A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-04-18 / 16. szám
A HÉT 9 BESZÉLGETÉS VIKTÓRIÁVAL IRTA: BÍRÓ LAJOS Az egyik beszélgetésnek több mint húsz esztendeje. Akkor tele voltam azzal az érzéssel, hogy az élet szép és az egész világ fiatal. Uj évszázad kezdődött és az uj évszázad csodákat Ígért. Viktória zugó gépkocsin érkezett be a Fő uccára, azután sétára indult a járókelők között, magához intett engem és egyre nyugtalanítóbb kérdéseket intézett hozzám. Egyszerre megállóit. Ezzel rákényszeritett, hogy a szemébe nézzek, amikor a következő kérdését, mint egy suhogó nyilat, felém repíti: — Hiszi azt, hogy egy férfi szerethet — szerelemmel megszerethet — egy lányt, akinek ilyen ábrázata van ? Fiatal voltam még, és ha egy kínban vonagló lélek jajszavát hallottam, még csak a részvét szólalt meg bennem (nem az a felsajduló bizonyosság, hogy az ő fájdalma az enyém is), de erre a kérdésre habozás nélkül, hangos és határozott igiennel feleltem. Viktória fanyarul elmosolyodott, legyintett egyet, tovább indult és könnyedén mondta: — A hang meghazudtolja a szót; és ha a hang jobban tudna hazudni, az arc elárulna mindent. Ne tiltakozzék: úgyis tudok mindent. Vagy ostobábbnak kellene lennem, vagy csak egy egészen kicsit rózsás arcúnak. Úgy látszik, ez a rezes arcbőr, amelyen csúfot vallott minden kozmetika, ez a bocskortalp, amelyet a kegyetlen anyatermészet az arcomra borított, ez a legfőbb gátja annak.. . Szóval úgy látszik, lehetetlen, hogy normális férfi szerelmi vágygyal nézzen egy nőre, aki ilyen arcot hord. Talán, ha meztelenül járnánk! Elkéstem húszezer esztendővel, Tudja, hogy olyan aktom van, mint Dianának? Hirtelen megfordult és otthagyott. Az automobilja egy mellékuccában várt rá, és pár perc múlva a nagy, vörös kocsi mint a szélvész zúgott végig a Fői uccán. Az automobil akkoriban meglehetős ritkaság volt még; nő a kormánykeréknél még nagyobb ritkaság, és igy egy egész kisváros bámulta meg Viktóriát, amint süvöltve vitte el a fájdalmát valahová a messzeségbe. A kisváros azonban csak az automobilt látta és semmit se tudott a Viktória fájdalmáról. Ellenkezőleg: a kisvárost állandóan az a kérdés foglalkoztatta, kinek is sikerül végre is feleségül vennie Viktóriát, és abban a kegyetlen felsőségben, amellyel Viktória a körülötte forgolódó ifjúságot kezelte, csak egy igen nagy vagyon egyetlen örökösének nagyon érthető kényességét és teljesen megbocsátható büszkeségét látta. A helyzet azonban az volt, hogy Viktória mélységesen megvetett minden férfit, aki hozzá közeledett, pusztán azért, mert közeledett hozzá. Eleve gazember volt számára mindenki, aki hajlandó lett volna őt feleségül venni, és gyanús általában minden húsz és harminc év közötti férfi. Én annak köszönhettem a bizalmát, hogy egyrészt társadalmi okok miatt kérőként számba se jöhettem nála és hogy másrészt szerény kezdőként ugyan, de mégis az irodalmat reprezentáltam. Azokra a kérdésekre, amelyek kínozták, Viktória az érzése szerint senkitől se kaphatott őszinte feleletet, csak az irodalomtól. Könyvtárakat olvasott át szomju elszántságigal és mikor a regényektől nem kapott megnyugtató feleletet, akkor tudományos és féltudományos könyvekre vetette rá magát. Mindennek az lett a következménye, hogy fiatal lányoknál legalább is szokatlan tájékozottságra tett szert a szerelmi élet nagy irodalmában és fiatal lányoknál egészen szokatlan kérdésekkel tudta meglepni azt, akihez bizalma volt. A bizalmát irántam azért őrizte meg, mert legmeglepőbb és legvakmerőibb kérdéseire is olyan komolyan és olyan tisztelettel feleltem, hogy soha se kellett magát megalázottnak éreznie. Világos volt számomra, hogy ettől a