A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-03 / 1. szám
A HÉT 6 A magyar színház problémája Amerikában Mit tanultak és mit nem tanultak & magyar színészek az amerikai színpadtól. — Művészet és üzlet. — Az amerikai magyar színészeknek fejlődni, tanulni kell. — Legyen a magyar színház komoly szükséglet a közönség számára. *i A HÉT” legutolsó számában részletesebben foglalkoztunk az amerikai magyar színház problémájával és azokkal az okokkal, amelyek lehetetlenné teszik nemcsak az amerikai magyar színpadi művészet fejlődését, hanem azt is, hogy a magyar színház mint show business megélhessen. Tisztában kell lenni azzal, hogy az amerikai magyar színháznak magához a drámához, a színpadi művészethez meglehetős kevés 1 őze van . Az amerikai magyar színház azt tanulta el az amerikai színpadtól, a mi benne a legrosszabb, hogy tudniillik a business, a kommerciális érdek annyira felette áll minden más szempontnak, hogy igazi művészetet csak a legritkább esetben láthatunk a legelőkelőbb Broadway színházakban is. Ugyanakkor azonban színészeink nem tanulták el az amerikai színpadoktól a színpadi technikának virtuozitását, a színház mesterségbeli részének azt a tökéletes tudását, amely az amerikai színpadokon mindennapos és amely az egyáltalában nem művészi produkciókat elviselhetővé teszi. Megírtuk legutóbbi cikkünkben, hogy a vállalkozók felelőtlensége, a manageri rendszer helytelen irányban való fejlődése és a sajtó nyers, üzleti szempontjai mily károsan befolyásolják — majdnem azt mondhatnánk — hogy a magyar színészet Amerikában életképes maradjon. Ha azonban tovább megyünk az okok vizsgálatában és teljesen pártatlanul teljesen őszintén próbáljuk magyarázatát adni az Amerikai Magyar Színház katasztrofális helyzetének, akkor meg kell állapitaí unk azt is, hogy ugyancsak súlyos bűnei vannak a színészeknek és magának a közönségnek is. A mi a színészeket illeti, a legnagyobb baj, hogy színészeink túlnyomó részétől hiányzik nem csak az igazi színpadi rutin, hanem az a színpadi műveltség, az a kultúra, amely nélkül a színész sohasem válhatik müvészszé és a mi még nagyobb baj az ambíció, hogy tanuljanak és messzebbre jussanak a művészi fejlődésben. A színjátszást nem lehet tisztán és kizárólag kenyérkereseti forrásnak tekinteni ; az amerikai magyar színjátszást annál kevésbé, mert a kenyér, a melyet ad, keserű és száraz. Az amerikai magyar színészek közül csak kevesen végeztek sziniiskolát, még kevesebben vannak olyanok, akik komoly, nagy színházak levegőjében nőttek fel és akik itt szívták volna magukba a színpadi művészetet, á művészetre való törekvést a színjátszásban vagy sajátították volna el azt a színpadi rutint, a mely nélkül nemcsak nagy színész nem lehet senki, de jó szinész sem. A szülésznél az iskola hiánya csak baj, nem katasztrófa, de katasztrófává válik akkor, a mikor a szinész nem igyekszik pótolni azt a tudást, a mit az iskolában nem volt alkalma elsajátittani. Az amerikai magyar színpadon a legritkább esetben találkozunk alakítással; a szinész rendszerint elmondja szerepét, anélkül, hogy csak meg is kísérelné, hogy húsból és vérből, való embert ábrázoljon, holott ez emberábrázolás nélkül a szinpadi művészet nincs és e nélkül a színjátszás; műkedvelői ügyeskedés marad. A magyar előadások rendszerint borzasztó sokáig tartanak. Éjfél előtt ritkán van vége egy magyar előadásnak. Miért? Azért, mert a színpadon minden irtózatos lassan megy, mert nincs rendező, aki az amerikai magyar színészt megtanította volna