összesen tizenegy' irodát nyitnak. A múlt héten Duna­­szerdahelyen, Galántán és Érsekújváron: nyílt magyar igazolvány iroda. Ezekben mintegy harminc alkalmazott segíti a kérelmezőket. Ä már működő irodák közel ezer kitöltött űrlapot fogadtak és több ezer kérelmezőt láttak el a szükséges nyomtatvánnyal. ■ Kormánytámogatás a határon TÚLI MAGYAROK OKTATÁSÜGYÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE A kormány elfogadott egy olyan, a ked­vezménytörvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet, amelynek alapján nevelési, oktatási, valamint különböző kulturális célú támo­gatásért folyamodhatnak a szomszédos állam­okban élő, magyarigazolvánnyal rendelkező állampolgárok. Erről Borókai Gábor beszélt a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Buda­pesten. A kormányszóvivő elmondta: nevelési, oktatási támogatást kaphatnak azok a szülők, akik legalább két kiskorú gyermeket nevelnek és lakóhelyükön magyar nyelTM oktatást biz­tosítanak a számukra. Kitért arra, heg)' azok a határon túli családok, amelyek legalább két gyermek magyar nyelvű oktatásáról gondo­skodnak, gy ermekenként évi 20 ezer forintot kapnak majd. A pályázatokat a határon túli szervezetek bírálják el, a támogatásokat az Illyés Közalapítvány folyósítja. ■ Pozsony kész megállapodni jaroslav Chlebo, a kedvezménytörvényről Budapesttel tárgyaló szlovák külügyi állam­titkár vasárnap Pozsonyban úgy' nyilatkozott, hogy a magyar jogszabály ügyében január végéig létre kellene jönnie a kétoldalú megál­lapodásnak. Chlebo a szlovák közszolgálati televízió “Öt perccel tizenkettő előtt” című stúdióvitájában Duka Zólyomi Árpáddal, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökével és az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt elnökével, a magyarellenes kirohanásairól ismert Anna Malíkovával együtt volt a műsor vendége. A szlovák közszolgálati rádió szombati vitamű­sorában Eduard Kukán szlovák külügymin­iszter ígéretesnek nevezte a magyar fél kijelen­tését, miszerint a feleknek egyet kellene érteniük abban, hogy a jogszabály hatálya csak Magyarországra terjed ki. ■ Kárpátalján ezerötszázan KÉRTEK MAGYARIGAZOLVÁNYT A magyar kedvezménytörvény hatályba lépése után Kárpátalján nem tolonganak a magyarigazolványt kérelmezők - írja keddi számában a regionális híreket közlő Politicsna Ukrajina kijevi internetes újság. A hírújság ungvári tudósítójának állítása szerint az első napokban zömmel idősebb emberek kérvé­nyezték a magyarigazolványt, vagyis elsősor­ban azok, akiket a nemzeti érzés, nem pedig a kilátásba helyezett kedvezmények iránti gyakorlatias vágy' vezérel. A cikk szerint azon­ban a kárpátaljai magyarok nem teljesen elégedettek a kedvezménytörvénnyel, mert nem mindenben váltak valóra a magyar állam­polgárokéval majdhogynem azonos jogokra vonatkozó elvárásaik. Értesülések szerint eddig Kárpátalján mintegy' ezerötszázan kérelmezték a magy arigazolványt. Adrian Nastase román miniszterelnök szerint egyes magyar politikusok nyilat­kozatai a románok magyarországi munka­­vállalási lehetőségéről azt bizonyíthatják, hogy magyar részről rosszhiszeműen ír­ták alá a román-magyar egyetértési nyi­latkozatot - írta a szombati román sajtó. Felszólította a prefektusokat: ne engedé­lyezzenek semmiféle olyan kezdeménye­zést, hogy a magyar igazolványt kérelme­zőket nyilvántartásba vevő, netán az iga­zolványokat kiadó irodákat állítsanak fel Románia területén. A lapok beszámoltak arról, hogy a ro­mán miniszterelnök a megyei prefektu­sokkal folytatott szokásos heti videoértekezleten bejelentette az egyetér­tési nyilatkozat végrehajtását ellenőrző ro­mán kormányzati bizottság felállítását. A bizottság, amelyben a külügy- és a bel­ügyminisztérium, valamint a közigazgatá­si minisztérium képviselői kapnak helyet, “figyelemmel kíséri mindazt, amit mon­danak és publikálnak, illetve tesznek a megállapodással kapcsolatban”. A román miniszterelnök szerint a bizottság felállí­tása világos jelzés arra, hogy Bukarest ra-Takács Róbert, az első szlovákiai ma­­gyarigazolvány-tulajdonos semmiképpen