A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-05-30 / 22. szám

A HÉT 8 KONYITÁSOK A ZENÉHEZ A Hét számára irta: YARTIN JÓZSEF Befejező közlemény. Az első közleményt azzal zártuk be, hogy a magyar köz­nép, ha muzikálisabb lesz is va­lamikor, mint amilyen most, mindig duhajul kurjongatni, rikoltozni, fáradtan dünnyög­­ni fog, mert ennek elhárítha­tatlan oka a magyar nyelv ti­pikus, a törököt kivéve egye­dülálló hangsúlyozásában és egyéb oly ősrégi fejlődésben, hagyományokban rejlik, ame­lyeket most már nem tudunk megmagyarázni. Honnan van az, hogy ötvös Adorján a fehér s jómagunk az ázsiai mongol-eredet, de az árja vérrel a fölismerhetetlen­­ségig föleresztett turáni ki tu­dunk mondani két egymásután következő “a” betűt, de a tör­­zsökösebbnek megmaradt ré­sze a magyar köznépnek, sőt némely vidékek “úri” része is egyszerűen nem képes rá? Szintén igy nem képes meg­birkózni az árja (indo-germán) hangsúllyal még ma, ezer év múltán sem. Mi ketten azt mondjuk: al­ma, szalma, két becsületes, egyforma “a” betűvel. A rá­kospalotai, nógrádi, borsodi, délmagyarországi köznép vagy álmoa-nak, vagy ómá­nak, vagy másnak mondja. Valami okának kell lenni. Sok olaszul tudó magyar nem tud corvo-t, secco-t, Francesco-t mondani, a szó végén pattogó, pizzicato, szinte elnyelt, alig hallható, igen rövid “o” betű­vel, hanem korvó-t, szekkó-t, Franceskó-t mond, alaposan megnyujtott “ó”-val. Miért? Mert a magyar nyelvben csak hosszú “ó”-ra végződő szavak voltak, vannak és lesznek, mint: szakajtó, hollló, olló, stb. Sőt mintha a magyar az utolsó szótagot külön ejtené ki, igy: szakaj-tó, holló, olló. Egy állami utazási segély­­lyel kiküldött fiatal tanárnak és egy igen előkelő palóc urnák nemcsak az olasz betűknek he­lyes kimondásával, de a hang­súllyal is végtelen sok bajuk volt, s ez állt a többi idegen nyelvre is, amelyen beszéltek. Váltig hajtogattuk a tanárnak, hogy a “csodálatoss” szót az olasz igy mondja: mi-rá-bi-le, hatalmas hangsúllyal a máso­dik szótagon. A tanár hosszas gyakorlat után is igy mondta: “mi-róbi-le”. Az “á”-ból “ó” betű lett, mert ő is palóc volt s a legnagyobb hangsúlyt az utolsó szótagra tette, az “e” betűt szinte fölcsattanó rövid “é”-nek mondván. De mivel ő magyar is volt, természetesen az első hangsúlyt is jól meg­nyomta, két hangsúllyal sze­relvén föl az olasz szavat. Az előkelő palóc ur pedig (hátszor (volt kátoná, mert “nágy pikkje volt az osztrókr­­rá”, s 1849 után minden elkép­zelhető idegen légióban har­colt ellenük) Rómában (“Ná­­polyból jött odá”)' a világhires Aragno-kávéházban Csapott lagzi után fizetésre hívta a pincért, mondván neki “paga­­re”, ami fizetni-t jelent. A pa­lóc ur a szegény “pagare” szó­val a következőket cselekedte: Mivel két egymásután követ­kező “á” van benne de az( első “á” oly rövid, amilyen a ma­gyarban “nem létezik”), ez természetesen sok volt neki. Mondta tehát igy: págóre, “ó” betűt csinálván a második “á”­­ből. Az olaszban ebben a szó­ban a hangsúly a második szó­tagon van: pa-ga-re, de a leg­nagyobb hangsúlyt ő is az utolsóra tette, az “e” betűt szintén rövid, erősen csattanó “é”-nek mondván. De magyar létére természetesen az első szótagot is jól meghangsulyoz­­ta, s igy az olasz szó nála igy nézett ki: “pá-gó-re. No még egy példát. Ha öt­vös velünk lett volna Mün­chenben (de akkor még talán a világon sem volt), hallotta volna, hogy egy magyar festő­művész igy kiált a konyhába siető pincérleány után: “Anna, ge-rősztete!” Azaz vajban pi­rított burgonyát, ge-rős-tetét, sőt gerőstetét kért. Ha hallot­ta volna, hogy mennyire domi­nált a ge szótag, a többi pedig ellankadt a légben, mindjárt tudta volna a hangsúlyból, hogy unmuzikális magyar a rendelő, mert a ge szinte rikol­tott, kurjantott. S ezek után ötvös Adorján már bizonyosan tudja, hogy hova akarunk kilyukadni, el­Hogyan juthat egy és kétcsaládos házhoz ASTORIÁBAN HA LEFIZET 1000 DOLLÁRT VAGY TÖBBET GYÖNYÖRŰ HÁZHOZ JUT HÁZBÉR FEJÉBEN Már csak néhány adómentes ház van New Yorknak bármely részéből a legkönnyebben juthat As­toriába, Elevateden vagy Subwayn. A Grand Centraltól 15 perc. Irodánk a Ditmars Ave. Stationnál van, amely Astoria végállomás. Az 59. utcai hídtól 10 percnyira vannak a házak Szilágyi Realty and Mortgage Corp. 911 SECOND AVE. ASTORIA, L. I. Telephone: Astoria 2477 árulván azt, amit ő jobban tud, de elhallgatta az első közle­ményben említett angol cikké­ben. (Hosszadalmas is lett vol­na ezt angoloknak megmagya­rázni.) Mit tud öt-vös A-dor­­ján? Azt, hogy a magyar nyelv kivétel nélkül az első szótagra helyezvén a hangsúlyt, amo­lyan félig trochaeus (—) szer­kezetű, de csak félig, mert hangsúllyal kezdődik, ami nem azt mondja, hogy a második szótag már okvetlenül rövid. Nem rövid, csak hangsúlyta­lan. S éppen ilyen az igazi, ré­gi magyar népdal is. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az az idegen dal, vagy az a zene, mely elől domináló hangsúllyal kezdődik, magyar jellegű, mert akkor az lenne a Stabat Mater dolorosa, sőt Beethovennek az ajtón döröm­bölő Halálszonátája, de még a C-dur Concentj ének a bevezető témája is, sőt Liszt “Tasso”­­jában a negyedik tétel kezdete is. Magyaros lenne még az an­gol “What a (pretty) tale you LESZÁLLÍTOTT ARON $192*50 NEW YORKBÓL BUDAPESTRE és vissza (U. S. Revenue Tax beszámítva.) Egy kitűnő alkalmat ajánlunk önnek: ellátogathat az óhazá­ba leszállított 3-ad osztályú körutazási kiránduló jeggyel. Utasainkat külön vonat viszi Hamburgból utazásuk céljáig, tapasztalt vezetők felügyelete alatt. Itt lakó idegenek, akik 12 hónapon belül visszatérnek, nem esnek a kvótatörvény korlátozásai alá. Foglalja le most helyét. Visszatérési engedélyért és más felvilágosításért fordul­jon bármely helyi ügynökhöz, vagy United American Lines (Harriman Line) Joint Service with Hamburg American Line 35-39 Broadway, New York. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom