A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-03-14 / 11. szám

8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. * Előfizetési ára: Egész évre: ............... $4.00 Fel évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára ...................................................—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and published at: 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 MR. FRANK B. KELLOGG, akit Coolidge elnök Hughes utódjának hivott meg, elég súlyos politikai viszonyok között foglalja el a State Department vezetőjének pozicióját. Az utolsó évek alatt az Egyesült Államok admi­nisztrációjának politikája egyre merevebb, egy­re konzervativabb lett és ez a konzervatizmus idegen az amerikai szellemtől. A prohibició, a törvényhozás állásfoglalása az idegenekkel szem­ben, a szenátus büntető hadjárata a progresszív szenátorok ellen: mind, mind kétségtelen jelei egy olyan konzervatív tendenciának, amely nem áll messze a reakciótól. A State Department kül­politikai beavatkozásaiban is feltűnően messzire került az igazi demokráciától, az igazi amerikai szellemtől. Az a szoros, szinte baráti viszony, amely a State Department és Mussolini között fennáll, szembeötlő ellentétben áll azzal a ri­degséggel, amit az amerikai kormány például a fiatal német köztársasággal szemben tanúsít. A világpolitika demokratikus és progresszív erői azzal a bizakodó reménységgel néztek Amerika felé, hogy ez az ország, amely a szabadságnak és a demokratikus gondolatnak volt a tradiciós championja, a maga óriási erkölcsi súlyával mel­léjük fog állni és segítségükre lesz abban, hogy a demokratikus gondolatot a maguk hazájában uralomra juttassák. Ehelyett mindaz, ami a há­ború utáni Európában megmaradt liberális elem­nek, keserű csalódással tapasztalta, hogy Ame­rika a maga erkölcsi súlyával azok mellé a dik­tatúrák mellé áll, amelyek nem biztosítják ugyan az amerikai eszmék terjedését Európában, de biztosítják az amerikai tőkének a maga zsíros kamatait....... Mr. Kelloggtól, akinek a kezébe a State Department irányítását tette le Mr. Cool­idge, azt várja az a liberális Amerika, amely az amerikai szellem érvényesülését nemcsak a dollá­rok bőséges kamatozásában látja, hanem bizo­nyos szabadság-eszmék érvényesítésében is, hogy nemcsak uj nevet jelent majd a State De­partment élén, hanem uj kurzust, uj irányt is. Uj irányt, amely egyúttal visszatérést jelent az amerikai szellemhez, az igazi amerika; irányhoz is, amely Amerikát ismét a liberalizmus világ­­championjává teszi meg. [_[ A IGAZ AZ, hogy Európa a súlyos gazda­­*■ * sági viszonyok nyomása alatt amerikanizá­­lódik, akkor még inkábbb igaz az, hogy Amerika legalább is ilyen gyors tempóban — európaiaso­­dik. Ez az európaiasodás lgelső sorban Ameriká­nak mind intenzivebben lüktető szellemi életé­ben jelentkezik. Az amerikai könypiacon, ame­lyet hosszú ideig majdnem kizárólag teljesen se­lejtes termékekkel árasztottak el a kiadók, egy­más után jelennek meg a komoly és valóban iro­dalmi értéket jelentő munkák. Az amerikai mű­vészi életben egyre dominálóbb lesz az európai befolyás: a színházi világban kevesebb lesz a “show-business” és több a valóban művészi pro­dukció; a zenei életben haldoklik a jazz és hatal­masabb lépésekkel hódit tért a komoly muzsika. Ha a mai Európa teljesen más, mint a háború előtti volt, — akkor a mai Amerika sem a tiz év előtti többé. Az az óriási távolság, amely Euró­pát elválasztotta Amerikától szellemileg és vi­lágnézet dolgában, egyre csökken. Valami ter­mészetes kiengesztelődés áll itt be: Európa szel­lemi életét megnyomorította ugyan a háború, de Amerikát óriási mértékben fokozta. A tehetsége­ket és a szellemi élet igazi vezetőit még mindig