sem kívánja a sajtó számára taglalni an­nak részleteit, hogy miután a múlt héten, Budapesten családjával együtt átvette az első magyarigazolványt, másnap már egy ismeretlen személy telefonon meg is fe­nyegette. A Pozsonyhoz közeli Szencen (15 ezer lakosú, 20 % magyar) élő Takács Róbert és családja, Mádl Ferenc köztársa­sági elnöktől az Országház Munkácsy­­termében ünnepélyes keretek között vet­te át az első magyarigazolványt. Az át­adáson jelen volt Orbán Viktor minisz­terelnök, Stump István kancelláriami­niszter, Martonyi János külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Szabó HIRDET? gaszkodik az egyetértési nyilatkozat pon­tos betartásához. Nastase azt a reményét fogalmazta meg, hogy magyar részről se a nyilatkozatokban, se a tettekben nem lesz “kettősség”. Külön kitért arra, hogy a ma­gyar sajtó beszámolói szerint az egyik ma­gyarországi politikus a határon túli ma-Tibor a Határon Túli Magyarok Hivata­lának elnöke is. Mit mondott az ismeretlen telefonáló, azt Takács nem kívánta részletezni, azt viszont nyomatékosan kérte, hogy ha már a megdöbbentő fenyegetés híre ki­­szivárgott, akkor mindenképpen elvárja: az újságírók ne zaklassák a családját, nyu­galmat óhajt, semmilyen nyilatkozatára ne számítsanak. A TASR szlovák hírügynökség pénte­ken délben jelentette, hogy az első szlo­vákiai magyarigazolvány-tulajdonos pén­teken délelőtt több fenyegető telefonhí­vást kapott, s ezért mérlegeli a rendőrsé­gi feljelentés lehetőségét. Telefonját ki­kapcsolta, senkivel sem óhajt beszélni. gyár közösségek képviselőivel tartott talál­kozón kijelentette: “könnyebb lesz egy te­vének átjutnia a tű fokán, mint hogy egy román Magyarországra jöjjön dolgozni”. Nem kívánunk a magyarországi válasz­tási kampányba beavatkozni, de az ilyen jellegű kijelentések azt bizonyíthatják, hogy a magyar fél rosszhiszeműen írta alá az egyetértési nyilatkozatot - mondta a ro­mán miniszterelnök. A Magyar Külügyminisztérium egyér­telműen leszögezi, hogy a magyar kor­mány következetesen be fogja tartani a miniszterelnöki szinten aláírt egyetértési nyilatkozatban vállaltakat. Ezt Horváth Gábor külügyi szóvivő mondta el a ro­mán miniszterelnöknek azzal a nyilatko­zatával kapcsolatban, amely szerint a ma­gyar fél rosszhiszeműen írta alá a magyar­román egyetértési nyilatkozatot. Martonyi János a napokban az Ország­­gyűlés külügyi bizottságának ülésén ismé­telten leszögezte: Magyarországnak érde­ke az egyetértési nyilatkozatban foglaltak maradéktalan betartása, és a romániai ma­gyarság érdekeit is ez szolgálja. - A kül­ügyminiszter külön kiemelte, hogy a megállapodás kedvezően hat a magyar-ro­mán kapcsolatokra - fűzte hozzá Horváth Gábor. A szóvivő leszögezte: a magyar fél reméli és elvárja, hogy - a gyakorlati lépé­sek és a megnyilvánulások terén - a román felet is ez a szellem vezérli. Horváth Gá­bor azt is közölte: a magyar igazolvány ké­­relmezési és kiadási folyamata teljes mér­tékben összhangban áll a Velencei Bizott­ság jelentésében foglalt javaslatokkal. Emlékeztetett, hogy a magyarigazolvá­nyokat fő szabályként Magyarországon és csak egyes esetekben lehet a külképvisele­teken átvenni. - Az ajánló irodák feladata pedig a kérelmek továbbítása, nem pedig a kérelmezők nyilvántartása - tette hozzá a Külügyminisztérium szóvivője. Lévai Anikó a Felvidéken Ipolyvarbóra és Csábra, két felvi­déki iskolába látogatott a héten Lévai Anikó, Orbán Viktor minisz­terelnök felesége, aki ajándék­könyveket vitt az ott tanuló gyere­keknek. A Nagykürtöshöz közeli falvakban - Mikszáth Kálmán és Madách Imre szőkébb pátriájában - hosszú ideje csökken a magyarok félekszáma, a magyar általános is­kolákat nem könnyű megtartani. A Rákóczi Szövetség és a Palóc Tár­saság szervezte ajándékozás napja mindkét faluban ünnepnek számí­tott. Lévai Anikó a könyvadomány átadása után baráti hangulatú be­szélgetést folytatott a magyar kö­zösség tagjaival, szülőkkel, diákok­kal, közéleti és egyházi személyisé­gekkel. Szlovákia: megfenyegették az első magyarigazolvány tulajdonosát

Next

/
Oldalképek
Tartalom