A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-06-27 / 26. szám
A HIT > ADY ENDRE BETEGSÉGE. — LANG MENYHÉRT Dr. ELŐADÁSA. — “Magában véve minden szaktudomány közömbös és csakis másokra való hatásában nyer jelentőséget.” Chamberlain e megállapítása vonatkozik azokra a feladatokra is, amelyek az orvostudományra a művészettörténettel és irodalomtörténettel szemben háramlanak. Művészek és Írók zsenialitása forrongó, dinamikai erő, amely nem tud mindig megállni az emberi lélek szabványos határain, mert az őserővel töltött lendület gyakran átcsap e határokon és akkor a kritikusnak, a történetírónak nagy szüksége van az exact orvostudományra. Az orvos megmondja, hogy mi a patológia egy szellemi produkcióban. De mert a pszychiatria nemcsak a kóros, hanem az élettani elmeműködést is úgy ismeri, mint a kémikus a vegytani reakciókat, korrigálhatja az irodalomtörténet vagy az irodalomtörténeti irányok magyarázatát ott, ahol a kritikus kórosnak jelez szabványos elmeprodukciót. A pszychiatria és kritika érintkezési pontjába esik pl. Nietzsche, aki tudvalevőleg elmebetegségben halt meg. Möbius lipcsei idegorvos ily cimü könyvben veti föl a problémát: über das pathologische Element in Nietzsche. Erre Ady Endre is adatot szolgáltat a Magyar Pimodán-ban: “Nietzschéről azt sütötte ki egy francia orvos, hogy memóriája fogytán, paralizise nőttén lett egyre széditőbb mélységek fölött járóbb és újszerűbb a nyelve. Ugyanez az orvos sok elődjével és sok epigónjával egyetemben minden uj elmeprodukciót ilyetén módon bírált. Eszerint Flaubert, mikor már emlékezni nem tudott és nem merte magát ellenőriztetni korok és történelmek ismerőivel, megírta a Bovaryt.” A Döblingben öngyilkossá lett Széchenyi úgy él az irodalomtörténeti köztudatban, mint aki megőrült, de Lombroso a Lángész és őrület-ben mint töretlen szellemi erejének bizonyítékát sorolja fel, hogy napokon át szakadatlanul sakkozni volt képes és hogy osztrák politikusok nagy problémáikban elzarándokoltak a döblingi “beteg”-hez tanácsért. Freud tanulmánya: Ein Jugendtraum Leonardo da Vinci’s, egészen meglepő irányokból világit be e szinte kifürkészhetetlen lélek labirintusába. Petőfi tuberkulózisának lefolyását lelkiismeretesen nyomozta ki Gergely Jenő dr. tüdőorvos és Petőfi betegsége cimü munkájával szolgálatot tett az oknyomozó irodalomtörténetnek, mert Petőfi költészetében kimutatta azt az újabban ismertté lett, nyugtalanító, végletekbe sodró hatást, amelyet a tuberkulótikus láz a lélekre gyakorol. Stefan Zweig, ha nem is orvos, de az epilepszia szerepét Dosztojevszkij lelkének sötét műhelyében orvosilag oly helyesen rajzolta meg, hogy a Drei Meister, amelyben Balsac és Dickens mellett Dosztojevszkijjel is foglalkozik, hézagpótló alkotás. Stefan Zweig uj könyvében: Im Kampfe mit den Daemonen drámai erővel ecseteli Kleist, Hölderlin, Lenau lelkének megrázó harcát az őrülettel. Michelangelo üldöztetési téves eszméi, Byron epilepsziája, Rousseau kleptomániája s üldöztetési téves eszméi, Schoppenhauer melankóliája mind orvosi megvilágításra várnak. De számunkra a legközelebb eső kérdés Ady betegsége. * Ady Endre betegsége első pillanatra kényes és diszkrét dolognak látszik, de az Igazság mindenek fölött való, különösen akkor, ha a tények meg vannak hamisítva. Ady Endre már nem önmagáé és a családé és ha az orvos Nietzschét és Széchenyit bonckés alá veheti, szabad Adyhoz is közelednie, különösen ha a kétségen kívüli zseniknek kijáró alázattal és kegyelettel közeledik. Az Orvosi Kaszinó komor előadótermében legutóbb oly téma hangzott