Európa adja, de már Amerika szolgáltatja szá­mukra a tömegeket. A kiegyenlítődés folyik és néhány évtized múlva már Amerika csak egy más kontinens lesz, de nem egy más világ. MINAP volt egy népgyülés a Town Hall­ban, amelyen az ellen tiltakoztak, hogy po­litikai okokból bezárjanak embereket. A népgyü­lés közönsége nyugodtan végighallgatta a len­gyel, a spanyol, az olasz, a jugoszláv, a magyar viszonyok nagyon éles kritikáját, ellenben egy­szerre tombolni kezdett, amikor arról volt szó, hogy Oroszországban is baj van a szólászszabad­­ság körül, hogy Oroszországban is börtön vagy vesztőhely jár azoknak, akik nem állanak kom­munista alapon és akik azt tartják, hogy Bucha­­rin elvtárs vagy Stalin elvtárs netán tévedhet­nek is. Végtelenül jellemző a kommunista világ­nézetre ez a türelmetlenség, a politikai és erköl­csi fogalmaknak kótyagos összezavarása. Ha Primo de Rivera vagy Mussolini börtönbe zárat­ja a liberális újságírókat: az elnyomatás dikta­túra, reakció, ha ellenben Kamenev küldi bör­tönbe a szociálforradalmárokat, az ideális és gyönyörűséges állapot. Aki az emberi szabad­­ságjogokról igy gondolkozik, az még valóban nem érett meg a szabadságra; az még mindig a rabszolga szemléletével nézi a világot s még min dig ott tart, hogy az emberiséget kancsukával kell nevelni. A legmulatságosabb azonban, hogy mindezek a forradalmárok csak innen, Ameri­kából, lelkesednek annyira a szovjet-diktatúráért, de közülök egyetlen egy se mutat rá semmiféle hajlandóságot, hogy személyesen vegyen részt a szovjetben. Holott, ha az amerikai kommunista forradalmárok kivándorolnának, mindenki jól járna: ők is, akik még életükben eljutnak a szov­jet-forradalomba, mi is, akik nem lennénk kény­telenek a diktatúra fanatikusaival szemben az emberi szabadságjogokat megvédeni. ESETEK Az egyik pozsonyi magyar iskolá­ban, a tízperces szünetben, valamelyik gyerek nagy betűkkel ezt irta a táblá­ra: “Talpra magyar!” A tanitó betér az osztályba, meglátja a felírást a táblán, borzasztó mérges lesz: — Ki merte ezt írni? Senki sem jelentkezett. — Száz szokolt adok annak, aki megmondja, hogy ki irta? A gyerekek összesúgnak ezen a nem várt fényes ajánlaton, végre a Móricka jelentkezik: — Nos, mondd meg, ki irta? — Tessék előbb a pénzt ideadni! — Nem, előbb mondd meg! — Előbb tessék ideadni a pénzt! A tanitó már szeretne végére járni a dolognak, odaadja az Ígért száz szo­kolt, — No, itt van, te csirkefogó! De most már azután megmondod végre, hogy ki irta?! Móricka nem kéreti magát: — Irta: Petőfi Sándor! ELŐSZÖR... MÁSODSZOR... HARMADSZOR... Bethlen kijelentette, hogy nem tárgyalni megy Genfbe, hanem csak tájékozódni, de semmi esetre sem fog pénzügyi dolgokról tárgyalni és kü­lönben is senkinek sémi köze hozzá, hogy ő miért megy Genfbe. Erre mesélte el a bölcs Rabi a kö­vetkező anekdotát. Kabátlopással vádoltan áll a cigány a bíróság előtt. Biró: Milyen volt a kabát? Panaszos: Vadonat uj volt, nagy szőrmegallérral és selyem béléssel. Biró: Vádlott! Igaz ez? Cigány: Nem igázs, tekintetes biró ur! Házsudik a panaszos... Először is nem volt rájtá szőrmegallér, másod­szor nem izs vót uj, harmadszor még fojjon ki á két semem, tekintetes biró ur, ha én loptam el... A HÉT KABARÉJA A március 22-iki A HÉT vacsora kabaréjának műsorából kiemeljük a következő számokat: Mit adjunk nekik? Jelenet A HÉT szerkesztőségében. Hogy készül egy amerikai magyar bankett. Szereplők: az ünnepelt, tósztmester, szónokok, prominensek, nép, sértődöttek. Ajánló levelet hoztam Budapestről. — . Szereplők: Mr. Mosterkezett és egy régi amerikás. A szerzők iskolája. Karinthy Frigyes tréfája. D. Fellegi Teri magánszámai, ötvös Adolrján: Humor a zongorán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom