A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-01-18 / 35. szám

2 A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2002. JANUÁR 18. Röviden ■ India elégedett Miközben Pakisztán vasárnap folytatta szél­sőségesek letartóztatását. India elégedetten fogadta Musarraf pakisztáni elnök bejelen­tését, miszerint fellép a szélsőséges szerve­zetek betiltása érdekében. Az indiai kor­mány vasárnapi ülésén megvitatta, milyen választ adjon a pakisztáni elnök nyilatko­zatára. Szingh külügyminiszter sajtóérte­kezletén üdvözölte a pakisztáni lépéseket. Hangsúlyozta: Pervez Musarraf elhatáro­zását a gyakorlatban is meg kell valósítani, és ki kell terjeszteni valamennyi pakisztáni ellenőrzés alatt álló területre. A terrorizmus elleni harc hatékonyságát India csak a kéz­zelfogható lépések tükrében tudja értékelni- tette hozzá az indiai külügyek irányítója. Szing sajtóértekezletén arról is beszélt, hogy Újdelhi nem kívánja harmadik ország közvetítését a kasmíri válság rendezésében. ■ Járvány Franciaországban 80-100 ezer gyermeket, illetve fiatalt fognak agyhártyagyulladás ellen védőoltásban ré­szesíteni az egészségügyi hatóságok Közép- Franciaországban január közepétől kezdve.- A meningococcus C által okozott agyhár­tyagyulladás ellen fogjuk beoltani a lakos­ság 20 évesnél fiatalabb tagjait Clermont- Ferrand megye Puy-de-Dome térségében - jelentette be Bemard Kouchner francia egészségügyi miniszter. A védőoltást már a 2 hónapnál idősebb gyermekek is meg fog­ják kapni. Ebben a megyében az elmúlt 12 hónap során 18 agy hártyagyulladásos esetet állapítottak meg, ezek közül négy halállal végződött. Két halálos áldozat másfél éves­nél fiatalabb csecsemő volt. A miniszter hangsúlyozta: a megbetegedések ekkora száma semmiképp nem tekinthető járvány­nak, de indokolja a nagy arányú megelőző intézkedést. SzerkesztőbizottságVEditorial Board: Márer György (A nagyvilág bíró, Amerika hírei) Péterman Mihály (A Kárpát-medence hírei, Sport) Simon Katalin (Színes, Egészség, Magazin) Szileszky Levente (Hazai hírek, Gazdaság-EU) Földessy Dénes (Magyarországi tudósító) Gaál Péter (Magyarországi tudósító) Technikai vezető/Technical Director: Sióréti Antónia Fotó/Photo: Riczu Róbert / Móri Pál Főszerkesztó/Editor in Chief: Márer György KIADJA/PUBLISHED BY: A HID, Inc. Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Terjesztés/Distribution: Sorián László / Fridery Egon Szerkesztőség és kiadói hivatal/Editorial offices: 412 8th Ave 2nd fl., New York, NY 10001 Fax: 718-258-2649 E-mail: ahidny@aol.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a be­küldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, il­letve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed. MARAD AZ INDIAI MOZGÓSÍTÁS Az indiai védelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy a hazáját Pakisztán­tól elválasztó ellenőrzési vonalnál fel­vonultatott indiai csapatok mozgósítá­sának mérséklése mindaddig szóba sem jöhet, amíg Iszlámábád ténylege­sen le nem állítja a “határon átmenő terrorizmust”. George Fernandes wa­shingtoni látogatásának küszöbén nyi­latkozott Újdelhiben. A pakisztáni el­nök szombat este az iszlám szélsősége­sek ellen hozott intézkedések sorozatát jelentette be. Pakisztán nem szolgál többé terrorakciók kiindulópontjául - mondta Pervez Musarraf. Fernandes ígéretének gyors teljesítésére biztatta Musarrafot, rámutatva, hogy mindkét fél csapatai a “frontvonalon” vannak. India az újdelhi parlament ellen de­cember 13-án végrehajtott öngyilkos merénylet után rendelte el a katonai mozgósítást. Musarraf betiltotta a me­rényletért India által kárhoztatott két kasmíri szeparatista szervezetet és to­vábbi három iszlám szélsőséges cso­portot. Szombat óta máris ezernél több iszlám szélsőségest tartóztattak le Pa­kisztánban. Amikor az újságírók annak veszélyét firtatták, hogy akár India, akár Pakisztán atomfegyveréhez nyúl­hat, Fernandes kijelentette: az atom­bomba kizárólag a feltartóztatás eszkö­ze, és józan ésszel senki se merne még csak gondolni sem az alkalmazására. Iszlámábádban egyébként jelezték, hogy Colin Powell