A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-04-25 / 17. szám

12 A HÉT A HÉT ELSŐ BÁLJA A Hét által rendezett vacsorák nagy erkölcsi sikere arra késztette’ A Hét szerkesztőit, hogy barátok buzdítására bált rendezzenek, a melynek egyik célja az lett volna, hogy azon a bálon ne csak a közön­ség mulasson jól, hanem az újság­nak is legyen számottevő anyagi haszna. A vacsorákon befolyt pénz ugyanis mindig a vendéglősöknek jutott és A Hétnek vajmi kevés ma­radt. Most azután úgy gondoltuk, hogy egyszer A Hétnek jusson a jö­vedelem tekintélyesebb része, ami­nek persze az volt az előfeltétele, hogy olvasóink,barátaink elegendő számmal vásároljanak jegyeket az­zal a kimondott szándékkal, hogy ilyenképpen a lapjukat támogatják, A Hétnek juttatnak tőkét a további küzdelem megkönnyítéséhez. Ezeket előrebocsátva jelentjük mindazoknak, akik nem vettek részt a Hotel Majestic-ben a múlt szombaton este megtartott bálun­kon, hogy a báli szakértők vélemé­nye szerint A Hét bálja a sezon leg­szebb, legelegánsabb, legkedvesebb táncmulatsága volt. Gyönyörű asz­­szonyok, gyönyörű leányok táncol­tak Szigethy kitűnő zenekarának muzsikájára este 10 órától hajnali 2 óráig. Volt felvonulás, melyet Ló­­nyai Nándor rendezett, volt hölgy­válasz és a ragyogóan kivilágitott terem az elegáns báli közönséggel festőién ragyogó képet mutatott. A közönségünk nagyon jól mulatott és mindenki hálásan köszönte meg a bál rendezőinek a feledhetetlen es­tét. Szokott őszinteségünkkel bevalljuk, még pedig fájdalommal, — hogy a remélt anyagi siker elmaradt. Sokan vállalták jegyek eladását, akik je­gyeket alig adtak el. Igyekeztek ugyan, de az igyekezetük nem járt kellő eredménnyel, mert kissé későn, jóval a szezon befejezése után ren­deztük ezt a bált. A nehézségek fi­gyelembevételével még nagyobb kö­szönet és hála illeti meg azokat a lelkes barátainkat, akik oly megha­tó buzgósággal adták el a báli je­gyeket. Négynek közülük ajándékot is adhattunk hálánk és elismerésünk kifejezésére és pedig Mrs. Deutsch­­nak, aki a Bárd Testvérek által fel­ajánlott művészi kivitelű réztálat kapta; Concha Gyuláné egy gyönyö­rű ékköves fejdiszt, Török Margit is egy értékes fejdiszt, Lőrincz Korné­lia egy ötletes vanity baget kapott. Az utóbbi három ajándékért, vala­mint egy pár fülbevalóért, amelyet Lónyay Nándor nyert el, Mme. Fi­­schernek, a beauty parlorok ösmert tulajdcfnosának hálás A Hét, vala­mint az ajándékok nyertesei. Baráti köszönetét mondunk mindazoknak, akik a báli jegyek eladása körül oly sokat fáradoztak. Bizonyára nem veszik rossz néven ha — mások buz­dítására és minden tiltakozásuk da­cára — ebben a tudósításban a ne­vüket örökítjük meg. A fényes név­sor a következő: Tardos Sándorné, Mrs. Prank Bokor, Mrs. Tabatsko, PERMANENT WAVE Olajjal készült haj­­hullámaink hat hó­­napig eltartanak. Várni nem kell, van elég személyzet THE STAR BEAUTY PARLOR Sidonia Weiss, tulajdonos 200 EAST 79th STREET Cor. 3rd Ave. NEW YORK CITY HAJFESTÉS NŐKNEK Specialitásunk: On­­dolálás, Hajvágás, Manicure, Face Mas­sage és az összes szakbavágó munkák AZ OTTHON