A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-03-15 / 43. szám

10 a híd________________________________Kultúra_______________________________________________________2002. március 15. 200 ÉVES KOSSUTH A nap ugyan rámosolygott a 113. utca és Riverside Drive sarkán gyülekező ma­gyarokra, de a soványabbja tarthatott at­tól, hogy elviszi a szél és bizony a hőmér­séklet sem volt valami tavaszias. A körül­ményekhez képest mégis szép számban összejöttek a honfitársak, hogy fejet hajt­sanak az 1848-as Forradalom és Szabad­ságharc vezéralakja, Kossuth Lajos előtt és összekötvén március idusát a kormányzó­elnök születésének 200. Évfordulójával megkoszorúzzák szobrát. Az ünnepség bensőséges és rövid volt. Hóka Ernő a ma­gyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világ­­szövetség elnöke tömören összefoglalta a nap jelentő­ségét, majd a cserkészek négy rendőrgépkocsi és né­hány magyarokkal telt autó kíséretében, égő fáklyát vit­tek a szobortól a 76-os utcá­ban lévő Wagner középis­koláig, ahol az igazi meg­emlékezésre került sor. A műsor az Arany János Iskola bevonulásával vette kezdetét, majd Ferenczy Zsuzsa természetesen a hallgatóság közreműködésével elénekelte az amerikai és a magyar Himnuszt. A ma­gyar iskola gyermekeinek műsora követke­zett, amit a megjelentek viharos tapsokkal kísértek annál is inkább, mert a sok kis gyerkőc bizonyságát adta annak, hogy bár idegenben élünk, anyanyel­vűnk a legbecsesebb kincsünk. A kicsinyek után Czinkota Mihály aranydiplomás szín­művész lépett a mikrofon elé és Radnóti Miklós, illetve Szerb Antal mesterének, Sík Sándornak “Az andocsi Mári­ához” című versét adta elő a tőle megszokott, magas szín­vonalon. Hóka Ernő, aki a műsorvezető szerepét látta el, felkérte Rakovszky Ernő fő­tisztelendő urat, hogy mondja el megnyitó imá­ját. Az ájtatossá­­got követően Kiss Krisztina a New York-iak kedvenc zon­goraművésze Liszt Ferenc “Rákóczi induló” című művét adta elő olyan szívet melegítő lelkesedéssel, hogy a hallgató­ság vastapsa kö­zepette kényte­len volt vissza­ülni hangszer­éhez és eljátszani Liszt “Má­sodik Magyar Rapszódiáját”, amely az első számhoz ha­sonló sikert hozott. A muzsi­ka előkészítette a talajt, hogy Hóka Veronika felolvashassa George E. Pataki, kormányzó, majd Michael R. Bloomberg, polgármester kiáltványát, amelyben március 10-ét mindketten Kossuth Nappá nyilvánították. A lelkesítő szavak aratta tet­szésnyilvánítás elükével Pál László bemutatta Cserey Erzsébetet, a New York-i Magyar Színház igazgatóját, aki megemlékezett Petőfi Sán­dorról, majd elmondta a költő “Egy gondolat bánt engemet” című versét, olyan mélységes emberi ér­zéssel tolmácsolva annak lí­ráját, hogy a nézőtér hálája nem maradhatott el. A pró­zát zene követte, amelynek hangjaira a New York-i Rit­ka Magyar Tánccsoport szatmári táncokat adott elő. A népviseletbe öltözött fiúk-lá­­nyok elégedet­tek lehettek a fogadtatásukkal. A műsorvezető ezután felkérte Sárközy Péter New York-i he­lyettes főkonzult, hogy lépjen a színpadra. A dip­lomata üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette Jeszenszky Géza washingtoni nagykövetünk köszöntőjét, amelyben mél­tatta Kossuth történelmi je­lentőségét. “A kishitűek ma is azt mondják, hogy Kossuth nem érte el a célját, a szimpá­tián és egy kevés pénzen kívül semmit sem vitt magával, amikor 1852 nyarán visszatért Eu­rópába. Valójában igen so­kat elért. Nemcsak azt, hogy hatalmas ovációval fogadták. Nemcsak azt, hogy a Kongresszus mind­két háza ünnepelte és az el­nök vacsorát adott tisztele­tére a Fehér Ház-ban... Elérte, hogy külpolitikai eszméi széles körben elfogadást nyertek a XX. században, sőt az amerikai külpolitika alapelvei közé emelkedtek. Érthetjük ez­alatt a diktatúrákkal szembeni kiállást, a népek önrendelkezési jogának támogatá­sát, az atlanti szövetséget, nem utolsó sor­ban pedig az Egyesült Államok és Ma­gyarország barátságát és szövetségét. Kos­suth emlékét szobrok, utcanevek és törté­nelemkönyvek mellett, a leghívebben ta­lán a magyar nép ajkán született Kossuth­­nóta őrzi. Nemcsak szabadságharcaink­nak, de mindennapjainknak is a refrénje marad: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” A helyettes főkonzul után Hóka Ernő és Vero­nika bemutatták Weiss Ferencet, aki a cserkészek képviseletében angol nyelven ismertette Kos­suth amerikai útját. A szünet után ismét a tán­cosok