forró vértől és ettől a szilaj lélektől semmi nics távolabb, mint a léhaság. Vannak ilyen tisztaságra született csodálatos asszonyok; ez a Diana-termetü és Meduza-arcu fiatal lány azért gyötrődött, mert epedve vágyott arra, hogy szeressék, de tűrhetetlen és elviselhetetlen volt számára egy tisztátlan ölelés gondolata. Egyszer-kétszer kísérletet tett arra, hogy megcsalja magát. De ehhez túlságosan okos volt és túlságosan érzékeny; a kísérletnek az lett a vége, hogy lázas utálattal és irgalmatlan megvetéssel kergette el a közeléből azt a férfit, akinek egyideig módot adott a kellemes hazudozásra. Eltelt egy-két esztendő; a nyugtalansága, a féktelenségre, a szilajsága megenyhült kissé; a tombolásából fanyar rezignáció kezdett lenni. “Rut tréfát csinált velem a jóságos anyatermészet”, — mondta, mikor otthon utoljára találkoztam vele, “hogy nem tett vagy butábbá, vagy csinosabbá egy kicsit. De ugylátszik, nincs fellebbezés.” Én azután elkerültem Budapestre és hosszú ideig nem hallottam róla semmit. Két év múlva egy napon nagiy meglepetéssel azt olvastam a lapokban, hogy eljegyezte magát. Ismertem a vőlegényt is és igy semmi kétségem nem lehetett arra nézve, hogy a Viktória nagy vagyona nélkül ez az eljegyzés soha létre nem jött volna. Otthoni ismerősök, akikkel találkoztam, a kisvárosnak erről az eseményéről aztán olyan részleteket beszéltek el, hogy nem lehetett kétség benne: Viktória nyugodtan, elhatározottan, szinte tüntetőén megvásárolja azt aszép szál legiényt, aki a férje lesz. Viktória az utolsó években teljesen visszahúzódott volt az emberektől; otthon mindenki megszokta már azt a gondolatot, hogy nem fog többé férjhez menni. Egyszerre csak megjelent egy vidéki mulatságon; mint egy kihallgatást adó királynő magához intette mostani vőlegényét; nyilvánvaló volt, hogy kész tervvel jött, mert már az első beszélgetés tulajdonképpen megegyezéssel végződött; és egy hét múlva nyilvánosságra is hozták az eljegyzést. A vőlegény? Nem rossz fiú, csak éppen mindenki tudta róla, hogy a széles válláért és a szép fejéért cserébe nagy hozományt keres. Persze, senki se gondolta, hogy ilyen nagy hozományt sikerül kapnia. Viszont — talán az egy Viktóriát kivéve i— senki se gondolja, hogy hüségies férj lesz belőle. Két hét múlva a Belváros nagy üzletei körül véletlenül találkoztam Viktóriával. Gratuláltam neki. Gúnyos mosolygással nézett rám, azután szótlanul ment tovább. Vele kellett mennem, ha nem akartam udvariatlan lenni; és ha nem akartam udvariatlan lenni, a rövid gratulációt még néhány változattal ki kellett egészítenem. Mennyire örültem a hírnek... remélem, hogy igy lesz, remélem, hogy úgy lesz. Megiállott a gyalogjáró közepén és ezzel megint rákényszeritett, hogy szembe nézzek vele. — Maga is elhitte, — kérdezte fanyarul, — hogy az évek folyamán ostobább lettem? Nem? Hát akkor mit gondolt? — Azt gondoltam, hogy rossz dolog egyedül leélni az életet. — És én ez okból férjet vásárlók? Megrázta a fejét. Tovább indult. Szótlanul ment egy darabig mellettem, azután kezet nyújtott, mint aki búcsúzik. Keztyüs kis keze azonban nem eresztette el a kezemet. Az ujjaimon éreztem az ujjai ideges szorítását, de a szemébe nem lehetett belenéznem. Elfordította a fejét, néhányszor hosszú lélekzetet vett, azután szinte pihegrve mondta: — Egy napon. .. egy napon eszembe jutott, hogy mindent PERMANENT WAVE Olajjal készült hajhullámaink hat hónapig eltartanak. Várni nem kell, van elég személyzet HAJFESTÉS NŐKNEK Specialitásunk: Ondolálás, Hajvágás, Manicure, Face Massage és az összes szakbavágó munkák THE STAR BEAUTY PARLOR Sidonia Weiss, tulajdonos 200 EAST 79th STREET Cor. 3rd Ave. NEW YORK CITY
