A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-03-21 / 12. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre ................................................ $4.00 Fél évre .......................................................... $2.00 Egyes szám ára ......................................—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and published at 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. TELEFON: LENOX 3374 BOCSÁNATOT kell kérnünk ezen a helyen A Hét olvasóitól, hogy ennek az újságnak közel egy negyedrésznyi helyét foglaltuk le Haller István magyarországi panamáinak és szélhámosságainak ismertetésére. Valójában nem is a mi kötelességünk volna az, hogy széltében-hosszában ismertessük a legnagyobb botrányok egyikét, amelyek a modern magyar politika történetében valaha előfordultak. Vannak magyar napilapok Amerikában, amelyek külön tudósítókat tartanak Budapesten, de sajnos, ezek oly óvatosan őrködnek afölött, hogy bizonyos eseményekről az amerikai magyarság ne szerezhessen tudomást, hogy a mi újságírói kötelességünkké lett Haller István portréjának a megfestése, a mi kötelességünk lett, hogy megkíméljük, megmentsük az amerikai magyarságot attól a botránytól, hogy itt zarándokutakat szervezhessen egy olyan ember, aki a büntető törvénykönyv elől menekült Amerikába és aki nem térhet vissza Magyarországba az alatt a húsz esztendő alatt, ami a vagyon ellen elkövetett büntettek elévüléséhez szükséges. Nem Haller Istvánról van szó ebben az ügyben, — az ő dolga a büntető törvényszék elé tartozik — hanem az amerikai magyarságról és legelsősorban az amerikai magyar katolikus klérusról, amely nem engedheti meg, hogy egy olyan embert ültessenek a nyakára lelkiismeretlen politikai agitátorok és profitra éhes zarándokut-spekulánsok, akinek a büntető törvény elől kellett menekülnie Magyarországról. Ami pedig Haller Istvánt illeti: neki még mindig módjában van, hogy elejét vegye annak, hogy további részletekkel és adatokkal szolgáljunk arra vonatkozólag, hogy kiket és mily összegekkel károsított meg, hogy leközöljük gróf Klebelsberg Kunó jelenlegi kultuszminiszter nyilatkozatát, amely súlyosan bélyegzi meg Haliért, a Haller-féle szénszállitási csalás részleteit, továbbá annak az okirathamisitási ügynek az adatait, amelyben Haller ellen ugyancsak büntető eljárás folyik: mindennek a sok szennynek a kiteregetését Haller István megakadályozhatja azzal, hogy eltűnik a nyilvános szereplés teréről és átengedi a zarándokutak szervezését oly katolikus férfiaknak, akiknek a múltjában nem szerepel a csalás, sikkasztás és okirathamisitás vádja. Ha Haller István a közéleti szereplést fölcseréli azzal a szerény életmóddal, amit Magyarországból Amerikába szökött “kollegáV’ folytattak, mi valóban boldogok leszünk, ha nem kell majd ennek az újságnak négy oldalát lefoglalni csalások, sikkasztások és okirathamisitások ismertetésére. De ha Haller István továbbra is az amerikai magyar katolikusok vezéreként óhajt szerepelni, kénytelenek lennénk A Hét legközelebbi számának egy részét ismét feláldozni a Haller-bünügy újabb aktáinak ismertetésére. AJÓKAI-ünnepély tehát lezajlott és ha nem is vett részt az ünnepségben valamennyi new yorki magyar egylet, mégis össze lehetett hozni néhány tucatot. A Hét volt az az újság, amely kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy ennek az ünnepségnek egységesnek és nagyszabásúnak kell lennie, de talán nem veszik ünneprontásnak, ha most, az ünnepség elmúltával megállapítjuk, hogy nem egészen igy képzeltük mi ezt a Jókai-ünnepélyt. Tisztelet, becsület a Jókai-ünnepély szónokainak, akikről korántsem vonjuk kétségbe, hogy foglalkoztak Jókai irodalmi munkásságával, — de talán ők maguk is érezték, hogy egy Jókai-ünnepélynél a pódiumon out of place vannak. Erősen vidékies izü és szomorúan komikus, hogy amikor — száz esztendőben egyszer — a new yorki magyarság egy Jókai-ünnepélyt rendez, akkor az emlékbeszédeket a legnagyobb magyar regényíró fölött egy különben kitűnő lelkész és egy különben kitűnő