A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-29 / 45. szám
JUBILÁRIS MOLNÁR-PREMIEREK ___________Kultúra ___________________________________________________2002. március 29. 10 A HÍD Röviden ■ Antal Imre tekintélye Antal Imre, az egyik legkedveltebb hazai komikus és konferanszié, eredetileg a Zeneakadémia zongora tanszakán végzett. Ezért művésztársai sokáig ugratták: „Te vagy a legjobb zongorista a konferansziék és a legjobb konferanszié a zongoristák között!” A viccmesterek azonban a minap meglepődtek: Antal Imrét meghívták egy brüsszeli nemzetközi zongoraverseny zsűrijébe. ■ Illyés Gyula év Illyés Gyula évet rendeznek odahaza az író születésének századik jubileuma alkalmából. Kiadják három művét: a „Petőfi Sándor”, „Az író hűsége” és a „Nem menekülhetsz” című könyveit. ■ Színházjegy ártámogatás Az új Nemzeti Színház 15.4 milliárd forintra tervezett költségéből 3,3 milliárd magánadakozásból gyűlt össze, közel 1 milliárd forintot pedig megtakarítottak. Mivel a jegyárak 1.500-tól 10.000 forintig, vagyis 5-től 36 dollárig terjednek, a kormány döntött: a megtakarításból az 1.500 - 3.000 forintos jegyeket diákoknak és nyugdíjasoknak egyharmad áron adják. ■ A KÖRNYEZET LEXIKONJA Az Akadémia Kiadó megjelentette a „Környezet- és természetvédelmi lexikont”. A hiánypótló könyvet a Magyar Tudományos Akadémia székházában mutatták be. ■ Korvinák Firenzéből Az Országos Széchenyi Könyvtárban, vagyis a budai királyi várpalotában fantasztikus könyvtörténeti kiállítás nyílt: Mátyás király híres korvináinak legszebb kéziratai mellett augusztus 16-ig az a 24 firenzei kódex is látható, amelyekről a kutatók most állapították meg, hogy Mátyás király számára korvináknak készültek. Kárpáti Tünde Az 1952. április 2-án New York-ban elhunyt világhírű magyar drámaíró, Molnár Ferenc halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Budapesten egyszerre négy színház is műsorra tűzte darabjait. Molnár Ferenc már a kilencvenes évek óta reneszánszát éli a magyar, s elsősorban a fővárosi színházakban, így a régóta futó darabokat is beleértve, jelenleg kilenc budapesti színpadon játsszák párhuzamosan a század első évtizedeinek legnépszerűbb és legtöbb táblás házat hozó színműírójának darabjait. Néhány színműve, az „Egy, kettő, három”, „Az ördög”, „Játék a kastélyban” - úgy tűnik - különösen kedves a rendezőknek, ezeket most két-két változatban is lehet látni (az egyiket minden esetben vidéken: Veszprémben, Egerben és Debrecenben), sőt a „Liliom”-ot, ha valakinek volt kedve, februárig három különböző rendezésben is megnézhette (Győrött, a Thália Színházban és a Vígszínházban). Ez utóbbi többféle értelmezése megszokott, Magyarországon a hetvenes évek óta a leggyakrabban megrendezett Molnár-darab. Az „Egy, kettő, három” és a Molnár számára világhírt hozó „Az ördög” kétszeri megrendezése viszont meglepetést okozott, hiszen ezeket a darabjait első premierjük óta mindössze háromszornégyszer állították színre hazai színpadon. Ősbemutatójukkor némely kritikusok az erkölcstelenség vádjával illették őket: az elsőt a címszereplő házasságtörésre buzdító viselkedése, a másikat a pénz mindenhatóságának dicsőítése miatt. Az „Egy, kettő, három” mondanivalóját különösen korszerűnek érzi a néző, nemcsak tárgyköre, de tempója miatt is - bár a Madách Színház előadása éppen itt hibázik: a főszereplőt játszó - egyébként különböző televíziós kabaré és showműsorokból ismert és népszerű -Gálvölgyi János oly mértékig felpörgeti az amúgy is gyors beszéd- és játékiramot, hogy hosszú percekre érthetetlenné válik, amit mond. Ellenben az est második felében színre kerülő „Az ibolya” Skultétijában zseniális; egyetlenegy éle, humort jelentő forrás nem marad kiaknázatlanul. A Madách Színház kitett magáért az évfordulón. Kamaraszínházában, zenélő ékszerdobozra emlékeztető díszletben - főszerepben a színház igazgatójával, Mácsai Pállal - „A testőrt” játsszák telt házak előtt. Nem úgy a Vígszínház, amely egyetlen Molnár darabot sem újított fel, noha még most is úgy tartják számon, mint Molnár anyaszínházát, s a legnagyobb sikerű Molnár-premierek színhelyét. Az utóbbi időben Magyarországon, úgy tűnik, két