A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)

2002-03-01 / 41. szám

2002. MÁRCIUS 1. Sport A HÍD 13 Téli Olimpia: záróünnepség, kialudt a láng Vasárnap színpompás záróünnepséggel fejeződött be a XIX. Téli Olimpia Salt Lake Cityben. A hosszadalmas - egyébként 160 országban látható - tévéközvetítésre hi­vatkozva a szervezőbizottság (SLOC) ere­detileg hat főre akarta csökkenteni a Rice-Eccles-stadionban felvonuló kül­döttségek létszámát, de Nagy-Britannia és Uj-Zéland tiltakozása miatt végül el­állt szándékától. Az ünnepség a megnyi­tóhoz hasonlóan tűzijátékkal kezdődött, majd a 77 résztvevő nemzet 2531 spor­tolója menetelt körbe a 65 ezer néző előtt. Ezalatt az egyik lelátó mögött ha­talmas dinoszaurusz-bábok jelentek meg, mint Utah állam első “lakosai”. Az N,Sync együttes által előadott amerikai himnuszt követően könnyűzenei blokk szerepelt a programban. Előbb Diane Reeves, majd a Kiss és az Earth, Wind and Fire együttes, illetve Gloria Estefan lépett színpadra, miközben egykori világsztárok - köztük Kristi Yamaguchi, Katarina Witt, Ilja Kulik és Scott Hamilton - tartottak lát­ványos bemutatót a jégen. Az országok sze­rinti felvonulás során a magyar zászlót Se­bestyén Júlia, a csapat legelőkelőbb helyen végzett tagja vitte, aki a műkorcsolyázók versenyében nyolcadikként zárt. A görög és az olasz nemzeti himnusz elhangzása után került sor az ünnepélyes “őrségváltásra”: Rocky Anderson, Salt Lake City polgár­­mestere a 2006-os téli játékoknak otthont adó Torino elsőszámú vezetőjének, Sergio Chiamparinónak adta át az ötkarikás lobo­gót. Ezt követően az olasz város rövid is­mertetője következett, amelyben a telepü­lés sajátosságait mutatták be. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság belga elnöke beszédében kö­szönetét mondott a házigazdáknak és a sportolóknak a színvonalas versenye­kért. - Önök nagyszerű Olimpiát ren­deztek - mondta a sportvezető, s ér­deméremmel tüntette ki Mitt Romneyt, az SLOC főnökét. A NOB elnöke ezután hivatalosan befejezett­nek nyilvánította a XIX. téli játékokat. A rövid méltatást követően a láng ki­­hunyásával jelképesen is lezárult a több mint két hétig tartó ötkarikás ver­sengés. A fesztelen hangulatú zenés műsor utolsó szakaszában Christina Aguilera és a Bon Jovi együttes szórakoztatta a közönsé­get, majd a város több pontján színes petár­dák ezrei emelkedtek a magasba. A doppingellenőrzést végzők hibáztak ugyan, de az biztos, hogy az “orosz ügyet” kirobbantó konkrét esetben a 4x5 km-es női sífutóváltó abszolút aranyesélyes kvartettjé­nek egyik erőssége, Larissza Lazutyina mindenképpen vétkes. Az MTI helyszíni értesülései szerint az ellenőrzést végzők nem tartották be a szabályok által előírtakat, mert nem értesítették 3 órával a verseny előtt a vizsgálandó sportolókat: a mezőny 10 százalékának kell alávetnie magát ellen­őrzésnek és a kijelöltek között volt Lazutyina is. Miután nem kapott “meghí­vást” az EPO-tesztre, azt hitte, hogy meg­úszta és mire később - 15-20 perc múlva - megvizsgálták, már magasabb volt a meg­engedettnél a vérének haematokrit szintje, azaz a