kápráztatták el a közönséget, majd Hóka Ernő ünnepi beszéde kö­vetkezett, amelyben méltatta a nap jelentőségét, majd elemezte a magyarországi helyzetet kiállván a jelen­legi kormánypárt mellett. A megemléke­zést a Garíieldi férfikórus műsora, végeze­tül a Szózat zárta. Színvonalas márciusi délután New Brunswick-ban Nikovics Anna Március közepe táján szinte minden magyar szívében megmozdul valami. Ez az az időszak, amikor lelki szemeink előtt Kossuth képe dereng fel és Petőfié - szin­te látjuk, ahogy a Nemzeti Múzeum előtt szavalja a „Nemzeti dalt”. Látjuk a sza­badság szellőjétől megmámorosodott ma­gyar népet, amint lelkesen hallgatja a vers buzdító sorait. Magunk se tudjuk miért, a Himnusz méltóságteljes dallama cseng fü­lünkben, s belefeledkezünk a kokárda - számunkra oly kedves - színeibe. Március 15-e minden magyar szívet megdobogtat. Ez a nap az emlékezésé - arra a nagy Március 15-re emlékezünk, ami akkor, ott, 1848-ra virradt. Hasonlóan tette ezt a New Brunswick- i Magyar Egyházak és Egyesületek Bi­zottsága is, amely színvonalas kultúrpro­­grammal állított emléket a jeles napnak március 10-én, a helyi Magyar Amerikai Adéta Klub dísztermében. Az ünnep hangulatát fokozta az a szép gesztus is, hogy belépéskor minden érke­ző kokárdát kapott, amelyet valamennyi vendég büszkén viselt. Az ünnepi megem­lékezés a cserkészcsapatok zászlós bevo­nulásával kezdődött, majd az amerikai és a magyar Himnusz éneklése csalt könnye­ket a szemekbe. Ezt követően Galambos István atyának, a Szent László Egyház­­község lelkipásztorának felemelő imáját, majd Stumpf Máriának, az AMAK elnö­kének köszöntő szavait hallhattuk. Szót kapott Harkó Gyöngyvér, a MEEB elnö­ke is, akinek szavait a helyi Széchenyi Ma­gyar Iskola és Óvoda műsorszáma követ­te. Színvonalas előadásukon, amelynek keretében népdalcsokor és a szabadság­­harc dramatizált megjelenítése került be­mutatásra, a gyerekeket előkészítő peda­gógusok gondos munkája látszott. Meg­emlékezésük után Abraham-Nagyi Márta zongoraművész virtuóz játékát hallhatta a közönség, aki Chopin és Kodály művekkel szórakoztatta hallgatóságát. Petőfi „Nem­zeti dalának” sorait hevesen dobogó szív­vel követte valamennyi jelenlevő magyar, a fiatal, ám annál tehetségesebb Bodolay András előadásában. A lelket üdítő programot szünet szakí­totta félbe, amelyben testet üdítő finomsá­gok kerültek a kiszolgálópultot jelképező asztalra: friss kávét és ínycsiklandó süte­ményeket vásárolhattunk, a helyi magyar iskola támogatására. A desszert után folytatódott a műsor. Mustos István atya a program egyik ked­ves vendége mondott ünnepi beszédet. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra a na­gyon furcsa tényre, hogy nem elég csupán magyarnak születnünk: ánnak is kell ma­radnunk és ezt a gyönyörű kultúrát, amit őseinktől kaptunk, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Hangsúlyozta azt is, hogy mi, magyarok Mária népe vagyunk, hiszen királyunk a Szűzanyának ajánlotta fel országát, ennek megfelelően kell hát ápolnunk magyarságunkat, óvnunk és szeretnünk magyar hazánkat, kultúránkat. Szavai után nagy örömmel hallgattuk azt a kiáltványt, amelynek értelmében Janes McGreevy, New Jersey állam kor­mányzója március 15-ét a Magyar Kultú­ra Napjává nyilvánította. Ezt követően a helyi magyar cserkészek dalelőadásában a magyar hadifoglyokért való könyörgést hallhattunk, majd Kozma Andor: „A karthagói harangok” című versét kísérhet­tük figyelemmel Bállá Zsolt színvonalas előadásában. A szavalat után az Életfa együttes hang­szerjátékába és népdalaiba feledkezhet­tünk bele. A következő műsorszámban szintén ők húzták a talpalávalót a New Brunswick-i Csűrdöngölő Tánccsoport fürgelábú tagjainak, akik néptáncokkal va­rázsolták korunkba a régi magyar kultú­rát. Az AMAK énekkara Kossuth dalok­kal és népdalfeldolgozásokkal mutatta be széphangú énekeseit, akik dallamos káno­nokkal szórakoztatták a nézőket. A dalok után imával zárult a műsor. Skinta István a Szent József Görög Katolikus templom lelkipásztora jóvoltából. Szinte egyszerre álltunk fel, amikor a Szózat dallama csen­dült fel. Az ezt követő Székely Himnusz­­szál zárult ez a gazdag műsor. Valamennyi résztvevő hálás ezért a magas szintű vasár­nap délutáni megemlékezésért, amely fe­lejthetetlen szórakozást nyújtott. Valódi oázis volt: „kis Magyarország”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom