A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-07-18 / 29. szám

VOL. II. No. 29.

NEW YORK, JULY 18, 1925.

EGYES SZÁM ÁRA: 10c.

Ó

F

t

f

é

P

Szerkesztik: DÉRI IMRE és LADÁNYI MIKLÓS.

A HÉT, Published (Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St, New York, N. Y. Subscription Rates: One Year J4.00. Six Months 82.00. Single Copies 10c. Entered as a Second Class Matter, March 13, 1924, at Post Office of New York, N. Y„ under the Act of March 3rd, 1*79.

AHOGY ŐK LÁTJÁK.

A mult héten front page publicitást kapott az amerikai lapokban egy new yorki idegen kolónia. Ritkán történik meg, hogy az amerikai sajtó tudomást vesz arról, ami az idegen kolóniákban történik és ez jó, mert ha az amerikai nyilvánosság elé kerülne mindaz a sok csúnya, gonosz és tisztátalan esemény, ami az idegen kolóniák “közéletét” jelenti Amerikában, akkor nem kétszázezer idegen jöhetne be egy évben Amerikába, hanem legfeljebb kétszáz. A kolónia, amely abban a különös szerencsében részesült, hogy a new yorki lapok első oldalára került, az olasz volt, az alkalom pedig, a mely ezt a publicitást megszerezte, az volt, hogy néhányszor tíznek beverték a fejét. A fascisták, akiket egészen nyugodtan nevezhetünk ébredőknek is, könnyebb megértés kedvéért, beverték a Garibaldisták fejét, megtámadtak az utcán egy öreg embert, aki valamikor az olasz egységért harcolt és akinek a mellét a kitüntetések sora ékesítette, — amint az már ilyenkor szokásos, általános verekedés kezdődött, free for all és végül a rendőrségnek kellett kivonulnia, hogy megmagyarázza az amerikai olaszoknak, hogy nem Nápolyban vannak, hanem New Yorkban. Az amerikai, aki az esetről szóló tudósításokat elolvasta, bizonyára idegesen nézte meg a World Almanachban, hogy hány példány is jöhet be Amerikába minden évben ebből a fajtából és amikor megállapította, hogy csak pár ezer, megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Az amerikainak, aki nem akarja, hogy New York utcáin a különböző olasz pártok képviselői beverjék az egymás fejét és aki azt tartja, hogy ebből a fajtából pedig valóban nincs szükség újabb példányok százezreire — valljuk csak be — igaza van. Egészen bizonyos, hogy ezeket az olaszokat egyáltalában nem izgatja, hogy miféle párt kerül ki a választásoknál győztesen Amerikában, bizonyos, hogy nem érdekli őket mindaz, ami Amerikában történik, bizonyos, hogy az amerikai élettel semmi, de semmi kapcsolatuk ezen a világon nincs, bizonyos, hogy a2 olasz intellektuelek közül sokkal több olvassa a Corriere della Serában a könyvkritikákat, mint az American Mercuryt vagy a Times könyvmellékletét, bizonyos, hogy az amerikai olaszság semmiféle speciális értéket nem adott Amerikának, sőt bizonyos az is, hogy az amerikai olaszság még csak speciálisan olasz kulturértékeket sem termelt és az olasz kultúrához épp oly kevés köze van, mint például az amerikai magyarságnak a magyar kultúrához. Ami kulturérték megjelenik az amerikai olaszok között, az bizonyára hazulról jön, és bizonyára el is fog tűnni csakhamar, hogy megint Firenzében vagy Rómában üsse fel a tanyáját. És fölötte valószínű, hogy mindezt az amerikaiak épp úgy tudják, mint az olaszok maguk.

Sajátságos, hogy azok az északi fajok, amelyeket a bevándorlási törvény kedvezményben részesít, feltétlenül jobban és gyorsabban simulnak az amerikai élethez, magához Amerikához, mint a keleteurópai fajok. Vegyük például a németeket. A németeknek vannak nagy, erős lapjaik, igen erős szervezeteik, egyleteik, — de a német lapok közül egyetlen egy sincs például, a mely a német kormánynak vagy a német reakciónak a szolgálatában állana. A “Hakenkreuzlerek” szervezete Németországban van olyan erős, mint az ébredőké Magyarországon vagy a fascistáké Olaszországban, ha nincsenek is kormányon, — ellenben a Hakenkreuzlereknek Amerikában éppúgy nincs sajtójuk, mint nincs a német kormánynak. Az a bevándorolt német, aki például a Staatszeitungot olvassa, épugy megrökönyödik ugyanazon a rettentő németségen, amivel ezt a lapot Írják, mint a magyar bevándorolt, a kit az amerikai magyar lapok magyarsága vág fejbe, de semmi esetre se érheti őt az a baleset, hogy a Staatszeitung elsikkasszon bizonyos híreket, a melyek valamennyi angol és valamennyi németországi újságban megjelentek. Nyilvánvaló, hogy a kapcsolat, amely a bevándorolt németeket összeköti, bizonyos kulturális kapcsolat és semmi esetre sem politikai. A bevándorolt dánok vagy svédek élete sem tel el örökös harcokban, veszekedésekben és a skandináv kolóniák élete az amerikai események körül forog, az ő külön kis közéletüknek is határozottan amerikai jellege van és sokkal jobban összetartja őket az a körülmény, hogy Ibsent vagy Strindberget eredetiben olvashatják, mint az, hogy ugyanazon a nyelven lelkesedhetnek báró Palmstjernáért vagy szidhatják haló porában is Hjalmar Brantingot. Az első generáció ha nem is amerikai, de mindenesetre igyekszik amerikaivá lenni, közel áll Amerikához és mindenesetre elveszti azt, ami az ő otthoni életében rossz vagy tisztátalan volt, ellenkezőleg a déli vagy keleti fajtákkal, amelyeket itt ugyanazok az átkok vernek és pusztítanak, amely miatt ki kellett vándorolniok. Azaz más szóval, van itt ugyan egy speciális amerikai németség vagy dánság, ellenben ez a németség már át van itatva amerikanizmussal, ez a németség a maga kulturális értékeit és nem politikai értéktelenségeit ápolja, ez a németség értéket jelent Amerika számára, ellentétben az olaszsággal, mely az amerikai kultúrára nem jelent egyebet, mint tehertételt.

*

A valószínű magyarázata ennek a jelenségnek az, hogy az északi fajok érzésben, gondolkodásban természettől fogva közelebb állnak ahhoz az angol-szász fajhoz, amely mégis csak dominálja és jelenti Amerikát, mint a keleteurőpai fajták. Hogy Amerikát az