el, mely szétfeszíti a szaktudomány merev kereteit és kikivánkozik a legszélesebb rétegek tudatába, mindenüvé, ahol Adynak hívői és farizeusai vannak. Láng Menyhért dr. idegorvos közvetlen tapasztalásban és tudásban gazdag előadással az tigazolta, hogy Ady Endrének nem volt luese és nem volt paralizis progresszivája, hogy teljesen hibás az erre vonatkozólag általánosan elterjedt nézet. Az idegorvosnak hinnünk kell, nemcsak azért, mert a legnehezebb években kezelőorvosa volt Adynak, hanem azért is, mert Láng Menyhért dr. Kraft-Ebing elmeosztályán tanulta meg a paralizis progressziva kórképét, oly helyen, hol a legnagyobb szaktekintély kezelése alá ezerszámra jönnek a paralitikus betegek a világ minden tájáról, még Perzsiából és Indiából is. De még, ha e mindenkit fenyegető, néha generációkon át lappangó kór paralitikussá is tette volna a Hortobágy poétáját, emberi és orvosi etika magaslatáról csak nemes szánalmat és megértő részvétet érdemelne. Ámde a köztudat nem áll etikai magaslaton és ezeket a betegeket krisztusi simogatás helyett megveti és meghurcolja. Ennek a meghurcoltatásnak nehezen kiszáradó gyökere a babonás középkor talajából táplálkozik, ahol azt tartották, hogy a gyógyíthatatlan betegben gonosz démonok élnek, kiktől menekülni kell és hogy a fekélyekkel Isten a mihaszna embereket bélyegezte meg. De Ady Endre naptár szerint a 20-ik században élt. * Láng Mihály dr. előadását csak ily szabad formában lehet reprodukálni. A téma szentsége költővé tette az előadót és az előadónak Adyhoz való közelsége rapszódikussá tette az előadást. Mig más alkalmakkor — kezdte Láng Menyhért dr. — e helyen egyes tanulságos kóreseteket azért szokás taglalni, hogy velük az általános orvosi igazságokat közelítsük meg, ez esetben fordítva az általános orvosi törvények segítségével egyetlen eset igazságát kell tisztázni. Az előadás egyetlen célja azoknak a tévedéseknek kiküszöbölése, amelyek Ady betegsége körül a köztudatban meggyökeresedtek. Ady Endre démona nem a lues volt, hanem az alkohol. Uj Zolának kell jönni és a pálinkáról uj regényt kellene Írnia, hogy ezt a drámát méltóan megrajzolhassa. Ez a dráma, amely Csokonay és Katona drámája is volt, valóban még megvilágításra szorul. Ezt mondja maga Ady is A magyar Pimodán-ban, amelyben Rousseau önvallomásait is túlszárnyaló őszinteséggel motiválja alkoholizmusának kényszerét: “Befejezem a magyar Pimodánról irt furcsa írásomat ... Egyszer, talán, ha a halál igazán és alaposan nem végez velem, valahol folytatom. De ha nem én irom meg a folytatást, oh, a szerencsétlen, meg fog születni, vagy talán már ir és harcol is, aki tovább írja a magyar Pimodánt.” * 1915. január 16-ika van. Előadót egy pesti szállodába hívják, ahol valaki öngyilkosságot kísérelt meg. Miután segítséget nyújtott és eltávozott, újra visszahívják ezekkel a szavakkal: — Kérem, az öngyilkosság hire annyira megrendítette a szomszédos szoba lakóját, hogy elájult. Mikor a szomszédos szoba ajtaja kitárul, egy Beethove»fejü robosztus, görcsökben heverő, öntudatlan, erős alkoholszagú alak tűnik fel. Egy-egy pillanatra magához tér: — Injekciót! — könyörög. Erős tagjait epilepszin-szerü görcsök rángatják, megnyugszik, majd újra e szavakkal ébred: — Injekciót! Itt szenvedek, mint egy kutya! Ide menekültem kajánjaim elől. Ha tudná, hogy ki szenved itt nem tétovázna annyit. Különben is a beteg parancsol és az orvos engedelmeskedik. Injekciót! — Nem! — hangzott a kemény válasz, — ez épp fordítva igaz. Az orvos parancsol és a beteg engedelmeskedik, még akkor is, ha ez a beteg Ady