amerikai külügymi­niszter szerdán felkeresi Musarrafot, majd Indiába, Afganisztánba és Japán­ba is ellátogat. Újdelhiben pedig a kí­nai miniszterelnök tartózkodik. Csu Zsung-csi személyében egy évtizede első ízben jár kínai kormányfő Indiá­ban, jelezve: Kína, amely éveken át Pa­kisztánt támogatta, most kiegyensú­lyozottabb viszonyra törekszik két el­lenlábas szomszédjával. Húsz rendőr megsebesült Észak-írországban Legalább húsz rendőr megsebesült szerdán késő este Belfast északi negye­deiben, miközben a rendőrség meg­próbálta távol tartani egymástól az is­mét fellángolt zavargásokban szem­benálló katolikus és protestáns csopor­tokat. Ugyancsak megsebesült legalább tíz tüntető a katolikus csoportból - közü­lük ketten a rendőrök gumilövedékei­től. Szerdán, néhány órával a Szent Kereszt katolikus leányiskolánál a ko­ra esti órákban kirobbant összetűzése­ket követően, katolikus fiatalok mint­egy háromszáz fős, dühös csoportja benzines palackokat, köveket, petárdá­kat dobálva megtámadta a helyszínen őrködő rohamrendőröket a Crumlin Roadon, megbénítva a közlekedést a városrész egyik fő útvonalán. A katoli­kus ifjak a rendőrség autóin kívül több más járművet is megtámadtak és fel­gyújtottak; többek között vasru­­dakkal szétverték a protestáns Boys’ Model fiúiskola autóbu­szát. A rendőrségnek ezzel egyi­dejűleg páncélozott járművekkel kellett visszaszorítania a katoli­kus Ardoyne negyedre nyíló egyik sugárúton a zavargás híré­re odatóduló protestáns fiatalok egy csoportját. Összesen 200 ro­hamrendőrt és 200 katonát kel­lett kivezényelni a rend helyre­­állítására. Egyetértés az atomrobbantási moratóriumban Oroszország üdvözli azt az amerikai bejelentést, amelyben Wa­shington cáfolja, hogy nukleáris robbantási kísérleteinek felújítá­sára készülne - közölte csütörtökön Alekszandr Jakovenko az orosz külügyminisztérium szóvivője. Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivő­je szerdán megerősítette ugyan, hogy az Egyesült Államok nukle­áris rakétaállományának egy részét biztonsági megfontolásokból elraktározza, de cáfolta azt a lapértesülést, miszerint országa a földalatti atomrobbantási kísérletek felújítását fontolgatná. Jakovenko az ITAR-TASZSZ hírügynökség kérdésére úgy fogal­mazott, hogy az amerikai kijelentés arról tanúskodik: az Egyesült Államok az eddigieknek megfelelően tartja magát az 1992-ben vál­lalt robbantási tilalomhoz. Ez különösen fontos annak tükrében, hogy az Egyesült Államok elzárkózik a nukleáris robbantások át­fogó tilalmáról kötött nemzetközi egyezmény jóváhagyásától - mutatott rá. Az orosz szóvivő másrészt sürgette, hogy az atom­fegyverek csökkentéséről kötött orosz-amerikai egyezményben foglaltak visszafordíthatatlanok legyenek. Jakovenko szerint az el­ső lépésben 1500-2200 robbanótöltetet-csökkentést kell végrehaj­tani, a második lépcsőben ellenőrizhetővé, majd végül megfordít­­hatatlanná kell tenni a folyamatot, hogy a támadó atomfegyverek csökkentése ne csak papíron létezzen. Milosevics Clintont is beidéztetné A volt jugoszláv elnök a tárgyalás előtt tartott utolsó meghallgatáson elfogultsággal vádolta a hágai bíróságot, és támadta a NATO katonai szer­vezetét az 1999-es jugoszláviai bombázások mi­att. Slobodan Milosevics volt jugoszláv elnök újra kikelt magából a hágai nemzetközi törvényszék előtt a tárgyalást megelőzően lezajlott utolsó meghallgatáson. Richard May bíró néhány percig tűrte Milosevics kirohanását, akkor azonban ki­kapcsolta a volt elnök mikrofonját. A bíró, akivel Milosevicsnek már korábban is voltak összetűzé­sei, kijelentette: lesz még lehetősége eleget be­szélni, amikor a tárgyalás elkezdődik. Slobodan Milosevics pere a tervek szerint február 12-én ve­szi kezdetét. Időközben olyan hírek láttak napvi­lágot, hogy Milosevics 35 magasrangú politikust, többek között Tony Blair brit kormányfőt és Bili Clinton volt amerikai elnököt is megidéztetné a tárgyalásra. A jugoszláv diktátor ügyvédje szerint, amennyiben az ügyészség száz tanút hivat a tár­gyalásra, Milosevics ezret idéztet majd be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom