A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-04-25 / 17. szám
A HÉT 15 A ma problémáiból (Folytatás a 7-ik oldalról) két. Sok van közte, ki már megette kenyere javát, nagyon sok olyan, ki már megmutatta, hogy képes másra is, mint egy exisztencia megteremtésére. Kivándorolnak, mert a megváltozott viszonyok elvették mindenüket és nincs kilátás a javulásra. Igen ám, de ezek az emberek nem “uj életet kezdeni” jönnek. A legtöbb nem bírja és nem is akarja belátni> hogy “uj életet kell kezdeni”, ennek az akciónak minden velejáró viszszásságával, kellemetlenségével együtt. Nem könnyelmű husfogyasztók ezek, tehát azért jönnek ide, mert folytatni szeretnék itt régi életüket, mely odahaza mindent adott nekik. Nem hajlandók ezek alulról kezdeni, valahogyan nincs meg bennük a diszpozíció, az imperativ kényszer erre, ami emberileg igen könynyen érthető. Nem az ő hibájuk, hogy ki kellett vándorolni, tehát természetszerűleg nincsen meg a hajlandóság, igényeiket leszállítani. Csak azok teszik kiket a viszonyok vaskézzel kényszerítenek erre, a kik sehogyan sem tudnak elhelyezkedni. És akik elhelyezkedni tudnak, azok nem engednek a negyvennyolcból. Európai életük standardját szeretnék visszateremteni maguknak és pedig minél gyorsabban. Ez itt fölötte nehéz, mert az élet drága. A következmény az, hogy — hacsak valami szerencsés véletlen folytán jól jövedelmező üzletben nincsenek — még akkor is megeszik, felélik, a mit keresnek, ha a kereset respektabilis. És persze szegény ördögök és I— panaszkodnak, hogy nem tudnak pénzt csinálni. Az ő dollárjuk és ama másik fehérgalléros ember dollárja közt az a különbség, hogy kisebb a vásárlóereje, mint amazé, Nemcsak mert az élet itt 60 százalékkal megdrágult azóta, de főleg azért, mert igényeik sokkal nagyobbak, mint amazoké voltak. Aki az európai standardot szereti és ragaszkodik hozzá, azt nem viszi meszsze a dollárja. Már pedig ők szeretik. Szeretik pedig és ragaszkodnak hozzá, mert nem tudják belátni, hogy erre nincsen joguk. Mentalitás dolga ez. És amint mentalitás dolga volt amazoknál a puritán igénytelenség, ezeknél az ellenkező az. ők tudtak — persze, hogy tudtak! — pénzt szerezni !' Nekik nem “sikerül Amerika” — innen a bus kebelbeli sóhajok. És itt akadunk nyitjára annak az irtózatos tévedésnek, mely ezrivel szedi áldozatait az Istennek ebben az országában. Az aranyásót busás jutalom várja Amerikában, csak attól függ, ki az aranyásó. A kisigényű és nehéz munkához szokott embernek csinálták ezt az országot. Kiknek igényei magasabbak, mint egy rendes ebéd, egy fürdőkád és egy rossz mozi, annak aranyásási kísérleteit siker nem koronázza. Mert aki ezeket az igényeket hozta magával odaátról, azokat * nem bírja kielégíteni abból, amit rendes jövedelemnek mondanak az amerikaiak. Az európai intellektuell életstandardja összehasonlíthatatlanul magasabb, mint az amerikai wthite collarman-é, mely átlag egy Gloria Swanson film végignézésében és ezt követőleg egy ice-cream soda élvezetében tombolja ki magát. Ha igen jól megy, egy 300 dolláros Ford-kocsi birtokolásában és egy titokban beszerzett és titokban elfogyasztott quart whiskeyben éri el tetőpontját. Az amerikai demokrácia ideája szempontjából ez igy rendben is van. Az európai intellektuell aranyásónak erre vonatkozólag más a véleménye. FIGYELMEZTETÉS! A Hét arra kéri előfizetőit, hirdetőit, hogy Laendler nevű volt ügynökének pénzt ne adjanak. Laendler hütlenül megkárosította a lapot, az előfizetőktől fölvett pénzeket megtartotta, az eladásra kapott báli jegyekkel nem számolt el és amikor lakásán kerestük, kiderült, hogy hamis cimet adott be. A Hét kiadóhivatala. A New Yorki I. Magyar Disznó Asztaltársaság nyári üdülőhelyet akar teremteni szegénysorsu beteg gyermekek részére. ADOMÁNYOKAT kér jőszivii emberektől. Minden adományt erre a címre kell küldeni: N. Y. Disznó Asztaltársaság 15í)5 Second Ave. MEGNYÍLT AZ ASTORIÁI ÖNKÉPZŐKÖR ÉTTERME Báthori Mihály vezetése alatt 127 Potter Ave., Astoria, L. I. Magyaros konyha! Figyelmes kiszolgálás! Varga & Erős Patika az egyetlen igazi MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 1491 AVENUE A NEW YORK (S. W. cor. 79th St.) ahol mindent megkap és ahol Dr. Erős Miklős öhazai gyógyszerész 20 éven át szerzett tudásává* szolgálja a magyarok javát. .egolcsóbb Magyar Szállító KÄUFERS EXPRESS 1548 Second Ave, N. Y. City Telefon: Lenox 0567 Újonnan bevezetett butorraktár Vigyázzon a szemére! Ha érzi, hogy a szeme nincsen rendben, könnyezik, fáj, gyulladásos. Ha nem lát tisztán, a szeme előtt összefolynak a betűk, gyakran fáj a feje, vizsgáltassa meg azonnal a szemét. Egy jó szemüveg segít mindezeken a bajokon. A szemét megvizsgálják és jő szemüveget adnak. F,I,FREDERICS Co. SZEMÜVEG SPECIALISTÁK 136 E, 59 St., 3. és Lex. Avek közt 224 E. 14 St., 2. és 3-ik Avek közt 1144—3rd Are., 66. és 67. St. közt NEW YORK CITY ROTH BROS. 12' A Órások, Ékszerészek 166 East 23d St. 3rd Ave. “L” megálló Magyaroknak 10% engedmény. Ha érzi, hogy szeme meg van erőltetve. Ha könnyezik, fáj, gyulladásos, homályos, viszket. Ha feje fáj és szédül, akkor menjen azonnal egy szakértőhöz, aki megállapítja, hogy milyen alkalmas szemüveggel lehet a bajon segíteni. Ilyen okleveles szakértő Dr. ENDLER GUSZTÁV MAGYAR SZEMSPECIALISTA 54 E. 125th St., New York City (Park és Madison Ave. közt.) YORKVILLE BANK THIRD AVENUE és 85-IIÍ UTCA ALAKULT 1893-BAN. VAGYONI ALAP: $31,000,000-on felül Az igazi üzleti siker biztosítására megbízható bankintézetre van szüksége. Ez a bank kivételesen kitűnő szolgálattal bir. A MAGYAROK NÉPSZERŰ BANKJA YORKVILLE-ben. Nyisson nálunk betétet A Federal Reserve System tagja Látogasson el bankunkba MOST KEZDJEN TAKARÉKOSKODNI, hogy jó esztendeje legyen 1925-ben. A Yorkville magyar származású üzletemberei nyissanak ebben a bankban csekkszámlát. Mindenféle üzleti ügyben szívesen és díjtalanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. T