új szokás kapcsolódik a Molnár darabok rendezői felfogásához: az egyik, hogy a hagyományos nagyszínpad helyett házi- illetve stúdiószínpadokon, a másik, hogy parodisztikus felhanggal játszatják. Ehhez az irányzathoz igazodik a József Attila színházban műsorra tűzött „A farkas” rendezője is. Szakít a Molnár-premierek még akár egy évtizeddel ezelőtt is érvényben lévő hagyományával, és nagyszínpad helyett stúdiószínpadon állítja színre a darabot, amivel a kivitelezés is egyszerűbbé válik, nem árasztja - főleg a második felvonás - azt a csillogást és pazarságot, amelyet óhatatlanul is hozzákapcsolna a darabhoz a molnári színházat ismerő néző. A játékmód is követi a trendet, karikíroznak a színészek, mintegy önmaguk és maga a darab paródiáját adják. Ez a hatás tovább erősödik azáltal, hogy a karikaturisztikus játékstílus mellé korhűségre törekvő díszletet és jelmezt rendel a rendező. Ez a' fajta játékstílus jól működik már a Játékszínen évek óta menő „Olympia”, a Katona József Színház Kamrájában szintén több éve előadott „Játék a kastélyban” és a - korábban Nemzeti Színház - ma Pesti Magyar színházbeli „A hattyú” előadásainál is. Most már csak az a kérdés, hogy a legközelebbi jubiláris budapesti Molnár-bemutatón, a Radnóti Színház április 28.-i „Az ördög” premierjén milyen rendezői elgondolással találkozik a néző: megmarad-e a rendező, Forgács Péter a hagyományos értelmezési módoknál vagy igazodva az “újszerű” Molnár-rendezésekhez önmaga paródiájává teszi a darabot. MOLNÁR FERENC Ötven évvel ezelőtt,' 1952. Április 2-án, 74 évesen halt meg New York-ban Molnár Ferenc. Másnap a “New York Times” 42 színmű és 70 könyv híres szerzőjéről emlékezett meg. A mai napig alig múlik el színházi év, hogy ne játsznának legalább egy Molnár darabot. Volt olyan év is, amikor egyszerre öt darabja ment New York-I színpadokon. Molnárnak voltak mind rajongói, mind ellenségei. Akadtak olyanok, akik anyagi sikerei miatt a “Checkspeare” gúnynévvel illették, jóllehet hivatalos hagyatéka mindössze százezer dollár volt. Molnár Ferencet a Kisfaludy Társaság tagjává választották, Nobel Díjra jelölték, valamint vendégül látták a Fehér Házban. Á második világháború előtt öt városban volt lakása. (Budapest, Karlsbad, Nizza, Velence és Bécs). 1939-ben menekültként érkezett New York-ba ahol a Plaza Szállóban (a legdrágább fogadó legolcsóbb szobájában) telepedett le és ott élt egészen haláláig. Molnár Ferenc 1878. január 12-én születetett Budapesten, mint Neumann Ferenc. Édesapja orvos volt. 1896-ban Molnárrá magyarosította nevét, nagybátyja tiszteletére. 1906-ban elvette feleségül Vészi Margitot. Ebből a rövid ideig tartó házasságból született egyetlen lánya, Márta. 1922-ben a híres primadonna, Fedák Sári kötötte hozzá sorsát, de két év múlva tőle is elvált. 1926-ban Darvas Lili lett a házastársa, aki Rajec Molnár Erzsébet Molnár Ferenc szeretettel várta a politikai menekültet 1940. január 12-én a New York-i kikötőben. 1947-ben amerikai állampolgár lett. Ami a feleségeket illeti, Fedák Sári 1955-ben halt meg Budapesten, Vészi Margit 1961-ben öngyilkos lett Spanyolországban. Titkárnője, akivel ugyancsak gyengéd szálak kötötték össze önkezével vetett véget életének 1947-ben. Csak Darvas Lili élte túl, aki 1974- ben hunyt el, New York-ban. Első darabja, “A doktor úr” 1902-ben került bemutatásra Budapesten. A sikert hamarosan a “Józsi”, “Az ördög” és a “Pál utcai fiúk” követték. Majd a tizes években színre került a “Liliom”, “A testőr”, “A farkas”. A húszasok termései voltak “A hattyú”, a “Játék a kastélyban”, az “Olimpia” és legbravúrosabb egyfelvonásosa az “Egy, kettő, három”. Még sorolhatnánk tovább, szinte vég nélkül a munkáit. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a “Liliom” alapján készült musical a “Carousel”, avagy annak filmváltozata ne kerülne valahol bemutatásra a világ színpadain, illetve filmszínházaiban. Minden támadó és rosszindulatú bírálat, illetve szakmai irigykedés ellenére, nem volt mégegy olyan magyar író, akinek hírneve olyan széles körben elterjedt volna a világon, mint Molnár Ferencé, akinek szelleme, mondanivalója “áldva, vagy verve”, de örökké élni fog.