vörösvértestek aránya. Az idő előha-A legeredményesebb 10 versenyző 1. Björn Dahlie (norvég, sífutás, 1992-98) 8 arany, 4 ezüst 2. Ljubov Jegorova (orosz, sífutás, 1992-2002) 6 arany, 3 ezüst 3. Lidija Skoblikova (szovjet, gyors­korcsolya, 1960-64) 6 arany 4. Larissza Lazutyina (orosz, sífutás, 1992-2002) 5 arany, 3 ezüst, 1 bronz 5. Clas Thunberg (finn, gyorskor­csolya, 1924-28) 5 arany, 1 ezüst, 1 bronz 6. Öle Einar Björndalen (norvég, sílövészet, 1998-2002) 5 arany, 1 ezüst 7. Bonnie Blair (amerikai, gyorskor­csolya, 1988-94), 5 arany, 1 bronz 8. Eric Heiden (amerikai, gyorskor­csolya, 1980) 5 arany 9. Rajsza Szmetanyina (szovjet, FÁK-beli, sífutás, 1976-92) 4 arany, 5 ezüst, 1 bronz 10. Sixten Jernberg (svéd, sífutás, 1956-64) 4 arany, 3 ezüst, 2 bronz ladta miatt ekkor már nem volt lehetőség tartalék bevetésére, mert Lazutyina esetle­ges helyettese nem tudott volna kellőkép­pen bemelegíteni. - Egyértelműen bebizo­nyosodott, hogy a NOB mindent elkövet a doppingellenes harcban és ezt több-keve­sebb sikerrel teszi. Az EPO-ellenőrzést so­kan már régen igényelték, és mostani alkal­mazása jelentős fegyvertény - magyarázta Schmitt Pál, a NOB egyik magyar tagja. - Szó sincs semmiféle sporthidegháborúról, amit egyesek emlegetni kezdtek. Meggyő­ződésem, hogy a leghangosabban reklamá­lók is, ha aludtak egyet-kettőt a történtekre, le fognak csillapodni. Az olimpiai közvéle­ményt élénken foglalkoztatja még az első helyezettként diszkvalifikált dél-koreai rö­vidpályás gyorskorcsolyázó, Kim Dong Szung esete is. Ezzel kapcsolatban az a NOB illetékeseinek véleménye, hogy egy­szerű technikai döntésről van szó: a nem­zetközi szövetség által kiküldött bíró megál­lapított valamit (az előzni szándékozó ellen­fél feltartását), amiért kizárás jár. A NOB- nak nincs módja, hogy ezt felülbírálja. FÉRFI JÉGKORONG: KANADAI ARANYÉREM Kanada nyerte a férfi jégkorong­­tornát, miután a döntőben 5-2-re legyőzte a hazai válogatottat. Férfi jégkorong, döntő: Kanada - Egye­sült Államok 5-2 (2-1, 1-1, 2-0) Gólszerzők: Kariya, Iginla, Sakic, illetve Amonte, Rafalski. Óriási iramban kezdődött az Oimpia álomdöntője. A kanadaiak többet veszélyeztették a kapukat, de egy ellentámadás végén Tony Amonte a hazaiaknak szerzett előnyt. Hat perc múlva jött az egyenlítés, Chris Pronger átadását io Lemieux szán­dékosan elengedte a lába között, és így Paul Kariya zavartalanul lőhe­tett Mike Richter hálójába. Később Scott Niedermayer találta el a vasat, majd Joe Sakic középre adásából Járomé Iginla volt eredményes. A második játékrész egy-egy létszámfölényes találatot hozott: Brian Rafalski kísérlete irányt változtatott, és klubtársa, Martin Brodeur tehetetlennek bi­zonyult. Közvetlenül a pihenő előtt Sakic lövése Brian Leetch védőn pattant meg, és újra a kanadaiak vezettek. Az utolsó har­madban az amerikaiak egyre többet kockáz­tattak, de nem jött be a taktikájuk. A hajrá­ban Sakic és Iginla duplázott, így ötven év után újra Kanada válogatottja nyerte az Olimpiát. A különdíjasok: Legjobb kapus: Nyikolaj Habibulin (orosz). Legjobb védő: Chris Chelios (amerikai). Legjobb