beszélni, mert a párbeszédek oly végtelen lassan és elnyujtottan elhömpölyögnek még az operettekben is, mintha a legsúlyosabb görög sorstragédiát mutatnák be. Az amerikai magyar színház egyenesen kiabál egy jó rendező után, aki színészeinket taníthatná és iskolázhatná. Nem igaz, hogy nincsenek tehetséges színészeink. Csak nevelni kell őket. Van közöttük akárhány, aki megfelelő vezetés mellett igen jó, elsőrangú szinészszé válhatnék. Éhez azonban arra volna szükség, hogy a tehetségesebb színészek tanuljanak, hogy igyekezzenek egy rendezőre szert tenni, hogy járjanak amerikai színházakba és nézzék a jó színészek játékát, hogy olvassanak és legyen legalább némi fogalmuk arról, hogy mi a színház, mi a színjátszás, mik a szinpadi művészet eszközei és céljai, hogy legalább némi jártasságra tegyenek szert a drámairodalomban, egy szóval: vegyék annyira ' komolyan a mesterségüket, mint egy bank clerk, vagy egy salesman, vagy egy mérnök, akik tanulmányozzák a maguk mesterségüket, mert tudják, hogy haladásra ez az egyetlen mód és eszköz. Színészeink azzal, hogy a maguk mesterségét nem vették komolyan, az úgynevezett jobb, tehát intelligensebb közönséget majdnem teljesen elriasztották az amerikai magyar színházaktól. Egyenesen botrányos, hogy az amerikai magyar színpadokon a súgót folyton hallani lehet és összjátéknak nyoma sincs. A Lugossy-féle “Ember Tragédiája” előadása óta még csak kísérlet sem történt arra, hogy legalább egyszer igazán komoly és művészi produkciót adjanak. Azonkívül a társulatok alakulása, a szereposztás a tökéletes szervezetlenségnek és fejetlenségnek jeleit mutatja. Azok a kisebb-nagyobb színésztruppok, amelyek időnként öszszeállnak társulatokká, leginkább a kelleténél jobban lenézik a közönséget és a darabok és a szereplők megválasztásánál teljesen ötletszerűen járnak el. Nekik mindegy, hogy miféle szerepek miféle kezekben vannak és azt hiszik, hogy a közönségnek is mindegy. Stárok, akik a közönséget vonzanák a színházba nem alakulhatnak ki, mert maguk a színészek nem tűrik, hogy közülük a legtehetségesebb stár legyen. így történik azután meg, hogy például Hegedűs Lajos, aki kétségkivül a legtehetségesebb karakterszínészünk, ahelyett hogy neki való milliőben játszana és igyekeznék tanulmányokkal fejleszteni a maga kétségtelen talentumát, apró társulatokkal járja a vidéket és nem csak hogy nem fejlődhetik, hanem minden valószirüség szerint tanulmány, neki való szerepek és megfelelő kontrol hiányában csak romlani fog. Ha a színészek komolyabban vennék a maguk mesterségét, ha valóban művészetre törekednének és a szinpadi művészettel szemben azzal a rajongással és tisztelettel viseltetnének, amely nélkül nemcsak nincs művészet, de művész sem, akkor kétségtelen, hogy a jobb produkciók kiszélesítenék a magyar szinházi közönséget és megadnák a megfelelő alapot arra, hogy itt bizonyos önálló szinházi élet kifejlődhessék. Súlyos hibák terhelik magát a közönséget is. A mi publikumunk még nem nevelődött rá igazán a szinház(Folytatás a 7-ik oldalon.) HALLGASSA meg mit mond az a sok millió ember, aki múlt évben Christmas Club takarékbetét-könyvecskét váltott ki. örömük volt az idén Karácsonyban. MEG is érdemelték az örömet, mert takarékosságuk gyümölcsöt hozott. — Fogadja meg Ön is, mint sok más ezer ügyfelünk TANÁCSUNKAT és iratkozzék be Christmas Clubunkba. — Centekből lesznek a dolárok és jövő évre Önnek is dollárjai és boldog karácsonya lesz. Schwabach Bankház 1345—1st A ve., 72ik utca sarok New York, N. Y.