ügyvéd tartja. Egész bizonyos, hogy dr. Takaró ur méltán nem tartaná helyesnek, ha egy Luther Márton-ünnepélyen a nagy reformátor emlékét például Kemény György ünnepelte volna, mint ahogy Cukor Mór is szónoki temperamentumának egész hevével tiltakoznék az ellen, ha — tegyük fel — e sorok Írója nagy beszédet tartana Beccaria szerepéről a modern büntetőjogban, dacára annak, hogy e sorok Írója igen szigorú vizsgát tett büntetőjogból, amit Cukor Mórról a magyar regényírással kapcsolatban talán mégsem lehet elmondani. Azt is bizonyára megállapította a közönség, hogy a vezérek, a bankettnek profeszszionátus tósztmesterei, a közéleti előtáncosok tüntettek a távolmaradásukkal. Nem az amerikai magyarság érdeke, hogy régebbi vezetői rájöjjenek arra, hogy megváltoztak a viszonyok, hanem a régebbi vezetőknek, akik csakis igy tudják átmenteni magukat az uj amerikai magyarságba és akiket különben az a veszedelem fenyegetne, hogy egy szép napon kizárólag önmaguknak tarthatnak majd beszédeket. A new yorki magyarság már rájött arra, hogy a világ legnagyobb városában él és nem egy magyarországi mezővárosban, — a vezetők még a mezővárosnál tartanak. Az Amerikában élő magyarok többségét ez riasztotta el az amerikai magyar élettől, ez amerikanizált sok-sok tízezer magyart, ezért nem óhajtott megmaradni amerikai magyarnak annyi amerikai magyar és ezért van az, hogy New Yorkban legalább 30—40.000 olyan magyar él, akiknek a new yorki magyarok soha színét se látják. Az amerikai magyar “leaderek” tekintélyes része még mindig a magyar vidéki városokban él: a tömegek már rég átmentek Amerikába MÁR 1851-BEN IS... Hogy veszekedtek az amerikai magyarok, mikor Kossuth itt jqrt? A Clevelandi Szabadság közli egy egykorú írónak naplójegyzeteit 1851-ből, abból az időből, amikor Kossuth Lajos Amerikában járt. A feljegyzések között szerepel az alábbi pár sor is, 1851. november 23. kelettel, amelynek a szerzője Kossuth Lajos egyik bizalmasa. “Egy német lapból értesültünk arról, hogy a new yorki magyarok ma délután három órakor a Shakespeare vendéglőben közgyűlést fognak tartani. Némelyek közülünk indítványozták, hogy menjünk el a gyűlésre és tanácskozzunk velük Kossuth fogadásáról, szólítsuk fel őket, hogy hozzánk csatlakozzanak. Meg kell jegyeznem azt, hogy a New Yorkban tartózkodó szorgalmas, szerény és jó magaviseletii, a magyar becsületre büszke és azt féltékenyen őrző magyar menekült társaink ebbe a társaságba, vagy be nem lépnek, vagy ha már bele tévedtek, látva a gyűléseken a fejetlenséget, a rendetlenséget, a személyes kifakadásokat és a becsülettaposó sértegetéseket, közülük kiváltak. Nagyobbrészt elmentünk a new yorki “Zrínyi kávéház” vendéglőbe. Amikor az ebédlőterembe léptünk, a hol a gyűlést tartották, hidegen, sőt mondhatni lenézően fogadtak minket. A jegyzőkönyv hitelesítése után felállt egy Szedlák nevű ember és alaptalan rágalom, gorombaság, fenyegetőzésteljes beszédében hevesen kikelt ellenünk, azért, hogy a múlt gyűlésükön őket meglátogatni nem érdemesitettük. Azt állította, hogy ha az Irwingházba hozzánk bejönnek, senkinek sem mutatjuk be őket, azt hangoztatta, hogy köztünk rangbitorlók vannak, akik a szabadságharcunk alatt rangra vágytak, arany gallér után jártak, amig ők csak szuronyt, vagy kaszát kértek, sőt — mondta — van köztünk olyan, aki most itt nevezte ki magát törzstisztnek. Erre Berzenczey felállott és az ellenünk felhozott vádak alaptalanságát mutatta ki, azokat szelíden megcáfolta. A jelenvoltak azonban sem a megtámadó beszédét nem rosszalták, sem a Berzenczey beszédét helyesléssel nem fogadták, sőt eltűrték, hogy az utána felállott Menyhárt, az elsőnél még gorombábban szónokoljon. Erre fölkeltünk és a teremből kimentünk. Volt okunk megbánni, hogy otthon nem maradtunk.” Jól tessék inegérteni: ez 1851-ben történt, nem 1925-ben. Kossuthot várták a magyarok és nem Károlyit. Kár, hogy a szerző nem jegyzi föl, vájjon Szedlák és Menyhárt honfitársak nem vádolták-e meg Berzenczeyéket azzal, hogy “robbantani akarták a függetlenségi pártot”... ?
