A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-06-20 / 25. szám
VOL. II. No. 25. NEW YORK’ JUNE 20, 1925. . EGYES SZÁM ÁRA: 10c. Szerkesztik: DÉRI IMRE és LADÁNYI MIKLÓS. A HÉT, Published Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St., New York, N. Y. Subscription Rates: One Year $4.00. Six Months $2.00. Single Copies 10c. Entered as a Second Class Matter, March 13, 1924, at Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879. AZ ERDÉLYI GRÓF Az erdélyi gróf........................ A Current History Magazine legutóbbi számában a Magyarországgal foglalkozó részben van egy igen figyelemreméltó mondat, amely igy szól: “Admiral Horthy has so far receded into the background and has so small a part in present political affairs, that the oftheard phrase, “the Horthyregime” has become rather misleading. The man who really dominates current Hungarian affairs is the Prime Minister, Count Bethlen...” A távoli szemlélő sokszor pontosabban és tisztábban látja meg a dolgokat, mint az, aki úgyszólván benne él az események forgatagában — ez a pontos és hideg, pártatlanságában szinte egyedül álló revue jobban karakterizálja a magyarországi helyzetet, mint a politikai vezércikkeknek az a végtelen sorozata, amely az utóbbi évek alatt a magyarországi lapokban megjelent. Csakugyan: Horthy Miklós, a kormányzó, egyre jelentéktelenebb szerepét az aktuális magyar politikában, és a férfi, aki a magyar helyzetet dominálja, aki a mai helyzetért felelős, nem is annyira Horthy, mint az erdélyi gróf, aki meglepő ügyességgel játszik azon a magyar politikai sakktáblán, amelyen egyformán számításba kell venni a királyt, a vezért, a parasztokat és a — lovakat. Nekünk még rájár a szánk a “Horthyrendszerre”, holott ez a rendszer már rég nem a Horthyé, hanem a Bethlené, még akkor is, ha az erdélyi gróf néha, egy-egy sajnálkozó kézmozdulattal a baloldali pártok felé, azt akarja sejttetni, hogy ő sok mindent másként csinálna, ha nem ülne fönt, a budai Várban, egy másik férfiú, akit a parlamentben a kormányzó ur őfőméltóságának szoktak nevezni, a Nemzeti Kaszinóban s József főherceg palotájában “matróznak”, a Thoraud-fivérek könyvében és a kurzus sajtójában Magyarország megmentőjének, az emigrációs sajtóban pedig — gyilkosnak. A rendszer a Bethlené és az ő egyéniségét tükrözteti az egész magyar politika, a maga zavaros és kacskaringós vonalaival, a maga felemás helyzeteivel, a puhány óvatosságával, amellyel kerüli a tiszta szituációkat; az erdélyi gróf a maga képmására teremtette a magyar politikai helyzetet. Kormányzópárt és ellenzék, legitimisták és liberálisok, szociáldemokraták és kisgazdák az erdélyi gróf füttyére táncolnak és a budai várban is csak addig ül a kormányzó, ameddig ő akarja. Bethlen több, mint a hivatalos Magyarország: Bethlen az egész magyar politika. Az óvatos duhaj. Az erdélyi grófnak nem volt életrajza addig, amig az ellenforradalom fel nem dobta a hatalomra. Bethlen István sokkal forradalmibb politikus, mint Károlyi Mihály, aki egy hosszú és értékes politikai múlt logikus következményeképen került a forradalmi Magyarország élére: Bethlent az ellenforradalom vetette fel és olyanformán lett miniszterelnök, mint Simonyi-Semadam Sándor, faut de mieux, nem volt jobb. A háborús parlamentben országgyűlési képviselő volt, akinek a nevét csak egyszer emlegették, akkor, a mikor a választójogi kérdésben szembe került Tiszával. Bethlen liberálisabb választójogot akart, de mert veleszületett természetes érzéke volt az óvatos duhaj kodás iránt, hát nem szakított Tiszával. Valószínűleg szerepelt az álmai közt az, hogy belügyminiszter legyen valaha, bár nyilvánvalóan megelégedett volna a belügyi államtitkársággal is, a mit azonban elfelejtettek neki felkínálni. Az ellenforradalom alatt csendes volt, hallgatott s az volt az egyetlen gondja, hogy posszibilis maradjon mindenféle irányban. Nem lelkesedett Héj jasért, mert volt annyi esze, hogy megértse: a gyilkosságok politikája nem tarthat sokáig, kokettált a király rikkancsaival, de csak óvatosan, mert elég jóeszü ember volt ahhoz, hogy tudja: a Habsburgokat jó ideig nem lehet visszahozni Magyarországra. Ahelyett, hogy aktiv magyar politikával foglalkozott volna, inkább azon törte a fejét, hogy miképpen menthetné meg nem jelentéktelen vagyonát, amely a román kormány jóindulatától függött. Ez volt gróf Bethlen István első jelentékeny diplomáciai sikere. Úgy managelte a dolgokat, hogy megtarthatta a birtokait és lehetett magyar politikus. A “balance of power.” Miniszterelnök lett és maradt azóta is, antant jegyzékeken, diplomáciai bonyodalmakon, felrobbant bombákon, politikai gyilkosságokon, sőt személyes botrányokon keresztül. Minden változott körülötte, csak ő maradt meg, szilárdan, változatlanul, mint valami álló csillag, amelyek körül bolygók tűnnek fel és eltűnnek. Letört mindent és mindenkit, kijátszott egymás ellen pártokat és embereket, kiterített politikusokat kis panamákért, ellenben ő a helyén tudott maradni dacára annak, hogy senki nem kapott annyi ingyenrészvényt a bankoktól, mint ő. Ramsay Macdonald megbukott egy ingyen automobilon, a magyar Prime Ministert hiába leplezték le, hogy vesztegetési pénzeket fogadott el: a helyén maradt. Valahogy úgy intézte a dolgokat, hogy mindenki azt hitte: Bethlen az ő embere. Liberális volt a baloldallal szemben és szélső reakciós a reakciós vezérekkel folytatott meghitt diskurzusaiban. Az a politikai kurtizán volt, aki az egyik szeretőjét kijátszotta a másik ellen. Ő volt a magyar politika Penelope-ja és közte a mintakép között csak az volt a különbség, hogy ő minden kérőjével hajlandó volt egy éjszakát tölteni és mindegyik azt hitte, hogy ő az egyedüli. Mindenekfölött pedig értett hozzá, '