IFJÚSÁGI CLUB Április hó 25-én, szombaton este 8 órakor rendezi ELSŐ TAVASZI ÁLARCOS BÁLJÁT SAPHIR PAL TÁNCTERMÉBEN, 165 EAST 72nd ST., NEW YORK CITY Elsőrendű Jazz Hand. Értékes Dijak ; Jegyek kaphatók: Hoffman Virágüzletében, 79th Street és Second j Ave. és a pénztárnál. Hoffmann Józsefné, Mrs. Vészi, Mrs. Lory, Baruch Vilmos, Konta Sándor, Reszeghey Margit, Weiss és Sicherman, Hacker Jenő, Miss Lack­­enbach, Buday Charles, Rákosi Ber­talan, Mrs. Chorba, Mrs. L. Fuchs, Mrs. Schoenmann és Mme. Molnár. Az anyagi siker elmaradása nem kedvetleniti el A Hét szerkesztősé­gét. A tervbe vett nyári mulatsá­gok sorjában fognak következni és egyik legközelebbi számunkban részletes programmal lépünk az ol­vasóink elé. ROSE DANCELAND Dicker Tánciskolája 2104—7th AVE. pp (cor. 125th St.) ^ NEW YORK CITY New York legfénye­sebb táncterme. Privát leckék (tiz lecke), mely alatt az összes modern tán­megtanulja, magyaroknak csak öt dollár Külön tanuló termek — 150 férfi és női tanító — 12 tagú zenekar. NYITVA: Naponta délelőtt 10-től éjjel 12-ig cokat A New Yorki Szent István Magyar Király Rom. és Gör. Katii. Betegs. és Templomi Egylet Május hó 2-ikán, Szombaton A LABOR TEMPLE termében (243—247 East 84th St„ a 2. és 3-ik Avek közt) Nagyszabású Tavaszi Virágbált rendez Belépti díj szeniélyenkint ruhatár és war tax-el együtt 75 cent. KEZDETE ESTE 8.30-KOR Molnár Sándor Union Zenekara. Délutáni Tea Tánccal rendezi a New Yorki Magyar Mérnök Egyesület Vasárnap, Május 2-án * délután 3 órakor a CAFE ” BOULEVARD” GRILLROÖMJÁBAN (Broadway és 45-ik utca) Belépőjegy 1 Dollár TAVASZI VIRÁGBÁL. A New Yorki Szt. István Bs. és Templomi Egylet május 2-iki nagy tavaszi virágbálja roppant érdekes­nek Ígérkezik. A rendezőség minden igyekezetével azon fáradozik, hogy ezen kellemes estélyt emlékezetessé tegye. Az egylet ugyanis folyó évi április hó 8-án tartott negyedévi gyűlésén egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy az ifjúsági osztályt megalakít­ja. Az ifjúsági osztály védnökéül az egylet diszelnökét Konta Sándor urat, — a közismert és mindenki ál­tal tisztelt — kiváló honfitársunkat kérték fel, aki készséggel vállalta az ifjúsági osztály védnökségét. Ezen nagyszabású tavaszi virág­bál alkalmával fogja majd Konta ur, — mint az egylet diszelnöke — hi­vatalosan is bejelenteni az ifjúsági osztály megalakitását, egy szép szá­mú csoport ifjú tag jelenlétében. Ezért lesz a Szt. István Egylet ezen estélye kedves és emlékezetes ünnepély, ahol minden magyar test­vért szeretettel fogadnak. Takarékbetétek, melyek e hó 20-ig lesznek elhe­lyezve, 4%-ot kamatoznak *4 évi elszámolás mellett. PÉNZKÜLDÉS HAJÓJEGY KÖZJEGYZŐI és egyéb ügyes-bajos dolgát PONTOSAN GYORSAN OLCSÓN intézzük el. AMERIKAI DOLLÁROKAT a világ bármely részében ki­fizetünk. Forduljon hozzánk személyesen, vagy Írjon az alábbi cimre: Ruttkay Jenő BANKHÁZA 106 Ave. B, New York Telefon Lenox 6993 KENESSEY MARGIT ZONGORATANÁRNŐ a Budapesti Zeneakadémia módszere szerint oktat iskolájában kezdőket és haladókat. 323 BAST 83rd STREET, NEW YORK

Next

/
Oldalképek
Tartalom