csatár: Joe Sakic (kanadai). Röviden ■ Rendbontás Salt Lake Cityben Fiatalok randalíroztak vasárnap hajnalban Salt Lake City belvárosában, miután a rend­őrség felszólította őket az italozás befejezé­sére. A feldühödött csoport tagjai kirakato­kat törtek be, üvegekkel és kövekkel megdo­bálták a rendfenntartókat. Csak komoly ne­hézségek árán sikerült megfékezni őket. A menekülő rendbontókat helikopter beveté­sével vették üldözőbe. A kömvéket lezárták, a NOB vezetőinek szállodáját biztonsági okoktól fegyveres katonák szállták meg. ■ A MAGYAROK HAZAUTAZÁSA A magyar gyorskorcsolyázók és rövidpályás gyorskorcsolyázók hétfőn hajnalban keltek Salt Lake Cityben, mert helyi idő szerint 3 órakor kezdődött a hazautazásuk. .Az óriási forgalom miatt ugyanis a gépük indulása előtt 4 órával kellett kint lenniük a repülőté­ren. A kanadai Vancouveren át a Lufthansa frankfurti járatával kedden, magyar idő sze­rint kora délután érkeztek meg Budapestre. A másik nagyobb csoport csak kedden reg­gel indult, ugyancsak hajnalban, majd Min­­neapolisból 6 órás várakozás után repülhe­tett tovább Amszterdamon át Budapestre és a KLM járatával szerdán délelőtt szállt le Fe­rihegyen. Molnár Zoltán, a csapat vezetője teljes joggal és bírálóan jegyezte meg: az utóbbi tíz évben ilyen szervezetlen, rosszul előkészített utaztatásban magyar olimpiai csapatnak még nem volt része. ■ Rákbetegen Salt Lake Cityben Másfél nappal a Salt Lake Citv-i Téli Olim­pia zárása után derült ki, hogy a férfi jégko­­rongtomán az ezüstérmes hazai válogatott másodedzője, John Cunniff rákos megbete­gedéssel végezte feladatait. A szakember a játékok előtt tudta meg, hogy daganat van a torkában, de inkább nem szólt róla senki­nek. “Most sürgősen alávetem magam a ke­moterápiás kezelésnek, nehogy' baj legyen” - mondta Cunniff, aki ezzel együtt leköszönt a New Jersey Devils pályaedzői posztjáról. Érdekesség, hogy a 2000-es Stanley Kupa­győztes és a tavaly döntőbe jutott NHL- klub vezetői azt a Larry Robinsont szerződ­tették a helyére, aki január 28-ig edzője volt a gárdának, de a várakozásnál gyengébb eredmények miatt távoznia kellett. ■ Műkorcsolya: kanadai-orosz béke agáiín A két győztes páros közösen lépett jégre. A legjobbak részvételével rendezett látvá­nyos gálával búcsúztak a műkorcsolyázók a Salt Lake City-i Téli Olimpiától. A legtöbb vitát kiváltó páros verseny aranyérmesei óriási sikert arattak. Az orosz Jelena Berezs­­naja, Anton Sziharulidze kettős és a később győztessé nyilvánított kanadai Jamie Sale, David Pelletier duó közösen korcsolyázott ki a jégre és bemutatott egy halálforgást. Az amerikai Sarah Hughes a szeptember 11-i New York-i terrortámadás áldozataira em­lékezett. A nők versengését megnyerő 16 éves korcsolyázónő a “You will never walk alone” című dalra készített előadásában jel­képesen egy virágcsokrot helyezett el a jé­gen. A legnagyobb üdvrivalgás a Hughes mögött második helyen végzett orosz Irina Szluckaja bemutatóját kísérte: az orosz ver­senyző cowgirlként kápráztatta el a csarnokot megtöltő 16 ezer nézőt. A Lazutyina ügy részletei

Next

/
Oldalképek
Tartalom